Már lezárták a jegyeket, de hátra volt még néhány nap a nyári vakáció kezdetéig. Veréb tanárúr, azon igyekezetében, hogy még valami hasznosat facsarjon ki a maradék időből, szokatlan ötlettel állt elő. Lehetett kérdéseket feltenni. Elvben bármiről. Mivelhogy a történelemet és a magyart vitte, feltételezésünk szerint, úgymond, ide várhatta az esetleges kérdéseket is.
Azt rebesgették róla, hogy hivő, keresztény. Az pedig annakidején a szocializmus építésekor, főbenjáró bűnnek számított. Ebben persze, bizonyítékok híján sem volt nehéz hinni. Veréb tanárúr régivágású, tisztességben megőszült, háromgyermekes családszerető ember volt. Kissé hajszálhasogató, formai dolgokban szigorú, precízen a rendre ügyelő megszállott. Nem csoda, hogy a kérdések sorozata nem igazán akart üzemi hőmérsékletre hágni. Nem lehetett tudni, milyen a helyes, illetve az eleve helytelen kérdés.
Feszélyezve éreztük magunkat a hirtelen ránk szakadt szabadság látszatára. Hogy most tudniillik csak úgy, meg lehetessen szabni a témát. Ilyenhez mi nem voltunk nála hozzászokva. Néhány félénk és többnyire banális, tapogatódzás után, ledöglött minden további kisérlet, síri csend támadt. Aztán, ki más, mint szabadelvűségéről hírhedt Gergő ragadta magához a kezdeményezést. Mikor lesz világvége? Kérdezte. Az osztály felszabadult hahotázással nyugtázta jópofaságát, de Veréb tanárúr nem jött zavarba. Mosolyogva intette le a felzúduló tengert és mintha kedvére lett volna az ilyen felvetés.
A röhögés teljesen elült. Mindenki lecsendesült és feszülve figyelt. Nos, ez egy érdekes kérdés, mondta. Hosszas magyarázatba kezdett. A világvége, fejtegette, részletesen le van írva János apostolnak mennyei jelenésekről szóló könyvében. A gond, fejtegette, azzal van, hogy a bibliatudósoknak sincs egységes véleménye arról, hogy az amit János itt elmond, még csak majd a jövőben válik valóra, avagy már a római birodalom pusztulásával pont került a történetek végére.
Itt van a hét pecsét, mint tudjátok, a szólásban is gyakran hallható hétpecsétes titok is innen ered. Mondott érveket mind amellett, hogy a végnapok még csak majd jönnek, mind pedig amellett, miszerint a könyv múltbéli események megjövendölése. Aztán gondolkodott, elmélázott és legyintett, majd folytatta. Tulajdonképpen van egy sokkal egyszerűbb módja is annak megtudni, hogy mikor érkeztünk el az apokalipszis előestéjéhez, az idők végezetéhez. Van ennek valami sokkal, de sokkal egyszerűbb ismertetőjegye.
Magyarázat közben ide-oda járkált, de ha fontos mondanivalóhoz érkezett, akkor mindig megállt, mint most is. A világvége minden bizonnyal közel, ha már majd a fehérben több lesz a fekete és a feketében pedig több lesz a fehér. Csak bambán ámultunk erre a fordulatra. Garantáltan, senki sem értette, mire gondolhatott Veréb tanárúr. Mivel közben kicsengettek, nem volt már idő belemélyedni a dolgokba. Én is csak most, évtizedek múltán fogtam fel, hogy igen, valóban igaza volt. Hirtelenjében bukkant elő mindez az emlékezetemből, egyszeriben világosan felismertem a mintát. Valóban elérkeztünk a végnapok küszöbére.
