Amikor a Haidsteigből extrém kihívás lesz


Nem lehetne azt állítani, hogy amikor a Haidsteigre látogatok, akkor valamiféle ismeretlen terepre tévednék, hiszen már korábban háromszor is (2011, 2013, 2013) bejártam. Mindhárom alkalommal C-re értékeltem az út nagy részét és úgy véltem, hogy csak a katlanbéli rövid kulcs-szakasz miatt könnyű D (avagy C/D) besorolású ez a ferrata. De meglepetések vannak még! Uff! A tegnap megélt formájában ezt a népszerű Klettersteiget még nem ismertem. Az esőáztatta tavasz és koranyár valódi D/E-re emelte a kulcspont követelményeit. Jól vigyázz!

 Haidsteig_2D  Haidsteig_3D

 HaidsteigProfile

A táv (Griesleiten, Bachingerbründl, Holzknechtstieg, Hans Haidsteig, Preinerwand, Neue Seehütte, Göbl-Kühn-Steig, Griesleiten) 10.3 km, 930 m szintemelkedés, bruttó 5:50 óra

Sanyival már hetek óta figyeljük az időjárás alakulását és az első alkalmas pillanatban le is csapunk. Csütörtökön felhőtlen kék ég és ami a legfontosabb, stabil légköri viszonyok várnak ránk.

Nem sokkal múlik 8:00 óra, amikor Griesleitenből nekiveselkedünk a mérsékelt kaptatóknak. 9:00 órára elérjük a Bachingerbründelt majd 9:30-ra, tervszerűen a beszállónál vagyunk. Sanyinak ez az első úgymond igazi alpesi Klettersteig kalandja. Felkészülés gyanánt jól belőtte magát a magyar ferratákon. A Preinerwand látványa ebből a perspektívából nagy tiszteletet parancsoló. Mivel az idén ez az első mászásom, nekem is van egy piciny gombóc a gyomrom közepe tájékán.

Akasztunk tehát és indulunk. A szikla ez elején még száraz, remek állapotban van. A nap sem tűz ránk akadálytalanul. A délnek forduló főpillér még jól elfedi a jobbról kelő nap hevét.

10:18-ra érünk a sorsszerű katlanba. Ide valószínűleg csak néhány percre, vagy legfeljebb egy órára süthet be a délutáni nap. A ferrata útvonala nedves, tócsákban áll a víz és a számtalan bakancs koptatta szikla tükörsima. Ez így együtt eleve több mint fűszeres.

image
A Bergsteigen falrajza figyelmeztet, hogy nedves viszonyok esetén az ártalmatlan C/D-ből D is lehet. Igazolhatom, hogy akár D/E is veszélye is fennforog.

Az enyhén visszahajló vaslétráig még csak elmegy, de ami azután jön, az egy rémálom. A szűk bevágásban a lábnak nincs semmi támasza. A bakancs úgy csúszik le a sima nedves, nyálkás sziklán, mintha jéggel lenne borítva. Igen, egy jégpálya, mondja később az előttünk haladó páros hölgytagja is, amikor találkozunk a Neue Seehütte teraszán. Neki is több seb díszeleg a rövidnadrágos térdén és lábszárán, amiket itt szedett össze. Én sem úszom meg a küszködést horzsolások nélkül. Csak a karjaimban bízhatok. Az egyedüli fix pont a kezemben tartott drótkötél. Akinek itt elfogy az ereje, komoly gondok elé nézhet.

Szóval magam sem tudom miként, de végül sikerül kievickélnem a kuloárból. Annyit mondhatok, hogy a karjaimmal még tán soha nem szakítottam ekkorát, mint itt (na jó, azért volt már ilyen Enttäuschtes Smiley). Következő gondolatom Sanyi! Hogyan fogja felküzdeni magát? Máris azon tépelődöm, miként tudnék neki segíteni. Közben látom, sisakja érkezik a nyílásból, tehát harcol és küzd. Nem tehetek érte pillanatnyilag semmit, készítek hát pár képet az utókornak.

Mindig is mondtam, hogy Sanyi született tehetség. Megdolgozik érte. Sikerrel veszi a kulcspontot és mindketten fellélegezhetünk. Jöhet a Fekete Madonna és egy kis pihizés a nagy erőfeszítés után. Ami még ezután következik, már papírforma, száraz szikla, 1-, B pontszerű B/C felszökésekkel.

A kötelező csúcskereszt fotó (11:15) után lebaktatunk tehát a Neue Seehütte felé, ahol megejtjük jól megszolgált ebédszünetünket (11:40). Nem sokkal 12:15 után elindulunk a völgybe a Göbl-Kühn-Steigen. 14:10-re érkezünk vissza a kiindulópontba.

A tanulság pedig annyi, hogy a hegyvilág nem statikus. Az évszakok és az időjárás függvényében egy jól ismert útvonal is rejtegethet még nem várt meglepetéseket. Mindig légy tehát résen!

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Amikor a Haidsteigből extrém kihívás lesz bejegyzéshez

  1. Szemák Attila szerint:

    Szia!
    Másnap, 24-én már nem volt olyan vészesen nedves, simán járható volt a kulcshely.
    Kollégám beszorult mint Ond a Vereckei hágóba a Magyar vándor című filmben. 🙂
    Viszont így még nem jártam, az első létra utáni pihenőhelyre érve mind a két combom betonná görcsölt.

  2. Szemák Attila szerint:

    Másik társunk, szintén volt kollégánk kimasszírozta, kicsit pihentem, ettem, ittam és utána már csak nyomokban jelentkezett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s