Sztefano-Space

A Krauste Linde egy romantikus kis vendégház az Anningeren, valahol útközben a csúcs felé. Miután a Kienecken új haszonbérlő vette át a főzés-sütés tudományát és eltűnt az általam oly nagyra tartott őszi tökgulyás finomság, keresnem kellett helyette valami hasonlót. És találtam. Tavaly az Anningerről lefelé jövet szemügyre vettem a Krauste Linde étlapját, és valódi stájer tökből készült tökgulyás is szerepelt a listán. Elhatároztam tehát, hogy az idén mindenképpen kipróbálom. Ez a kóstoló volt tehát szombati kiruccanásom fő célja.

A táv (An der Goldenen Stiege, Prießnitztal, Richardhof, Kalenderweg, Vierjochkogel, Anningerhaus, Krauste Linde, Breite Föhre, An der Goldenen Stiege) 11.7 km, 500 m szintemelkedés bruttó 3:30 óra alatt (nettó 2:30)

Az időjárás pedig olyan savanyú, hogy mint mondogatni szoktam, menni lehet, csak nem nagyon érdemes. Napnak még a nyomát sem lelni. Fényképezőt tehát nem érdemes vinni. A fekete-fehér művészi fotográfiában nem mozgok otthonosan, mert a fényviszonyokból legfeljebb ilyesmi kerekedhet ki. A Goldenen Stiegehez (Aranylépcső) címzett parkolóból elég gyorsan fel lehet jutni a Krauste Lindehez. Túl gyorsan. Ha már itt vagyok, társuljon a felderítéshez egy kiadósabb séta is.

Választok tehát az óramutató járásával ellentétes irányú körutat, mely a Beethoven turistaúton visz déli irányba, majd a Kalenderwegen közelíti meg az Anninger tetejét. Félúton elhagyom a Kalenderweget és meredeken nekimegyek a Vierjochkogelen épített adótoronyhoz vezető útnak. Van itt egy hegyi-biciklis ereszkedő, mely jól mutatja, merre kell mennem. Vierjochkogel! Micsoda név! Az ember ösztönösen is egy tiroli két- vagy inkább háromezresre számít. Ez meg itt 651 méter magas! Egyébként pedig az Anninger legmagasabb csúcsán (675m) a Wilhelmswarte van.

Odafenn aztán cseppet sem esik jól az izzadt hátamra fuvolázó szél, így aztán eretnek gondolataim támadnak. Mi lenne ha inkább a közeli Anningerhausban tenném tiszteltem? Közel van, odabenn meleg is van. Bizony be is nézek, de csak éppen egy pillanatra. Nem mintha nem érezném jól magam odabenn, de ha egyszer mást terveztem, akkor maradjak az eredeti elgondolásnál. Ki is fordulok hamar a vendégházból és sietős léptekkel ereszkedem a cirka 200 m szinttel lejjebb található Karauste Linde felé. És jól teszem, mert valóban van tökgulyás. Képzeld, van tökgulyás! Nem is akármilyen! Minőségében kezet foghat a valamikor Kienecken felszolgáltakkal. Belülről barátságosabb is mint a nagyobb Anningerhaus. A tanulság pedig, hogy van tehát igazi őszi tök-alternatívám.