A Hoher Lindkogel hegyibiciklis körút szakít a bécsi erdőre jellemző vonalvezetéssel. Egyrészt azért, mert központi csúcsra tör, másrészt meg alaposan bekeményít. Mind felfelé mind pedig lefelé menetben szolgál rengeteg újszerű meglepetéssel.

Nyomvonalam letölthető. A táv (Baden, Helenental, Hoher Lindkogel, Baden) cirka 27.5 km, 850m szintemelkedés, bruttó 3:00 óra. Kékkel a hőmérséklet változása.

Az út Badenból indul, a Helenental torkolatából. Van itt egy remek parkoló. Elég nagynak látszik ahhoz, hogy befogadja az erre tévedő hegyi biciklisek rohamát. A teljesen ártalmatlan Helenantal-bicikliúttal indít a túra, de ohó! Vigyázat! Az igények fokozatosan emelkednek, a kaptatók dőlésszöge egyre-másra veri az előzőeket, mígnem az utolsó méterek valósággal lélekfacsaróak.

A Helenental torkolata a parkolóval

A http://openmtbmap.org –ról letölthető térkép elég világosan adja a tudtunkra, hogy itt hamisítatlan gatyarohasztó szakaszokról van szó (ún. power trail). Lásd az alábbi részleten a rózsaszínnel keretezett szakaszokat. Lilával jelöltem az esetleges áthidalásokat (ún. bypass). Az első ilyen “rémes” szakaszt rendre ki is kerülöm majd a végső felszökés alá érve úgy döntök, hogy bátor leszek és megízlelem az igaz lindkogelos gatyarohasztást.

Az openmtb.org térképe világosan jelzi az igényes szakaszokat (keretezve)

Nem sokáig maradok nyeregben. Hiába pörgök maximális teljesítményen, egy soron következő sziklafokokon megakadok és ezután már csak bringatolás marad (az sem akármi!).  A turistaút még így gyalogosan sem látszik könnyű kaptatónak. Elképzelem miféle vastag tour de france comb-izomkötegek kellenének ide. De azért sem adom fel! Feljebb, egy arra alkalmas helyen ismét nyeregbe szállok és túltejesítve minden eddigi próbálkozásaimat, extrém emelkedőt harapva, bringán érkezem a csúcsra.

Íme a 834 méteres Hoher Lindkogel. Megállok kiszusszantani magam a Sina-Warte tövében, majd azon tanakodom, hogy betérjek-e valami energia utánpótlásra. Csapzott hátamat megdideregteti a friss hegyi fuvallat és mivel a melengető napot is felhők rejtik, lemondok a teraszon való pihenőről és egyszerűen továbbgurulok.

A hegy tetején. Napsütésben el lehet itt jól ücsörögni.

Még nem sejtem, hogy egy újabb, egészen másféle próbatétel vár rám az ereszkedés során. A lejtő fel van vértezve egy teljes értékű S1 (Single Trail 1) minden jellemzőjével, sőt, szerény megítélésem szerint, helyenként valódi S2 élményt produkál. A szűk, árokszerű bevágások mélyén vezető út durván meg van tűzdelve fejnagyságú szikladarabokkal és élesen kiálló sziklafokokkal. 30-40 centis természetes sziklalépcsők hepehupás meredek sorozata rázza ki belőlem a lelket. Full suspension bringások egyértelmű előnyben!

A kép sajnos nem adja elég jól vissza a sziklákkal megszórt terep meredekségét

Fogalmam sincs hogyan sikerül nyeregben maradnom. Ehhez hasonló “zuhanórepülésekben” még valóban nem volt részem. Még a tavalyi Lainzer-Tiergarten körúton megcsodált lejtő is elbújhat szégyenében. A lefelé tartó szakaszon is érvényes a kapatatón tett megfigyelés, miszerint a magassággal egyenesen arányosak a nehézségek. Lefelé egyre könnyebbek a szakaszok, széles gazdasági erdei út jön, majd Badenhez közel aszfalton gurulhatok fel és alá, illetve vissza a kiindulási pontomhoz.

Szelídebb “vizeken” evezve