MTB: Thallern & Anninger ötvözet

A Thallern-körút viszonylag hosszú, de nem szökik elég magasra. Az Anninger-körút meg elég magas, de nagyon rövid. Nosza, csináljunk egyet a kettőből. Így jön ki ez a remek kis ötvözet.

Gumpoldskirchenből a parkoló-paradicsomból indulok. Eleddig még nem találkoztam olyan településsel, ahol ilyen bőven mérik a személyautók parkoltatását. Véletlenül akad egy repülőtérnyi méretű parkoló, közvetlenül a Thallern körút mentén is. Soha rosszabb kiindulópontom ne legyen. Úgy állok le, hogy mindjárt szembeköszön a távolból, célom az Anninger a jellegzetes kilátóval.

ThallernAnninger_2D ThallernAnninger_3D

ThallernAnningerProfile

A megtett táv (Gumpoldskirchen, Baden, Rosental, Siegenfeld, Gaaden, Großes Buchtal, Anninger, Krauste Linde, Mödling, Thallern, Gumpoldskirchen) 36 km, 740 m szintemelkedés bruttó 2:50 óra alatt

Utam eleinte borvidéken fut. Amerre a szem ellát, sorakoznak a szőlőtőkék. A Thallern körút szépen lavírozgat az egyes birtokok mezsgyéjén. De ohó, nem szabad lebecsülni ezt sem. Kaptató akad itt mindjárt a kezdetén, egy derekas. A dolgot nehezíti, hogy a talaj mély. A finom homokszerű morzsalék szinte elnyeli a gumikat. Nagyobbat kell feszíteni a pedálokba, a nemjóját.

Ezután be és átgurulok Badenen. Az út a Badenból kijövet északnyugatnak fordul és jobbára aszfalton, átemeli magát az Anninger gerincén, a hegy túlsó oldalára. Nos, ez teszi ki a fenti profilon látható mint második emelkedő szakasz.

A továbbiakban száguldás jön aszfalton egészen Gaadenig, ahol a Thallern összetalálkozik a rendes Anninger-körúttal. Itt tehát megtörténik a betervezett váltás, és elhagyom a Thallern vonalát. Jobbra befordulok a Kleines Buchtalba amit a Großes Buchtal követ. A csúcsig folyamatos kaptató jön. Semmi lazsálás. Jó magas fordulaton pörgök, de sehol sem érem el a teljesítményplafont. Ez meglep, mert emlékeimben az Anninger keményebb dióként él.

Odafenn még mérlegelem, hogy betérjek-e egy elektrolitra az Anninger vendégházba, de lemondok róla, mert a nap már korábban eltűnt és jó szürke fellegek riogatnak. Nem lenne kifejezetten kellemes átizzadt gúnyában a kerthelységben ücsörögni. Italom van még elég a tömlőmben és az Anninger tetejéről lényegében már csak lefelé száguldás következik.

Megkezdem tehát a túra lazább, de nem kevesebb odafigyelést igénylő részét. Ezt azért mondom, mert alig engedem ki a gyeplőt, az alattomos sziklamorzsalékos út szinte kitaszít, kidob az árok szélére és majdnem borulás a vége.

A völgyben, a szőlőtőkék mentén haladva, még jön némi apró fel-alá, de ezek nem hozhatnak zavarba senkit. Jó választás volt, a körút teljesítette a hozzá fűzött reményeket.

Kategória: Biking, Hobbies, Sport | Megjegyzés hozzáfűzése

Akinek még lennének reményei…

… és maradék hite a várható időjárás esetleges javulását illetően, gyorsan józanodjon ki, mert a változatlan változékonyság rendíthetetlenül megy tovább (legalábbis a meteoblue.com szerint):

image

Egyébként pedig, ami idén tejesen rendhagyó, az a zivatarok teljes kiszámíthatatlansága. Az elmúlt években is voltak zivataros időszakok, ám míg korábban számolni lehetett létrejöttük időbeli és térbeli statisztikai valószínűségével, addig az idén az ilyen kalkulációk egyáltalán nem működnek.

Más szóval, ha tavaly és korábban igaz volt, hogy a villámok java része 14:00 óra után csap be, addig ez a szabályszerűség az idén mintha feloldódni látszana. Pedig teljesen logikus fizikai törvényszerűségről van szó. Tudniillik idő és napenergia (egyenlő teljesítmény) szükséges ahhoz, hogy a zivatartornyok elég nagyra nőhessenek.

Nyáron, az időszámítás 1 órás eltolódása miatt is, a 14:00 óra a nap állása szerinti 13:00 órának felel meg. Az első zivatarok kialakulásához tehát a délelőtti napsütés és a déli felmelegedés szolgáltatná a kitörésükhöz szükséges teljesítmény plusszt. Idén viszont helyenként már 11 órakor elérte a villámbecsapódások száma az aznapi maximumot, szintúgy az ezzel járó özönvizek hevessége. Arra vonatkozólag pedig, hogy pontosan hol jön le az ég, még csak körülbelüli válaszok sem adhatók. Ezt szem előtt tartva indulj túrázni, ha mindeképpen mehetnéked van!

Megjegyzés: az okokat firtatva, az időjósok arra a megállapításra jutottak, hogy a zivatartornyok azért érhetnek meg már a délelőtt folyamán, mert több kilométeres magasságban teljesen elcsitult a Jet-Stream (lásd a képet, Európa föltt nincs is Jet-Stream). Ha nincs magassági szél, akkor a tornyokat nem fújja el, és tehát zavartalanul és gyorsan kövéredhetnek.

image

Kategória: Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

MTB: Parapluie körút

Amíg heves zivatarok riogatnak, addig nagyon jó alternatíva a hegyi bringázás. Olyan kört keresek, ahol az erdő alján nem kell ingovánnyal számolni, tudvalevő az elmúlt napok zivatarai jócskán meglocsolták a Bécsi-erdő egyes szegleteit. És, találom is ezt a remek örökzöldet, csak most éppen az ellenkező irányban, azaz az óramutató járásával szemben. Szerencsére sem zápor sem zivatar nem kap el, bár a vége felé ugyancsak félelmetesen szürkül már az égbolt egyik fele.

 Parapluie_2DKomp  Parapluie_3D
 ParapluieProfile

A táv (Rodaun/Berggasse vége – parkoló, Lohnsteinstrasse, Ketzergasse, Wiener Hütte,  Sieben Eichen, Wöglerin, Gemeinde Wienerwald, Sulz, Höllenstein – legmagasabb kiemelkedés, Großer Sattel, Kammersteinhütte alatti út, tovább le a Berggasse végébe) 36 km, 830 m szintemelkedés bruttó 3:00 óra (nettó 2:52)

A Parapluie úgy járja körbe Kaltenleutgeben községet, mint macska a mondásos forró kását. Egyetlen egyszer sem szalad be Kaltenleutgebenbe. Mindvégig az őt körülölelő dombokon lavírozok számtalan fel-alá hullámban.

Három helyen térek le a hivatalosan kijelölt útról:

  • Mindjárt indulás után a rodauni templomdombon át vezető Willergasse csatornázás miatt le van zárva. Felmászom ugyan megnézni, hogy vajon valamiképpen át tudnék-e a jutni a túlsó oldalra, de nem. Vissza le és nagy ívben kerülöm a templomdombot a Kaltenleutgebenstrassen át.
  • Csúcsra török a Höllensteinre. A legutóbb Angikával itt jártunk és megízleltem az oda felvezető kaptató ízét. Gyalog sem éppen semmi, hát még bringával. Egy Eisernehandgasseval azonos kategóriás tüdőköptető. Igaz nem hosszú, de méltán lehet elégedett önmagával az, aki leszállás nélkül képes feljutni a Höllensteinhausig.
  • A Großer Sattelnál elvétem a követendő erdészeti út folytatását és egy villában a szélesebb, jobb ágát követem, ami viszont Gießhübelbe vezetne. Hamar észreveszem és visszafordulok.

A kör a fent ecsetelt módosításokkal minden tekintetben beváltja a hozzá fűzött reményeket. Széles, árnyékos erdészeti utakon kaptatok a nedves fülledt időben egyre feljebb. A lejtőkkel tarkított felszökések alkalmat adnak a jól felhevült testkazán pihentetésére, így alig-alig kényszerülök megállni. Aszfaltút alig teszi ki a kör egynegyedét. A Höllenstein hozzáadása remekül fűszerezi és egészíti ki az egyébként komoly kihívásokat nélkülöző biciklizést.

Na, de nem szabad semmit alábecsülni! Otthon olyan fáradtság jön rám, mintha egész nap követ törtem volna. Egy ilyen 3 órás MTB-kiruccanás intenzitásban biztosan kitesz egy bruttó 6-7 órás gyalogtúrát. Főleg ami a pulzus és a szív-érrendszer igénybevételét illeti. Gyalogos túrán normál esetben soha nem feszegetjük pulzusunk határait, míg hegyi bringázás során ez gyakorlatilag a teljesen normális állapot. Tudniillik, kaptatókon csak-csak bele kell alaposan taposni és ez magával hozza a fordulatszám felpördülését.

Mindezen felül akadnak még pulzusemelő “gyermekjátékok” is (mert elvan a gyerek, ha játszik). Íme néhány példa:

Gyermekjátékok a kaptatókon

Felfelé araszolgatok, de még spórolom magam a meredekebb kihívasokra. Közben egy kocogó próbál lehagyni. Jön mögöttem, csattog a tornacipőjével, eleinte azt sem tudom, miféle zaj akar ez lenni, úgy megriadok. Csak amikor egy vonalba ér velem, tudatosítom, hogy meg akarja mutatni, ki a Jani a csárdában. Nosza, nekem sem kell több, visszakapcsolok két fokozatot a hátsó fogaskoszorún és tutira belelépek a pedálba. Fújtatás jön, de messze lehagyom.

Ugyanezt még eljátszom, amikor egy első pillantásra is legalább 120 kilós pasas próbál felfelé menetben megelőzni (becsületér váljon, hogy villanymotor nélkül). A taktikáját gyorsan átlátom. Lefelé ugyanis hatalmas lendületet vesz. A fizika törvényei értelmében pedig a mozgási energiája egyenesen arányos a tömegével és a sebesség négyzetével. Nem, is csoda, hogy beleadott plusz energia nélkül előz meg völgyből kifele jövet. De a továbbiakban aztán sem a szusz sem a lendülete nem elég a folytatáshoz. Egy idő elteltével már nem hallom a sziklamorzsalékos úton a kerkei törte zajt.

Így volt szép, szívesen máskor is.

Kategória: Biking, Hobbies, Sport | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Amikor leszakad az ég

https://www.facebook.com/peter.maier.96/videos/1939620722717530/

Szerintem ha ilyesmi elkap, arra sincs időd, hogy esőkabátot halássz elő…

Kategória: Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

Változatlanul változékony kilátások

image

Hát nem édi ez az összehangolt szürkeség? Napról-napra pontosan ugyanaz. Semmi kilátás légköri stabilitásra! Semmi Ómega! Csupa sziporkázó turbulencia! Ilyet még valóban nem láttam. Pedig amióta túrázom (9-10 éve), naponta figyelem az időjárás alakulását.

Update 2018. június 7 – a változékony változatlanság rendületlenül folytatódik tovább

image

Kategória: Weather | 3 hozzászólás

MTB: Schoderleh

Alig kezdem meg a harmadik és egyben utolsó mászós-szakaszt, amikor megnyílnak az ég csatornái. Pedig 12 óra napsütés volt beígérve. Na, bumm! That’s life! Közben már a fáradtság jeleit is tutira érzem. Nekiveselkedem a soron következő, sziklamorzsalékkal hintett erdészeti útnak, de a hátsó kerekem egyszerűen elkapar rajta. Miután a gumi kifordít két-három nagyobb rögöt a talajból, leszállni kényszerülök. Tolom a bringám.

 Schoderleh_2DKomp  Schoderleh_3D_
 SchoderlehProfileRed

A megtett táv (Schöpflgitter, Stegmaier/Wiener Golfclub, Schoderleh, Innermanzing, Brandwald, Gumpersberg, Altlengbach, Kogl, Kaltenberg, Falkensteinhütte, Wiener Golfclub, Schöpflgitter) 40 km, 1020 m szintemelkedés bruttó 4:30 alatt (nettó 3:40)

A pirossal jelölt emelkedök és lejtök a meghatározóak. M == Manzing,  A == Altlengabch

Szerencsémre az út menti növényzet lugasként véd az esőtől, ami viszont nem nagyon csitul. Némi szusszanás után el kell döntenem, hogy kivárom-e itt a záporeső végét, vagy “mindegy hogyan, csak érjem már el a Falkensteinhüttet” alapon nekieredek.

Az utóbbit választom. A hátizsákomon van ponyva, megvédi a benne lapuló pár száraz göncöt. Nekem meg már teljesen mindegy. A cipőmben érzem, lubickol a lábam. Sár, agyag, mocsár, utat keresztező patakok. Már semmi sem számít! Taposok, mint egy terepjáró. Időnként letörlöm a kövér cseppeket GPS-ről, hogy lássam jól veszem-e az irányt. Az alábbi képen pirossal karikázom a zivatart, ami elkap 13:00 óra körül.

SchoderlehGewitter

A Schoderleh vonalán

Schoderlehnek egy apróbb hegyet hívnak. Alatta halad el az útvonal. Nem tudom, miért pont erre keresztelték. Egyébként a szomszédos Laaben és a Laurenzi körutak jellegben a rokonai. Főleg pedig a Laabennal futunk hosszan együtt.

Ismét csak Schöpfelgitterből indulok, és nem Innermanzingból (mint azt egyébként a kistudós kalauzok javallják). A gond, mint általában, a parkolókkal van. Amikor Innermanzingon áthajtok, nyújtogatom a nyakam, és keresem, hogy vajon hol lehetne itt leparkolni, de amit látok, nem nyugtat meg. Nem is, baj, így fűszeresebbre (hosszabbra és több a szintemelkedés is) sikeredik a dolog.

Be- és felvezető

Nem sokkal 10 óra előtt kezdem meg az eleinte csak enyhén emelkedő bevezető aszfalt utat. Jó bemelegítő, mert úgy 4 km után jobbra fel a Wiener Golfclub szintjére egy igazi tüdőköptető visz. Aki esetleg már itt leszállni kényszerül, jobb, ha nem folytatja. Tényleg nem érdemes, mert a java, a még ilyenebb, még csak jön.

Fényképezőt pedig direkt sem viszek, ne húzzon felesleges súly. A tömlőmben is csak másfél liternyi ital lotyog. A hétvégén nyitva tartó Falkensteinerhütteig ennyivel be kell érnem.

A Golfclub után igazi erdei single-trail jön. Az elmúlt napok ugyancsak zivatarosak lehettek itt, mert a talaj lágy, nedves. Bár kerülgetni igyekszem a gyanús részeket, mégis gyorsan malacosodom (a sárhányóimat nem, hoztam).

Elérem a tulajdonképpeni hivatalosan kijelölt Schoderleh-körút vonalát, ahol hajtűkanyarban balra fordulok és a nyálkás, sikamlós, gyökerekkel és sziklarögökkel felszórt aljzaton megkezdem az aznapi második kihívást (még majd sok jön). A minden ízében határokat súroló meredek ereszkedést a nedvesség teszi. 5-10 másodpercenként jutok kidőlés, feldőlés, felborulás, kicsúszás és felbukfencezés határmezsgyéire, de megúszom. Szép teljesítmény, pedig nem vagyok downhilles.

Második szakasz

Bevágtatok Innermanzingba, miáltal is túl vagyok az első szakasz domborzaton és gyűjthetem az erőm a második felszökésre. Neustiftnél elfogy alólam az aszfaltút és a Brandwaldban találom magam. Tekintélyes gyökerek alkotta lépcsökön próbálok nyeregben maradni, ami bizony nem mindíg sikerül maradéktalanul. Helyenként le kell lépnem, mert hiába robbantom pattanásig a combizmokat, a kenyérgáz néhány ponton kifullad. Sebaj! Amint átemelem a bringám egy-egy ilyen lépcsőn, máris újranyergelek és kóstolgatom tovább a műfaj szépségeit.

A második szakasz a Gumpersberg bevétele után az Altlengbach község alkotta völgyben ér véget. Itt a GPS átterel az autópálya túlsó oldalára, majd később egy hídon át újra visszajutok az autópálya déli oldalára. A helyi focipálya mentén mélyre ereszkedik az út, de csak azért, hogy újra hegynek veselkedjen.

Harmadik szakasz

Valódi single-trail hegyi ösvényen pörögök maximális fordulaton. Hát igen, itt sem vagyok teljesen sikeres, mert hébe-hóba le kell lépnem, hogy a nagyobb akadályokat áthidaljam. Később a térképen analizálom a helyzetet és látom, hogy akinek nem kifejezetten smakkol az ilyesmi, északról kikerülheti ezt a közbülső akadályt, ami Kogl névre hallgat.

Újra le, majd Kaltenbergnél jön az utolsó folyamatos emelkedő. Na, itt kezd el csöpörögni. Esőkabátot húzok a hátizsákomra és még reménykedem, hogy a távolból sejlő dörgés és a szürkülő ég csak puszta rémisztgetés. De nem! Az égiek komolyra veszik.

Egyszóval loncsra ázva érkezem a Falkensteinhüttebe. A gazda törülközővel kedveskedik. Aznap nincs nála tolongás. Bár még maradt pár cseppnyi maltodextrines italom a tömlőben, a korsó elektrolitot, amit kihoz, szintre egy ültömben hajtom fel. Az étel lassan készül, de nem bánom, mert közben eláll az eső.

Cirka félórás déli vendégház-látogatásom után nincsenek illúzióim a maradék visszavezető erdei szakasz állapotáról. Délelőtt még kerülgettem az itt található pocsolyákat és az ingoványos részeket, most viszont teljesen mindegy. A korábbi kerülők is teljesen elmocsarasodtak az elmúlt 1-2 órában, nem érdemes kerülgetni. Tiszta élvezet jól belegázolni a tócsákba, majd teljes gázon kimászni a ragacsmányokból.

Búcsúvágta

A Golfclubtól már csak aszfaltereszkedés jön. Az időközben előbukkanó nap nyomán párfelhők formájában szárad a közút. A hirtelen melegedő levegő trópusi, teljesen telített nedvességgel.

Summa summarum, pompás kiruccanás jött össze a zivatarral. A több mint 1000 m szint magáért beszél. Szerintem a kör igényeiben túltesz a Laurenzin és főleg pedig a Laabenon. Csak mindenre elszánt combizmoknak javallott.

Kategória: Biking, Hobbies, Sport | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Parapluieberg

A Kaltenleutgeben feletti Parapluieberg a Wienerwald egyik közkedvelt túra vidéke. Főleg a szerényebb teljesítményekben érdekelteket vonzza, hisz a hegység legmagasabb pontja a Höllenstein sem nyújt a maga 645 méterével eltúlzott izgalmakat. Angikának viszont éppen megfelelő kondíciója építgetése céljából.

 Paraplui_2D  Paraplui_3D

 ParapluiProfile

blue A táv (Gießhübl, Hans Nemecek – Hütte, Kardinalgraben, Waldandacht, Kugelwiese, Seewiese, Höllenstein, Gießhübl) 12 km, 500 m szintemelkedés bruttó 4:50 alatt (nettó 3:30)

Néhány hegyi biciklis kirándulásom alkalmával már volt szerencsém erre járni, de gyalogosan még nem. Az ünnepnapi körünk megtervezésekor teljes véletlenségből egy olyan ösvény is horogra akad, ami még egy Parapluiebergnek is a becsületére válik.

DSCF3751
A Hans Nemecek – Hütte a kép kellös közepén a domb tetején

DSCF3684
Visszapillantva a Hans Nemeck-Hütte szintjéröl, a háttérben nagy Gießhübl parkoló

A célunk ugyanis a már említett Höllenstein, a csúcson található vendégházzal egyetemben, amit megfelelő időzítéssel ajánlatos déltájt elérni. Ha tehát Gießhübel község ugyancsak tágas (de fizetős) parkolójából indulunk, akkor az út, délnyugati irányban, a Höllensteinre, alig teszi ki a 2 órát. Nos, van néhány lehetőség a kör megnyújtásához.

Ha északi irányba indulunk (8:40) a Hans Nemecek – Hütten át, leereszkedve a Kardinalgrabenba, majd innen fel a Waldandacht kápolnához, akkor sikerre visszük a kör nyújtását. Közben kisül, hogy a Kardinalgraben aljáról (egy félhomályos, hűvös árok, lenti kép) a kápolnához vezető jelöletlen ösvény bizony jó meredek. A Parapluieberg itt alaposan kivillantja a foga fehérjét.

DSCF3690

A kaptató (9:25) annyira meredek, hogy Angika inkább vissza is fordulna, ha éppenséggel, lepillantva, az ereszkedés nem látszódna még szörnyűségesebbnek. Így aztán nem marad más hátra, mint az előre, illetve felfelé menekülés az előre kijelölt úton. Ez a körutunk tulajdonképpeni fűszere.

DSCF3698
Waldandacht

DSCF3704
A hegyi bringások kedvelt útján

Szerencsésen elérjük a Waldandachtot (9:50), ahol aztán kiérünk a hegyi biciklisek kedvenc széles erdészeti útjára. Innentől nyugalmas poroszkálás következik délnyugati irányban. Elhaladunk a vidék ismert gasztronómiai egységei mellett (Kugelwiese, Seewiese – bezárva, mert szanálják). További séta következik árnyékos erdőkön és virágba borult mezőkön át (lenti kép) a Höllenstein felé tartó leágazásig (11:05).

DSCF3727

Itt újra érdekesebb a haladás, mert felfelé tartunk. A Julienturm (11:20 – lenti kép) egy kis csalódás. Odafenn a kilátóban alig van hely. A kilátás szépségét magas korlátok csorbítják. Gyorsan vissza is ereszkedünk a vendégház teraszára, ahol jöhetnek az egyéb kulináris örömök.

DSCF3744

Déli 12:00-kor újra felkerekedünk és megkezdjük a visszafelé vezető utat. Először meredeken le a Höllensteinről, majd egy széles erdészeti úton tovább lefelé. Később északkeletnek fordulunk és lassan, mérsékelt kaptatón érkezünk vissza a parkoló szintjére (13:30).

DSCF3746

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

MTB: Schöpfl körút

Végre erőt veszek magamon és felszerelem a kerékpárszállítót az autóm tetejére. Tulajdonképpen unom már a Leopoldsberg, Kahlenber, Eisernehandgasse vidékét, amit közbülső segédlet nélkül, direkt is el tudok érni.

 Schöpfl_2D  Schöpfl_3D

 SchöpflProfile

A megtett táv (Schöpflgitter, St. Corona am Schöpf, Neuwald, Schöpfl-Schutzhaus, Schöpflgitter) cirka 30 km, 780 m szintemelkedéssel bruttó 3:15 óra (nettó 2:35)

Utólag is, jó választás. Érdekesebb egy olyan terepen ostromolni az emelkedőket, ahol még nem tudom, hol van az egyes kaptatók teteje. Jobban kell gazdálkodni az erőtartalékokkal. Igaz, 2014-ben már végigtekertem ugyanezen a körúton, de akkor, fordított irányban. Már nem emlékeszem a terep konkrét adottságaira.

SchöpflPolarPuls
Pulzus és sebsség

Nos, a Schöpflgitter-Schöpfl szakasz, az óramutató járásával megegyező irányban, végig S0-ra értékelhető. Meglepetések és akadályok nélküli széles erdészeti utakon visz. St. Corona am Schöpfl térségében ugyan kibukkanok az aszfaltútra, de a gyér forgalomnak köszönhetően ez nem csorbítja a körút zamatát.

Az erdő körülöttem csendes, nedves és elhagyatott. A madarakon kívül élő lélekkel nem találkozom. Az út Neuwald után ismét betér az erdőbe. Megerőltető, amolyan tüdő-köptető nincs sehol, pedig várom, hol kell majd nagyot taposni a pedálba. A mászások tehát nem jelentenek különösebb kihívást.

A Schöpfl-Schutzhausban tartok egy rövid ebédszünetet. Innétől csak lefelé van már. Igazi élvezetes downhill. Na, ezt már S1-re értékelném, azaz egy valódi singletrailról van szó, apróbb akadályokkal. Felfelé menetben (ha jól emlékszem), inkább S2-nek éltem meg. Hamarosan azonban az út újra kiér a széles erdészeti útra, ahol immár gátlástalanul ki lehet ereszteni a gyeplőt.

Kategória: Biking, Hobbies, Sport | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Unterberg

Eredeti célunk a Semmering lett volna, de a térségre vonatkozó kedvezőtlen időjárás előrejelzés miatt inkább az Unterbergre indulunk Angikával. Később, amikor felettünk is beborul, látjuk, hogy a Schneeberg/Rax és az azon túli részek fölött valóban nyomasztóan nagyra és szürkére híznak a zivatarfellegek.

 Unterberg_2D  Unterberg_3D

 UnterbergProfile

blue A megtett táv (Lamwegtal, Trattal, jelöletlen erdei út, 231-es zarándokút, jelöletlen gerincútvonal, Unterberg, Unterberg-Schutzhaus, kápolna, jelölt turistaút, Lamwegtal) 10 km, 670 m szintemelkedés, bruttó 4:40 óra (nettó 3:20)

9:20-kor lépünk ki a Lamwegtal végében lévő parkolóból. Télen itt tűt nem lehet leejteni, annyian vannak. Most meg rajtunk kívül még tán ha 3 gépkocsi árválkodik a hatalmas parkoló távoli szegletében.

DSC02519
Itt balra fel elhagyjuk a széles erdészeti utat.

DSC02523
Az ösvény végig jól követhető

Az elmúlt télen becserkészett rövidítésen kívánunk kiérni az Unterberg gerincén vezető turistaútra. A jelöletlen út fonala végig jól követhető, mindazonáltal, a gyér nyomokból ítélve nem tartozhat az agyongyötört ösvények közé.

DSC02530
Viharverte hegyháton át a síterepre

DSC02539
A zöldellő síterepen

10:20-kor már el is érjük a jól kitaposott turistautat, mely a Bettelmannkreuz irányából érkezik és az Unterbeg-Schutzhaust célozza meg. Mivel mi először a csúcson szeretnénk tiszteletünket tenni, hamarosan elhagyjuk a jelzett utat és maradunk a gerincen. A sítúrázók kedvelt “téli” kaptatóján érkezünk a szépen zöldellő síterepre (11:15).

DSC02541
Pillantás a Reisalpe/Muckenkogel felé

Itt először szelíden emelkedünk, majd a csúcs előtt jól bekeményít a kaptató. Én már jól ismerem a járást, de Angikát bizony meglepi az emelkedő dőlésszöge. Az akadály ellenére is már 11:30-ra a jó magas fakereszthez érünk.

DSC02567

Közben egyre komolyabb fellegek gyülekeznek az égen. Némi nézelődés után leereszkedünk a vendégházhoz (11:58 – lenti kép) és betérünk, hogy elköltsük megérdemelt déli jussunkat.

DSC02569

DSC02580
Egy rövid kitérő a kápolnához

DSC02581
A belső tér

12:30-kor még bekukkantunk az Unterberg kápolnába, majd egyre komorabb égboltozat alatt indulunk vissza a völgybe. Végül megússzuk zivatar nélkül, sőt, mire visszaérünk a kiindulópontba, mintha szelídülne az égiek szigora is.

DSC02589
Lefelé a síterepen. Szemben a Schneberget kéne látni, de a zivatarfelhők eltakarják.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Großes Wolfstal, amikor nem a csúcs a cél

Valahogy rákattantam az egykori jelöletlen vadászösvények felderítésére. Ezúttal a Großes Wolfstal van soron, amit Szépfalusi Csaba is ismertet könyvében (Nur für Geübte). Jó egynéhány beszámolót tanulmányozok, mielőtt nekilendülnénk a Rax eme ismeretlen szegletének. A leghasznosabbnak Mucker képes ismertetője bizonyult.

 GrWolfstal_2D  GrWolfstal_3D

 GrWolfstalProfile

black A megtett táv (Kaiserbrunn, Großes Wolfstal, Praterstern, Ottohaus, Jakobskogel, Bergstation Rax Seilbahn, Brandschneide, Kaiserbrunn) kb. 12 km, 1230 m szintemelkedés bruttó 7:15 óra alatt.

 GrWolfstal_2D_detail

Pirossal karikázva a két sziklafal-akadály helye, amik három természetes szakaszra osztják a Wolfstalban vezetö utat.

8 óra napsütést és száraz időt ígér a meteorológia a Rax területére. Miután aznap sűrű szürke felhőkön és minduntalan eleredő esőn kívül napsütést nem nagyon látunk, komoly kétségeim vannak, hogy ez vajon egzakt tudományág-e avagy inkább csak jóslás.

DSC02376
A Brandschneide itt balra felfelé hajlik, míg a Wolfstal egyenesen elöre nyílik

8:40 lehet, amikor Cirmivel elindulunk Kaiserbrunnból. Kezdetben a közismert Brandschneide vonalát követjük, de hamarosan elhagyjuk a sárga jelöléssel ellátott turistautat és egyenesen bemasírozunk a Nagy Farkasvölgybe (Großes Wolfstal – fenti kép). Széles erdészeti úton haladunk mely egy hajtűkanyarban balra fordul. Mi itt a kerítés mentén egyenesen továbbmegyünk.

DSC01684

Jól látható piros foltokra leszünk figyelmesek (lásd a sziklán, fenti kép). Erről még egyetlen beszámolóban sem olvastam, tehát feltételezhetően frissek lehetnek (1-2 évesek?). Követjük tehát a jeleket, melyek ugyancsak hasznosnak bizonyulnak.

DSC01685
A Großes Wolfstal ízlelgetése

DSC01687

Az első fix checkpoint egy függőleges vaslétra (9:30 – fenti kép), mely egy cirka 10-12 méter magas sziklafalat hidal át. A létra nélkül itt mindjárt vége is lenne a bandukolásnak.

DSC02398

A létra felső részén újonnan telepített drótkötelekre leszünk figyelmesek (fenti kép), melyek nagyban megkönnyítik a kilépést. Odafenn aztán egy a földön keresztben heverő új vaslétrába botlunk (kép), mely valószínűleg a muzeális értékű öreg vasat fogja lecserélni (a két létra fokainak a száma megegyezik).

DSC01692

DSC02411
Ajánlatos a bal odalon lévő erdő szélen maradni

DSC02417
Minduntalan sziklagörgeteget keresztezve. Nem sokkal e kép készülte után a jelek az erdőbe visznek. A háttérben a Schneeberg burkolódzik fellegekbe.

A továbbiakban a Wolfstal jobb oldalát borító sziklagörgetegen harántolunk (fenti képek), majd egy helyen balra betérünk az erdőbe. A piros pontok remekül vezetnek. A létrától számítva egy óra elteltével érjük el a második checkpointot. Az elsőhöz hasonló sziklafal állja el a haladás útját (lenti kép). Létra nincs, de jobbra fel, egy meredek vályú kikerüli az akadályt. A vályú bár optikailag nem tűnik nehéznek, mégis elég vesződséges a megmászása.

DSC02423
Itt jobbra fel a görgetegen, ami egy vályúba vezet

DSC02426
Fentröl visszapillantva a vályúba

Közben eltűnnek a piros pontok, melyeket az előttünk nyíló meredek mezőt (lenti kép) jobbról határoló fák törzsén fedezünk fel ismét. Érdemes a továbbiakban is tehát precízen ezek mentén haladni.

DSC02431

Egy helyen a jobboldali bükkfaligetből áttraverzál az út a baloldali fenyvesbe. Ez egy logikus irányváltás, hiszen az imént említett sziklafalt kerüljük jobbról. Azon a ponton, ahol visszaérkezünk a Wolfstal aljára, eltűnnek a piros foltok és ezen meglepődve eleinte tanácstalanulok vagyunk.

Spontán felfelé, azaz déli irányban húzódunk a Wolfstal vélt természetes folytatásán, miközben tudjuk, hogy a helyes irány inkább délkelet felé mutat. Keressük tehát az irányváltás mihamarabbi lehetőségét. Kisvártatva feljebb egy jól látható csapásra lelünk, melynek iránya pontosan egybeesik a kívánttal.

DSC01700

Néhány perces kaptatás után a Wolfstal keletre hajló felső nagy katlanja szájában találjuk magunkat (11:10 – fenti kép). Közben elered az eső.

DSC01704

A katlan bal oldalán néhány vörösfenyő árválkodik. Az első törzsén mindjárt lelünk egy piros pöttyöt (fenti kép), majd a másodikon is. A foltok balra (tehát keletre) terelnek, ami azonban ellenkezik a beszámolók alapján feltételezett helyes iránytól. Nekünk itt tudniillik a katlan felső széle felé, délkeletnek kellene haladnunk és egy meredek rámpát jobbról határoló barlangívet keresni. Ezen lehet ugyanis elhagyni a völgyet.

Engedünk azonban a piros jeleknek, melyek a Wolfstalt keletről határoló falak mögé vezetnek. Tévesen azt gyanítom, hogy sziklamászók jelölték az utat valamiféle beszállóhoz. Némi tétovázás után tehát úgy döntünk, hogy maradunk az eredeti klasszikus változatnál és inkább keressük a barlangot.

DSC01710

Sziklagörgeteget keresztezünk, majd kapaszkodunk rajta felfelé a feltételezett helyes irányba. Négykézláb a legjobb megoldás. Végre felismerem a még csak képeken látott barlangot és előterében a rámpát (11:40 – fenti kép). Tehát jó helyen vagyunk.

DSC02452

A rámpán szép kihívás a fefelé kapaszkodás (a fenti képen Cirmi jön). Odafenn a fák törzsén megleljük az elveszettnek hitt piros jeleket is, amiből utóbb is azt feltételezem, hogy ha maradunk a jelzett ösvényen, akkor ugyanitt lyukadunk ki. Közben megspórolhattuk volna a kellemetlen átkelést a sziklagörgetegen. Véleményem szerint, tehát aki teheti, kövesse csak a piros jeleket, ám garanciát nem vállalok érte. 

A továbbiakban, mielőtt kilyukadnánk a füves platón, még egy rövid és könnyü traverz következik az erdőben. Közben már jól esik az eső, de csak a hátizsákra terítek köpenyt, nehogy elázzon a benne szunnyadó száraz gúnya. Úgyis olyan csapzott vagyok, hogy a külső eső-permet nem sokat változtat a tényálláson.

DSC01712

Jól kilépünk, hogy mihamarabb elérjük az Ottohaust (12:10). Közben kiérünk a helyi “autópályára”, amin nagymamák, nagypapák, fiatalok és gyerekek tarkabarka seregei  (ceprek) igyekeznek a kötélpálya hegyi állomásából az Ottohaus irányába.

Leelőzünk néhány fürtökbe szerveződött túracsoportot, de így is tömött vendégházba toppanunk be. Kivárjuk a pult előtt kanyargó hosszú sort, majd a tálcáinkkal sikerül két szabad helyet találni egy asztalnál. Átöltözés következik a kellemesen száraz tartalékba.

DSC02463

DSC02476

Cirka háromnegyed órás pihenőnk alatt valamelyest csendesedik az eső és így nem látjuk akadályát, hogy még bevegyük a Jakobskogelt is (13:10). Ezután már csak lefelé kanyarog az utunk. A kötélpálya hegyi állomása mellet ereszkedünk lefelé. Egy pontban jobbra leválik a Gsolhirnsteig. Mi követjük a Brandschneide vonalát balra (14:00). A feketével jelzett tábla azt hirdeti “csak tapasztaltaknak”. Ám úgy legyen.

DSC01723

DSC01726
A Brandschneiden lefelé, nem semmi….

DSC01729
Kilátó a Kleines Wolfstalba a Brandschneideröl. Amikor részben kitisztul az ég..

A Brandschneidéhez már egyszer volt szerencsém, felfelé menetben. Lefelé sokkal kellemetlenebb, de még így is gyengeség az iménti Großes Wolfstal vadságához képest. Így-e avagy úgy, nagy odafigyelést követel. A fekete kategória megalapozott. Eltévedni viszont nem lehet.

DSC02498

DSC02503

DSC02512
Szivárvány (a kép közepén), miután ismét elállt az esö

Éppen 16:00 órát mutat az óra, mire visszaérkezünk Kaiserbrunnba. Minden ízében remek, kihívó, változatos túra. Tapasztalt hegyi túrázóknak és jó tájékozódási készséggel rendelkezőknek ajánlott, akik már unják az ismert és hivatalosan is jelzett turistautakat és valami változatosságra vágynak.

DSC02516

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , , , | 2 hozzászólás