Egy önsanyargató kísérlet boldog áldozata vagyok. Vajon mit lehet kihozni a négy hete tespedő testből (tudniillik egy hét síelés és az ezt követő három hét hörghurut)? Az időjárás-jelentés olyan pazar hegyvidéki időt ígér, amit egyszerűen nem lehet, nem szabad kihagyni! Nincs idő a pedáns, legalább egy-két hetes fizikai felkészülésre. A Klosterwappen jeges csúcskeresztjével vágyom fotózni. Mindenáron! Abban reménykedünk, hogy a felmelegedés ellenére a jégkristályok még kitartanak addig, míg felérkezünk.
 |
 |
|
|
|
Ahogy az ilyenkor szokás, Losenheimből, a Szalamandra libegő völgyi állomásából indulunk, de gyalog (mivelhogy mások csapatostul veszik igénybe a könnyed feljutás lehetőséget – amit valljuk, be, most, tekintettel a kondimra, azért elviseltem volna. De Cirmivel ez lehetelen elképzelés.).
A hóviszonyok miatt most inkább az Almröserlhütte felé vezető hosszabb, de szelídebb erdészeti úton kaptatunk felfelé (lenti kép). Cirka egy óra elteltével 9:30-kor érkezünk az 1220 méteren fekvő Fadensattelba.
Az Edelweißhütte felett mindjárt elő vesszük a hágóvasakat, mert eddigi tapasztalataink szerint a Fadensteig beszállójához vezető erdei úton még mindig szükséges volt a használatuk. Most sincs másképp. A meredek szerpentines ösvényt alig lehet felismerni a rengeteg hótól és különösen pedig a hódűnéktől. Meredek párkányokra mászunk, a hágóvasak remek szolgálatot tesznek.
A Fadensteig alsó része (10:20) viszont mint rendesen (fenti képek), most is hómentes. Az egyik valószínű ok, hogy az uralkodó széljárás elhordja a havat és lejjebb rakja le, tudniillik az ide felvezető úton. A hágóvasakat nem vesszük le, mert tudjuk, hogy a Fadensteig felső részén elengedhetetlen szükség lesz még rájuk. Ez, valóban beigazolódik (lenti képek).
A felső Fadensteig (10:50) nagy katlanjából kivezető ösvényen a drótkötél teljesen a hó fogságában van, így nincs mibe fogódzkodni. Számomra ez teljesen új. Nagy odafigyelés szükséges az egyensúlyozó átjutáshoz. A továbbiakban kevesebb a hó, de több, vastagabb és alattomosabb a sziklák jégbevonata. Ezen a ponton bekövetkezik az, amitől tartottam. Az edzettség hiánya miatt a combon minden izomkötege panaszkodik, ég és görcsöl. Mivel az állapot számomra már ismerős, nincs semmi pánik, itt-ott meg-meg állok és a fájdalmak ellenére eltorzult arccal rendületlenül mászom tovább. 11:30-ra sikerül kilyukadnunk a napos platón.
Még hosszú út áll előttünk. A hágóvasaktól megválunk és a kényelmesebb haladást biztosító hótalpainkat vesszük elő. Bő egy órás kaptatás után (fenti képek) 12:35-re érkezünk a szép jégbordával bevont Fischerhüttehez. Ma sokan vannak. Rengeteg sítúrázót csalogatott fel a hegyre a pazar időjárás. A nap olyan melegen ragyog, hogy egy szál trikóban is kellemes. Megjegyzem nyáron 2:40 óra alatt tettük meg ugyanezt az utat. A tavalyi télen 3:00 óra alatt sikerült az, ami most, a fent említettek miatt egy egész órával tovább tartott. Hamu fejemre!
12:50-kor, azaz indulástól számítva 4:20 óra elteltével vagyunk Alsó-Ausztria legmagasabb bércén és én legnagyobb örömömre megkapom azt amire vágytam. Ujjongás! Egy képet a jégvirágokkal bevont csúcskereszttel. Ezt egyetlen télen sem szabad elmulasztani.
Lefelé a Schauersteint választjuk, tudniillik a más éveken preferált Wurzengraben most egy forgalmas sípálya. A sítalpas túrázok túlnyomó többsége ott érkezik és ereszkedik is alá. Ezzel szemben a Schauersteinen csak felfelé tartó forgalom van. A Fadenwegre érve kifújjuk magunkat és hibásan feltételezzük, hogy kellemes kis séta lesz az út maradék része. De tévedünk.
A széles Fadenweg többméteres hózátonyok, hó átfúvások tarkítják. A legkellemetlenebb, hogy 30-40 fokos dőlés szögű lejtökön kell harántolnunk, ami ugyancsak megviseli a bokát. És ez így megy megállás nélkül egészen az Edelweißhütteig. Sajnos, szó sincs élvezetes hótalpazásról! Kemény küzdelem az út, végig. Vékony nyomon is haladni képes síelőké az előny. Nekik a haránthaladás nem jelent gondot.
Utunk végső szakasza az Edelweißhütte alatti jeges sípályán visz. Tudniillik az alternatív lejutás a jelölt turistaúton egy hómentes szakaszon vinne át. Mivel nincs semmi kedvünk levetni a hótalpakat, marad tehát az önmagát kínáltató sípálya. Érdekes, hogy a tavalyi bruttó 7:30 óra helyett 7:50 a körünk időtartama. Hmm. Lefelé menetben tehát még így is behozzuk a felfelé elvesztegetett egy órát (?).
