Az elmúlt napokban végre megtört a varázs, és esett az eső. Két napon is. Bár nem özönvíz formájában, de hullott rendesen. Így is csak arra volt elég, hogy elverje a port. A fű, kicsit kizöldült és túltett önmaga sárgulásán. Viszont nincs pirregés, sem ciripelés. Se kabóca, se szöcske, se tücsök. Jobb szeretik a szárazságot? Szembeötlik egy margarétához hasonló virág, aminek a szirmai mintha ezüstszínű fémlemezkékből lennének. Innen a német neve, Silberdistel azaz ezüstbogáncs. Mintha szára se lenne, szinte teljesen a földhöz simul. Utólag jót mulattam, amikor megtudtam, mi a Carlina acaulis magyar neve. Szártalan bábakalács. Hát nem csodás ez a szép magyar nyelv! Még sokkal jobb, mint a gyapjas aszat. Mert azt is látni a hegyháton, amin araszolgatok felfelé. Egyébként a gyapjas aszat meg nem más, mint a megérett és kifakadt lila bogáncs.
És nini, az őszi kikerics is kidugta már fejét. Helyenként sűrűn borítja a mezőt. Ha mindez még nem lenne elég ómen a nyárnak, a hosszúra nyúlt árnyékok végleg elvetik a kétségeket, hogy itt bizony máris beköszöntőben van az ősz. A hőmérséklet is alkalmazkodik a tényhez, bár én szokásom szerint elég hevesen nyomom a lantot, és így mire célba érek, patakzik is rólam a verejték. Utóbb is ráakadtam Cynthia Monteleonera, aki a 400 méteres síkfutás világbajnoka, és aki szerint sokkal ígéretesebb, jobb tréning a sprintelés, mint az oxidatív radikálisokat tömegével produkáló hosszú kitartást igénylő maratoni futás. A 80+ éves apukája is így tartja magát remek formában. A sprintelés egyik válfaja, például, részleteiben nekimenni a hegynek felfelé, de úgy ám, hogy attól koldulj! Aztán pihenhetsz. Na bumm! Ezt teszem. Mindenkinek szép őszt, szép őszi túrákat kívánok.
