Az Artemis II űrhajó újra embereket szállít a hold felé. Mivel a holdrakétát pont április elsején lőtték ki, első hallásra valami áprilisi sületlen tréfára gondoltam. De állítólag igaz. 1972-től számítva (az utolsó Apolló 17), 54 év elteltével kerül ismét sor egy ilyen, vagy ehhez hasonló dimenziójú vállalkozásra, amit a háborús zajok sajnos nagyban tompítanak, de azért átjön a hálón. Tulajdonképpen nem is 54, hanem inkább 58 évről van szó, ugyanis az Apollo 8 1968 decemberében indult egy ugyanolyan misszióra, mint most az Artemis II az Orion fedélzeti egységgel. Tehát a cél, egyszerűen csak egy elnyújtott orbitális pályán körbe repülni a holdat, letesztelni a rendszert, majd leszállás nélkül visszaérkezni a Földre. A kirándulás 9 naposra van tervezve, 4 nap az út oda meg négy vissza, plusz a szükséges szöszmötölések miatt egy további 24 órával bővítve. Izgalmas.
TLI = Translunar Injection (for five minutes and 50 seconds)
Az esemény annál is inkább nagy jelentőséggel bír, mert ama szkeptikusok táborának egyik legelső nagy és tisztázatlan kérdése a hírhedett Van Allen sugárzási övezeten való áthaladással kapcsolatos. Mert mindmáig nyakasan tartja magát a nézet, hogy az eddigi holdutazások Stanley Kubrick által megrendezett műalkotások. Lásd ennek kapcsán az 1968-ban a mozikban bemutatott Űrodüsszeia 2001 filmjét.
Nos mi most, maradjunk a tényeknél. Dr. James Van Allen nevéhez fűződik 1958-as felfedezése, miszerint bolygónkat egy belső és egy jóval nagyobb erősen sugárzó, külső radioaktív öv veszi körül és védi. Az akkori szondákon (a náciktól származó V-2 rakéták változatai) elhelyezett Geiger-Müller számlálók halálos sugárzást jegyeztek fel. Lásd például Massimo Mazzucco (American Moon 59:55) ezzel kapcsolatos meglátásait. Az öv a Föld mágneses erőtere által fogságba ejtett napszél-részecskékből áll. A kérdés, hogy az űrhajózás vonatkozásában mennyire veszélyes? Tudniillik sem az Artemisnek, sem más űrhajónak (mely a nyílt űrbe tart) nem áll módjában más utat választani, mint egyenesen átvágni rajta.
A külső övezet a Föld felszínétöl 13000 és 60000 kilométer távolságban található, tehát az első szökési sebességről (8 km/sec) folyamatosan gyorsítva (11.2 km/sec-ig) cirka egy óra alatt lehet átrepülni a sűrűjén (30000 km/óra sebességgel). Aztán visszafelé is egy órát kell rászánni. Sajnos nem tudtam rem-ben (Roentgen Equivalent Man) megtalálni a Van Allen övezetben várható sugárzás értékét. Mindenhol csak MeV (Mega Elektronvolt) van megadva, ami viszont csak keveset mond arról, hogy mi történik ott az élő szövetekkel?
Dr. James Van Allen in 1958 about the discovery of the doughnut-shaped belts.
Nos, amennyiben a NASA ma, embereket küld a holdra, akkor abból arra lehet következtetni, hogy ez a dolog meg van oldva. A téma mégis azért érdekes, mert a NASA csak 2012-ben indított egy két szondából álló missziót (Van Allen Probes), mely a Van Allen övezetek részletes feltérképezését volt hivatott megejteni és mely 2019-ben fejeződött be. Az Orion űrprogram meghirdetése során ez szintén téma volt, melyről 2014-ben egy Kelly Smith nevű NASA mérnök számolt be és egyértelmű utalást tett rá, hogy a sugárzás elleni védelem kérdése még nyitott. Ez összhangban állt a 2012-ben megindított Van Allen Probes programmal, mely 2014-ben már nyilván hozott némi megemészteni valót a konyhára. Egy most nemrég megjelent Scientific American cikk foglalkozik részletesen is azzal a kérdéssel, hogy a Van Allen jelentette veszélyen kívül még miféle más kozmikus sugárzás ellen nyújtanak védelmet az Orion kapszula rendszerei. Tehát ez megnyugtató és nincs okunk kétségbe vonni, hogy az űrhajósok, ebben a tekintetben majd 9 nap elteltével épen és egészségesen érkezhetnek vissza.
A kis gond csak ott van, hogy amennyiben a kozmikus sugárzással kapcsolatos, veszélyeket jelentő szükségesés és megbízható tudás csak cirka 2012/19-től áll a NASA rendelkezésére, ami alapján az Oriont is ellátták megfelelő árnyékolással, akkor mi a helyzet a már-már ősinek titulálható Apollóval? Kelly Smith (fenti képen) szerint (hallgasd csak meg), 2014-ben még csak dolgoztak a probléma megoldásán. Szerencsétlen ifjú, lehet, hogy elkotyogott valamit? Az ismertető videója után nyomtalanul eltűnt az éterből.
Mai ismereteink birtokában viszont joggal lehet feltenni a kérdést, hogy minek az újdonsült költséges feltáró munka, ha már akkor, a hatvanas években nyugodtan nekieresztették az űrhajósokat a mély űrnek? Nem is egyszer! A Van Allen övezetben leselkedő veszélyekről annakidején nem sokat lehetett hallani. Az Apollonak minden bizonnyal, ilyen tekintetben, nem volt extra kifejlesztett védelme. Tehát két lehetőség van. Egy, felelőtlenül a „majd csak lesz valahogy” módszer mentén vállalták az ismeretlent. Kettő, az Apollo soha nem hagyta el a Van Allen övezet alatti biztonságos földkörüli pályát. Te mit gondolsz?
Sztefano-Space 