Bár Christopher McDougall szerint „Futni születtünk” (Born to run), mégsem mindegy, hogy ki, hogyan, miként és mely életkorban kezdi el, hogyan folytatja és gyakorolja. Az egyik általunk jól ismert ortopédorvos, nyugdíjazása előtti éveiben egyre gyakrabban hangoztatta, hogy „Sport ist mord”, azaz szabad fordításban, „a sport felér egy öngyilkossággal”.

Nyilván nem szó szerint kell érteni a mondókáját, ami több mint 40 év sport-ortopédiai tapasztalatait volt hivatott frappánsan összefoglalni. Tudniillik zsinórban és gyakran jöttek hozzá, főleg futók. Először azok, akik a tavaszi maratonon kívántak rajthoz állni, majd később azok, akik már túlestek rajta. Az előbbiek azért, hogy egyáltalán elindulhassanak, az utóbbiak meg a versenyen begyűjtött sérüléseik miatt.

Az egyik szomszédom is a betege lehetett, mert minden évben eljátszotta ugyanazt a nótát. Eszerint, mire elérkezett a verseny napja, már bele volt rokkanva a sok tréningbe. Panaszolta, fáj a térde, a bokája meg mindene. Kellett hát valami, ami legalább annyira enyhíti a fájdalmait, hogy rajthoz állhasson. Mert az szóba sem jöhetett, hogy akár egyetlen évadot is kihagyjon.

Nos, miért is hozom mindezt szóba? Mert én is sokat nyargalásztam valamikor. Legjobb félmaratoni eredményem 2010-ben 1:51:19 (5:20 perc/km) illetve 10 kilométeres futóversenyen 00:49:23 (4:56 perc/km). Ám még mielőtt eljött volna az a bizonyos fázis, hogy már csak injekcióval megy, abbahagytam. Nem azonnal, fokozatosan. Itt a blogomon leírtam kétségbeesett kísérleteim, próbálkozásaim (lásd „running” címszó alatt).

Tavaly aztán, jó 10 év elteltével újra nyúlcipőbe bújtam. Puszta kíváncsiságból, hogy vajon milyen érzést nyújt. És persze csak rövidebb távokat bevállalva. Cirka 6 hónapig tartó próbálkozásom (2025 október – 2026 március) idején sikerült feltornászni magam RI (running index, ami a VO2max értékével korrelál) 35-ről 41-re (lenti ábra).

Sajnos aztán újfent, ugyanarra sorsa jutottam, mint annak előtte. Ma ismét futottam háromnegyed órát (ha már tavaly megvettem azt a szép új futócipőt), de bizony érzem a futás, ízületekre ható, különösen nagy terhelését. Ha ez így megy, akkor igen, rá kell bólintanom, valóban „Sport ist mord”. Maradnék a kerékpár-montinál meg a hegyi túrázásnál. Pedig a mai RI elég jó formát mutat (lenti ábra).