A fékpofáim teljesen elkoptak. Elkerülhetetlen a rendes évi szerviz megejtése. Igaz ugyan, hogy megtanultam magam is kicserélni, felújítani, de valahányszor gondot jelentett a hátsó kerék pontos és szakszerű visszaillesztése. Ehhez mégiscsak tapasztalat kell. Inkább egy megbízható szakihoz viszem vontatóhorgon. Úgy ígéri, 2 de legfeljebb 3 órán belül kész lesz. Na, addig merre, hová tekeregjek, hogyan üssem agyon az időt? Ragyog a nap, egy kis közbülső túra megteszi! A városka feletti magaslat, a Buchberg alkalmas lesz egy rövidke kiruccanásra. Aztán ni csak, még két óra sem telik el és már kapom a hívást, hogy kész is van a bringám. Nagyszerű!

A túrám hossza mindössze 8 km, 220 m szintemelkedéssel bruttó 2:10 óra alatt.

Közben megtanultam bánni ezzel az immár újnak nem nevezhető technológiával, melyről annak idején elég elmarasztaló véleményem volt. Tulajdonképpen hasznos, olyan értelemben, hogy a művi segítség ellenére sem nem kell lemondani a verejtéket fakasztó, testi-fizikai megerőltetésről. Úgy lehet adagolni a villanygázt, hogy a kaptatókon még simán túlcsorduljak. Így is gyakran felpörög a pulzusom az ötödik (piros) zónába.

Ez a furcsaság itt a képen a 19. századi Európában lejátszódott filoxéria katasztrófára emlékeztet (die Reblaus, daktulosphaira vitifoliae). Az amerikai kontinensről behurcolt kártevő majdnem kiirtotta a teljes szőlő állományt, így a borászok mindmáig emlékeznek rá. Úgy tudni, Magyarországon a tőkék mintegy 2/3-a esett áldozatául.