Hegyi biciklizés (MTB)

A 2020-as év tavaszán a régi 26 colos kerekű Focus hardtailomat egy fully, 29 colos, alumíniumvázas Canyon Neuron AL 7.0 konstrukcióra cseréltem. Súlya mindössze 14 kg, tízenkétfokozatú hátsó SRAM váltóval (elöl csak egyetlen lánckerék van). További részletek itt. És mivel haladok a korral meg a trendekkel, lugújabban (2022/23), kissé szégyenkezve ugyan, de bevallom, villanymontira váltottam. Tudniillik, eredetileg nagyon ellene voltam.

Hivatalosan is kijelölt MTB-útvonalak (Nem árt tudni, hogy Ausztriában, az erre vonatkozó törvény értelmében, kerékpárral csak az arra kijelölt ösvényeken szabad közlekedni. Gyalogos túrázókra ez a korlátozás nem, vonatkozik):

Túráim listája: Single-Trail értékelés (kifejezetten szubjektív), dátum, megnevezés, a zárójelben bruttó idő, a táv hossza és az össz-szintemelekedés:

2023

2022

2021

  • Ebben az évben kizárólag az előbbiekben már leírt Single-Trailokat kóstolgattam

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

Singletrail értékelés

A hegyi biciklis terepeket is lehet osztályozni, hasonlóan ahhoz, mint azt például a Kletterezők (A-tól F/G-ig), vagy a sziklamászók teszik (UIAA skála). A Singletrail kék, piros és fekete kategóriákat különböztet meg, illetve ezeken belül S0, S1, S2, S3, S4 és S5 osztályokat. Meglátásom szerint eddigi útjaim túlnyomóan csak a kék kategóriába sorolhatóak. Néha azért volt olyan benyomásom, hogy S2 színezetű szakaszokat is ostromlok, bár lehet, a profik ellentmondanának nekem.

Tetszik Tamás értékelése (zárójelben a saját kommentjeim):

  • S0 – sima ösvény meglepetések nélkül (erdészeti utak és aszfaltozott kaptatók is)
  • S1 – apró akadályok (technikaliag még egyszerü de valódi single-trail élményösvények)
  • S2 – durvább terep (sziklalépcsök, felfelé szinte bevehetetlen, lefelé leengedett nyereggel)
  • S3 – gondold meg… (számomra a technikai és erönléti képesség/tudás határain túlmutat)
  • S4 – inkább szállj le…
  • S5 – extrém durva, hagyjuk meg a filmeknek…

S5

Egy valódi S5 élményösvény (elvileg A/B Klettersteig)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s