Mindenféle apróság

Hármas, azaz jelentős szintű a lavinaveszély a magasabb hegyekben. A hirtelen olvadásból származó víz gyengíti a mélyebb hórétegek stabilitását. Nedves hópárkányok lezúdulásával kell számolni. Kettes szint felett semmi keresnivalóm a hegyekben, pedig lettek volna még megvalósítani való terveim. Nincs gond, jöjjön tehát a tavaszra jellemző MTB időszak, már amennyiben a tél nem követeli vissza jogait.

image

Más (hírmorzsa): pénteken, négy magyar sítúrázó viharjelzés ellenére is elindult a Simonyi menedékházba a Dachsteinen, de a 140 km/h-s széllökésekkel kísért hóviharban nem sikerült elérni a céljukat. Miután belátták, hogy a visszafelé vezető utat sem találják, segélyt kértek a hegyi mentőszolgálattól majd utolsó erejükből még beásták magukat a hóba. A mentők végül megtalálták és sikerrel elkalauzolták őket a Wiesberghaushoz, ahol együtt töltötték sz éjszakát. A példásra sikeredett hó-bivak ellenére sem öregbíti az eset a magyarok jóhírét. A kommenteket olvasva igen csak pironkodom jómagam is:

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Großer Kitzberg

Elég savanyú időt mondanak a hétvégére, de a szombat első fele még állítólag valamelyest élvezhető marad. Nos, merre menjek, miként használjam ki a résnyi időt? A Pernitz melletti Großer Kitzbergen még sohasem jártam, nosza nézzek el arra. A hegy neve ugyan „nagyot” sejtet, de csak szerényebb kiemelkedésről lévén szó, valamivel kombinálni kéne. Kezdjem tehát a már jól ismert Hohe Mandlinggal és Pernitzen át a visszafelé vezető úton ejtsem meg a Kitzberget. Ez egész használható ötletnek tűnik, meg is lehet valósítani.

MandlingKitzberg_2D MandlingKitzberg_3D

MandlingKitzbergProfile

blue A táv (Reichental, Hohe Mandling, Mandling tanya, Pernitz, Großer Kitzberg, Rudolf Fordinal-Haus, Reichental) cirka 14 km, 950 m szintemelkedés bruttó 5:10 óra alatt (nettó 4:10)

Nincs még nyolc óra, amikor elindulok Reichental vasútállomása melletti parkolóból. Egyenesen fel a Hohe Mandlingra a már jól ismert kaptatón. Tulajdonképpen most is meglep egy kicsit, hogy szerény hegy ide, alig ezer méter oda, mégis patakokban csurog rólam a víz, mire felérek. A tüdőmnek is van mit tennie, dohog és liheg szépen, annak rendje módja szerint, főleg pedig, hogy nem nagyon kímélem magam.

DSCF5105

DSCF5111

DSCF5114

Az órámra pillantva, cirka egy és egynegyed óra alatt érek fel. Persze közben fotózok egy sort, tudniillik egy új objektívet tesztelek, de erről a témáról majd később, egy külön bejegyzésben kívánok szólni. Alább néhány, a felfelé vezető út során készült kép, köztük a még havas Unterberggel, Ötscherrel, Göllerrel és a csodás Schneeberggel (lenti képek).

DSCF5129

DSCF5135

DSCF5143

DSCF5147

DSCF5158

DSCF5161

Negyed tíz van tehát, amikor megkezdem az alászállást Pernitz felé. Itt-ott kik-ki kandikál a nap, szélcsend és enyhe szellő váltják egymást, a meteorológiának tehát most kivételesen igaza van. Utam az elhagyott Mandling tanya enyészetnek átadott házai mellett vezet el. Az épületek állagából következtetve, legfeljebb egy-két évtizede hagyhatták magára. Megcsodálom az idő vasfoga rontását és kíváncsivá tesz, vajon mi okozta vesztét. De erre vonatkozólag csak találgatni tudok.

DSCF5168

DSCF5181

DSCF5187

DSCF5194

DSCF5197

Fél tizenkettő tájékán érkezem le a völgybe. A papírgyár átellenes oldalán levő parkolóban lyukadom ki, ahonnan már egyszer indultunk a Mandlingra. A Pernitzbe vezetö út szélén Cantalicei Szent Félix szobra áll (fenti kép). Az autóból már többször feltűnt, de nem tudtam kit mintáz. Nem egész háromnegyed óra alatt hagyom magam mögött Pernitz aszfaltozott utcáit. 11:00 óra lehet, amikor újra erdőbe érek.

A zölddel jelölt turistaút széles erdészeti út vezet fel a Kitzbergre. Még a hegy tövében észreveszem, hogy jobbra fel leágazik egy vékony csapás, a GPS szerint rövidítésnek néz ki, mely levágja az út jól elnyújtott szerpentinjét. Izgalmasabb, gondolom, mint az úton bóklászni, és tehát bevállalom. A következő hajtűkanyarba gyömöszölt szerpentint is hasonló módon vágom le, bár itt csapást nem látok, egyszerűen csak nekiveselkedem a letarolt hegyoldalnak.

DSCF5199
Visszapillantás Pernitzre a Kitzbergre vezetö turistaútról

DSCF5204
Egy kiterjedt legelön át

DSCF5208

Háromnegyed óra elteltével érkezem a Kitzberg tetején téli álmát alvó Rudolf Fordinal-Haus tövébe (fenti kép). A menedékházról a neten csak gyér információ található, miszerint a hétvégeken állandóan (durchgehend) nyitva van. Ennek nem igazán hiszek, és igazam is van. A ház kiváló állapota arra enged következtetni, hogy ez a „durchgehend” valószínűleg csak a nyári szezonra vonatkozik (májustól szeptember/október végéig).

DSCF5213

DSCF5217

Egy uzsonnázni hívogató padon csillapítom gyomrom korgását, majd még mielőtt megkezdeném a végső alászállást, elnézek a térképen berajzolt kilátóba. És megéri! Éppen dél van. Egy elvékonyodó sziklaszirtről remekül be lehet látni előző célpontomat, a völgy túlsó oldalán trónoló Hohe Mandlingot (fenti képek). Cirka egy órás laza ereszkedés következik vissza a Reichentalba.

DSCF5224

DSCF5234

DSCF5244
Egy gazdasági udvar mellett érkezem vissza Reichentalba, az épületek felett a Vordere Mandling

A körút minden tekintetben beváltotta hozzá fűzött reményeimet. Egy jó kis kiruccanás, melyet akkor is meg lehet ejteni, amikor az időjárás szeszélyéből kifolyólag feljebb inkább kellemetlen a tartózkodás. Van ennek a túrának egy cirka 2 kilométerrel hosszabb változata is, de azt majd alkalomadtán.

DSCF5250Egy régi fürésztelepnek nézem az épületet a Piesting patak mentén

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

MTB: Csipkerózsacsók

A felsőbb régiókban még javában küzd egymássala tél és a tavasz. Erre mifelénk viszont a kikelet egyértelmű nyerésre áll, így nem is erőszakoskodom, valamiféle havas túra okánál fogva. Inkább fogom magam és elcsomagolom az ebédlőben még bevetésre készen éktelenkedő sítalpaimat (Angika már megmorgott, hogy tüntetném el). Lereszelem a rozsdát az élekről és folyékony viasszal (ami a levegőn megköt) konzerválom futófelületeket. Mert ez így van rendjén! Aztán engedek a felhők mögül bátorítóan ki-kikandikáló nap kellemes 15 C foka, csalogató erejének és nyergelek. Úgy is mondhatnám, hogy felcsókolom a bringámat téli csipkerózsa álmából. Viszem a pumpát is, de olyan kemények még a gumik, hogy leheletnyit sem kell beléjük nyomni. Irány a Kahlenberg jól ismert kaptatói. A szobabiciklizésnek köszönhető-é, vagy mi, de gond nélkül veszem az emelkedőket, jól is esik ahogy gyöngyözik rólam a verejték. A Stefaniewarte tövében megválok loncsra izzadt gúnyámtól, száraz trikót veszek magamra és jöhet a lefelé száguldás Nußdorfon át. Na, ez egy jó kiruccanás volt.

Kategória: Biking, Hobbies, Sport | Megjegyzés hozzáfűzése

Obersberg a pihepaplan kedvenc

Most kicsit csalódom a kedvenc hótalpas hegyemben, ugyanis reggel komor felhők mögé rejtett nappal fogad és ez így is marad a túra befejezéséig. A friss porhó, amiben oly fenséges érzés hótalpakon lefelé libegni, viszont maradéktalanul bejön. Igaz csak úgy 1100 méteres szint felett, ugyanis alatta, a napokban átvonult hidegfrontból, eső esett. A csapadékot követő fagyok pedig teljes munkát végeztek. A hóból kemény jégpáncél lett, amit leginkább csak fém vaskarmok fognak. Mivel a helyzetet jól ismerem fel, van velünk minden, ami egy ilyen vegyes viszonyú túrához elkel.

Obersberg_2D Obersberg_3D

ObersbergProfile

lila A táv (Schwarzau im Gebirge, Hirschkogel alatt, Obersberg, Obersbergalm, Hirschbach, Schwarzau im Gebirge) 11.5 km, 890 m szintemelkedés bruttó 5:40 óra alatt (nettó 4:00)

Schwarzau im Gebirge temploma tornyában lakó óra éppen háromnegyed kilencet kongat, amikor elmasírozunk mellette. Egyelőre hónak nyoma sincs, de alig érünk be az erdőbe, a Hauskogel alatt, máris gondunk akad, az olvadások és fagyok egymásutánjában edződött jégpáncéllal. Előkerülnek a magunkkal hozott vaskarmaink, minek következtében gond nélkül vesszük a kacifántosan meredek bevezető kaptatót, ami egy széles erdészeti úthoz visz fel (lenti kép).

DSC04731

DSC03028

DSC04741

A Hirschkogel alatt (fenti képek) két helyen is keresztezünk egy-egy délnyugatnak néző meredek hegyoldalt, ami szinte lehetetlen vállalkozás lenne segédeszközeink nélkül. Rövid hómentes szakaszok után ismét összefüggő jeges hóréteg fogad. A haladást később nagyban hátráltatják az úton keresztben fekvő, vihar döntötte fenyők. Pálcikaként derékban kettétört fatörzsek temetője. Egyre több helyen zárják el az utat, melynek folytatása gyakorlatilag kivehetetlen. A környező erdő ugyanis, még most is a januári hóviharok áldatlan jegyeit viseli. Méteres hó átfúvások és hópárkányok. Így nem is csoda, hogy a nyom, amire rátalálunk és köszönettel követünk, nagy ívben keres rést a természet alkotta barikádok között.

DSC04744

DSC03038

DSC04758

Porhó fogad, amikor az útvesztő újra a jelölt turistaútra talál kilyukadni. A fák kérgein látszik a piros jel, de olyan vastag a hóréteg, hogy az út fölé behajló faágak a szó szoros értelmében is „mellbe vágnak”. Odafenn napsütés hiányában is messzire ellátni. A magasban húzó felhők nem zárják le a láthatárt. 11:15-ko, azaz indulástól számítva úgy 2:40 óra elteltével érkezünk a csúcskereszthez.

DSC04764

DSC03041

DSC03045

DSC04777

Egy alternatív úton, az Obersberg-Almon át, kívánunk leereszkedni. Kémlelem árgus szemekkel, vannak-é arrafelé nyomok, de csak szűz hó amerre tekintgetek. Mivel már legalább háromszor volt szerencsém arra járni, bevállaljuk az ereszkedést az érintetlen hómezön át. És ez remek döntésnek bizonyul. Tudniillik jön a pihepaplanos könnyed ereszkedés a finom porhóban. Ha semmi másért, ezért érdemes felkaptatni a hegy ormára.

Közben azért egyik szemem a GPS kijelzőjén tartom, mert turistajelzések nincsenek, illetve csak nagyon gyéren. Egy erdőben futó út vonalát, csak a feltételezett út fölé behajló ágak formálta alagút alapján lehet sejteni. A nyomolvasás tehát némi tapasztalattal (és az említett technikai segédlettel) nem okoz gondot.

DSC03052

DSC04788

DSC04793

1100 méter alá érve ismét a kőkemény jégbevonatba botlunk és azonmód hótalpakról könnyű hágóvasra váltunk. Le sem vesszük a vasat a bakancsainkról, míg a Hirschbach patak menti Feldhaas/Seeböck településeket el nem érjük. A továbbiakban már csak aszfaltúton gyalogolunk vissza a reggeli kiindulópontba.

DSC04803

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

I’m back: Klosterwappen

Egy önsanyargató kísérlet boldog áldozata vagyok. Vajon mit lehet kihozni a négy hete tespedő testből (tudniillik egy hét síelés és az ezt követő három hét hörghurut)? Az időjárás-jelentés olyan pazar hegyvidéki időt ígér, amit egyszerűen nem lehet, nem szabad kihagyni! Nincs idő a pedáns, legalább egy-két hetes fizikai felkészülésre. A Klosterwappen jeges csúcskeresztjével vágyom fotózni. Mindenáron! Abban reménykedünk, hogy a felmelegedés ellenére a jégkristályok még kitartanak addig, míg felérkezünk.

Klosterwappen_2D Klosterwappen_3D

KlosterwappenProfile

lila A táv (Losenheim, Almröserlhüte, Fadensattel, Fadensteig, Fischerhütte, Klosterwappen, Schauerstein, Fadenweg, Edelweißhütte, Losenheim) 15.7 km, 1300 m szintemelkedés bruttó 7:50 óra (nettó 5:50)

Ahogy az ilyenkor szokás, Losenheimből, a Szalamandra libegő völgyi állomásából indulunk, de gyalog (mivelhogy mások csapatostul veszik igénybe a könnyed feljutás lehetőséget – amit valljuk, be, most, tekintettel a kondimra, azért elviseltem volna. De Cirmivel ez lehetelen elképzelés.).

A hóviszonyok miatt most inkább az Almröserlhütte felé vezető hosszabb, de szelídebb erdészeti úton kaptatunk felfelé (lenti kép). Cirka egy óra elteltével 9:30-kor érkezünk az 1220 méteren fekvő Fadensattelba.

DSC04625

DSC02953

Az Edelweißhütte felett mindjárt elő vesszük a hágóvasakat, mert eddigi tapasztalataink szerint a Fadensteig beszállójához vezető erdei úton még mindig szükséges volt a használatuk. Most sincs másképp. A meredek szerpentines ösvényt alig lehet felismerni a rengeteg hótól és különösen pedig a hódűnéktől. Meredek párkányokra mászunk, a hágóvasak remek szolgálatot tesznek.

DSC02957

DSC04630

DSC04636

DSC02964

DSC02969

DSC04641

A Fadensteig alsó része (10:20) viszont mint rendesen (fenti képek), most is hómentes. Az egyik valószínű ok, hogy az uralkodó széljárás elhordja a havat és lejjebb rakja le, tudniillik az ide felvezető úton. A hágóvasakat nem vesszük le, mert tudjuk, hogy a Fadensteig felső részén elengedhetetlen szükség lesz még rájuk. Ez, valóban beigazolódik (lenti képek).

DSC02982

DSC02986

DSC02988

A felső Fadensteig (10:50) nagy katlanjából kivezető ösvényen a drótkötél teljesen a hó fogságában van, így nincs mibe fogódzkodni. Számomra ez teljesen új. Nagy odafigyelés szükséges az egyensúlyozó átjutáshoz. A továbbiakban kevesebb a hó, de több, vastagabb és alattomosabb a sziklák jégbevonata. Ezen a ponton bekövetkezik az, amitől tartottam. Az edzettség hiánya miatt a combon minden izomkötege panaszkodik, ég és görcsöl. Mivel az állapot számomra már ismerős, nincs semmi pánik, itt-ott meg-meg állok és a fájdalmak ellenére eltorzult arccal rendületlenül mászom tovább. 11:30-ra sikerül kilyukadnunk a napos platón.

DSC02996

DSC02999

DSC04650

DSC04657

DSC04661

Még hosszú út áll előttünk. A hágóvasaktól megválunk és a kényelmesebb haladást biztosító hótalpainkat vesszük elő. Bő egy órás kaptatás után (fenti képek) 12:35-re érkezünk a szép jégbordával bevont Fischerhüttehez. Ma sokan vannak. Rengeteg sítúrázót csalogatott fel a hegyre a pazar időjárás. A nap olyan melegen ragyog, hogy egy szál trikóban is kellemes. Megjegyzem nyáron 2:40 óra alatt tettük meg ugyanezt az utat. A tavalyi télen 3:00 óra alatt sikerült az, ami most, a fent említettek miatt egy egész órával tovább tartott. Hamu fejemre!

12:50-kor, azaz indulástól számítva 4:20 óra elteltével vagyunk Alsó-Ausztria legmagasabb bércén és én legnagyobb örömömre megkapom azt amire vágytam. Ujjongás! Egy képet a jégvirágokkal bevont csúcskereszttel. Ezt egyetlen télen sem szabad elmulasztani.

DSC04664

DSC03009

DSC04680

DSC04693

Lefelé a Schauersteint választjuk, tudniillik a más éveken preferált Wurzengraben most egy forgalmas sípálya. A sítalpas túrázok túlnyomó többsége ott érkezik és ereszkedik is alá. Ezzel szemben a Schauersteinen csak felfelé tartó forgalom van. A Fadenwegre érve kifújjuk magunkat és hibásan feltételezzük, hogy kellemes kis séta lesz az út maradék része. De tévedünk.

DSC04714

DSC04720

A széles Fadenweg többméteres hózátonyok, hó átfúvások tarkítják. A legkellemetlenebb, hogy 30-40 fokos dőlés szögű lejtökön kell harántolnunk, ami ugyancsak megviseli a bokát. És ez így megy megállás nélkül egészen az Edelweißhütteig. Sajnos, szó sincs élvezetes hótalpazásról! Kemény küzdelem az út, végig. Vékony nyomon is haladni képes síelőké az előny. Nekik a haránthaladás nem jelent gondot.

DSC04729

Utunk végső szakasza az Edelweißhütte alatti jeges sípályán visz. Tudniillik az alternatív lejutás a jelölt turistaúton egy hómentes szakaszon vinne át. Mivel nincs semmi kedvünk levetni a hótalpakat, marad tehát az önmagát kínáltató sípálya. Érdekes, hogy a tavalyi bruttó 7:30 óra helyett 7:50 a körünk időtartama. Hmm. Lefelé menetben tehát még így is behozzuk a felfelé elvesztegetett egy órát (?).

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

Hegymászó zsenikről és egyéb más tehetségekről

Mindig is sejtettem, hogy a kemény, szorgalmas, küzdelmes munka egymagában nem záloga a különleges sikereknek, az átlagon felüli teljesítményeknek (mint azt az uralkodó kultúra megpróbálja belénk sulykolni). Az ultimatív szerencsetényező mellett szükségeltetnek még egyéb más faktorok is, az olyanok mint a veleszületett (öröklött), vagy pedig a különös (nem hagyományos) úton szerzett készségek is.

Kezdjem ott, hogy évekkel ezelőtt volt nekem olyan munkatársam, aki mosolyogva, már-már fennhéjázva mesélte, hogy a minap felült a repülőre és az út 3 órája alatt megtanulta az anyagot, amit kiszállás után úgy egy órával, népes hallgatóság elött sikerrel adott elő. Nekem hasonló esetben akár egy hétig is kellett készülnöm. Vért izzadtam, mire átrágtam magam az összetett témák zegzugain.

Nos, nevezzük Péternek, vagy hazudott, hogy így fricskázza a többieket, vagy valóban van valami a dologban? Tudakoltam miről is tartott előadást, mire az asztalomon heverő szakkönyvre bökött. Elég egyszer átlapoznia, jegyezte meg mosolyogva. Nos, azonnal kaptam az alkalmon, hogy levizsgáztassam. Találomra felütöttem a könyvet és megkértem, mondaná el, mi van a 142-ik oldalon (már persze pontosan nem emlékszem a lap számára)? Péter, szinte szóról szóra idézte a bekezdéseket, sőt az ott található ábra alatti legendát is hibátlanul felmondta. Tettem még egy próbát, egy más oldallal, de az ott fellelhető tartalmat ugyanolyan könnyedséggel recitálta.

Péter különleges képességgel rendelkezik. Az agya egyszerűen lefényképezi, amit megnéz és akár napokig képes tárolni. Később ugyan a felvételek élessége foszladozni kezd, de ha a könyvet még egyszer-kétszer átnyálazza, akkor ez akár huzamosabb ideig is a fejében marad. Nahát!

A minap egy cikket olvastam egy bizonyos amerikai Derek Amatoról, aki egy komoly fejsérülés után, 40 éves korára lett úgy zongoravirtuóz, hogy korábban semmi hajlamot nem mutatott a muzsikálás iránt. Csak úgy a semmiből! A balesete után ellenállhatatlan vonzalmat érzett leülni egy zongora elé, és kottaismeret nélkül, egyszerűen csak elkezdte játszani a fejében addigra ott tolongó dallamokat.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek nem ismeretlenek. Bár a savant-szidrómát olykor az autizmussal szokták egynapon említeni, egyáltalán nem kell autistának lenni ahhoz, hogy esetenként megdöbbentő képességek buggyanjanak elő az emberből. Ezek nyilván nem csupán csak a zene világára szorítkoznak. A lényeg, hogy az agyunk hardverjén, az egyes idegsejtek közti különleges összeköttetéseken, a drótozáson múlik. Ez azért valamelyest fejleszthető, de kimagasló teljesítmény csak akkor jön ki, ha már az a bizonyos “alaplap” is gazdagon terített.

Nos, mit is akarok ezzel mondani. Hát csak azt, hogy itt vagyunk mi, a nagy átlag (úgymond a töltelék), a mi szerény kis testi-szellemi képességeinkkel, aztán meg ott vannak ők (a sztárok), akik csak egyet csettintenek, és megerőltetés nélkül ontják a leghihetetlenebb zenei teljesítményeket, a legösszetetteb matematikai-fizikai megoldásokat, avagy emberfelettinek tűnő fizikai teljesítményeket.

Itt van például a Mt. Everest Messner/Habeler-féle oxigénpalack nélküli megmászása (tavaly volt a 40 éves évfordulója). Mert szerintem egy csupán csak „nagyon jó” hegymászó még annyi odaadó tréning árán sem lesz képes erre a tettre. Ehhez valamivel több kell. A több mint 6000 sikeres oxigénpalackos Mt. Everest csúcsostrommal szemben a mai napig csak 150 az oxigénpalack nélküli megmászások száma. Nem azt akarom mondani, hogy Messner csak úgy tréning nelkül nekiment és megcsinálta, mert bizony komoly edzés elözte meg a sikeres próbálkozást, de még annyit is edzhetett volna, ha nincs benne az isteni szikra.

A tiroli David Lama, az egyik legkimagaslóbb jelenkori hegymászó tehetség. 2018-ban meghódította az eddig még érintetlen Lunag Rit. Egymagában. Merthogy korábban már az amerikai Conrad Anker társaságában is próbálkozott, de Anker infarktust kapott, feltehetően egy magashegyi betegség következtében. Így-e avagy úgy, Anker egy szuper felkészült fickó, de egy David Lama árnyékába sem ér (minden vele kapcsolatos elismerés ellenére sem). Nos tehát, mi ebből a tanulság? Csüggedj csak, de emelt fővel, mert ha kőkeményen neki is állsz és vért izzadva dolgozol, lehet belőled, akár Mozart kottatartója is, de nem több. He!

Kategória: Health, Humanity, soul, mind | Megjegyzés hozzáfűzése

Lobau

Lábadozásom lassabb a kívántnál, így aztán egy olyan alternatív kiruccanást tervezek a hétvégére, ami nem irritálja a légzésem. Csak semmi tüdő köptető kaptatás! Maradok hát sima felületen, a Duna árterében, a gyengéd Lobauban. Sikerül összekaparnom cirka 17 kilométert.

Lobau_2D Lobau_2Db
green A táv (Ettrichstrasse, Freudenau, Donauinsel, Jamaika Beach, Lobau, Napolenstein, Josefsteg, Dechantlacke, Nationalparkhaus, Steinspornbrücke, Freudenau, Ettrichstrasse) 17 km, bruttó 3:45 óra (nettó 3:20)

Szombat, szép napos idő, a Freudenau melletti kicsiny parkoló feltehetően színültig telített, ezért már jóval előtte, az Ettrichstrassen állítom le az autóm. Átcammogok a vízierőmű gátján (lenti kép) a Duna szigetre, majd délkeltnek fordulok, ugyanis lejjebb van egy neve nincs híd, amin majd átkelhetek a Duna északi oldalára.

DSCF5002

DSCF5014
A pontonokból álló Walolisobrücke, amit csak nyáron helyeznek üzembe

DSCF5022

Freudenautól számítva háromnegyed óra elteltével érkezem a hídon át a Jamaika Beachre. Így télvíz idején elég elhagyatott. Északnyugatnak tartok továbbra is szigorúan a Duna mentén. Félórás séta után elérem a Lobau kapuját. Átkelek az országúton és megkezdem a tulajdonképpeni sétát az ártéri erdőben.

DSCF5028A neve nincs hídon átkelvén, a túlsó partról fotózva

DSCF5032
A Jamaika Beach

DSCF5036
A hódok minden fán fenik a fogaikat

Jobbkéz felől az olaj kikötő ormótlan óriástartájai rondítják a táj optikáját. Valahányszor erre járok, eszembe jut, mekkora szellemi degeneráció kell ahhoz, hogy valaki ide, a zöldövezet szívébe találjon építeni egy ilyen potenciális környezetkárosító bombát. A szél hozta fenolok bűze még elkísér egy jó darabig.

DSCF5043

DSCF5048
A nádas-lápon átvezetö Josefsteg

DSCF5059
A látogatóközpont elöterében

A Napóleon emlékkőnél már tiszta a levegő. Itt balra fordul az út, majd egy láp fölött vezető hídon a Lobau látogatóközpont érintésével (Nationalparkhaus) a Steinspornbrücke hídon (lenti kép) sétálok vissza a Duna szigetre. A továbbiakban újra Freudenauhoz érkezem, amivel lényegében a túra végére érek, csak még pár per az út szélén leállított autómig. Nos, remélem nem ártott meg a friss levegő. Ha mégis, majd rá lehet fogni a fenol bűzre.

DSCF5060

DSCF5065
A Toter Grund

DSCF5070

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

I’ll be back

Az idei tél nem csak az időjárás szempontjából rendhagyó. Alaposan szorongatja az egészségemet is. Nagyot csalódtam. Önmagamban. Mert tudniillik abban az illúzióban ringattam magam, hogy tulajdonképpen egészséges életmódot folytatok, tehát bizonyos védettséget kellene élveznem a ránk leselkedő fertőző betegségekkel szemben. Ezzel szemben rövid időn belül immár harmadszor kapitulálok. Annyit viszont megígérhetek, hogy I’ll be back.

Kategória: Health | 3 hozzászólás

Flachau, avagy egy síkirándulás utózöngéi

Sanyival együtt izgultuk végig a januári évszázados hóesést, hogy vajon mire útra kelünk Wagrainba, csillapodik-e a havazás ereje. Hát nagy szerencsénk volt, mert azon túl, hogy abbamaradt a szakadatlan hózápor, még napsütésnek is jutott hely az égen.

IMG_20190125_152435
Kilátás a wagraini völgyre szállásunk balkonjáról

IMG_20190122_131300
Cirmi a Dachsteinnel a háttérben

IMG_20190122_124256
A wagraini részen, a távolban a Hochköng

Egyszóval ismét Falchau/Wagrain volt terítéken. Tavaly annyira megtetszettek a síterep szerénységemhez mért adottságai, hogy újfent csak ide vágytam. A szelídebb flachaui lejtőket lehet kombinálni a meredekebb wagraini lesiklókkal. Kétséges időjárás esetén, amikor odafenn erős szél dudorász és köd köntöse kendőzgeti a szél építette hó dűnéket (mert ilyen is volt), ki lehet térni az alsóbb régiókba, ahol a feltételek sokkal kedvezőbbek. A magasabban fekvő síterepek ilyenkor gyakorlatilag használhatatlanok (pl. Zachuensee mert 1400m-em kezdődik). Flachau esetében pedig a 900 és 1400 m közötti pályákon még az emilyen zord idő esetén is van jó esély a zavartalan síelésre.

A már régen gyengélkedő térdem elég jól bírta a megterhelést, csak az utolsó napon jelentett unalmast (néhány tőrdöfés szerű, hirtelen fellépő fájdalom formájában). Szombaton (az utólsó napon) ugyanis egész délelőtt havazott és mint ez várható, a friss hó hamarosan nehéz állagú buckákba gyúródva vetett gáncsot síelési kedvünknek.

IMG_20190122_150448_BURST001_COVER
A Flying Mozart hegyi állomása a Hochköniggel

IMG_20190125_124625
Kati és Sanyi

Mindent összevetve egy eredményes kirándulást zárhatok, mert a túlnyomórészt elfogadható, sőt kiváló sí időn kívül sikerült egy újfajta síelési stílust, a szorosan egymáshoz zárt bokával történő lesiklást is megtanulnom. Ez nem csupán elegánsabb, hanem abban is különbözik az idáig praktizált („nagy tanmese” szerinti) módszeremtől, hogy sokkal egyenletesebben terheli a léceket (40%-60% arányban). Ennek következtében könnyebben lehet mélyebb havon is áttörni, mert a sűrűbb állagú hó nem rántja el oly könnyen a domboldal szerinti felső, lebegő lécet. Nos, nem tudom jól magyarázom-é, de a lényeg, hogy a klasszikus kanyarodáskor a terhelés túlnyomó része a domboldal szerinti alsó lábon/lécen van, míg a felső majdnem teljesen tehermentesítetten siklik (10%-90% arány) az alsó mellett. Az új technikám még persze csiszolgatásra szorul, már amennyiben a térdem ezt a jövőben jóváhagyja.

20190125_125547Kilátás a Flying Mozart pályáról

20190125_140546

Utóirat: tekintettel az ősszel és tél folyamán rám szakadt makacs derékfájára, így utólag kijelenthetem, hogy e kór egyik leghatásosabb ellenszere a síelés. Valóban! A szép, lendületes kanyarokhoz szükséges ringó csípő a legjobb gyógyír, már amennyiben nem úgy síelsz mintha karót nyeltél volna.

Kategória: Hobbies, Skiing, Sport | Megjegyzés hozzáfűzése

Az első idei túra: Reisalpe

Végre megtömörödött, megkérgesedett és megülepedett az elmúlt hetek hozta több méteres hótakaró. Elmúlt az akut lavinaveszély. Az időjárás is a mosolygós arcát mutatja. Ideje tehát szemügyre venni, vajon mi a helyzet odakünn a bérceken.

Reisalpe_2D Reisalpe_3D
ReisalpeProfile

A táv (Ebenwaldhöhe, Hochstaff, Kleinzeller Hinteralm, Reisalpe, Ebenwaldhöhe) cirka 9 km, 770 m szintemelkedés, bruttó 4:15 óra, nettó 3:10 óra

Utunk a jól ismert, Kleinzell község feletti Reisalpere visz. Az Ebenwaldhöhe magaslatra vezető alpesi út jeges. Néhányan előttünk hóláncok feltevésével küszködnek. Ilyenkor jól jön az összkerék meghajtás. Odafenn a parkolót teljesen elnyelte a hó, de mostanra ki lett szabadítva. Cirka háromméteres hótakarón át martak egy keskeny jégfolyosót az ideérkezőknek. Ezen fordulunk be egy megtisztított részre.

9:15-kor indulunk. Máris felvesszük a hótalpakat. A hódűneék fogságába került utat csak sejteni lehet. Odébb egy lánctalpas munkagép preparálja a sífutópályákat. Na, ezt a sportot még eddig nem próbáltam.

DSC04529

DSC02915

A hó jól megbír, keményre fagyott, nem süpped, csak néha szakadozik be súlyunk alatt. Első célunk a Hochstaff. Az északi gerincén át közelítjük. Vannak követni való nyomok, amit megköszönünk szépen. Érdekes, hogy a téli ösvény eltér a nyáron használt útvonaltól, átlendül a Hochstaff keleti oldalára és egy tisztáson át éri el ismét a gerinc vonalát. Nyilván a feljutás legszelídebb módja. Így is jól meg kell küzdeni a meredekebb részeken (fenti kép).

DSC04536

DSC02927

DSC04539

DSC04551

DSC04553

DSC04562

Nem telik el egy óra sem, és már a csúcskeresztnél csodálhatjuk a környező hegyi panorámát. Odalenn ködtenger, idefenn verőfény (fenti képek). Némi pihenő után megkezdjük az ereszkedést a valamelyest szelídebb déli gerincen. Itt sem lehet maradéktalanul követni a tulajdonképpeni nyári ösvény vonalát, hanem inkább csak az égtájak és a terep domborzata alapján választjuk az útirányt.

DSC04571

DSC02936

DSC02944

DSC04589

DSC02947

10:35-kor érjük el a Zeißlalm felől érkező széles erdészeti utat, mely viszont majdnem hómentes. Feltehetően a két hegy közti nyeregben fuvolázó szél hordhatta el. A Kleinzeller Hinteralm vastag hóréteg alatt álmodja téli álmát (kép feljebb).

A továbbiakban a sítúrázók húzta nyomok mentén, az indulástól számított 2:30 óra múltán érkezünk fel a Reisalpe csúcskeresztjéhez (11:45). Sajnos a menedékház betegség miatt zárva, de sebaj, olyan kellemes az idő, hogy a hóban félig-meddig ácsorogva is jól elköltjük magunkkal hozott déli elemózsiánkat. Napsütés ide, ritkán lebbenő szél oda, az ujjaink azért mégiscsak alaposan elgémberednek a fagyban.

DSC04590

DSC04598

A Hochstaff nyugati oldala alatt vezető erdészeti utat is szinte teljesen elnyelték a hódűneék. Olyan, mintha fagyott hóval pótolták volna a hegy oldalából, az út miatt kivájt anyagot. Szokatlan harántolással tarkítva érkezünk tehát a Graseralmra, majd a jó másfél-kétméteres hó alatt szunnyadó legelőn át vissza reggeli kiindulópontunkba.

DSC04617

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Snowshoeing | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése