e-MTB: Sauberg-Trail, maga a rettenet

image

Az idén már háromszor buktam, de mindannyiszor megúsztam felszíni horzsolásokkal. Legutóbb, gondoltam, eddigi „tudásommal” felvértezve, teszek egy próbát a legalább fél fokkal nehezebb Sauberg-Trailon. Vesztemre! Mert a kulcsszakasz felett bizony elakad a lélegzetem is. Hosszasan gondolkodtam, hogy nekimenjek-e a avagy sem, ami persze nem tesz jót a pszichének. Elvileg ilyen típusú terepet már képes vagyok legyűrni, de ami itt újdonságnak számít és nehezíti a dolgot, hogy a zúzda hosszabb és a vége egy kanyar mögé van rejtve. Nem lehet tehát tudni, mi vár rám azon túl rám. Ha itt elengedem a gatyaféket, akkor vagy végig gurulok a terepen vagy bukom, mert megállni aligha lehetséges. A végén aztán tolom, ami annyira elbizonytalanít, hogy egy teljesen ártalmatlan helyen borulok ki a nyeregből. Teljesen elhagy az önbizalmam. Meg is esküszöm azon nyomban, hogy ide többet be nem teszem a lábam, akarom mondani a kerekem. De ma már a folytatáson gondolkodom. Térd- és könyökvédővel felvértezve talán megejthetném mégis a próbát.

Saubergtrail_1

Thallern-Trail

Közben az elmúlt időszakban régi és újra felfedezett, egynyomú ösvényeken száguldoztam, begyűjtve az említett horzsolásokat is. A hosszú hetek esőzései után felderült időjárás MTB-re alkalmas első pillanatait a jól ismert Thallern-Anninger körrel kezdem. Közben, annak ellenére, hogy a terep jó ismerősöm, most mégis más szemmel fedezem fel magamnak újra ezt a valóban változatos trailt. A megváltozott szemléletmód abból fakad, hogy az elektromos segédmeghajtásnak köszönhetően nem érzem azt a fajta korábbi drukkot és stresszt, hogy vajon lesz-e elég erőm teljesíteni a távot. Persze az elmúlt években egyszer sem történt meg, hogy ne lett volna kifulladás miatt befejezve egy-egy megkezdett kör. Ám a kisördög ott ólálkodik a psziché mély zugaiban, és ez nem engedi meg a teljes ellazulást. Most viszont 750 Wattórával felvértezve hatalmas megkönnyebbülést érzek, hogy tudniillik ha kell, csak fokozom majd a rásegítést és kész, a dolog meg van oldva. Közben igyekszem „nem csalni”, és ahol csak lehet, a legalacsonyabb fokozatban működtetni a villanymotort. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a villamos meghajtás csak a többlet önsúlyt kompenzálja, és olyan érzést ad, mintha egy könnyűvázas bringát hajtanék.

Az út tehát Thallernból indul, át az Anninger déli lábánál elterülő szőlővidéken, melynek Gumpoldskirchen a központja. Megboldogult apámra emlékeztet még a helyenként jól érezhető tipikus permetillat is. A szőlőskerteket elhagyva Badenen visz át az út, lehet tekintgetni és aki még nem látta, élvezheti a tradícióktól terhes császári városka légkörét. A folytatás a Schwechat patak völgyében fut egy kis ideig. Itt télen-nyáron mindig hűvös van. Az út egy hirtelen jobbraáttal elhagyja a Helenentalt és aszfaltútól kaptatok a Rosentalban, Siegenfeld településen át. Itt nem árt jól odafigyelni, mert elhagyom az aszfaltot és egy süppedő mezőn át emelkedik az út, amit később egy nedves, sáros erdei kaptató koronáz. Nos, itt, nem spórolok a villannyal, mert bizony elkel a segítség. Izomerőből aligha lettem volna képes e viszonyok közepette nyeregben maradni.

A lelket emelő, természeti környezet Gaadenben, ismét aszfalton ér véget, de nem tart sokáig, mert cirka 1-2 km után jobbra invitál az Anninger tetejére vivő erdészeti út. Itt is próbálok egyes fokozatban maradni. Olyannyira komolyan veszem a kötelező kondíciótréningemet, hogy az első hajtűkanyarban, ahelyett, hogy kényelmesen nagyobb gázzal kompenzálnám fáradtságom, inkább leszállok, és kifújom magam. A néhány perc erőgyűjtés jót tesz, és tehát továbbra is legalacsonyabb gázon érem el az Anninger tetejét.

Krauste Linde Trail és Anninger-Trail

Mint kiderül az Anninger-Trail középső, felemás szakaszát átépítették igazi single-trailra, ami Krauste Linde Trail néven fut. Az Anningerháztól számítva tehát jó hosszú, cirka 8 kilométeres szakaszon lehet élvezni a hepehupás, gyökerekkel megszórt, itt-ott pont szerűén igényesebb (S2) terepet, mely bár átlagában marad S1 kategóriában. Számomra legalábbis, tudásomhoz, képességeimhez mérten ideális.

Weidlingbach Flow-Line

Egy más alkalommal a nagy újdonságnak számító Weidlingbach-Trailt próbálom ki (S0/S1) majd ama hírhedett Flow-Line downhillre merészkedem. Annak idején, a Babenberger variáns során találtam kipróbálni, de akkoriban, még álmodni sem mertem ilyen műfajról és a próba meg is ülte a gyomromat. Most viszont szinte már-már élveztem a jobbra-balra, lefelé hullámzó vonalat, melynek minden kanyarja művileg palánkolt és szépen ívelt.

Hameau-Trail

Nos nagy megelégedettséggel ráfordulok a Hameau-ösvény legmélyebb szakaszára, mely bővelkedik a nedvességben, képlékeny, mély sárban és vízzel borított mocsárban. Ha előre tudom, inkább hagyom. Na, de ha már itt vagyok, kénytelen kelletlen, több helyen is emilyen ingoványon át kell evickélni, melynek különlegessége, hogyha bennragadsz, és muszájból lelépsz, akkor elmerülsz a muruggyában. Nos, itt jön ismét bevetésre a villanyrásegítés, így aztán turbómenetben bulldózer szerűén és brutálisan átvágok az efféle részeken. Persze ezt is szokni kell. Merthogy a végén az iszap minden porcikámra és a bringám minden egyes darabjára rátapad.

Dornröschen-Trail & Südtiroler-Trail

Kíváncsi vagyok milyen állapotok uralkodnak a Dornröschenen meg a Südtiroler-Trailon, és meglepődöm, mert mindkettő teljesen száraz. Csak helyenként vannak nedves, sikamlós foltok. A kulcspont is ilyen. A Dornröschen-Trail után már rettenthetetlen magabiztossággal és elszántsággal fordulok másodjára is a Südtiroler utolsó harmadára, és bizony búcsúzóul egy nem nyilvánvaló nyálkán megcsúszik az első kerekem, minek következtében borulnék a bal felemre, amit, a vállamnál fogva-akadva, feltartóztat egy fiatal facsemete. Némi horzsolással megúszom. Intő jel, hogy az ilyen terepen 100%-os odafigyelés elengedhetetlen, babérokon megnyugodni nem igazán ajánlatos.

Kategória: Biking, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

Hohe Wand, das Geländ

A das Geländ néven emlegetett 1023 méteres szirt a Hohe Wand legdélnyugatibb csücske koronája. Ez az északkeleten, valahol Dreistettennél induló magaslat itt elfogy, és a stafétát egyenesen a Schneebergnek és darabontjainak adja át. Mivel Angikának még ismeretlen terep, a mai pünkösdhétfőn ide látogatunk.

Gelände_2D Gelände_3D

GeländeProfile

blue A megtett táv (Ascher, erdészeti út a Hutberg déli oldalán, Imnitzersteig, Geländehütte, Scheimhitt’n, és ismét jelöletlenül vissza Ascherbe) 11 km, 500 m szintemelkedés bruttó 5:15 óra alatt (nettó 3:30 óra)

DSCF1921

Az Ascher nyeregben parkolunk és egy hivatalosan nem jelölt bekötőutat választanék a cél megközelítéséhez, ami sajnos erdészeti munkálatok miatt éppen le van zárva. Na bumm!Az úton széltében egy hatalmas, nagy étvágyú és hangos gépezet köpi a kérgüktől fosztott szálfákat. Gondolom, ilyen tempóban egy hét alatt felfalja a környező erdőt. De a kérdés, hogy akkor most mi legyen? Az eltorlaszolt út a Hutberget kerülné északról. Szerencsére van itt egy alternatíva is, mely a hegy déli lankái alatt visz ugyanoda (fenti képen). Induljunk hát erre.

DSCF1924

DSCF1927

DSCF1931

DSCF1936

DSCF1950

DSCF1956

DSCF1962

Cirka bő fél óra alatt el is érjük az immár hivatalosan is kijelölt turistautat, mely a Grünbacher Sattelból indul. A továbbiakban a kékkel jelzett és ugyancsak meredekre sikeredett Imnitzer-Steigen jutunk fel a platóra, a hétvégén és ünnepnapokon nyitva tartott Geländehütte tövébe. Van itt egy különös művészi alkotás, mely egy hatalmas Grizzly medvét és a vele megvívni készülő lándzsás vadászt ábrázol. Állítólag a valahol lejjebb fekvő medvebarlangra (Bärenhöhle) utal a páros.

DSCF1968

DSCF1970

DSCF1976

DSCF1979

Innen, a szirt legmagasabb pontjáról, természetesen immár csak lefelé visz az út, egyenesen a Scheimhitt’nhez, ahol megtartjuk déli elemózsiaszünetünket. Elücsörgünk vagy egy jó órát a napos teraszon, majd nekivágunk a visszafelé vezető útnak. Kihasználva a rengeteg jelöletlen, zegzugos erdészeti úthálózatot, egy rövidítés beiktatásával érjük el a délelőtti útvonalunkat. Miután megbizonyosodunk róla, hogy valóban jó helyen vagyunk, még letelepszünk a fűbe és elmajszolunk egy kis magunkkal hozott csemegét, almát.

DSCF1981

DSCF1987

DSCF1989

DSCF1996

DSCF2006

DSCF2008

Nos, a Hohe Wand legészakibb és most a legdélibb részét bejártuk, akkor ezután majd jöhet a középső rész a Plackles, az Eicherthütte meg a többi maradék csudijó látnivaló.

DSCF2014

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Sonnwendstein

Képeslapra illő pazar időben indulunk Angikával a Sonnwendsteinre. A legutóbbi látogatásunkkal ellentétben, most ellenkező irányban, a Hirschenkogel felé szeretnénk majd alácsordogálni. A nap bár ragyog, de kánikuláról szerencsére egyelőre nincs szó.

Sonnwendstein_2D Sonnwendstein_3D

SonnwendsteinProfile

blue A megtett táv (Maria Schutz, Gebirgsjägersteig, Sonnwendstein, Pollershütte, Erzkogel, Dürriegel, Enzianhütte, Maria Schutz) 13.6 km, 880 m szintemelkedés bruttó 7:00 óra alatt (nettó 5:10 óra)

DSCF1846

DSCF1849

DSCF1851

Ismét csak a Hegyivadászok-ösvényén kaptatunk fel a hegy ormára, ahol egy kilátóból az egyik legszebb panoráma tárul Alsó-Ausztria hegyvidéke felé. Odafenn, a magaslatokon és platókon ugyan még fehérlik némi hó, de csak emlékeztetőnek, hogy vége a télnek. Csúcsélmény után betérünk a Pollershüttebe, majd déli pihenőnk elteltével az Erzkogel bevétele következik a maga csalogatóan, hatalmas keresztjével.

DSCF1854

DSCF1856

DSCF1865

DSCF1871

DSCF1874

DSCF1878

DSCF1883

DSCF1889

Az út természetes folytatása a Dürriegelen át, egy szép, füves hegygerincen (lenti képek), festői kilátással a Semmeringre és átellenben a Stuhleckra. Érkezünk egy hármas útelágazásba, ahol jobbra visszafelé mehetnénk az Almsteig felé, balra fel a Hirschenkogelre illetve egyenesen tovább széles erdészeti úton alászállva. Angika ez utóbbit választja, mondván elég volt mára a felfelé szökellésekből.

DSCF1892

DSCF1894

DSCF1898

DSCF1908

DSCF1900

DSCF1902

DSCF1906

DSCF1912

DSCF1913

DSCF1915

DSCF1917

Az erdészeti út elvisz az Enzianhütteig, ahol ismét egy kissé meredekre sikeredett ösvényen, az Erzherzog Johann-Steigen szállunk a jelenleg éppen üres víztározó partjára (fenti képen). Innen még vagy másfél óra vissza Maria Schutz. Az út szép, árnyékos erdőn át vezet különösebb akadályok nélkül.

DSCF1919

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Unterberg, avagy amikor megveszik a turistautat is

A mai vasárnapon, Cirmivel, egy gyorsított Unterberg-megmászást tervezünk, mégpedig az Adamstalból, a hegy északi oldala felől. Tudniillik az elmúlt 13 túraév során, ebből az irányból még csak kétszer indultunk, és tehát kézenfekvő, hogy egy akkori, 2011-ben kelt nyomvonalat választunk követni. Igen ám, szép-szép, csak mint kiderül, a valamikori turistaút egy szakaszát, a környező erdőkkel egyetemben, megvette valaki, és az utat egy hatalmas vaskapuval lezárta. Nem győzünk csodálkozni, amikor az aszfaltút ama hajtű kanyarulatához érkezünk, ahol  az út, eredetileg az erdőbe invitálna. Bővebben…

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Dolgok margójára, avagy kontinentális talapzatok elmozdulása

Érdekes megfigyelni és párhuzamot húzni Ray Dalio és Bogár László meglátásai között (lásd előző bejegyzésemet). Mindketten, egymástól függetlenül, különböző érvek és meglátások mentén haladva, de ugyanarra a következtetésre jutnak. A birodalom sorsa megpecsételődött. Erkölcsi talapzata elrothadt, nincs rá többé szükség, eldobható. Ray Dalio, Bogártól eltérően csak az első szintről beszél, a lejátszás-technikai felszínen maradva, természetes, gazdasági-monetáris folyamatokra vezeti vissza az impérium szétzülledését.

Ez nem áll ellentétben Bogár érveivel, aki viszont tovább megy. A kifosztószivattyúként üzemeltetett parazita birodalom már nem képes elég nagy hatásfokon betölteni szerepét, miközben sem a világrendet fenntartani sem a pénzhatalmi elit érdekeit nem tudja effektíve kiszolgálni. A dekadencia felemészti, az egyre komplexebbé váló világ problémáit megoldani képtelen. Olyan messzire merészkedik, hogy legutóbb már az anya, és az anyaság szerepét, de még magát a szó használatát is tiltani próbálja. Nem vicc., hanem szomorú, rettenetes valóság (lásd Gender-Sprache).

Ezért aztán a „globalo-gazdi” egyszerűen eldobja, mindenestől lecseréli. A témáról rengeteg írás és analízis született már, és a tény, hogy mindez el sem éri az ingerküszöbjüket, nyilvánvaló jele annak, hogy valóban elérkeztek a teljes szétkorhadás fázisába. Egy további zseniális írás a nagyra becsült, ősi druida hagyományok ismerője és őrzője, John Michael Greer, (JMG) tollából, Dancing ont he Brink (Szakadék szélén táncolva). Idézi az írónőt Erin MorgensterntAll empires fall eventually. It is the way of things” (minden birodalom összeomlik egyszer, mert ez a dolgok természetes rendje).

Continental_Shift

Kategória: Humanity, soul, mind, News and politics | Megjegyzés hozzáfűzése

Pontot tenni, avagy mi köze mindehhez Bogárnak?

Talán érdemes pontot tenni a németek prófétájáról, William Toelról szóló korábbi híreim végére, mivelhogy ténykedését, saját belátásából, ő maga fejezi be. Feladja. Mostani, utolsó, németországi előadássorozata, turnéja, a búcsú jegyében zajlik. Még egyszer, utoljára megpróbálja életre kelteni a teljesen degenerált és retardált német szellemi elitet (Der deutsche Geist). Még egyszer és utoljára megpróbálja a haza szeretetének fontosságára felhívni hallgatósága figyelmét. Rámutat a család, mint a társadalom legalapvetőbb építő elemének és a szabadságért folytatott küzdelem fontosságára, valamint arra, hogy a német nép, hasonlóan a Mózes könyvében leírtakhoz, rabságban sínylődik, azzal a különbséggel, hogy az egyiptomiak itt, helyben vannak. Bővebben…

Kategória: Humanity, soul, mind, News and politics | Megjegyzés hozzáfűzése

Kelkáposzta és Jóistenkeházak

Végre igazi nyárias túraidőnk van. Idén először vetkőzhetünk rövidujjúra, bár az árnyékos, erdős helyeken még érezhető az utolsókat rúgó tél itt rekedt lehelete. Angikával kiszemelt célunk a Hohe Wand, illetve hát a Kohlröserlhaus és a Herrgottschnitzerhaus, melyek neveit imígyen magyarosítva tettem ki címnek. Egy eleddig még nem bejárt útvonalat tervezek, így az újdonság erejével hatva felkerül a blogba is. Bővebben…

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Krummbachstein

Május elsejét Cirmivel a mi magunk módján ünnepeljük, mégpedig aszerint, ahogyan azt Anatoli Boukreev megfogalmazta. Megkövetjük a hegyek katedrálisait egy imára. Ezúttal ismét a Krummbachstein van terítéken. Ismét, inkább csak nekem, mert Cirmi már régebben nem járt errefelé. Jómagam viszont az idei tavaszias januárban tettem meg ugyanezt azt utat, így tehát most a szokásos táblázatot az út paramétereivel mellőzném. Bővebben…

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

e-MTB: Dornröschen-Trail

Szerencsés kimenetelű monti-balesetem után kissé viszolyogva és lelkemben remegve ülök ismét nyeregbe. A Waldbachsteiget messziről elkerülöm, biztos-ami-biztos alapon. Elég volt az efféle kísérletekből. Attól függően, hogy milyenek a viszonyok, nyitva hagyom a kiruccanásom végső célját. Iszapcsatához sincs semmi kedvem.

Aztán felfelé menetben kiderül, hogy az elmúlt napok esőzései okozta sártengerek kiszáradóban vannak. Ingovány ha van is, csak itt-ott pontszerűen. Kedvcsináló bevezetőnek jöhet tehát a Südtiroler-Trail, majd ezután vállalom a tulajdonképpeni célomat, a Csipkerózsikát. Másodjára már jobban megy, bár még megkívánja a további gyakorlásokat. Uff! 60 kilométert és 1000 m szintet tekertemt, bruttó 4:30 óra alatt, 1900 kcal-t égetve (órám szerint).

Utóirat: még megjegyezném, hogy villany ide, vagy “e”-oda, a végén jólesően kimerültem, alaposan megizzadtam, hazafelé fordulva, jobbnak találtam száraz gúnyát cserélni (amit mindíg hordok ilyenkor magammal).

image

image

Kategória: Biking, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

Hegyekről, puhatestűekről és gerincesekről

Már jócskán benne voltam az előrehaladott korban, amikor egy utazás során az egyik munkatársam felhívta a figyelmem az autópályáról jól látható patyolat fehéren szikrázó Schneeberg látványára. Tulajdonképpen nem nagyon tudtam, mit kezdjek vele és nem igazán voltam képes osztozni vele a maradéktalan rajongásában. Hegy? Mire jó az?

Miután az addig eltelt cirka 40+ évemben, egészen ritkán, akkor is csak inkább képeslapokon láttam hegyeket, nem tudtam mit kezdeni ezzel a kategóriával. Ráadásul gyermekként, első valamirevaló találkozásom a hegyekkel, negatív élményekkel lett terhes. A Tátrában nyaraltunk és bizony a felfelé kaptatásban semmiféle élvezetet nem találtam. Inkább utáltam. Rövid felvillanásként hatott gimnáziumi éveim során a sítanfolyam, ahol sikerült valamelyest elsajátítanom a lesiklás művészetét. De mivel ez a sport nekünk, annak idején drága volt, a jó felszerelés gyakorlatilag megfizethetetlennek számított, az ezzel kapcsolatos felemelő élmények az évtizedek során elfonnyadtak, feledésbe merültek. Mindezek a dolgok aztán, csak az utóbbi másfél évtizedben mentek át egy csodálatos metamorfózison.

EverestMovie2015 der-gipfel-taschenbuch-anatoli-boukreev AboveTheClouds.

Közben megkedveltem a hegyekkel kapcsolatos irodalmi alkotásokat is. Különösen most, hogy bizonyos sajnálatos körülmények miatt nem kísérhettem el Attilát Nepálba, a Himalája tövébe. Volt ebben a tartózkodásban vegyesen minden, többek között a magassági betegséggel kapcsolatos félelmeim. Hogy tudniillik most jóval a hatvanon túl tegyem ki magam az 5000 méter feletti ritka levegőnek. Fiatal és edzett hegymászók, akik elérik a Khumbu jégfolyam alsó végében levő Everest alaptábort 5300 méteren, is gyakran panaszkodnak az ezzel kapcsolatos rosszullétre (olvastam). Nos, nem szívesen köttetném magam egy jak hátára, esetleges gyengélkedésem orvosolandó, hogy oxigénnel dúsabb régióba szállítson.

20230410_132757
Attila Tengbocheban

Marad tehát a virtuális térben való találkozás a nagyon magas hegyekkel és Attila élményeivel. Elsőnek felidéztem a 2015-ben készült Everest című amerikai filmet, mely egy 1996-ban megtörtént tragédiát visz filmvászonra. Egyszer már ugyan láttam, de akkor valahogy nem hatott meg, na persze az odaveszettek felett érzett őszinte sajnálaton kívül. A mostani alkalommal viszont, mivel képben voltam, már maga a helyszín, illetve a környezetet ábrázoló felvételek is magukkal ragadtak. Az Everest, a Lhotse, Nuptse hármasa, amint körbe zárják a Khumbu völgyben aláhömpölygő jégfolyamot (lenti kép).

Everest,-Lhotse-Nuptse

A filmben akadnak persze kritikára érdemes részletek, de gyakorlatilag, utólagos utánjárásom alapján, viszonylag hűen adja vissza az eseményeket. Az egyik dolog, amit már mások is felróttak, hogy az igazi hős, aki három életet mentett meg egymagában, a filmben csak egy jelentéktelen mellékszereplő. Pedig az orosz-kazah alpinista, Anatoli Boukreev önzetlen segítségét és páratlan hősiességet az Amerikai Alpesi Klub, 1997-ben a legmagasabb kitüntetéssel, a David A. Sowles Memorial Awarddal jutalmazta. Sajnálatos fintora a sorsnak, hogy Boukreev csak két héttel ezután, 1997 karácsonyán, az Annapurna déli oldalán kioldódott lavinában lelte halálát. Na de persze már 2015-ben sem lehetett egy hollywoodi alkotásban egy orosz a hős, aki ráadásul amerikai életeket ment.

Az eseményekben, mint turista résztvevő Jon Krakauer, írt gyorsan könyvet (Into thin Air; In eisigen Höhen), melyben nemcsak hogy nem méltatja eléggé Boukreev magatartását, hanem azt sugallja, hogy a kazah hegymászó önző magatartása volt a szerencsétlenség egyik oka. Ez annál is inkább felháborító, mert miközben maga Krakauer, a tragédia éjjelén hálózsákjában rettegett az életéért, Boukreev (lenti képen) az elemek tombolása közepette, viharban, hóban, mély mínuszfokokban, sötétségben, négy (sic!) egymást követő mentő akcióra vállalkozott szálegyedül. Sem az expedíciót segítő serpák közül, sem senki más nem akadt, aki merte, vagy tudta volna vállalni Bokreevvel együtt az eltévedtek felkutatását, mentését.

anatoli

Boukreev ezután, az író Weston DeWalt (The Climb/Der Gipfel) segítségével tisztázta a dolgok menetét és megjelentette könyvét, ami válasz Krakauer rágalmazásaira. A könyv objektivitását főleg annak köszönheti, hogy Boukreev saját meglátásain és elbeszélésén kívül, szóról-szóra visszaadja a résztvevők tragédia utáni, az alaptáborban magnóra mondott észrevételeit. Ezek a részek dőlt szedésű betűkkel vannak kiemelve. Boukreev változatát több dokumentumfilm is támogatja, példának okáért itt van mondjuk ez az angol nyelvű 36 perces összefoglaló 1996 Everest Tragedy, Who is to blame?

Puhatestűekről szólva, nem is annyira Jon Krakauerre gondoltam, hanem a Mountain Madness túraszervező iroda másik vezetőjére, Neal Beidlemanra (a harmadik az odaveszett tulajdonos Scott Fischer volt). További információkra vadászva a neten, ráakadtam Beidleman két évvel ezelőtti nyilatkozatára, melyet a Mill House Podcastnak adott. Aki nem ismeri az idevonatkozó részleteket, azt hihetné, Neal Beidleman a titokzatos, szerény, rettenthetetlen hős, mindenek megmentője, akiről ez idáig igazságtalanul alig-alig volt szó. Nem tudni mi lelte a pasast, de egyszerűen tarthatatlanul fényezi magát, féligazságokat költ, itt-ott egyenesen hazudik.

A társalgás majdnem kizárólag Krakauer könyve mentén megy végbe. Sem a riporter, sem Beidleman nem tartja fontosnak megjegyezni, hogy létezik a Weston DeWalt-féle könyvváltozat is. Ez nem vet jó fényt a beszélgetésre. Beidleman azt állítja magáról, hogy a déli nyeregben (South Col) eltévedt csoportot neki egymagának sikerült visszavezetnie a sátortáborhoz. Ez az állítás két hazugságot is tartalmaz, az első, hogy a viharban, váratlanul, néhány másodperce felszakadt és kitisztult ég alapján a fiatal Klev Schoeningnek sikerült a Lhotset beazonosítva tájékozódnia, és végig ő volt az, aki átvette a csapat feletti gyámságot. Nealra sajnos nem lehetett számítani, mint azt a megmentettek elmondásából tudni lehet. A két részre szakadt csapat másik három tagját pedig Anatoli Boukreev mentette meg.

20230409_114625

A riporter kérdésére, hogy valóban Boukreevet lehet-e okolni a tragédiáért (mint azt Krakauer teszi), kitérően válaszol. Elmondja bár, hogy Rob Hall és Scott Fischer halála Boukreevtől független okok miatt következett be, de nem próbálja tagadni a sugallott vádat. Ez annál is inkább zavarba ejtő, mert Boukreev közeli barátjának számította Beidlemant. Ezen felül 1994-ben Beidleman kizárólag Boukreev segítségének és személyes támogatásának köszönhette a Makalu sikeres megmászását (olvasható Boukreev visszaemlékezéseit tartalmazó könyvben: Above the Clouds; A felhők felett).

Anatoli_Boukreev_Memorial_at_Annapurna_Base_Camp

Boukreev emléktábla az Annapurna tövében (a forrás: Von Fmd953 – Eigenes Werk, Gemeinfrei, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=9042600)

“A hegyek nem stadionok, melyekben valamiféle sportteljesítményt kellene bemutatnom, a hegyek számomra katedrálisok, ahol a vallásom gyakorlom”

Kategória: Hiking-Climbing, Movie and media, Story | Címke: | 1 hozzászólás

Cseresznyefák és tulipánok

Amikor végre egy-egy napra, kiderül, kisétálok fotózni… Bővebben…

Kategória: Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

Meddig tart még a tél?

Íme az Unterberg síterep jelen pillanatban. Tél derekán sem hullott ott egyszerre ennyi hó. A hóhatár, valahol úgy 800-900 m szint körül lehetett. A Schwechat patak, barna, tejeskávé szerű árt vezet, itt-ott kilépve a rendes medréből.

image

Kategória: Weather | Megjegyzés hozzáfűzése