Kutyából nem lesz szalonna, tartja a magyar. Néha-néha azonban ez mégis megtörténik. Ilyenkor beszélhetünk csodás pálfordulásról. Ez a szó Pál apostolra utal, aki, polgári nevén ama kegyetlen keresztényüldöző Saulus volt, aki a Damaszkuszi országúton történtek nyomán tért meg.
Az újkori pálfordulások egyik érdekes bajnoka John Perkins, aki mint Saulus, az NSA titkosszolgálat főfoglalkozású zsarnoka szerepében (The Economic Hit Man) zavarta a kedélyeket a harmadik világban. Célja az amerikai politikai és gazdasági hegemónia fenntartás, kiépítése és stabilizálása volt. Fontos apróság, hogy ezt természetesen bármi áron. Megtért Pál apostolként könyvében meggyónta bűneit és ezen túlmenően is az Új Reneszánsz hírvivője lett. Egyik videó üzenetében (lásd néhány nappal korábban blogoltam) arról beszél, amiről gyakorlatilag az Izmael (Daniel Quinn) is szól. Tudniillik ősi indián legendák úgy tartják, hogy valamikor az emberiség két ágra szakadt. A kondorkeselyűk, a szív és a szeretet gyermekei elváltak sasoktól, a tudálékos ész a hideg mérlegelés szorgalmazóitól. A legendák megjósolták, hogy a sasok majd kiirtják a kondorkeselyűket, ami Amerika felfedezésével és “civilizálásával” be is teljesedett.
A jóslatok viszont arról is szólnak, hogy 500 év elteltével az emberiség (a sas) esélyt kap rá, hogy egy új tudati állapotba jusson és ez lehetőséget nyit a kondorkeselyűnek a feltámadásához. Ez aztán elvezethet oda, hogy a sas és a kondorkeselyű újra együtt táncoljanak az égen. A jóslat tehát nem azt mondja, hogy ez biztosan megtörténik, hanem csak az esélyt hangsúlyozza.
A párhuzamok szembeötlőek. Ki-ki a maga tudománya és műveltsége szerint nevezi meg a fogalmakat. Az elvevők és meghagyók Daniel Quinn fogalomvilágában azonosak a sas és a kondorkeselyű népével. Kultúra Anya torzítva civilizáltakról és barbár természeti népekröl beszél. A történelemtudományok már pontosabban fogalmaznak és megkülönböztetik a patriarchátust illetve a matriarchátust. Lássuk tehát érdekességként a két ág konrét jellemzőit, melyeket James DeMeo foglalt össze itt egy táblázatban. Íme a magyar változat:
|
Jellegzetesség |
Patriarchátus / fegyveres |
Matriarchátus / fegyvertelen |
|
Gyermekek és serdülők |
Kevésbé elnéző |
Elnéző, engedékeny |
|
|
Fizikai, testi távoltartás |
Testi közelség, gyengédség |
|
|
Fájdalmas beavatás |
Fájdalommentes beavatás |
|
|
Gyermekkori traumák |
Nincsenek gyermekkori traumák |
|
|
Családcentrikus |
Gyermekközpontú demokrácia |
|
|
Nemek szegregációja sokszor katonai kiképzés céljából |
A nemek keveredése, gyermekek háza |
|
Szexualitás |
Tiltó beállítottság |
Engedékeny felfogás |
|
|
Nemi szervek csonkítása |
Ismeretlen a nemi szervek csonkítása |
|
|
A női szüzesség tabu |
Nincs ilyen tabu |
|
|
A serdülőkori szerelem tiltott |
A serdülőkori szerelem megengedett |
|
|
Homoszexualitást tabuként kezeli |
Ritkább a homoszexualitás és akkor sem tabu |
|
|
A vérfertőző kapcsolat tabu |
A vérfertőző kapcsolatok hiánya |
|
|
Prostitúció |
Nincs prostitúció |
|
Nők |
A szabadság korlátozása |
Több szabadság |
|
|
Alárendelt szerep |
Egyenrangúság |
|
|
A menstruáció és a vér tabu |
Nincsenek ilyen tabuk |
|
|
Nem választhat élettársat vagy férjet |
Szabadon választhat élettársat |
|
|
Nem válhat el saját akaratából |
Elválhat bármikor ha úgy dönt |
|
|
A férfi döntése mikor essen teherbe a nő |
A nő dönt a fogamzásról, terhességröl |
|
Kultúra és a család |
Tekintélyelvi |
Demokratikus |
|
|
Hierarchikus |
Egyenlőségi |
|
|
Férfiúi ágon történő örökösödés |
Női ágú örökösödés |
|
|
Ha monogám, akkor szigorúan egész életre szólóan |
Nem megrögzött monogámia |
|
|
Gyakran többnejűség |
Ritkán többnejűség |
|
|
Hivatásos katonai szerveződések, struktúrák |
Nem hivatásos, nem főfoglalkozású katonaság |
|
|
Szadista, erőszakos |
Erőszakmentes |
|
Vallás és hitvilág |
Aszketizmus, az élvezetek elvetése |
Intézményesített élvezetek |
|
|
Gátlásos félelem a természet erőitől |
A természet erőinek imádata |
|
|
Hivatásos vallásszakértők, papok |
Nem hivatásos vallásszakértők |
|
|
Vallások vezetői kizárólag férfiak |
Női és férfi sámánok |
|
|
Szigorú előírások |
Nincsenek szigorú előírások |