Mindenkinek lehetnek jó képei

A fényképezés varázsa, hazavinni egy-egy szeletnyit a nagy élménytortából. Eltenni, megőrizni egy picit a megéltekből a látottakból. Persze ezt túlzásba is lehet vinni. Egyre többet hallani arról, hogy egyesek már észre sem veszik környezetüket és csak akkor  jut el a tudatukig, hogy hol és merre jártak, amikor otthon a képeiket nézegetik. Feltéve, ha sikerülnek. Nos, remélem, én még nem kerültem ebbe a tudathasadásos állapotba. Mindazonáltal, avagy pont emiatt, csalódásként szoktam megélni, ha a nagy elvárásokkal készített fényképekben nem sikerül fellelnem a készítéskor megélteket. Ennek persze több oka is lehet, de a legkonokabb és a legmegbocsáthatatlanabb, ha egy-egy felvétel, kiégett, unalmas, közönséges, szürke, vagy csak fakó, élvezhetetlen.

Még megjegyezem, hogy akinek remek kompozíció készítése a fő cél, az nyilván másként áll a dologhoz. Mert nem mindegy, hogy mikor, a nap mely szakában honnan éri a fény felvételeink tárgyát. Általában korareggel vagy naplemente előtt vannak optimális viszonyok. Türelemmel, gyakran állványal kell kivárni tehát azokat a pillanatokat, amikor összeáll egy előre megtervezett kompozíció. Egy-egy ilyen munka akár napok-hetek szülöttje is lehet.

Nekem a fényképezés bár fontos, mégsem elsődleges. A túrán a megtervezett tempó, a célok időben történő elérése fontosabb. Közben, ha van rá mód és idő, rögzíteni, dokumentálni lehet az út egyes állomásait. Állvánnyal bíbelődni, ki-becsomagolni számomra elképzelhetetlen és sokszor a terep adottságai miatt sem kivitelezhető. Mindezek ellenére mégis jó, élvezhető, élénk, színben gazdag éles képekre vágyom.

Már korábban is tudhattam volna, hogy a fényképezőgép szenzora, a legtöbb esetben valóban képes úgy rögzíteni a részleteket, hogy abból szemrevaló képeket lehessen elővarázsolni. Szükséges a megfelelő alkalmazás (Lightroom 6) és nény egyszerű fogás. 

Mutatnék tehát ismét néhány érdemleges eredményt. Legutóbb a Schneelpen jártam után csalódástól mentett meg. Az évszak és az időjárás jóvoltából különösen erős kontraszt viszonyok uralkodtak. Ráadásul nappal szemben haladtam. A közönséges nyersfelvételek helyenként elég lehangolóak. Vesd össze (kattint a képekre):

Sony RX100ii camera JPEG RAW-ból fejlesztett JPEG
DSC08562 DSC08562-1
DSC08577 DSC08577-9
DSC08587 DSC08587-13
DSC08593 DSC08593-14
DSC08643 DSC08643-1
DSC08659 DSC08659-4
DSC08708 DSC08708-17
Kategória: Photo, Uncategorized | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Az ismeretlen Schneealpe

A Rax tőszomszédságában fekvő Schneealpe nyugati része számomra még teljesen fehér foltnak számít. Tudniillik a keleti részét, a Rax közelsége miatt is könnyebb elérni. Holott pedig, nem az unalomig megmászott Windberg, hanem a távolibb, Frein illetve Mürzsteg határolta tájegységek vad természeti szépségei adják meg a Schneealpe igazi arculatát és ízét.

 Mitterbergwand_2DKomp  Mitterbergwand_3D

 MitterbergwandProfile

red A táv (Karlgraben, Windberg 1903m, Mitterbergschneid, Kleiner Mitterbergwand 1863m, Mitterbergschneid, Michlbauerhütte, Karlgraben) 16.6 km, 1360 m szintemeledés bruttó 6:36 óra alatt

Célom tehát, hogy a jövőben majd több felvonásban, ezekre a területekre is fényt derítsek. Ez alkalommal a sötét és zord Karlgrabenon át szeretném elérni a  platót, majd  a Windberget érintve a Schneelape egyik jellegzetességére, a Klenier Mitterbergwadra (1863m) feljutni.

DSC08722

A Karlgraben szájában van egy túrázóknak szánt parkoló. Innen indulok 8:06-kor. Egy útbaigazító tábla szerint négy és egynegyed óra a Windberg. Na, remélem, ennyire nem lesz szükségem. A reggeli frissességtől még didergek, ezért aztán jól kilépek. Egy időszakos patak medrét keresztezi a jól jelölt ösvény, négyszer is. Ezután kezdődik a verejtéket fakasztó kaptatók végeláthatatlan láncolata. Sűrű erdőn, félhomályos meredek szerpentineken át visz a turistaút. Teljesen mindegy, hogy kék égről süt-e a nap, vagy éppen felhők állják útját, itt, így a délelőtt órákban, valószínűleg konstans árnyék uralkodik.

DSC08584
A Karlgraben felső része a nyereggel, mely már a platón lyukad ki

Két órás menetelés után érkezem a Karlgraben végébe és gyakorlatilag a Schneealpe platóján vagyok. Naposabb időre számítottam, bár a felhők árnyékolta égboltnak is megvannak a maga előnyei. Zivatarral, szerencsére, nem kell számolnom. 

10:13-kor bukkan fel előttem a Michlbauer-Hütte és 10:27-kor már a Winbergen vagyok. Ez az indulástól számítva mindössze 2:21 óra (a papírforma szerinti 4:15 helyett). Most akkor én vagyok nagyon jó kondícióban, vagy a tábla szerkesztői tévednek? Eredetileg azt terveztem, hogy a Windberget elérve majd betérek Michelbauerhoz, de még olyan korai az idő, hogy egyenesen és szinte gondolkodás nélkül eredek neki tulajdonképpeni célomnak.

DSC08622
A Kleiner Mitterbergwand zord dél- délkeleti fala. Semmi gond, a túlsó oldalról bevehető.

Irány tehát a Mitterbergschneid, egy szelíd füves taréj, mely tévedhetetlenül visz egyenesen a Kleiner Mitterbergwandig. Emez pedig úgy állja el a továbbhaladás útját, mintha vámot kívánna szedni az odatévedőktől. 10:50-kor már a tövéből mustrálgatom egy esetleges feljutás lehetséges útját, de csak 2/3 szintű mászó útvonalakat vélek felfedezni. Tudom viszont, hogy a hegyet megkerülve hátulról fel lehet rá gyalogolni. Nosza, nekieredek a sziklagörgeteges, de mindvégig jól látható ösvénynek, mely csak a hegy túlsó oldalán tűnik el nyomtalanul. De már nincs is rá szükség, hiszen a füves hegyháton problémamentesen le lehet érni a kőrakás jelezte csúcsot (10:58).

Annyira szép a panoráma, hogy felérkezve, a szokásosnál tovább időzöm. Jól beláthatóak a Schneealpe távoli, még ismeretlen szegletei. Mind egy-egy majdani úti cél lehetséges állomásai. A vad Melkboden árok fölé tornyosuló piramist formáló Donnerwand és a mögötte elterülő Bodenalm illetve a túlsó oldalon a két Burgwand.

DSC08634
Visszapillantás a Kleiner Mitterbergwandról az odavezető Mitterbergschneidre. A kép közepétöl kissé jobbra a Windberg, a Schneealpe legmagasabb csúcsa. 

Visszafelé szaporázom a lépteim, mert egyre éhesebb vagyok. 11:50-re helyet is foglalhatok Michlbauernél. A szokásos félórás ebédidőmet kicsivel tovább nyújtom (12:25), majd megkezdem az alászállást a völgybe. Ugyanazon az úton, tehát a Karlgrabenon át, 14:40-kor érkezem vissza a kiindulópontba. Remek választás volt. Sikerült a Schneealpe egy eddig még teljesen ismeretlen szegletét megismernem.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

Dürre Leiten és a Breite Riess

Miként lehet a Schneeberggel úgy közvetlen kapcsolatba kerülni, hogy nem másszuk meg egészen a Klostewappenig? Tudniillik nem mindenki kenyere az ilyen kalandokkal járó kitettségek élvezete, nem is beszélve az 1200+ m szintemelkedés kötelező megtételéről. Alternatívának persze ott van a Szalamandra fogaskerekű, de az ezzel járó vasárnapi tömegnyomor nem biztos, hogy a csendes túrák kedvelői szívébe tudná férkőzni magát. Nos, egy harmadik lehetőség az a túra, melynek első fele (a Dürre Leiten) egyébként is Alsó-Ausztria legszebb túrái közé tartozik.

 DürreLeiten_2DKomp  DürreLeiten_3D

 DürreleitenProfile

red A táv (Losenheim, Mamauwiese, Dürre Leiten, Edelweißhütte, Nördlicher Grafensteig, Breite Riess, Losenheim) kb. 12 km, 690 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra alatt

9:00 óra elmúlt már néhány perccel, amikor Angikával felkerekedünk, hogy Losenheimből a lehető legrövidebb úton elérkezzünk a Mamauwiesere. A mezőn található jól ismert vendégház az idén április 20.-tól ismét megnyitotta kapuit a túrázók előtt, mivelhogy az elmúl két szezonon át menekültek voltak itt elszállásolva.

Nyugodt tempóban nem egészen egy óra alatt érkezünk tehát a Mamauwiesere, ahol betérünk egy délelőtti kávéra. Rajzolni sem lehetne szebb és jobb túraidőt. 15 perccel később folytatjuk utunk a Dürrre Leitenen át az Edelweißhütte felé. Az útvonal különlegessége, hogy csodás panoráma nyílik a Schneebergre, illetve a Dürre Leiten tetejéről (11:10) az ellenkező irányba a Mamauwiese felé. Ehhez viszont legalább 300 méter meredek szintemelkedés legyűrése szükséges.

DSC08475

11:50-kor érkezünk az Edelweißhüttehez, ahol megejtjük déli ebédszünetünket, majd 12:20-kor indulunk túránk második felére. A Nördlicher Grafensteigen tervezzük elérni a Schneeberg egyik legismertebb jellegzetességét a széles és zord Breite Riesst. Átvágunk tehát a Lahning Riessen, elhaladunk a “régi” Nandlgrat beszállója előtt, miközben minduntalan remek kilátások nyílnak a Dürre Leiten és Schober-Öhler-Dürre Wand irányában.

DSC08532

Lélegzetelállító pillantás (13:35) kilépni a fenyveserdő sejtelmes félhomályából a napsütötte Nandlgrat taréjára. A Breitre Riess hirtelen felbukkanása meghökkenti még a tapasztalt túrázókat is. A hatalmas sziklasivatag látványa elfoglalja szinte a fél panorámát.

Kiadós nézelődés után jó meredek, de nem kitett ösvényen érkezünk a Bürklehütte szintjére (13:50). A kunyhó teraszáról egy más perspektívából csodálhatjuk meg ő-zordságát a Breite Riesst. Folyamatos és folyamatosan enyhülő ereszkedés következik vissza Losenheimbe. Cirka 15:00 órakor érkezünk vissza kiindulópontunkba. Kellemesen elfáradva nyugtázzuk, hogy nem is választhattunk volna jobb/szebb útvonalat a mai napra.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

Nandlgrat via Nandlboden

A kékkel hivatalosan kijelölt Nandlgratnak van egy jelöletlen alternatív verziója is, melyet a “régi” jelzővel illetnek (Alter Nandlgrat). Feltehető tehát, hogy ez lehetett az eredeti útvonal. Fórumok és itt-ott fellelhető beszámolókból kiindulva úgy tűnik, hogy a Schneeberg szerelmesei körében nagyobb népszerűségnek örvend, mint az „új” kék. Addig nem nyughattam tehát, amíg magam is fel nem kerekedtem, hogy ezen az úton jussak fel a Schneeberg füves platójára.

 NandlgratAlt_2D  NandlgratAlt_3D

 NandlgratAltDetail

Kivágás: a “régi” Nandlgrat vonala, mely a lentröl jövö hivatalossal egyesül

 NandlgratAltProfile

black Az út (Losenheim, Edelweißhütte, Nördlicher Grafensteig, Nandlboden, Alter Nandlgrat, Fischerhütte, Klosterwappen, Fischerhütte, Schauerstein, Krempelhütte, Fadenweg, Edelweißhütte, Losenheim) cirka 15 km, 1300 m szintemelkedés bruttó 7:30 óra alatt.

Izgulok pedig alaposan, mert sokszor még jól jelölt ösvényen is el lehet tévedni egy kopár sziklarengetegben, hát még olyanon, amelyet csak leírások alapján lehet beazonosítani. Mindent összevetve bizakodó vagyok, mert utóbb is találok egy letölthető GPX nyomvonalat, mely, mint kiderül, remek szolgálatot tesz.

A problémák esetére tartogatott úgynevezett “B” menekülő utam a jelölt Nandlgrat lehető legkorábbi elérésében merül ki. Tudniillik a két út valahol a Nandlgrat ösvénynaplója alatt egyesül. A Nandl-gerincnek ugyanis két nyúlványa van. A “rendes” (a kék), a Breite Riess mentén, déliről tör utat felfelé, míg a “régi”, az északi al-gerincen.

DSC08295

A beszállóig jól ismert úton haladok Losenheimből (7:20). Cirka 40 perc alatt elérem az Edelweißhüttet (8:00) és rátérek a Nördlicher Grafensteigre. 15 perccel később keresztezem a Lahningriesst majd 8:30-ra elérem a tulajdonképpeni beszállót, melyet egy pirossal jelzett fenyő jelez (fenti kép). A Nördlicher Grafensteig itt balra tart, míg én a jól látható csapáson a Nandlboden felé veszem at irányt.

DSC08299

A frissen sarjadó növényzet helyenként elfedi a kitaposott ösvény vonalát, így némi odafigyelés szükséges. Elvileg nem nagyon lehet elvéteni, mert az út eme első szakasza a kiterjedt Nandlboden rétre lyukad ki (8:45; fenti kép). Innen jól be lehet látni az út gerincen vivő további részét (A körülbelüli útvonal az alábbi telefotón pirossal, kékkel a kijelölt Nandlgrat).

DSC08304_

A következő fix tájékozódási pont egy érdekes sziklakocka a Würfelturm (8:55). Jobbról úszik be a képbe. Aki meg szeretné mászni, jobbra lefelé kell tehát elhagynia a követendő ösvényt. Én lemondok az élvezetről és inkább az út fonalára összpontosítok, mely a kocka mellet halad el. Eltévedni egyelőre nem lehet, mert a továbbhaladás kizárólagos módja egy szűk utcácska a törpefenyő rengetegen át. Helyenként látszik, hogy az útba behajló ágak le vannak metszve, valakik gondoskodnak tehát az átjárhatóságáról.

Később egy vörös, apró sziklagörgeteges kaptatón találom magam. Na, itt kezdődik az út fokozott figyelmének a szükségessége. Felkészülésem alapján a távolban kiszúrom azt a sziklatornyot, mely a helyes irányt jelzi.

DSC08327

9:45-kor érem el a sziklatornyot (fenti kép), ahol at út fonala megkezdi az aktív közeledést a jelzett Nandlgrat felé. A toronyot balról lözelítem, nem mászom fel a tetejébe (ott ugyanis áthatolhatatlan törpefenyők blokkolnak). Csúcsratörés helyett kb. félúton balra térek egy jól látható ösvényre, mely átvisz a törpefenyők rengetegén. 10 perccel később aztán sikeresen elérem a hivatalos útvonal kiabáló kékre pingált jelzéseit. Leesik a terhes nagy kő a szívemről. Na, itt már eltévedni nem lehet!

DSC08335

10:00-ra elérem a Nandlgrat ösvénynaplóját. Bár ritkán írom be magam az ilyesmi füzetecskékbe, most megtenném, csak éppen írószerszám nincs. Visszazárom tehát a könyvecskét az időjárás viszontagságaival dacoló fém rejtekbe és indulok tovább. Még több mint fél óra mászás a plató. Pontban 10:35-kor bukkanok ki odafenn.

11:00-ra érkezem a Fischerhütte tövébe, de mielőtt betérnék a rendes és megszokott déli lencsefőzelékemre, ellátogatok még a csúcsra. Oda-vissza 20-25 perc.

11:50-kor kerekedem ismét fel és a Schauersteinen át szállok alá. Cirka egy órával később érkezem a Krempelhütte alá, majd a Fadenwegen 14:06-kor vagyok ismét az Edelweißhütte tövében. 14:46-kor érkezem vissza a reggeli kiindulópontomba. Nagyszerű választás volt, jöhet szívesen máskor is, immár (miután az utat becserkésztem) majd gondterhektől mentesen.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Szelíd dombokon a Wachauban

Adalbert Dungel, a göttweigi bencés apátság megboldogult apátja, a környező erdők és birtokok gondozója ültette 1880-ban azokat az amerikai mamutfenyőket, melyek csodálatára mind mai napig odajár a nagyközönség. A fenyők mellett még vagy 50 további növénykülönlegességet lehet megszemlélni. Sajnos a mostohán gondozottság benyomását kelti ez a többre érdemes park.

 Göttweig_2D  Göttweig_3D

 GöttweigProfile

blue A táv (Paudorf, Adalbertrast, Waxenberg, Klein-Wien, Göttweig, Predigstuhl, Paudorf) 13 km, 590 m szintemelkedés bruttó 5:30 óra alatt

A szomszédos hegyen pöffeszkedő mai apátok nemcsak Adalbert Dungel örökével nem tőrödnek, de állítólag a területet már el is adták egy kő- és kavicskitermelő cégnek, amely 50 hektáron fogja szétdúlni a vidéket. Akit tehát még érdekel a dolog, jobb, ha gyorsan odalátogat, mert lehet hamarosan hűlt helye lesz csak.

Paudorfban, direkt a mamutfenyők látogatóinak szánt kis parkolóból indulunk Angikával 9:15-kor. Árnyékos erdőben félórás kellemes sétával érjük el az Adalbertrastot (9:45) ahol tudniillik ezek a mamutfenyők találhatóak. Azt hittem, a szombati jó idő majd sokakat odavonz, de csak mi ketten kóborgunk a fák között. 

DSC08204

További célunk a szomszédos, egy méter híján 500 méter magas Waxenberg, ahonnan szép kilátás nyílik az apátságra, sőt még egy csúcskereszt is fel van állítva a hegy tetején. És tényleg! 11:15-kor már helyet is foglalunk a kereszt melletti  padon, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a szemközti hegyen trónoló apátságra. A kérdés csak, hogy most hogyan jutunk le a hegyről. Létezik ugyan egy jelöletlen meredek ösvény egyenesen a hegy lábánál lévő temető irányában, de a keresgélése helyett mi inkább szépen lebandukolunk a hivatalos turistaúton. 11:30-kor indulunk lefelé és fél óra alatt lyukadunk ki Klein-Wien temetője mellett.

Utunkba esik a Schickh fogadó, ahol elég borsos árak uralkodnak. Ha előre tudjuk, be sem megyünk. Ráadásul afféle dizájnér kajákat szolgálnak fel. Lehetőleg nagy, cirádás tányéron, piciny adagokat. Egy rendes becsületes, éhes ember étke groteszk törpeváltozatai. Nagy esélyed van tehát, hogy bár mélyen nyúlsz fizetéskor a zsebedbe, mégis éhesen távozol. Akkor lássam újra az ilyen vendéglőt, amikor a hátam közepét.…

Na, de valamit mégiscsak fogyasztottunk, az így tankolt energia legalább arra elég, hogy meredek szerpentinekben bevegyük a Göttweig hegyét. Felmászunk tehát az apátság szintjére (13:30). Odafenn bóklászunk is egy sort. Rendesen tűz a nap, a gazdagon díszített templom belseje szerencsére kellemesen hűvös. Sajnos ki kell jönni, hogy folytassuk betervezett utunkat a Predigstuhl névre hallgató szomszédos dombtető felé, melyről elég szép panoráma kilátás nyílik az alul elterülő világra (14:10).

Ezután nem marad más hátra, mint, egy térképen nem jelölt ösvényen, a St. Blasien úton (piros táblák igazítanak útba) alászállni Paudorfba (14:45).

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

A digitális sötétkamra gyümölcsei, avagy LR6

Miután előző cikkemben agyondicsértem az Adobe Lightroomot anélkül, hogy konkrét bizonyítékokkal is szolgáltam volna, most akkor, jöjjön néhány általános példa (a profik most ne olvassák tovább). A következőkben összehasonlítom a kamerából kiköpött, egyébként egészen elfogadható JPG-t a RAW-ból fejlesztettel.

Gyorsan meg kell még jegyeznem, hogy a feljavítás fogalma alatt nem kell órákig tartó szöszmötölésre gondolni. Csupán csak három vagy négy tológombbal történő hangsúlyeltolásról van szó, ami aztán egyetlen kattintással átvihető a soron következő fotókra is. Egy-egy “fejlesztés” bruttó időtartama tehát esetenként csak másodpercekben mérhető.

1. Íme, az első példa a Höllentálból. Kora reggel a völgy még sötét, de a hegyek már napfényben fürdenek. Fényképezőgép legyen a talpán, amelyik a fény ilyen széles dinamikáját be tudja rendesen fogni. A kép teteje túlexponált, az alja meg sötét. Normál esetben az ilyen felvételt valószínűleg törölném.

DSCF0495

Nos, akkor nézzük meg, mit hoz a feldolgozott változat. Az ég szép kék lett. A hegyek már nem kiégettek. A sötét növényzetben látható a zöld. Az összhatás sokkal jobb. Mégsem kell törölni!

DSCF0495

2. A következő felvételt egy szép napcsillag koronázza. Tulajdonképpen nem is olyan rossz, de sajnos az erdő mintha mégis túl komor, kissé terhelt hangulatot árasztana. Én nem így életem meg. Határozott, derűmet az erdő viszonozta. A jobb alsó sarok különösen szenved az árnyéktól. Van persze, aki így is szereti a kompozíciót, de nézzük meg, mit lehet belőle kihozni.

DSCF0509

A feljavított változatban megmaradnak az erdő sejtelmes árnyai, miközben az ég megkékül, a napcsillag élesebben ragyog, az erdő zöldje mégiscsak jobban dominál és a jobb alsó sarokban ki lehet venni az egyébként elrejtett részleteket is. A kép összbenyomása lazább, vidámabb.

DSCF0509

3. A harmadik kép egy szép képeslapba is beillő tájkép a Raxról. Egyébként nincs vele túl sok gond, de valami miatt mégis kicsit unalmas. Talán egy icipicit az okos-telefonos tömegfelvételekre emlékeztet, a felhők is valamelyest túlexponáltak, “kimosottak”.

DSCF0639

A feljavított lenti változat szinte ragyog az életkedvtől. A színek pompásak. Én a valóságban is ilyennek éltem meg, azért is álltam meg egy percre, hogy készítsek a fenséges látványról egy felvételt. Amikor a fenti nyers képet megnéztem, kicsit csalódtam. De így, már teljesen rendben van a dolog. Így szeretem!

DSCF0639

4. A következő felvétel ismételten a fényviszonyok széles sávjával küszködik. A sötétre sikeredett előtér (fatörzs, szikla a jobb oldalon) valójában több fényt kívánna a szenzorra juttatni, míg a távoli, kiégett felhők inkább kevesebbet. A RAW mindezek ellenére szerencsére tartalmazza a javításhoz szükséges információt.

DSCF0656

A digitális sötétkamrában fejlesztett felvétel sikerrel adja vissza azt, amit a szemem látott. Vedd észre, a felhők struktúráját, a sötétebb előtér bár továbbra is részleges árnyékban van, mégis előtűnik a fatörzs mintázata, úgy, mint a korábban teljesen sötét sziklafelület részletei is, nem is beszélve a színek a falevelek zöldjéről, az ég kékjéről. Életszerűbb.

DSCF0656

Kategória: Photo | Megjegyzés hozzáfűzése

Nyomkövetős kondícióteszt II.

Végre a sok pepecselés után egy igazi túra! 2013-ban ugyanezen út első bejárását a “Nyomkeresős kondícióteszt a Klosterwappenre” címszó alatt publikáltam. A követendő nyomot ugyanis helyenként valóban keresgélni kellett a sok-sok útra dőlt hosszúszálú fenyőfa miatt. Ennek immár, magam sem hiszem el, négy éve! Azóta a viharok csavarta fatörzsek ágai elszáradtak, másokat eltávolítottak vagy jól látható új ösvény igazít útba, megkerülve az egykori akadályokat. A lényeg, hogy legújabban valóban elég csak követni a jelöletlen, de mindvégig jól kitaposott utat.

 Klosterwappen_2DKomp  Klosterwappen_3D

 KlosterwappenProfile

black A táv (Weichtalhaus, Stadelwangraben, Märchenwiese, Stadelwandleiten, Klosterwappen, Fischerhütte, Klosterwappen, Kientalerhütte, Ferdinand Mayr-Weg, Weichtalhaus) 15.5 km, 1600 m szintemelkedés bruttó 8:40 óra alatt

A Höllentalból a Klosterwappenra (2076m) vezető Stadelwandgraben/Stadelwandleiten útvonal azért érdemleges, mert Alsó-Ausztriában ez a legegyenesebb és legnagyobb, megszakítás nélküli, azaz folyamatosan emelkedő, csúcsra törő turistaút. Összesen 1600 méter szintemelkedést tesz meg az, aki erről a déli oldalról ostromolja meg a Schneeberg csúcsát. Igaz, a szomszédos Wichtalklammon át ugyanoda lehet eljutni, ám az valamivel hosszabb és elvileg egy A/B ferrata.

DSCF0497

6:50-kor lódulok neki a Weichtalklamm alatti parkolóból. Az országúton ballagok a Stadelwangraben szájáig. Nem gond, mert forgalommal így a kora reggeli órákban még alig-alig kell számítani. A négy évvel ezelőtt, a Stadelwand-árokban megfogalmazódott mantrám, miszerint “ha egy kereszteződésben nem tudod merre tarts, akkor mindig válaszd a jobbra tartót”, most is jól beválik. Legalább 5 – 6 elágazás vezet balra fel a sziklafalak alá. Valamennyi zsákutca, sziklamászók gyúrták ki.

DSCF0522

Pár perccel 09:00 óra előtt érkezem a Märchenwiesere, ami nagyjából az út erdőben vezető sötétebb és elhagyatottabb felének felel meg. További 15 perc alatt elérem a Südlicher Grafensteig vonalát, ahol sárga útjelző táblák terelgetik az arra tévedteket. Innentől kezdve ugyanis már hivatalosan, zölddel is jelzett az ösvény (az ún. Stadelwandleiten) a Klosterwappenra. A jelzés ellenére is egy gyéren látogatott útról van szó. Ha két túrázóval összefutsz, akkor az, itt, már kifejezetten csúcsforgalom.

DSCF0535

A Stadelwandleitenen végre kitárulkozik a Höllental átellenes oldalán lévő Rax panorámája. Jól kivehetőek az Ottohaus meg a Preinerwand csúcsa. Utam meredek sziklás részét, egy hosszabb, füves, platószerű, de folyamatosan emelkedő szakasz követi. Mindvégig jól látható a csúcson épített katonai radarállomás.

DSCF0573

A Schneeberg ezen része nem kifejezetten fotogén. Az egyedüli valamirevaló motívum a már említett Rax. A Schneeberg önmagában egyébként sem szolgál túl sok képre való csemegével. Köztudottan inkább a körülötte elhelyezkedő alpesi elő-csúcsokról szolgál érdemleges orcával.

DSCF0582

10:50-kor, azaz majdnem pontosan 4 óra alatt (ha nem számítjuk a bevezető országúti bandukolást) érem el célom a Klosterwappent. További 10 perc elteltével, 11:00-kor érkezem a Fischerhüttebe, ahol végre asztalhoz ülhetek. A fogaskerekű szállította ceprek hadainak vonulása még gyér, de az is lehet, hogy csak az újonnan épített tágas terasz nyújtotta ücsörgő veszi el az olykor itt tapasztalható tömegek okozta szorongató érzését.

DSCF0601

11:40-kor kelek fel ismét, hogy a Kientelarhüttet érintve a Ferdinad Mayr-Wegen ereszkedjem alá a völgybe. 13:30-kor érkezem a Kientalerhüttehez, ahol egy szusszanásnyira lehuppanok az egyik padra. Átfut a fejemen, hogy a Turmsteinre még éppenséggel felmászhatnék, de felszerelés hiányában inkább elvetem a gondolatot (bár tudom/láttam sokan csak úgy ad- hoc is belevágnak).

DSCF0649

A Kientelerhüttetől számítva még további 2 óra ereszkedés következik a végeláthatatlannak tűnő Mayr-Wegen. Bevallom, alig bírom kivárni, hogy végre feltűnjön az újraépített Weichtalhaus. Minden porcikám sajog, főleg pedig a lábaim, nem is beszélve a mostanában gyakran izgágáskodó/panaszkodó bal térdemről. Ilyen rosszul  (gyenge alapállásból) még nem rajtoltam egyetlen szezonba sem. Keddre Klettersteig évad-nyitány lett volna betervezve, amit most ismét elhalasztani kényszerülök.

DSCF0681

Néhány további fotó

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

Fényképezésről, szigorúan egy laikus szemszögéből

Bevezetőnek igyekszem leszögezni, hogy nem tartom magam a téma szakértőjének. A megállapításaim szigorúan szubjektívek, és tehát nem tartok igényt a  megfellebbezhetetlen igazságra. Tévedhetek is.

Kezdjem tán ott, hogy mióta az eszem tudom, hódolok a fényképezésnek. Egy Flexarettel kezdtem évtizedekkel ezelőtt. Évekig kutyultam előhívót és rögzítőt, sötétkamráztam, éjszakákon át, szárítottam a fotóimat, mígnem a digitális fényképezés világában kötöttem ki.

Volt ugyan egy idő, amikor azt hittem, valamit konyítok a szakmához, de ezen már túl vagyok. A vélt vagy valós tudás hirtelen nem sokat ért. A felelősséget egyre inkább át lehetett ruházni a piacot meghódító, JPEG-ket gyártó automatákra. A “point-and-shot” kultúra engem is magával ragadott. Az eredménnyel túlnyomólag (lásd lejjebb a Lumix korszakom) meg voltam elégedve.

Hogy egyes gépek nyers (ún. RAW) formátumban is kínálták a képeket, sokáig nem nagyon izgatott, hiszen a fényképezőgép árához viszonyítva még a kezdtek kezdetén RAW-ot elég bonyolult mulatságnak számítot feldolgozni. Kellett hozzá egy teljesítményerős asztali számítógép (most is), megfelelő felhasználói szoftverrel, amit akkor sem adtak, most sem nem nagyon adnak ingyen (már a jobbakat).

Olympus e620, a digitális fotó-hajnal

A célom a fényképezéssel kimerült a kirándulásaim dokumentálásával. 2010-ben a jutányosan megvásárolt Olympus e620-asból két dolog miatt elég gyorsan kibántam magam. Apropó, jutányosan! Mint kiderült az Olympus ezen modelljével pontot tett a tükörreflexes (DSLR) digitális fényképezőgépek fejlesztésére. Tehát az üzletek igyekeztek nagy árengedményekkel megszabadulni az efféle hamarosan eladhatatlanná váló jószágoktól. Én meg rákaptam a csalira.

Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez, akárhogyan is forgattam az Olympusom, elég nagy számban akadtak életlen felvételek. Akkor még nem tudtam, mostanra kiderült, hogy ezt a mai napig tökéletlen fáziskülönbség érzékelésén alapuló távolságmérés okozta, ami az akkori és a mostani DSLR gépeken is standard. Nem megbízható, de a gyorsasága miatt szükség van rá az úgynevezett AF-C (Autofocus continuous) miatt. A másik dolog a gép súlya és mérete. Egyszerűen nem volt helye a Klettersteigek és egyéb más sziklamászással tarkított túrákon.

PA314045
A Grete Klinger-Steigen még velem volt az Olympus

Lumix DMC TZ-18

Kerestem és a Lumix DMC TZ-18 -ban találtam is egy kisebb és könnyebb alternatívát, mely majdnem öt éven keresztül kísért el minden egyes kiruccanásomra. Szerepe végét utóbb is a szenzor többszöri foltosodása pecsételte meg. Hiába szedtem szét és tisztítottam meg két alkalommal is, immár többé nem lehetett megbízni benne. Valószínű, hogy a lencserendszer belső por-szigetelése mehetett tönkre. Mivel a Lumix nem kínált RAW-ot, nem is nagyon érdekelt a téma.

Sony RX100ii

Hetekig tartó vizsgálódás és kutatgatás után megtaláltam a Lumixom utódját az akkor már nem a legújabb modellnek számító Sony RX100ii képében.

Ürömök és örömök vegyítették az ismerkedést a Sony-val. A JPEG-ek színárnyalatával egyáltalán nem voltam kibékülve. A régi Lumix meleg színei után úgy éreztem, hogy át vagyok verve a rideg-hideg színekkel! Ráadásul árnyékos helyeken a Sony hajlamos volt lilába hajló zörejeket produkálni, ami a nem tökéletesen működő fehéregyensúly következményének tudható be. Ilyesmit a Lumixon soha nem tapasztaltam. Miután kiderült az új tényállást és a továbbiakban már számítottam az efféle gondokra, a színhőmérséklet előzetes manuális beállításával tudtam valamelyest kompenzálni a hibát. A képek élessége és felbontása viszont felülmúlta a Lumixot, így kibékültem az újdonsült társammal.

DSC04291
Egy “belilult” Sony alkotás

RAW feldolgozás

Közben sok mindent kipróbáltam a Sonyn. Megismerkedtem a HDR és a DRO funkciókkal, majd végül a RAW-féle állományoknál landoltam. Merthogy ezeket is meg kívántam ízlelni. Legelőször a SONY ingyenes RAW => JPEG konverterét töltöttem le, de majdnem ennyibe maradt a dolog. Az eredmény ugyanis (természetesen) hasonlatos (tulajdonképpen azonos) volt a már jól ismert, kamera-szülte JPEG-ekhez. Az ingyenes szoftver nem kínált drámait.

További kíváncsiskodásom eredményeként ráadtam a fejem a jelenleg legjobban elterjedt RAW => JPEG konverterre, az Adobe Lightroom 6-ra. Olvastam cikkeket, tájékozódtam és megvettem egy könyvet a Lightroomról, aminek meg is lett az eredménye. Végre visszakaptam a régi Lumixom színeit a Sony élesebb felbontásával kiegészítve. Sikerült kijavítanom a csúfondárosan túl- illetve alulexponált képeket. A felvételeim kezdtek átalakulni rút kiskacsából élettel teli, vidám, színpompás, éles, élvezetes fotókká. Íme: 

DSC07891
Egy RAW-ból fejlesztett Sony-Jpeg tájkép 

Sokan úgy vélhetik, a Lightroom használata csalás, miközben összekeverik az ugyancsak Adobe-tól származó Photoshoppal. A különbség pedig nem is lehetne nagyobb. A Lightroom kizárólag azokat a dolgokat hozza ki a fotókból, amik eredetileg is benne vannak a nyers képben. Egyszerűen csak a hangsúlyok vannak valamelyest eltolva. A szerepe megegyezik az analóg fényképezés piros lámpás sötétkamrájával, ahol a negatívból elkészült a kartonra másolt alkotás. A RAW pedig nem egyéb, mint a tulajdonképpeni negatív.

Szemüvegesek hátrányban

A további bonyodalmak és problémák ott kezdődnek, hogy romlik a látásom. Az utóbbi években másfél dioptriát, ami már elég ahhoz, hogy a Sonym LCD kijelzőjén szemüveg nélkül helyenként szinte semmit se lássak. A pápaszemem e célból többször is előszedegetni, tokból ki, tokba be, hátizsákba vissza stb. szóba sem jöhet. A gyakorlatban nem kivitelezhető. Néha csak sejtem, de nem látom, mit fotózok. Jó lenne tehát egy ún. Live-View kukkantóval ellátott fényképezőgép! Szemüveg nélkül is élesen láthatnék mindent.

És ezen a ponton jön, még nagy adaléknak, a túlfűtött elképzelések fantazmagóriás világa. Ha egy viszonylag olcsó, 1 collos szenzorral rendelkező kamera (Sony), Lightroom támogatással olyasmire képes, amit megtapasztaltam, akkor vajon miféle fantasztikumokat kreálhatnak a magasabb árkategóriába tartozó, nagy szenzorral rendelkező fényképezőgép-csodák?

Fujifilm X-T20

Megindult tehát a hónapokig tartó kutatgatás (legyen a lehető legkisebb, legkönnyebb), aminek a végkifejlete elvezet a Fujfilm X-T20 márkanév alatt forgalomba hozott APS-C szenzorral rendelkező gépcsodához. Szinte remegek a felindulástól, amikor először a kezembe veszem. Már-már hasonlatos szexuális élményhez. Az első tesztjeim a teraszon igazolni látszanak az elvárásaimat. Borotvaéles felvételek még a koraesti szürkületben is. Jöjjön tehát a puding próbája, a valóságshow.

A Türnitzer Högerre tehát már az újdonsült társamat viszem és kattogtatok, fűre, fára, a szó szoros és még szorosabb értelmében is. Aztán otthon, amikor betöltöm a képeket a számítógépbe, jött a hidegzuhany. A fotók jó ötöde életlen! Ujj! Pedig határozottan emlékszem, minden egyes alkalommal megvártam a gép visszajelzését, hogy a befogott motívum éles. Na, akkor most mi a szösz van ilyenkor? Rossz a gép? Tutymó a fotográfus? Remeg a keze? Nem volt bekapcsolva a képstabilizáló egység? De be volt!

Keresgélek az interneten és csak úgy ömlenek a panaszok a “blurry images” és „out-of-focus” címszavak alatt. Mint kiderül az Olympus e620-as korából ismert fáziseltolódásra építő élesítés (bizonyos helyzetekben) továbbra sem alkot nagyokat. Statisztikailag valóban az esetek 10-20%-ban felmondja a szolgálatot (lásd pl. itt is). Igaz, hogy gyorsaságban lepipálja a kontraszt érzékelésén alapuló távolságmérést, viszont megbízhatóságban ez utóbbi verhetetlen. Mert tudniillik az olcsó kompakt kamerák maradtak a kaptafánál (szerencséjükre) és kizárólag ezt a módszert vitték tökélyre. Ezért nem kellett mindezidáig sem a Lumix sem pedig a Sony esetében életlenség miatt képeket törölnöm (ritka fehérhollók kivételével).

Na, de itt vagyok egy új fényképezőgéppel és életlen képek garmadával. Mit tegyek? A legszívesebben vinném vissza az üzletbe, vagy vágnám a gépet a Fujifilm-menedzserek, meg a sok megvesztegetett “szakértő” fejéhez, akik nem átallnak dicshimnuszokat zengedezni az ilyen és hasonló szerkezetekről.

Aztán lehiggadok, és megpróbálom értelmezni a helyzetet. Írok, panaszkodom a dpreview.com rovatban és kapok jó tanácsokat (lásd pl. Doug Pardee válaszát). Összegezve a tanulságokat kiderül, hogy egy ilyen gépet használni is tudni kell. Nem elég csak úgy lövöldözni vele, mint valami durva kompakttal. Hogy is gondolhattam ilyet? Úgy kell vele bánni, mint a hímes tojással!

DSCF0182

Először is tisztában kell lenni az élesre állítás működési elvével. Például azzal, hogy a gép mikor használ fázis-eltolódásos és mikor kontraszt érzékelésére építő élesítést (lásd pl. contrast-detect vs phase-detect autofocus). Meg azt sem árt tudni, hogy mi fán terem a DOF (Deept of Field) és hogy odakünn a természetben, szélben lengedező, zöld falevélkék sokaságában a fázis-eltolódásos mérésnek elvi esélye sincs. Neki ugyanis függőleges kontrasztban gazdag mintázatra van szüksége a helyes beméréshez. Például az erdő fái között (mert a fák törzse függőleges – lásd a fenti képet, kattint teljes felbontás) valóban minden képem éles. Már-már megvágom az ujjaim, annyira élesek. A napsütötte mezőn viszont, ahol a vízszintes horizont és a dombok szelíd árnyai dominálnak, a fázis-eltolódásos mérés komplett felmondja a szolgálatot.

Aktiválom tehát az alapállásban eldugott távolságkijelzőt, hogy ellenőrizni tudjam, mit is csinál a gép. Aztán elkapom az ebadtát, amint éppen melléfog! Gyakorlatilag egy a végtelenben lévő domboldalra irányítom a fókuszpontot, és nini, a fázis-eltolódásos mérés mindössze másfél métert jelez. Ez egy frász! Teljesen hibás! Megvan tehát az életlen képek oka.

A megoldás (még majd tesztelem) a kontraszt érzékelésére építő mérést preferálni, illetve tudatosan is függőleges mintákra vadászni. Településen, házak, vagy emberek között ez nem gond. Odakünn a mezőn viszont mégis csak az. Ha így sem megy, marad  a kézi vezérlés, ami viszont mindig működik. Remélem.

Kategória: Photo | Megjegyzés hozzáfűzése

A két Mandling

A tegnapi kirándulás után sajog minden porcikám, komoly izomláz jelei mutatkoznak, így a mára betervezett idei első Klettersteigemet jegelem és valami lazább alternatíva után nézek. Így jön a képbe a Hohe Mandling, ahol már ugyan többször is jártam, de kisebb testvérén a Vordere Mandlingon még nem.

 HoheMandling_2DKomp  HoheMandling_3D

 HoheMandlingProfile

blue A táv (Miesanbach, Hohe Mandling, Vordere Mandling, Stampftal, Oed, Miesanbach) 16.6 km, 880 m szintemelkedés bruttó 5:15 óra alatt

Az időjárás most maradéktalanul beváltja a hozzá fűzött reményeket. 9:00 órakor indulok Reichentalból, Miesanbach vasútállomás parkolójából. 10:30-ra elérem első célom a mindössze 967 m magas Hohe Mandlingot.  Hosszabb barangolás következik egy szép bükkfaerdőben. 12:10-kor vagyok a Vordere Mandling, jól eldugott csúcskeresztjénél (925 m). Először csak a kőhalom-emberkéket (Steinmänner) látom, és csak később veszem észre, hogy van egy kicsiny fakereszt is.

A Stampftlanon át ereszkedem vissza Oed községbe (13:50) majd a kerékpárúton alig fél óra alatt visszabandukolok a délelőtti kiindulópontomba.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése

Türnitzer Höger via Dachsgraben

Hetek óta nem jártam a hegyekben. Ezt észre is veszem. Felfelé menetben, itt-ott, mintha kifulladnék. Teringettét! Pedig hetente legalább kétszeri alkalommal kondíciós futótréning be van iktatva. Szóval nem várhattam tovább a jó időre, muszáj volt nekilendülnöm. A Türnitzer Höger egy számomra még ismeretlen útvonallal, épp megfelelőnek látszik.

 TürnitzerHöger_2DKomp  TürnitzerHöger_3D

 TürnitzerHögerProfile

red A táv (Hohenberg, Sturmkogel-Steig, Furthof, Dachsgraben, Türnitzer Hütte, Högersattel, Linsberg, Geschwendthütte, Steinparztal, Hohenberg) cirka 20 km, 1310 m szintemelkedés bruttó 6:45 óra latt

Konstans napsütés volt beígérve, amiről az időjárás nem tudhatott, mert a koradélutáni órákig makacsul ragaszkodott szürke hasú felhőihez. Ez tekintettel a kaptatókon felhevült testre, nem kifejezetten hátrányos. A Höger tetején trónoló kunyhó teraszán ücsörögve és elemózsiázgatva viszont, aznap, kifejezetten didergető élmény. Ezt tutira másképpen képzeltem el! Tudniillik langymelegen nyalogató napsütésben sütkérezve.

Túrám némi bonyodalommal kezdődik. Hohenberg templomterén parkolok és Furthofig (tudniillik a Dachsgraben szájához vezető útig) cirka 4 km-t kellene aszfalton legyalogolnom (lásd a térképet). Szebb alternatíva a Sturmkogel alatt vezető erdei ösvény, amit rendre meg is lelek.

A végén valahogy elvéthetem és Furthof kerítéssel körbevett stadionjában landolok. A nemjóját! Nincs kedvem visszafordulni és a stadiont északról határoló fakerítésen mászok át. A gond, hogy egy ugyancsak bekerített családi ház kertjében találom magam. Na, most mit tegyek? A birtok északi felén egy halastóféleség határolja a területet. A partján találok egy szűk csapást, ami végül is közterületre visz. Szóval majd meg kell, érdeklődöm, hogyan lehet birtokháborítás nélkül is visszajutni a Furthofba.

Az út további része már fele ennyire sem kalandos. Ha a beígért napsütés hiányától eltekintek, akkor minden papírforma szerint alakul. 8:25-kor indulok, 9:45-re elérem a Dachsgrabenbe felé vezető utat és 10:00-kor már az árokban vonulok. 10:45-kor kiérek a hegyoldalra és megkezdem az ugyancsak meredekre sikeredett végső kaptatók legyűrését. Megértem rögvest, miért nem ajánlatos télidőben erre jönni (lavinaveszély fenyeget). Alig egy órával később érkezem a Türnitzer Hütte alá.

11:50-kor teszem tiszteletem a csúcskeresztnél, majd zimankósra sikeredett pihenőm után, 12:10-kor máris indulok következő célom a Linsberg felé. Odáig le kell még gyűrnöm egy további kaptatót (Stadelberg) majd a Geschwendthütte felett elhaladva felérek a Linsbergre (13:35). Innen remek kilátás nyílik visszapillantásban a Högerre. A továbbiakban aztán már végig ragyog a nap. Mintha próbálná behozni az elmulasztottakat.

13:50-kor elérem a Gschwendthüttet (hétköznap nincs nyitva) majd a Steiparztalon át, egy jól ismert úton, 1:40 alatt érkezem vissza Hohenbergbe.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Megjegyzés hozzáfűzése