Bürgeralm-Klettersteig “advanced” móduszban

A Bürgerlam-Klettersteig az egyik legalulértékeltebb ferrata, és akkor nem az “F” variánsról beszélek, mert arra még álmomban sem merészkednék. A tapasztalatlan ferratázó, ha csupán csak a hivatalos falrajzra alapozza látogatását, akkor esetleg komoly problémákkal kényszerülhet szembenézni, ha egyáltalán sikerrel végigmássza a traverzet. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a Bürgeralm messze földön az egyik legbrutálisabb Klettersteig-traverz, és itt a traverz szóra fektetem a hangsúlyt.

 Bürgeralm_2D  Bürgeralm_3D

 BürgeralmProfile

A táv (Aflenz Kurort, Pierergut, Klettersteig, Ranstein 1555m, Bürgeralm, Windgrube 1809m, Bürgerlam, Pierergut, Aflenz Kurort) 16 km, 1100 m szintemelkedés és 6:50 óra bruttó alatt

Még élénken él emlékezetemben, amint legelső alkalommal, zöldfülűként, reszkető karokkal érek a ferrata végére, de azt akkor elmeséltem. Kíváncsi voltam tehát, mennyire változott a helyzet az elmúlt évek tapasztalataival felvértezve. Cirminek meg egyébként is újdonság a falat. A legutóbb úgyis azon kesergett, hogy az idén még igazán kemény ferratával nem akadt dolga. Nos, hát akkor legyen!

Az “advanced”, azaz “haladó” szint a címben arra utal, hogy csupán csak a Klettersteig kedvéért, legyen az bármennyire is igényes, nem érdemes megtenni a hosszú utat. Kibővítjük tehát a ferratázást egy egész napos túrára. Lemondunk a beszálló kényelmes megközelítéséről, és az autót lenn hagyjuk a Bürgeralm – kötélpálya völgyi állomásánál.

9:00-kor, vaci-hideg ködben, cirka 850m szinten veselkedünk neki a mérsékelt kaptatóknak. Valahol a Pierergut vendégháznál átlépünk a napfény birodalmába, mely a továbbiakban végig elkísér. Másfél órás menetelést követően érkezünk a beszállóhoz 1500m szinten, mely még árnyékban szendereg. Kissé hűvös van, de tudjuk, hogy hamarosan napsütötte sziklákon mászunk majd, és ugyancsak izzadni fogunk. És ez pontosan így is következik be.

A Klettersteig gyakorlatilag 7 szelvényből épül fel, balról jobbra haladva fokozatos növekvő nehézséggel (alább a hivatalos értékelés összevetve a személyes besorolásommal):

  1. Beszálló torony (B, inkább B/C, különösen a vége)
  2. Lärchenturm (B, igen ez B)
  3. Dachlquerung (C, szerintem C/D)
  4. Dobelfelsen (B/C, szerintem C/D)
  5. Arena (D, igen D, de gyakorlatilag végig, az ereszkedő ágon is)
  6. Schlussdiagonale (B/C, szerintem C/D)
  7. Gipfelwand (C/D, szerintem is C/D)

Az út az 5. résznél (Aréna) éri el nehézségek tetőfokát, majd valamelyest enyhül, de meglátásom szerint (és a hivatalos falrajzot meghazudtolva) végig C/D közelében marad. Nos, miből is erednek itt a gondok? Ami első pillantásra nem nyilvánvaló, hogy a traverz mindvégig visszahajló sziklafal mentén halad. Ez gyakorlatilag konstans karizmozást eredményez, mert a test kifelé hajló pozíciót kényszerül felvenni. A lábak támpontjai tehát beljebb helyezkednek el, mint a feszesre húzott drótkötél. Pihenni legfeljebb csak a rövidszárú kantár bevetésével lehet, illetve a szelvények közti szakaszokon, amennyiben valaki képes egy-egy szelvényt folyamatosan ledolgozni.

Tanulva korábbi tapasztalataimból, most többször is folyamodunk a rövidszárú kantárhoz és tempót csak ott diktálunk, ahol a gyorsabb haladás a rohamosan fogyó erőtartalékok optimális kihasználását eredményezi. Mindent összevetve 1:10 alatt végzünk és most a kilépéskor nem citeráznak karjaim, nincs olyan érzésem, hogy a fal maradéktalanul kiszippantotta volna minden erő-tartalékomat. Pedig a hátizsákjainkban még vagy másfél liter (azaz 1.5 kg) ital is lötyög a tömlőkben. Tudniillik még egy további kerülőt is beterveztünk, névlegesen a Bürgeralm fölé magasodó sí-hegy a Windgrube (1809m) bevételét.

Aki tehát először látogat a Bürgeralm ferratára és biztosra akar menni, ne terhelje magát nehéz hátizsákkal és csak minimális súllyal szálljon be. Ez könnyen megoldható, hisz a vámot megfizetve (7€) fel lehet autózni egészen a Bürgerlam szintjén lévő parkolóba.

Érdekes, hogy a pazar, mászásra kifejezetten alkalmas időben, senkivel sem találkozunk a Klettersteigen. Alig értem, vajon miért? Közben a Hohe Wandon tűt nem lehet leejteni, annyian tolonganak a népszerű vasalt utakon.

11:45-kor egy kilátó tövében bukkanunk ki a ferratából. Itt rendre elcsomagoljuk a felszerelésünket. Egy éppen indulni készülő sárkányrepülőt figyelünk egy jó darabig, aki megfelelő erősségű szélre várva készül a fellegekbe emelkedni. Nincs türelmünk kivárni a már-már reményét vesztett próbálkozását (csak enyhe szellő cirógat).

12:00-kor csúcskereszt a Rannsteinen (1555m), majd 12:15-kor érkezünk az Almrausch Hüttehez, ahol lepihenünk és nyugodtan elfalatozgatunk a langymeleg napon. Cirka fél órával később nekieredünk még tehát a Windgrubenak, amit alig 45 perc alatt érünk el. A sajnos jelöletlen, csúcs tőszomszédságában található a szintén nyitva tartó Schönleitenhaus, melynek szolgálataira, per pillanat, nem tartunk igényt.

DSC05011

A Windgrube tetejéröl nyíló panoráma nekünk is új. Nemcsak a Bürgeralm egésze látható be, hanem az egész Hochsschwab masszívum, magával a Hochschwab jól látható 2277 méteres csúcsával is. Az elénk tárulkozó mélységek és sziklafalak olyan éles kontrasztban vannak a Bürgerlam és környéke szelíd, füves domborzatával, hogy a hirtelen előbukkanó látványtól, szinte görcsbe rándul az ember gyomra.

Egy szép nagy kört leírva térünk vissza a Bürgeralmra. Még tanakodunk egy sors, hogy érdemes-e a közeli Höchstein (1741m) csúcsát is megejteni. Csúcskereszt hiánya Cirmi lelkesedését is visszafogja, és tehát egyszerűen csak visszabandukolunk a Bürgeralmra, majd a Klettersteig beszállója felé vezető ösvény érintésével leereszkedünk reggeli utunkon, vissza a kötélpálya völgyi állomásához.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Megjegyzés hozzáfűzése

DiIemmák pro és kontra

A minap hegymászással kapcsolatos félelmekről beszélgettünk. Szóba került, többek között, az extrém sziklamászó Alexander Huber könyve, A félelem a te legjobb barátod. clip_image002[5]Már a címébe is bele van foglalva, hogy a félelem nem csupán csak egy leküzdeni, netán szégyellni való, negatív érzés. Mint kiderül, azok a legveszélyeztetettebb hegymászók, akik valami okból elfelejtettek félni – mondja Hubert.

Természetesen a probléma rám vonatkozó vetületének a dimenziója jóval szerényebb. Mégsem hasonlíthatom magam egy olyanhoz, aki 7, 8 nehézségű falakon mászik free solo. Így-e avagy úgy, beszélgető társam azt ajánlotta, foglalnám össze, hogy mit szeretek a hegyeken és mi okoz félelmet, vagy rettegést. Tán segítségemre lehet eldönteni, hogy a jövöben akarok-e még túrázni, és ha igen, akkor céljaim és útjaim megválasztásában is eligazíthat.

Nos, amit szeretek, sőt imádok, azok a tét nélküli, kellemes túrák, amikor a természet a leggyengédebb arcát mutatja (legyen az télen vagy nyáron). Langymeleg idő, gyenge széláram, derült ég, stabil, megbízható idő, nyílt horizont. Az alpesi legelők bódító illata, nem bírok betelni vele. Szeretem még, ha a puszta barangoláson kívül, van egy konkrét úti cél is, egy csúcs, egy kereszt, valami, amiért valamelyest meg kell dolgozni, de ami még nem feszegeti fizikai állóképességeim határait. Ha még ezeken felül egy menedékház is vár, akár a legegyszerűbb étellel, ahová kimerülten betérhetsz, az már maga a mennyország. 

Íme, egy piciny csokor az efféle túrákból. A lista egyáltalán nem teljes, de nagyon tipikus:

És a beismerő vallomás arról, ami félelemmel tölt el és megterhelő. Legelőször is a komor időjárás, amikor a hegyek, a sziklafalak színezete önmagában is rémséges, riasztó. Amikor feketedik az ég és tompul a nap fénye. Ha felhők rejtik az út fonalát (és itt nem a völgyet kitöltő ártalmatlan őszi ködre gondolok). Ha más okból elvesztem a turistaút jelzéseit. Amikor a cél elérése kifejezetten nehéz, rögös és megerőltető, mert képességeim határát súrolja. Amikor elbizonytalanít a tudat, hogy izmaim bármikor cserbenhagyhatnak. Amikor inkább csak a becsvágy hajt és a dolog, a küzdelem már nem élvezet. Ja, és majd elfelejtettem, a korai felkelést, a fekete hajnalokat – egyenesen gyülölöm.

Fontos tényező egy igazi megbízható partner, egy Kamerad. Már nem emlékszem, mely hegymászói nagyság fogalmazta meg, hogy egy társsal a nehézségek feleződnek, a megélt örömök duplázódnak. Valószínűleg Messner lehetett. Tökéletesen egyetértek és tapasztalataim is alátámasztják.

Persze az is tagadhatatlan, hogy a pszichét, testet megterhelő kalandok növelik a majdani kellemes túrák halmazát. Úgy, mint amikor egy elasztikus pántot húzunk szét minden irányban. Minnél több határesetet élek meg, annál több lehetőségem van az elkövetkezendőkben nyugodtan, sőt élvezettel olyan túrát bevállalni, ami ellenkező esetben már túl keménynek, vagy egyenesen veszélyesnek bizonyulna. Az elaszticitás abban is megnyilvánul, hogy ha felhagyok a gumipánt nyújtásával, az előbb-utóbb majd zsugorodni kezd. Némi síkföldi tréninggel elejét lehet venni a hanyatlásnak, de ha legalább időnként nincs igényesebb kihívás, akkor a kondíció visszarendeződhet, az izmok ereje csökkenhet, a tapasztalatok lassan felejtődnek. Tán nem így van?

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Megjegyzés hozzáfűzése

Windows 7 hegesztgetése

A szeptemberre esedékes frissítéseket a Windows 7 nem telepíti a gépemre. Elindítom a manuális frissítést, ami viszont órákon keresztül keres és keres és csak keres, de nem talál semmit. A Network-Monitor szerint a computerem és a távoli szerver csak feleselgetnek egymásnak, valahogy így:

  • Hahó itt kliens, szerver te ki vagy?
  • Igen, hahó itt szerver, kliens te ki vagy?
  • Hahó itt kliens, szerver te ki vagy?
  • Igen, hahó itt szerver, kliens te ki vagy?
  • stb…

És ez így megy körbe-körbe a végtelenségig. Na most akkor mit tegyek?

Keresés a neten számtalan hasonló esetet fed fel. A gond, egy hibás júniusi (vagy augusztusi) Microsoft frissítésben lehet. De vajon melyik lesz a helyes megoldás. Némi latolgatás után sikerül kihámoznom a gyógymód legvalószínűbb forgatókönyvét (ami tényleg beválik). Az eredeti angol cikk/útmutatás címe (kattint rá): Windows 7 Taking Forever To Patch – July 2016

A szükséges lépések egymásutánja pedig magyarul a következő:

  • Állítsd át manuálra a frissítéseket (“Never check for patches”). Ehhez válaszd: “Control Panel\System & Security\Windows Update\Change Settings\Never Check for Updatesimage
  • A gép újraindítása szükséges
  • Ellenőrizd, hogy Internet Explorer 11 telepítve van-e a gépeden (99,99% hogy igen, ha mégsem, akkor telepítsd, majd indítsd újra a masinátad)
  • Töltsd le és telepítsd a KB3020369 csomagot, majd indítsd újra gépedet (figyelem: 99,99% hogy ez a csomag már telepítve van, de ezt majd ő megmondja neked. Fontos részlet a helyes nyelv kiválasztása)
  • Töltsd le és telepítsd a KB3172605  csomagot. Na, ez a turpisság lényege! A sikeres telepítés önmaga kéri majd a gép újraindítását.
  • Ezután frissíts/aktualizálj manuálisan “Check for updates”. A Windows 7 ezúttal 10 – 15 percen belül érvényes listával fog jelentkezni. Fejezd be tehát a frissítést.
  • Ha újraindítás után még egyszer elindítod a manuális frissítést, ne ijedj meg, hibajelentést kaphatsz (elvileg). Ha a hiba kódja 80244019, akkor mázlid van, mert a következő cikk tartalmazza a megoldást: Windows Update – code 80244019
  • Itt arról van szó, hogy a következő Registry-kulcsot kell létrehoznod 0 (zéró) értékkel: [HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Policies\Microsoft\Windows\WindowsUpdate\AU] “UseWUServer”=dword:00000000
  • image
  • Ezt követően a “Check for updates” már valszeg sikeres lesz (ha nem, akkor peched van és magadnak kell megtalálni a gyógymódot)
  • Utoljára pedig állítsd vissza a frissítést autmatára:
  • image
  • Nekem bevált. Sok sikert!

    Kategória: Computers and Internet | Megjegyzés hozzáfűzése

    Ősz

    A kánikulát kisöprő hidegfronttal egyetemben megérkezett a szűkebb értelemben vett hegymászói ősz is. Alkalom visszapillantani a nyári időszak kirándulásaira, melyek összességében sajnos valamelyest elmaradtak a reméltektől. Ennek egyik, de nem egyetlen oka az időjárás alakulása. Stabil túra idő kifejezett hiánycikknek bizonyult (ha mondjuk, a tavalyi évvel vetem össze). Pedig hatalmas lendülettel és még több elvárással indítottam a szezont. A felkészülés során megejtett, rendhagyó, kifejezetten hosszú és a lehető legtöbb szintemelkedést begyűjtését megcélzó Wienerwald XXL és a Schneeberg XXL túrák, majd a szinte futólépésben bevett Hochschwab némileg sejtették, hogy valami készülőben van.

    Aztán jött a nagy várakozás az ómegára, a Klettersteigek meg csak nedvesedtek, villámhárítóként szolgáltak zivatarok idején. Persze nem lehet mindent az égiekre kenni. Volt racionális érvek mentén történt megfutamodás (pl. Hexentrum) is, ami így-vagy úgy, de az elszalasztott lehetőségek listáját gyarapítja.

    A nyár kétségtelen fénypontjai a Großer Feistringstein, a Schermberg és a Planspitze megmászása volt. Mindhárom egy-egy határeset túra, közvetlen konfrontáció fizikai teljesítőképességeim határaival. És ezen a ponton van még mit tennem, sőt újra kell gondolnom az egészet.

    Hét év hegymászásával sem sikerült úgy kigyúrni a testemet, hogy minden körülmény között megbízható támaszom legyen. Az izomgörcsök kopogtattak és beintettek. Ezeket a kellemetlen intermezzókat általában az elektrolit háztartás felbomlása, és ezzel párhuzamosan 3, de inkább 4 óra folyamatos, nehéz terhelés előzi meg. Sajnos még nem sikerült hathatós ellenszerét lelnem. Egy-két órás tréning során, tudatos, extrém megterheléssel még sohasem sikerült kiprovokálni az említettekhez hasonló állapotot.

    Végül is van két út, amit követhetek. Vagy megadom magam és maradok az immár jól kiismert keretek határian belül, avagy továbbra is próbálkozom a jelenleg szinte reménytelennek tűnő áttöréssel. Ehhez újfajta edzésre van szükségem, amely kifejezetten a görcsölésre hajlamos izomcsoportokat gyúrja. Ha 10-20 évvel fiatalabb lennék, fel sem merülne bennem, mely stratégát válasszam. 57 évesen viszont már nagyon lehet érezni az életkor szabta határokat. Nos, majd elválik. Az ősz, ha kegyes, hozhat még némi élménycsokrokat.

    Kategória: Hiking-Climbing, Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

    Planspitze (2117m) via Wasserfallweg

    Ha a hegymászás legegyszerűbb formája a hegyi-túrázás, akkor a Planspitze ebből a perspektívából nézve, többet követel. Mert szerintem igazi hegymászásnak számít. Tudniillik, az út jelentős hányadán valóban mászni kell (igaz csak a legkönnyebb 1/1- szinten) miközben az egyszerű menetelés részaránya az út felét sem teszi ki.

     Planspitze_2D  Planspitze_3D

     PlanspitzeProfile

    A táv (Kummerbrücke, Wasserfallweg, Ebersaner, Planspitze, Hesshütte, Ebersanger, Wasserfallweg, Kummerbrücke) cirak 13.8 km, 1600 m szintemelkedés bruttó 9:20 óra

    A Gesäuseberge gyöngyszeme a Planspitze egy nem túl magas, de igényes kétezres. A nehézségeket tekintve egy színtiszta Schermberg kategóriás vállalkozás (mint azt ott elmondom). Mindjárt az elején néhány „atyai nyaklevessel” indít. Arról van szó, hogy a legtöbb túra ártalmatlan, széles erdészeti utakon kezdi. Többnyire van idő nyugodtan bemelegedni. Nos, itt ilyen nincs, ami nem csoda, hiszen az idén 125 éves Wasserfallweg, úttalan vadonban, sziklafalak hasadékain keres utat a Gesäuseberge tulajdonképpeni szívébe, amelyet a Hesshütte képvisel.

    Az Ennstalban sűrű még a reggeli köd, amikor alig valamivel 7:00 óra után nekilendülök a Kummerbrücke parkolóból. A keskeny ösvényen számtalan sikamlós, nedves gyökér vet folyamatosan gáncsot. Nagy odafigyelést követel minden egyes lépés. Na, mondom, ha ez így megy végig, akkor lesz itt nemulass. És valóban, így és még ennél is jobban bekeményítve folytatja végig, a nemulass meg be is köszön.

    Valahol a Wasserfall alatt (7:50) végre kilépek a köd zónájából, de északi útról lévén szó, napsütésre hiába áhítozom. A vízesés közvetlen tövébe érve nem árt tudni, hogy a turistaút első pillantásra nem evidens folytatása a patakon át (gázló, vízmentes bakancs ajánlott) jobbra vezet felfelé, közvetlenül a sziklafalak alatt. Ezt azért mondom, mert a víz eróziója nyomán, a sziklára festett jelek eléggé kopottasak és elsőre el lehet őket véteni.

    A létrával és drótkötéllel biztosított szakaszok még csak ezután jönnek (8:20). Az első alumíniumlétrát még egy normál kaptató követi aztán sűrítve érkeznek a szép és kitett, de remekül biztosított mászós-szakaszok. Az Emes-Ruhe (emléktábla, 8:48) tövében lehet egyet szusszanni, és erőt gyűjteni a még ezután következő rövid, de igazán szép és fokozott összpontosítást megkívánó részhez. 8:55-kor lépek ki az Ebersanger névre keresztelt völgyszerű, de immár szelídebb, erdős-füves szorosba. Hűvös, huzat fogad, ami rögvest öltözködésre késztet.

    További kaptatás után 8:22-kor érem el azt a kereszteződést 1473 méteren, ahol a Planspitzere vezető út jobbra leágazik. Egyenesen tovább a Hesshüttehez érkeznék, és ha minden jól sül el, akkor majd valamikor délután onnan jövök lefelé.

    A leágazás után az út jellege még egy jó darabon az Ebersangerhez hasonlatos, bár a kaptató borsos-paprikás (tüdőlebeny köptető, ahogy mondogatni szoktam olykor-olykor). Végre megpillantom a Planspitze szikláit és mintha a csúcskereszt is megcsillanna a napfényben.

    A naphoz fogalmazok sebtében egy örömódát, amikor végre kiérek a hegy napsütötte derekára. Juhé! Lassan kinyílik a táj és kitárulkozik előttem a Gesäuseberge páratlan panorámája. A hátam mögött a Gesäuse legkönnyebb kétezrese a Tamsichabchturm (egy majdani cél). Balról beúszik a képbe a méltóságteljes Hochtor, a Gesäuse legmagasabb hegye. Nappal szemben a Hochzinödl trónol. 10:00 óra után (indulástól számítva 3 óra elteltével) érem el az erdőhatárt, majd fél órával később, cirka 1900 méteren kiérek a hegy sziklás, kopár gerincére.

    Előtűnik a Planspitze is, és ezután mindvégig szem előtt marad. Már csak 200 m szintemelkedés marad, de ohó! Ne becsüld alá, mert ez a maradék 200 méter az útvonal tán legfűszeresebb szakasza. Kitett és nyers. Egy-két szakaszon drótkötél is segít, de úgy tapasztaltam, hogy sziklát fogva, 1/1- szinten helyenként jobban lehet boldogulni. Itt-ott, természetesen elfogadom a kapaszkodás efféle lehetőségét is (inkább csak a kitettség miatt).

    DSC04765

    Mire pontban 11:00 órára (bruttó 4:00 óra alatt) a csúcsra érek, érzem, ahogy a lábamban minden izomszál lángol, protestál, és fennhangon panaszkodik. A papírforma 4:30 órát szán a feljutásra. Egyfelől elégedettséggel tölt el, hogy fél órával gyorsabb vagyok, másfelől érzem, hogy ezzel a tempóval teljesítőképességem határára értem. Csak karnyújtásnyi választ el egy  combgörcs-kollapszustól. Hát igen, kinek-kinek a Mount Everest, kinek a Planspitze.

    Balzsam testemnek-lelkemnek az elém tárulkozó világ. Lenn a távolban kiveszem az Enns völgyét, Admontot, mögötte a Haller Mauern, a Reichenstein-csoport és persze a jellegzetes Buchstein-csoport. Nem sejtve mi vár még rám, indulok lefelé a Hesshütte irányában. Az út nem sokban különbözik az Ebersanger felőlitől. Drótköteles szakaszok és lefelé mászás 1/1- szinten. Ha combizom kötegeim nem sikoltoznának oly hangosan, akkor tulajdonképpen nem okozna különösebb gondot. Így viszont mindig úgy kell támaszt találnom, hogy ne feszítsem túl a már egyébként is pattanásig feszült húrokat.

    Egyébként meg a lefelé nem kizárólag LE-felét jelent, mert számtalan helyen 5-10 m ereszkedést 4-8 méter emelkedés követ. Alig mászok le egy-egy lépcsőn, máris egy kaptató fogad. Aztán traverzek jönnek, víz-jég formálta sima szikla-lemezeken fogást keresni majd ismét fel és újra le. 12:45-re, azaz cirka másfél órás küszködés (és ez a szó most itt helyénvaló) árán érkezem a Hesshüttehez.

    Háromnegyed órás pihenőt engedélyezek magamnak, tehát 13:30-kor kerekedem ismét fel. A Hesshütte egy nyeregben fekszik, ahonnan először is ereszkedés következik az Ebersanger szintjére. 14:05-kor elérem a kereszteződést, ahol délelőtt a Planspitze felé kanyarodtam.

    14:30-kor vagyok a Wassefallweg tetejét. Most összpontosítás következik. Jobbára a falnak fordulva mászom lefelé. A haladás a vártnál könnyebb. Szerintem könnyebb, mint a Planspitze-Hesshütte összekötő. Hja! 15:35-re érem el a Wasserfallt majd 16:20-ra érkezem vissza a Kummerbrücke kiindulópontba.

    Összegzés: hatalmas túra, mely nem bővelkedik a sima, könnyű kis lazaságokban. Lelket és testet egyaránt alaposan igénybevevő kaland. Csak jól felkészülteknek ajánlom! De még itt nem végeztem. A Hochtor még vár, de feltételezésem szerint már csak a jövő szezonban (amennyiben még bírom).

    Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Megjegyzés hozzáfűzése

    Lohmstein via Pöttelkammsteig/Weg

    A Lohmstein (1742m) a Schneealpe egy magányos, fűvel borított, csúcskereszt nélküli sziklaszirtje, melyre a Zäunlwand és Schauerwand közti hegygerincen, a Pöttelkammon vezet egy jelöletlen vadászösvény. Ismét Robert Rosenkranz beszámolója ihletett a körútra.

     Lohmstein_2D  Lohmstein_3D

     LohmsteinProfile

    A táv (Altenberg an der Rax, Pöttelweg, Pöttelkammsteig, Lohmstein, Schauerwand, Amaißbichl, Windberg, Michlbauer, Schneealpenhaus, Blarergraben, Lohmgraben, Altenberg an der Rax) kb. 15.7 km, 1235 m szintemelkedés bruttó 5:30 (jó tempóban, egyébként inkább 6:00 óra)

    Az elmélet szerint egy magányos, a főbb turistautak nyüzsgölődésétől távol eső útvonalról van szó. A gyakorlatban viszont volt szerencsém mind felfelé mind pedig lefelé tartó túrázókkal találkoznom. Ez nem azt jelenti, hogy nagy lenne a tolongás, hanem inkább csak azt, hogy a vadászösvény hivatalos jelöletlensége ellenére is rendkívül népszerű. Ezzel összhangban, nem nehéz követni. Elég a jól láthatóan kitaposott ösvényen maradni, mely gond nélkül, de ugyancsak meredek stílusban vezet a Lohmsteinre.

    A Pötteklammsteignek van legalább két bevezető variánsa. Az egyik már az első kanyarulatban elhagyja a Pöttelweget (ami egy széles erdészeti út), míg a másik, melyet én is választok, a lehető legtovább követi azt. Ahol a Pöttelweg a semmibe vész, ott meglelem a Pöttelkammsteiget (lásd a képeket).

    8:10-kor indulok az Altenberg ander Rax feletti túrázóknak kijelölt parkolóból. Jobbra és felfelé veszem az irányt a Pöttelwegen. Egy órával később elhaladok az ösvény vadászkunyhója mellett, majd 9:50-re elérem a Lohmsteint. Itt rácsodálkozom a szokatlan perspektívákra, beazonosítom a Schneelpenhaus alatti, a Blarergrabenban vezető turistaút cikkcakkos vonalát. Tudniillik amin majd lefelé jövök.

    DSC04608
    Pillantás a Lohmstenről a Blrergraben irányában (jól kivehetőek a turistaút szerpentinjei)

    Tíz perccel később, 10:00-kor aztán már a Schauerwand különlegesen szép és nagy, fémből készült csúcskeresztjénél vagyok. Innen jól belátható utam soron következő szakasza, mely a Lurgabuerhütte mellett a Hangyadombra (Amaißbichl) visz. 10:15-kor csúcsfotó (egy kőhalommal) majd máris uzsgyizom lefelé. A két gazdaságot összekötő úton (Michlbauer & Lurgabuer) gyorsan haladok a Windberg felé, melyre egy óra elteltével, 11:15-kor érek fel.

    Mivel a terep már jó ismerősöm, nem is maradok fenn sokáig, hanem leszáguldok Michlbauerhoz ebédelni (11:30). Ebédszünetem után (11:55), még érintem a Schneealpenhaust (12:10). A menedékház mögött kezdem meg a végső ereszkedésem a Blarergrabenon át, azon az ösvényen melyet előzőleg, az átellenes sziklaszirtről már beazonosítottam. 13:45-kor érkezem vissza a parkolóba.

    Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Megjegyzés hozzáfűzése

    Egyperces (40, Kauzalitás)

    Alma nem esik messze fájától, mondogatjuk, olykor. Azt hirdetjük, Róma a mi civilizációnk eszmei és kulturális bölcsője. Büszkélkedünk a klasszikus joggal, költészettel, prózával, építészettel. Ám Ovidius, Vergilius, Horatius, Seneca meg a többiek csak az érem egyik oldalát fényesítik. A másik már nem ad okot annyi derűre. Róma egy brutális hatalmi gépezettel rendelkező, elnyomó rabszolgatartó társdalom volt. Ha tehát a nyugati civilizáció Róma örököse, akkor a hagyaték az érem mindkét felére kiterjed. A rabszolgatartás és a virulens agresszióra való hajlam mindmáig kultúránk szerves része. Csak időnként más névvel illetjük a dolgokat (álszerénységből).

    A rabszolgatartás és a kizsákmányolás egy mai formája, amikor a multinacionális cégek vendégmunkásokat importálnak, vagy amikor a Nike gyermekmunkával maximalizálja a profitot (és a felsorolást nem lenne nehéz továbbfolytatni). Kultúra Anya megszokta, hogy az “alantas munkát” nincstelenek olcsó rabszolgamunkájával elégítse ki. Mindig is így volt ez és most sincs másként, csak a lakkozás más. Rómában néha több volt a rabszolga, mint római polgár. Miért lenne ez most másként? Avagy Németország lakósainak hányad része nem német ajkú?

    Közben persze változnak az idők. Róma majdnem kizárólag katonai erővel gyakorolta hatalmát. Ma Németország puskalövés nélkül, gazdasági túlerejével fekteti két vállra konkurenseit és a nincsteleneket (ha mondjuk, Görögországra gondolunk). A “bezzeg nyugaton” új mérföldkőhöz érkezett. A gazdasági hatalomnak már nincs kedve a jóléti kapitalista társadalmi modellt finanszírozni. Lejárt a dátuma. Nincs fenyegetettség, nincs szocialista tábor, ahová be kéne valami lélegzetelállítót mutatni. Nem kell a kirakat, a tőke lassan visszarendeződik eredeti medrébe.

    A finánctőke és a multinacionális cégek ugyanis két pillérre építenek. Egy, a relatíve jól menő, vásárlóképes réteg és kettő, a nincstelenek és kiszolgáltatottak lehetőleg nyomornegyedekbe tömörített, végtelen hada. Erre lehet építeni és természetesen a profitot minden határon túl növelni. Isten hozott a neoliberalizmus talaján. Szabadságot, korlátlan térnyerést, de csak a tőkének, rabszolgaságot neked, te balga!

    A fenti elvek mentén nem nehéz tehát azt is kitalálni, kiknek a terveibe és elképzeléseibe illik bele a migráns-válság. Ez a “New world order”, mint az Reagan és Thatcher óta oly gyakran elhangzik (lásd a BBC sorozatát: The Trap). A “New world order” mely korlátlan uralmat szorgalmaz a gazdasági elit számára, jogot formál a Föld javaira és lakosaira és mely az úgynevezett demokráciát, a politikai hatalom hasznosságát csak saját érdekei egyengetésében, a tömegek sakkban tartásában látja.

    Liberális gondolkodású újfent a baloldal is, pedig ők ketten elvileg tűz-víz ellentét. Ez csak úgy lehetséges, hogy a baloldal már régen korrumpálódott. A titkos pártfinanszírozás útvesztőin át, korábban a kizsákmányolás ellen küzdő pártok lettek a neoliberalizmus legodaadóbb támogatói. Olyan ez, mint amikor az orvos, akitől gyógyítást várnál, öl. Vagy a barát-szerzetes, akitől lelked kínjainak enyhülését várnád, megbecstelenít. Mert még tán soha nem volt olyan kor a történelemben, ahol a fehér ennyire fekete és a fekete ennyire fehér lett volna. Ámen!

    Kategória: Egypercesek, The Problem of Civilization | Megjegyzés hozzáfűzése

    Apropó, miért Irg?

    Mármint a Klettersteig, mely a Großer Koppenkarsteinre vezet. A ferrata az 1884-ben Ramsauban született Georg Steiner hegymászó és kalandor emlékét őrzi. A Georg beceneve az Irg. Így ismerte őt a környezete. Hírneve akkor kelt, amikor elsőként talált sziklamászó utat a Dachstein déli falán (Steinerweg 5+). Szabadelvű ember volt. Személyiségét nem lehettett normák és szokások közé szorítani, sem szabályokkal és törvényekkel megregulázni. FranzIrgSteinerMindig azt tette, amit helyesnek talált. Tetteiről legendák és anekdoták születtek. A baloldali képen bátyjával, Franz Steinerrel látható. Irg az alacsonyabb.

    Az első világháború kitörése után besorozták őt is a hadseregbe, de néhány hét elteltével dezertált. Amikor az okairól érdeklődtek, csak annyit mondott “Im Kriag, da schiassn’s ja auf’d Leit!” (A háborúban emberekre lőnek, amit ő nem szívesen tett volna – innen pacifista híre). Ezután még évekig bujkált a Dachsteinen és környékén. Közben a császár zergéire is szemet vetett és jó néhányat elejtett. Üldözték tehát, mint orvvadászt, mígnem börtönbe került. A fáma szerint egyszer ráunt a sanyarú zárkakosztra és puszta kézzel meggörbítetve börtönablaka rácsait, kiszökött éjszakára. Valamely a közelben lakó gazdasszonynál jóllakott, majd hajnal hasadtával visszament a börtönbe, visszahajlítva rácsait, hogy rá ne jöjjenek a turpisságra. 88 évesen (1972-ben) halt meg Gosauban.

    Gratbeleuchtung5
    A fáklyákkal megvilágított Dachstein déli fala. Kiemelve a Johann Klettersteig (jobbról) és a Steinerweg.

    Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

    Elkészült a vadiúj Irg II Klettersteig

    Mint korában ecseteltem, Stájerország áthelyezni kényszerült az Irget. A jó hír, hogy már július 30.-ra el is készült és bejárható az Irg II. Sajnos az új valamivel könnyebbre sikeredett és csak “C/D” lett belőle. Hmmm! Ez szerintem kár! A bergsteigen.com azt mondja, hogy a régi még novemberig él, aztán végleg eltűnik a történelem süllyesztőjében. Sajnos kétséges, hogy még az idén eljutok kipróbálni.

    image
    A régi Irg (kattint rá)
    image
    … és az Irg II (kattint rá)

    Az alábbi képen kékkel (körülbelül) az új Irg II és tőle 200 méterrel jobbra lilával a régi:

    Irg

    image

    Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, News and politics | Megjegyzés hozzáfűzése

    Alpesi mazsolák: amikor csehül áll a csapat szénája

    A hegyi mentőknek ismét dolguk akadt a Raxon. Ezúttal 11 cseh hegymászót kellett a Preintarelsteigről helikopterrel lehozni. Történt ugyanis hogy az elmúlt pénteken a csoport nekivágott ennek az 1+/2-re értékelt mászó ösvénynek, melyet átlagos képességű hegymászónak másfél de legaláb két óra alatt illene teljesíteni.

    Az ember azt hinné, hogy ha már ilyen nagy számban tömörülnek a falon, akkor legalább egy közülük ismeri a terepet. Legalább egyetlenegy. De képzeld, sajnos nem! A “vak vezet világtalant” értelmében már 11:00-kor eltévedtek. Valószínűleg a beszállót sem találták meg és rossz helyen kapirgáltak. A sötétedés beállta után, 21:00 órakor végre belátták, hogy fogalmuk sincs, merre járnak és értesítették a hegyi mentőket, akik éjjel 3:00-kor találtak rájuk.

    A mentők ellátták őket a legszükségesebbel, de az áldozatok az éjjelt a hegyen kényszerültek eltölteni. Szombaton, hajnalhasadtával, amikor a helikopter már felszállhatott kezdték meg leszállításukat a völgybe, ami 9:00-ig tartott.

    Megjegyzése: a Preintalersteig beszállóját valóban nem könnyű megtalálni, ám ez nem lehetetlen. Számtalan képekkel jól dokumentált beszámoló található a neten, melynek alapján egy átlagos szellemi képességekkel rendelkező egyén, profi vezető nélkül is megtalálhatja a beszállót. Példák (nyelvtudás szükséges lenne):

    Nem arról van szó tehát, hogy jól felkészült hegymászók véletlen balesetet szenvedtek, mert ilyen is megesik. Sokkal inkább arról, hogy az áldozatok minden téren felelőtlenül viselkedtek, sem technikailag nem voltak jól felkészültek sem pedig a szükséges helyismerettel nem rendelkeztek.

    A hír megemlíti, hogy néhány kötélhossz megtételéhez 10 órára volt szükségük (“für wenige Seillängen benötigten die elf Bergsteiger … etwa zehn Stunden”). Uram bocsá! Aki csak erre képes, az legyen szíves és maradjon otthon, vagy nézzen alternatívák után, esetleg kötögessen (zoknit). Egyszerűen nem oda való.

    A hegyen elég gyorsan elválik a búza az ocsútól. Sajnos a valós életben az idióták, akik a hegyen elég gyorsan elnyerik méltó helyüket, vezetésre, kormányzásra fogalmaznak meg igényeket. Ezért is nézünk így ki. Ezért ilyen a világ. A sok hülye (menedzser & politikus)képtelen még a dolgok elején lezuhanni. Milyen kár!

    Kategória: Hiking-Climbing, News and politics, Story | Megjegyzés hozzáfűzése