A Kieneckre tulajdonképpen túl nagy megerőltetés nélkül fel lehet jutni. Akár gyengéden is, pl. a Ramsentalból. Ám minek spórolni magunkat, ha virgonc fiatalság kísér és ugyanez megmegy bekeményítve is. Mondjuk éppen Araburg vára alól, ahol a tábla 3:15 órával riogat egy irányban. Na, annyira csak-csak nem lesz szükségünk.
Háromnegyed tíz lehet, amikor Cirmivel és Philippel nekiveselkedünk a kaptatóknak. Stabil napos kellemes, túrára kifejezetten alkalmas idővel ajándékoznak meg az égiek. Az utat már néhányszor megtettem, legutoljára 2017-ben, akkor, ahogy írom, 2:55 órára volt szükségünk elérni az Enzianhüttet a Kieneck tetején. Ma, kis társaságunk természetét, illetve állóképességét tekintve, minden bizonnyal fürgébbek leszünk,. A hátráltató gyenge szem a láncban én vagyok, ráadásul 10 évvel idősebb kivitelben.
A tisztes távolban Araburg vára tündököl
A túra a Kieneck egy szép északi gerincén lavíroz hullámvasutas fel-majd-alá stílusban, ami a begyűjtendő szintemelkedések gyökeres forrása. Végülis 20 percet javítva a nótán, minden igyekezetem beleadva 2:35 órás baktatással felállítjuk a jelenlegi rekordunkat. A kunyhó, mint általában mindig jól látogatott. Ám ezt annak is köszönheti, hogy finom falatokkal szolgál, ergo érdemes cél. Nem úgy mint más szép panorámával megáldott vendégház, ahol a gazda nem átallja a cipőtalpat is a gyanútlan vándorokra rásózni (például a Traisner Hinteralmon, immár két kiábrándító tapasztalat után). Aztán jön a csodálkozás, hogy miért nem jönnek már annyian?
Visszapillantásban a Kieneck
Mintegy félórás ebédszünetünk után, jóllakottan, bizony bevallom, kemény dió a plusz 350 m szintemelkedést igénylő, háromórás visszaút. De közben van mire rácsodálkozni. A Gutensteiner Alpen lágy dombvidéke mutatja magát zsenge tavaszi zöldjébe öltözve.
Sztefano-Space 