Gondban vagyok a csípőmmel. Megfájdul futás közben. Az új futóstílusom ellenére! Tudniillik “A kísérlet”-em (talppárnára érkezés) eleinte elég szép eredményeket produkált. A bal térdem szinte teljesen helyrerázódott és Achillesz-ín tekintetében sem merültek fel gondok. De szép is lenne, ha minden jó lenne! A változatosság kedvéért az elmúlt hetekben a jobb csípőm kezdett el vacakolni. A heti kétszeri alkalommal lenyargalt 12 kilométeres standard köröm utolsó harmadán, negyedén lépnek fel a tünetek. Helyenként alig bírok hazaérni. Próbálok tehát némi szünetet tartani.

Kellenek viszont az alternatívák a kondíció fenntartása érdekében. Ha hétvégén lehet menni, túrázni, akkor az legalább egy ilyen alkalom. Most sajna megint nem lehet, azaz nem érdemes. Ezen felül, ha az időjárás engedi, bringával nekieredek a Kahlenbergnek. Még akkor is, ha nem kifejezetten bicikliseknek való az idő. Mint tegnap is. Érdekes volt megfigyelni, amint az enyhe hátszél vitte leheletem, sűrű ködként tölti ki látóteremet a sisaklámpám fényében. 

A szőlőhegyi kaptatókon aztán eleredt az eső. Tudtam, hogy érkezik, csak meglepett, hogy olyan korán kezdi. De fel voltam készülve. Josefdorfba felérve, csutakra izzadva, átöltöztem (hátiszákban száraz gúnya) és esőkabátba bújtam. A szemüvegemre ablaktörlőt kívántam. Egy rövid szakaszon jócskán felázott erdei talajon verekedtem át magam, ami gondosodott róla, hogy utána úgy nézzek ki, mint egy igazi mountainbájkos – tökig sárosan. A közben jócskán nekiiramodó eső sem tudott mindent lemosni rólam.

Közben eszembe jutott, hogy az idei tél nem egészen rendhagyó, hiszen már 2007-ben is voltak komoly gondok, mint azt meg is jegyeztem egy egészen korai (szinte már ősi) posztomban Kitzbühel kapcsán.