Egy lélegzetelállítóan nagy és legalább olyan változatos kerülővel próbáljuk Attilával behozni és feledtetni ama bizonyos „kór” okozta közel egy éves kényszerű szünetünket. Cirmivel együtt, hármasban indulunk Payerbach/Reichenau vasútállomás tágas parkolójából, hogy némi kerülővel jussunk fel a Schneeberg legérdemesebb darabontjára, a Krummbachsteinre.
 |
 |
|
|
|
Az utat, jellegénél fogva, négy részre lehet osztani. Először is egy becsületes gatyarohasztó kaptató visz fel a Gahnsra, majd másodjára egy barangolás jön sík terepen, ezt követi a Krummbachsteinnek szentelt harmadik rész és a Knofelebentől számított ereszkedés a szurdokban a negyedik.
A Gahns fennsík Alsó-Ausztria legnagyobb kiterjedésű felföldje. Amennyiben eltekintünk a nevében megjelenő „h” betűről, akkor libának is szólíthatjuk. Eme kaptatós bevezető, tán mondanom sem kellene, ott ér véget, ahol mintegy 770 m szintemelkedést begyűjtve elérjük eme legelőkkel és fenyvesekkel borított, 1200 méteren elterülő fennsíkot.
Érintjük a látszólag még mindig betegek-álmát hortyogó Waldburgangerhüttet, mely azzal tüntette ki magát, hogy mióta vándorbotot vettem a kezembe, és úgy 13 vagy 14 éve nekiveselkedtem a magaslatoknak, még soha nyitva nem találtam. Pedig jártam már errefelé többször is, télen és nyáron egyaránt. A kunyhó tövében megejtjük első pihenőnket. Közben nagyobbacska, pajkos felhők fedik el a napot, minek következtében csapzott hátunk némi ruházati rásegítést kíván.
A túra második része a füves platón, jobbára széles erdészeti utakon visz Alpleckig. Hamarosan ismét felragyog a nap, és csitul a korábban még csiklandozó hűvös szellő is. A vidék, amerre sétálunk, majdnem teljesen sík, amit csak hébe-hóba szakítanak meg kisebb-nagyobb kiemelkedések. Alplecknél, ahol beúszik a képbe őfensége a Schneeberg is, azonban vége szakad a gyenge kis poroszkálásnak, ami a második részre teszi rá a pontot, mert kőkemény kaptatók láncolata következik.
A harmadik rész tehát maga a csúcsostrom. Ez annyira igénybe veszi testi-fizikai képességeinket, annyira összpontosítunk a feladatunkra, hogy a korábban még élénk beszélgetés fonala is teljesen megszakad. Ama Csikszentmihályi-féle flow állapotában érjük el az elhagyatottnak látszó Alplalmot. Imitt-amott még hófoltok is virítanak. Egy törpefenyő utcácska vezet a Krummbachstein sziklás felépítésű csúcsa tövébe. Bő négy óra elteltével, valamivel fél kettő (13:25) előtt érjük el a csúcskeresztet. Odafenn élénk a látogatók mozgása. Valaki még villanybiciklivel is felmerészkedik, bár láttuk, a csúcsra csak tolta a bringáját. Naná! Az ösvény meredeksége kizárja, hogy oda bárki is feljusson két keréken.
Nem sietünk, élvezzük a célunk elérte okozta örömöt. A hegy jóval meredekebb túloldalán szállunk alá. A túra harmadik része a Knofelbenen ér véget. A Naturfreundehütte jelzi a negyedik és egyben utolsó rész kezdetét. Folyamatos ereszkedés jön az Eng (keskenyet jelent) elnevezésű szurdokba. Valamikor régen, amikor még folyamatban volt a plató erdeinek a brutális kizsákmányolása, egy hosszú facsúsztató volt felépítve a szurdok alján. Korhadt maradványai még itt-ott most is elősejlenek.
Háromnegyed hat lehet, amikor újra visszaérkezünk Payerbachba. Nos, meredeken kezdtük a szezont, reméljük a lendület benne marad. Köszönöm Cirminek és Attilának, hogy megajándékoztak kedves társaságukkal. Egy szebb, zavaroktól mentes túra-szezon reményében búcsúzunk egymástól.
