Category Archives: Running

Az egyik legmegterhelőbb sportág?

Bár Christopher McDougall szerint „Futni születtünk” (Born to run), mégsem mindegy, hogy ki, hogyan, miként és mely életkorban kezdi el, hogyan folytatja és gyakorolja. Az egyik általunk jól ismert ortopédorvos, nyugdíjazása előtti éveiben egyre gyakrabban hangoztatta, hogy „Sport ist mord”, … olvasásának folytatása

Running, Sport Kategória | 2 hozzászólás

A kísérlet: teljes csőd

Az úgy kezdődött, hogy 2014-ben elolvastam Christopher McDougall könyvét a természetes (Tarahumara) futásról, ami felvillanyozott. Ekkor már két éve abbahagytam a versenyszerű szerepléseimet. Legutoljára 2012-ben álltam rajthoz, de különféle, futókra jellemző sérülés miatt feladni kényszerültem az amatőr karrieremet. Jobb csípő- … olvasásának folytatása

Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 12km

Aki szeret a hegyekbe járni, az (kevés kivétellel) egy afféle kényszerpályán mozog. A sport biztonságos műveléséhez elengedhetetlenül szükséges kondit minden körülmény közepette fenn kell tartani! A semmittevés, lassan de biztosan felfalja. Valamit folyamatosan tenni kell ahhoz, hogy a szervezet ne … olvasásának folytatása

Running, Sport Kategória | 2 hozzászólás

Miscellaneous

Gondban vagyok a csípőmmel. Megfájdul futás közben. Az új futóstílusom ellenére! Tudniillik “A kísérlet”-em (talppárnára érkezés) eleinte elég szép eredményeket produkált. A bal térdem szinte teljesen helyrerázódott és Achillesz-ín tekintetében sem merültek fel gondok. De szép is lenne, ha minden … olvasásának folytatása

Biking, Health and wellness, Running, Sport, Weather Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 15km

Átállásom a természetes futásra (“talppárnára érkezés” ) gyakorlatilag teljes egészében megtörtént. A normál adagnak számító 12 km köreimet minimalista futócipőben immár csakis így futom. A közönséges kitartó kocogást kiegészítő hosszabb sprintelős szakaszokat is beépítettem már a tréningbe. Vasárnap újabb 3 … olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: stabilizáció

Hetek óta instabil időjárást okozó ciklon fészkelte be magát errefelé. Olyan ez, mint a téli, hónapokig tartó mélynyomású zóna volt, amely az Alpok északi lejtőit kiszárította, Karintiát meg többméteres hóval borította be. Most tehát minden nagyobb lélegzetvételű túra jegelve, vagy … olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kísérlet: 2x12km

Végre felküzdöttem magam a standard távomra, sőt, tegnap megtörtént az ismétlés is. Összefoglalva így értékelhetem az eddigieket: Üröm A számomra normának számító 12 kilométeres kör lefutása az új stílusban megerőltetőbb és (még) egyértelműen megterhelőbb. A jobb talpam külső szélén terjedelmes … olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 10km

A hullámvölgyek arra jók, hogy kimászhassunk belőlük. Legutóbb kezdtem kételkedni, hogy lesz-e valaha is gyümölcse ennek az egész hécehócnak a mezítlábas stílusú futás körül, de mára már jobban vagyok. Az előrejelzés szerint déltől záporeső és zivatar várható. Zuhog is rendesen, … olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: setback

A múltkori nyolc kilométeres táv után logikusnak tűnt, hogy ismét egy picivel továbblépek, ami kedden 9 km-t eredményezett. Megjegyzem többnapos kihagyás után, de jólesett. Tegnap aztán ezen felbuzdulva szerettem volna megdönteni a 10 kilométeres álomhatárt, de az első 4 kilométer … olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 8 km

Bizakodó vagyok. A negyedik “mezítlábas” tréning sem okozott panaszokat, sőt… Tudni illik, némi gondban vagyok a bal térdemmel, ami túrák után tompa nyomás-jellegű fájdalommal jelentkezik (néha). Azt hiszem a meredek lejtők követelik a jussukat. Ilyenkor óvatosan kell a lépcsőznöm, bár … olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 7 km

Harmadik “mezítlábas” nekilendülésem alkalmával ismét bővítettem (OK, rendben, megadom magam, majdnem mezítlábas). Ez a hevesség nyilván nem követendő példa azok számára, akik újoncként ugranak fejest az új élmény, az új futóstílus vizébe. Csak azért merem viszonylag gyorsan növelni a távokat, … olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Címkézve | Hozzászólás

A kisérlet: 5 km

Ma egy kilométerrel növeltem a mezítlábas távot. A következő egynéhány tréning során maradok majd még egy ideig ennél a penzumnál. Tudniillik nem állíthatom, hogy a tegnapi bevezető futás nem hagyott nyomokat bennem, illetve a talpamban. Ma úgymond jobban, azaz kifejezetten … olvasásának folytatása

Health and wellness, Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás