Az első idei túra: Reisalpe

Végre megtömörödött, megkérgesedett és megülepedett az elmúlt hetek hozta több méteres hótakaró. Elmúlt az akut lavinaveszély. Az időjárás is a mosolygós arcát mutatja. Ideje tehát szemügyre venni, vajon mi a helyzet odakünn a bérceken.

Reisalpe_2D Reisalpe_3D
ReisalpeProfile

A táv (Ebenwaldhöhe, Hochstaff, Kleinzeller Hinteralm, Reisalpe, Ebenwaldhöhe) cirka 9 km, 770 m szintemelkedés, bruttó 4:15 óra, nettó 3:10 óra

Utunk a jól ismert, Kleinzell község feletti Reisalpere visz. Az Ebenwaldhöhe magaslatra vezető alpesi út jeges. Néhányan előttünk hóláncok feltevésével küszködnek. Ilyenkor jól jön az összkerék meghajtás. Odafenn a parkolót teljesen elnyelte a hó, de mostanra ki lett szabadítva. Cirka háromméteres hótakarón át martak egy keskeny jégfolyosót az ideérkezőknek. Ezen fordulunk be egy megtisztított részre.

9:15-kor indulunk. Máris felvesszük a hótalpakat. A hódűneék fogságába került utat csak sejteni lehet. Odébb egy lánctalpas munkagép preparálja a sífutópályákat. Na, ezt a sportot még eddig nem próbáltam.

DSC04529

DSC02915

A hó jól megbír, keményre fagyott, nem süpped, csak néha szakadozik be súlyunk alatt. Első célunk a Hochstaff. Az északi gerincén át közelítjük. Vannak követni való nyomok, amit megköszönünk szépen. Érdekes, hogy a téli ösvény eltér a nyáron használt útvonaltól, átlendül a Hochstaff keleti oldalára és egy tisztáson át éri el ismét a gerinc vonalát. Nyilván a feljutás legszelídebb módja. Így is jól meg kell küzdeni a meredekebb részeken (fenti kép).

DSC04536

DSC02927

DSC04539

DSC04551

DSC04553

DSC04562

Nem telik el egy óra sem, és már a csúcskeresztnél csodálhatjuk a környező hegyi panorámát. Odalenn ködtenger, idefenn verőfény (fenti képek). Némi pihenő után megkezdjük az ereszkedést a valamelyest szelídebb déli gerincen. Itt sem lehet maradéktalanul követni a tulajdonképpeni nyári ösvény vonalát, hanem inkább csak az égtájak és a terep domborzata alapján választjuk az útirányt.

DSC04571

DSC02936

DSC02944

DSC04589

DSC02947

10:35-kor érjük el a Zeißlalm felől érkező széles erdészeti utat, mely viszont majdnem hómentes. Feltehetően a két hegy közti nyeregben fuvolázó szél hordhatta el. A Kleinzeller Hinteralm vastag hóréteg alatt álmodja téli álmát (kép feljebb).

A továbbiakban a sítúrázók húzta nyomok mentén, az indulástól számított 2:30 óra múltán érkezünk fel a Reisalpe csúcskeresztjéhez (11:45). Sajnos a menedékház betegség miatt zárva, de sebaj, olyan kellemes az idő, hogy a hóban félig-meddig ácsorogva is jól elköltjük magunkkal hozott déli elemózsiánkat. Napsütés ide, ritkán lebbenő szél oda, az ujjaink azért mégiscsak alaposan elgémberednek a fagyban.

DSC04590

DSC04598

A Hochstaff nyugati oldala alatt vezető erdészeti utat is szinte teljesen elnyelték a hódűneék. Olyan, mintha fagyott hóval pótolták volna a hegy oldalából, az út miatt kivájt anyagot. Szokatlan harántolással tarkítva érkezünk tehát a Graseralmra, majd a jó másfél-kétméteres hó alatt szunnyadó legelőn át vissza reggeli kiindulópontunkba.

DSC04617

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Snowshoeing | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Az áldozatokat megtalálták

Szerdán 2019 január 16.-án 11:30-kor, a jelzett helyen találták meg a két, január 5.-e óta keresett, sítúrázót. Három méteres hóréteg alatt 1000 m tengerszint feletti magasságban, valahol a Gschwendthütte alatt. Egy lavina áldozatai lettek. A valamikori sípályán! Elvileg egy veszélytelen övezet. És mégis! Amikor régen, még minden télen sok hó hullott, itt két csákányos lift működött. Az alábbi térképen még a látogatóknak szánt parkoló helye is be van jelölve. A sípályák azóta elvadulóban vannak, előbb-utóbb visszahódítja őket az erdő.

clip_image002

Kategória: Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

A tomboló tél

Nos, barátaim, az idei tél jól kimutatja a foga fehérjét. Pedig bevallom, a túl meleg nyár/ősz után egy szerény hó termésű, bágyadt téllel számoltam. Lám, a jövőt nehéz akár csak megközelítően is megjósolni.

Az egyébként szelíd domborzatú Türnitzi Alpokban két sítúrázó után kutatnak. Hohenbergből indultak, 3-as fokozatú lavinaveszéllyel dacolva. A vidéket jól ismerem. Hohenberg számtalan téli/nyári túrám kiindulópontja. A Gschwendthütte feletti hegyoldal a háklis rész (lásd a lenti képen még 2016-ból), de aki a Steinparztalban igyekszik felfelé, azt is érheti meglepetés egy-egy oldalról jövő hó párkány formájában. A fent belinkelt cikk megjegyzi, hogy a helikopteres felderítés több lezúdult lavina nyomát is felfedte. A barátságos Högeren és környékén! Részemről mindennemű túra tabu és mindaddig komplett berekesztve, amíg 3-as fokozat alá nem csökken a lavinaveszély.

image

DSC01187
Ilyen kék égről, pazar, napos téli időről per pillanat csak álmodozhatunk.

Update 2019 január 7.: A Hochkar síterpet ma 14:00 órakor evakuálják.  Lavinaveszély miatt mindenkinek el kell hagynia a vidéket. Az oda felvezető szerpentines alpesi utat bizonytalan időre komplett lezárják. Pechje van aki most oda foglalt. Nem emlékszem rá, hogy valaha is ilyesmi megtörtént volna.

Update 2019 január 12.: A Hochkar és az Ybbstaler Alpen at elmúlt napokban katasztrófa sújtotta vidékké lett nyilvánítva, miközben a legmagasabb 5-ös fokozatra emelték a lavinaveszély szintjét. Mára ugyan már “csak” 4-re csökkent a veszélyszint, de a síterep elérhetetlen, továbbra is zárva marad. A Högeren eltűnt sítúrázókat még most sem találták meg. Valószínű, hogy majd csak olvadáskor derül fény a hollétükre.

image

Kategória: Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

B.Ú.É.K. 2019

Ha így a kalendáriumi év végén, visszapillantok a kihunyóban lévő esztendőre, akkor, szembeötlő, hogy 56 projekttel, mennyiségileg, az elmúlt 10 év legmozgalmasabb túra évét zárhatom. Ebből 3 Klettersteig, 6 MTB és 47 hegyvidéki túra.

A mixben akadnak mind új utak, mind pedig a már bevált és jól ismertek ízlelgetése. Nehéz lenne bármelyiket is kiemelni a sorból, mert az esetek felében, valamilyen okokból, számomra legalábbis, egy-egy kifejezett különlegességről van szó. Említsem meg tán a téli hágóvasas Schwarzauer Gippel megmászást, mely minden tekintetben az elmúlt időszak egyik legnagyobb kihívása volt. De itt vannak a régi vadászösvények kalandos becserkészései is (Kuhsteig, Großes Wolfstahl), ahol a súlypont a ritkán látogatott, jelöletlen környezetben történő tájékozódáson, a nyomolvasáson volt.

Folytattam az ismeretlenség homályába burkolódzó Schneealpe felderítését (Donnerwand, Baumtal). A Hochschwab vidékén is nagyban csökkentettem az eddigi fehér foltok kiterjedését (Aflezer Stritzen, Großer Ebenstein, Fölzalm). A túraév csemegéje minden bizonnyal Ost-Tirol/Matrei túraparadicsoma felfedezés volt, köztük első háromezresemmel, az Ochsenbuggal.

Kelttersteigek tekintetében is, komoly erőnléti felkészülést követően, újra nekilendültem, pedig már-már azt hittem, koromból kifolyólag, végleg berekesztem a műfajt. Becserkésztem a felújított és átnevezett ÖTK-Steiget valamint a nagy kihívásként megélt Königschußwandsteiget.

MTB vonatkozásában kipróbáltam egy downhillt, ami nem igazán nyerte el tetszésemet, de ennek meg kellett történnie. Még sokáig folytathatnám a felsorolást, mert valamennyi túra, valamilyen személyes vagy egyéb más okból kifolyólag emlékezetes marad.

Boldog újesztendőt, szép és gazdag túraévet, jó egészséget, sok szerencsét kívánok a cirka kéttucatnyi vissza-visszatérő látogatómnak, de a véletlenszerűen idevetődő vendégeimnek is.

Kategória: Hobbies, News and politics | Megjegyzés hozzáfűzése

Göller 2018/19, az évzáró

Az idei hagyományos évzáró túránk majdnem elmaradt. Tudniillik egy akut vírusos fertőzés miatt karácsony estéje napján még 39 fokos lázban dideregtem és két napon át teán kívül egy falat sem ment le a torkomon. 4 kilót lefogyva 28.-ára sikerült úgy talpra állnom, hogy bízva testem fizikai emlékezőtehetségében, vállalhattam az ilyentájt szokásos, évi utolsó csúcsostromot. A túra másik különlegessége, hogy Cirmi szeptemberi lábtörése után, 3 hónapos szünetet követően, most először indulhatott újra a hegyeknek.

Göller_2D Göller_3D
GöllerProfile

lila A táv a kijelölt turistaúton mindössze 8.6 km, 850 m szintemelledés bruttó 4:50 óra alatt (nettó 3:45). A profilon jól látható “szakállakból” következtetni lehet a szél erejére.

A körülmények, azaz az időjárás pedig nem kifejezetten optimálisra sikeredtek. Elvileg 5 óra napsütéssel, de 7-es fokozatú nyugati széllel (Beaufort skála) riogatott az aktuális jelentés. Ebből mindössze a szél jött be, mert napot nem sokat láttunk.

DSC04459
Közel már az erdőhatár, itt előbukkan célunk a Göller (Cirmi feje felett)

DSC02863
Rengeteg hó, jobbra fent a képben a Gippel

DSC04468
A kép közepén a távolban az Ötscher

Az ez elmúlt napok olvadásai és esőzései nyomán speciális halmazállapotú hóval van dolgunk. Nagyrészt jeges kérgű, durvára fagyott hó kínáltatja magát. Eleinte a hótalpainkat a hátizsákra csatolva visszük, de egy ponton, még a Gsenger alatt jobbnak látjuk használatukat. Nem is a hó mélysége ad okot erre, hanem a vaskarmok, melyek remekül stabilizálják a járást és garantálják a kicsúszás mentességet. Mások, látjuk, könnyű hágóvassal felszerelkezve is jól elboldogulnak, bár speciell most, szerintem a szpájkok apró karmai alulmaradnak a hótalpakkal szemben.

DSC02868

Az erdőhatáron túl, fokozódik a szél ereje. A törpefenyős sávot csak sejteni lehet, mert a cserjéket komplett hó borítja. A Göller gerince teljesen eljegesedve. Itt akár közönséges hágóvassal is boldogulni lehetne, de a mi hótalpaink karmai is elégségesek. A sítúrázók viszont, pusztán fókaszőreik hátán nem merik bevállalni és jobbról, azaz nyugat felöl, kerülik nagy ívben a hegyet. Feltételezzük, hogy majd valahol a Terzer Göller irányából fognak kilyukadni.

DSC02872
Az utólsó kemény felszökés elött (a kép nem adja vissza a valós meredekséget)

DSC02877
Az eljegesedett, kérges havon jól jönnek a hótalpak vaskarmai

DSC04472

DSC02892

DSC04490
A háttérben a Schneeberg még felhösapkában

Mi viszont toronyiránt, a jeges burkolatot bevállalva, érkezünk a csúcsra. Odafenn, legnagyobb csodálkozásunkra a szél ereje valamelyest gyengül, így nem sietünk lefelé. A pazar kilátást csak kelletlenül hagyjuk magunk mögött. Az alászállás a teljesen eljegesedett hegygerincen maximális odafigyelést igényel. A megjósolt 7-es erősségű szél itt valóban kimutatja foga fehérjét és minduntalan belénk mar.

DSC04494
Lefelé: a kép közepén a Schneeberg

DSC04508
Pont az Ötschert világítja meg a gyér napsütés

DSC04517
Fel, a még érintetlen Gsengerre

Ahogy az a hagyományőrzéshez illik, a Gsengeren is tesszük tiszteletünket. Az érintetlen hótakaróból ítélve, a nagy havazás óta mi vagyunk itt az elsők. A hó állaga is inkább porszerű, csak vékony, törékeny jégkéreg borítja. Tapasztalataink szerint itt általában gyengébb szokott lenni a légmozgás. Most sincs másként. A terep tehát alkalmas a tízóraizásra.

Mindent összevetve egy szerencsés kimenetelű túrával zárhatunk egy jó túraévet.

DSC02907
E kápolnával szemben található  a kis parkoló, ahonnan indultunk és ahová érkezünk

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Karácsony 2019

DSC01756_

És a rend kedvéért az aktuális karácsonyi meteorológiai előrejelzést is idebiggyesztem, tudniillik az ünnepek idejére percnyi pontossággal érkező olvadás miatt (úgy mint tavaly is).

image

Kategória: News and politics, Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

Fulladás

A nyári nap forrón tűzött azon a bizonyos júliusi délelőttön is. Az itt-ott meglóduló szél sem tudta enyhíteni a már kora reggeltől érezhető forróságot. A közelben táborozó gyerekeket a tó partjára terelték, amit a többség kitörő örömmel nyugtázott.

Zoli, az introvertált gyerekek közömbösségével vette tudomásul a programot. Ő afféle csendes, jó gyerek volt. Ha azt mondták neki, hogy ide menj, akkor ide ment, ha meg oda küldték, akkor oda somfordált. Csínyek miatt inteni sohasem kellett, mert a hangját is ritkán hallatta, ha egyáltalán. Vergődött magában, mint a partra vetett hal, de akkor még ez így, ilyen egyértelműen nem fogalmazódott meg fiatal kis lelkében. Annyit érzett csupán, hogy kicsit különc, nem szereti a tábort, és nem a virtuskodó, öntudattól duzzadó kis vitézek közé való. A fürdőzés a tóban különös ellenszenvet váltott ki benne, hiszen híján volt az úszás mindennemű tudományának.

A gyereksereg élhada azon nyomban bele is vetette magát a hűs hullámokba. Néhányan gumimatracok hátán indultak vízi csatákat vívni. Zoli egy ideig tikkadtan ücsörgött és szemlélődött. Titokban arról álmodott, ő is ott lubickol a többiekkel. Hja, ha úszni tudna! De arra senki nem tanította. Valójában még strandolni sem volt soha zsenge kis életében.

Miközben ólomlábakon teltek-múltak a percek, egy őrült ötlete támadt. Mi lenne, ha kikölcsönözne egy felfújható matracot? Körülnézett. A közelben néhány felnőtt turista napozott, itt-ott egy-egy gumimatrac is hevert a szomszédságukban. Zoli maga sem tudta, honnan szállt belé az a hatalmas, soha nem tapasztalt, nagy adag bátorság, hogy megszólítson idegeneket. Nagy szívdobogva mindjárt a hozzá legközelebbi házaspárhoz lépett. A kérés olyan határozott természetességgel buggyant ki a száján, hogy ő maga is megrettent tőle. Mintha a fennhangon hancúrozó lurkók csapatának természetes része lenne ő maga is. Adnák-e neki egy kis időre kölcsön a matracukat?

Az unottan napozó férfi rábólintott és Zoli már rohant is újdonsült szerzeményével. Csodálatos érzés volt ringatózni a vízen. A hosszú matracról gyereklábai nem érték a vizet, de két karjával hevesen evezett befelé, majd forgolódott jobbra, balra. Büszkén tekintgetett kifelé, hátha látják őt, mégis, milyen bátor.

Később két lurkóra lett figyelmes. A vékonydongájú rosszcsontok mozgékonyak voltak akár a halak. Röhögcséltek, le-lebuktak a víz alá, mintha az természetes elemük lenne. Vizet fújtak a szájukból, mint a bálnák. Egyikük átúszott Zoli matraca alatt is. A következő pillanatban szorosan közrefogták. Zolinak ez cseppet sem tetszett, de mindaddig nem tulajdonított a dolgoknak nagy jelentőséget, mígnem az egyik fiú újfenti merülése után a matraca végében bukkant fel a, másik meg a fejénél. Egy összehangolt művelet indult be.

Zoli kővé dermedve vette észre miben mesterkednek. Jó tréfának okából, egyszerre húzták ki a matrac dugóit. A levegő először hangosan fújtatva tört elő, majd a süllyedés során víz szintje alá került nyílásokból fröcsögve távozott a lég. Zoli rövid kis élete során, eddig fel sem merült, hogy valakiben lakozhat ilyen temérdek gonoszság. A fiúk, mint akik jól végezték dolgukat, kissé eltávolodva figyelték, hogy vajon most mi fog történni.

Zoli annyira lebénult a rémülettől, hogy moccanni sem mert. A víz lassan elöntötte a matracot, majd a következő pillanatban megbillent és kinyílt alatta a mélység. Süllyedőben ösztönösen kinyitotta a szemeit és csodálkozva látta, hogy a nap besüt a víz színe alá, és hogy bizony létezik odalenn egy különös színben játszó, növények, fadarabok és kavicsok alkotta sejtelmes hangú világ. A tó vize összecsapott a feje felett és ő feltartóztathatatlanul süllyedt a tófenékre. A következő meglepetés akkor érte, amikor két lábbal szilárd talajt ért a cirka három méter mély vízben. Levegőt kéne venni, de az nincs!

Ami ezután következett, az olyan volt, mintha valaki más cselekedett volna helyette. Gyalogolni kezdett a tó fenekén. Fogalma sem volt merre, fel sem merült benne a gondolat, hogy akár a tó mélyebb részei felé is vehette volna az irányt. De szerencsére nem ez történt. Titokzatos erők vezérletével, a lehető legrövidebb úton indult a menekülés felé. Mintha egy hosszúra nyúlt alagút végében látná a partot, ahová ösztönei hajtották.

Miközben rendíthetetlenül lépegetett, tüdeje egyre hevesebben követelődzött. A légszomj az elviselhetetlenségig fokozódott. Már jól látszódott a felfelé kunkorodó part vonala, amikor engedett tüdeje tiltakozásnak és lélegzetet vett. Mélyen beszippantotta a tó vizét. Nagyot csodálkozott, hogy az idegen közegben végzett belégzés megtörtén. Szerencsére ugyanabban a szent pillanatban, a soron következő lépés nyomán feje kibukkant a vízből. Köhögéses roham rázta meg egész testét. Közben egy gondolatnyi ideig sem szűnt meg gyalogolni. Kifelé! Kifelé! Prüszkölve, öklendezve majd hangosan zihálva érte el a partot. Orrából, szájából, füléből ömlött a víz.

Légszomj keltette küszködése felkeltette az ott pihenők figyelmét. A felnőttek szótlanul bámulták, nem tudni, mire véljék a dolgot, a gyerekek viszont mulatságosnak találták a ritkán látott produkciót. Fennhangon kacagtak, csúfolódtak és próbálták utánozni Zoli zihálását. Ezen a többiek még nagyobbat derültek. Senkinek, még csak eszébe sem ötlött, hogy Zoli abban a szent minutumban az életéért küzdött, és hogy ha a part csak egy méterrel van távolabb, tán soha el nem éri.

Eltartott egy darabig, míg Zoli a földre huppanva összeszedte magát. Nem ment panaszkodni senkinek. Akkor ő mindennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, de azért lelke legmélyén érezte, hogy nagy balszerencséből menekült.

Mivel becsületes gyerek volt, legelső gondolata a matrac volt. Vissza kéne adni. Körülnézett és meg is találta, amit keresett. Csak pár lepésnyire tőle ott hevert a hullámok hátán partra vetett jószág. Nosza, fogta és máris vitte vissza a házaspárnak. Megköszönte szépen, ahogy illik és gyorsan meg is fordult, mert rossz lelkiismerete támadt. Nem tudhatta, meg vannak-e még a matrac dugói. Biztos a tóba vesztek, ez volt a gondolata. Nem látta, nem ellenőrizte, csak szégyenkezett, hogy esetleg gondot okoz valakinek. Mit szólna az anyja, ha ezt megtudná! Gyorsan el is vegyült a napozók között, miközben meg nem szűnt rettegni, hogy majd szólítják és számon kérik a dugók hiányát.

Kategória: Mystery, Story | Megjegyzés hozzáfűzése

A Cixin Liu trilógia (Trisolaris)

Az időjárás olyan amilyen, túrára nem kifejezetten alkalmas, lehet tehát nyugodtan olvasni. Éppen befejeztem Cixin LiuThe Three Body Problem” című sci-fi trilógiáját. Lenyűgöző! Lassan meg kell szoknunk, hogy nem minden kínai termék ócskaság. Sőt! A kínaiak elkezdtek minden téren világszínvonalú dolgokkal előrukkolgatni. Ebben a konkrét estben egy díjnyertes nagy lélegzetű tudományos fantasztikus műről van szó. És, hogy az a bizonyos nemzetközi elismerés jogos volt, azt jómagam is tanúsíthatom. Régen nem olvastam ilyen jó, izgalmas, friss és újszerű gondolatokkal, filozófiai elméletekkel megtűzdelt regényt. Méltán lép Cixin Liu az egykori nagyok, I. Asimov és A.C. Clarke nyomdokaiba.

book1a book2 book3

Pedig az első kötet olvasásának a megkezdése elég döcögősre sikeredett. Tudniillik bár angol fordítás (megjelent magyarul is), lévén egy kínai alkotása, hemzseg a távol keleti furcsa hangzású nevektől. Ezt bizony meg kell szokni, mert nem John, Robert, Walter, Smith & Co. a főszereplők, hanem Ye Wenije, Yang Dong, Ding Yi meg a többiek. Ráadásul a történet, sci-fihez inkább szokatlan módon, valamikor az hatvanas évek Kínájában, a kínai kulturális forradalom idején kezdődik. Ye Zhetai a forradalom áldozata, fizikus, a kapcsolat sci-fi és valóság között tehát ez által adott.

Háromszor kezdtem el az olvasást, mindannyiszor félbe hagyva, majd egy-két hét elteltével újra a kezembe vettem. Azért voltam ilyen kitartó, mert egyrészt valamennyi kritika pozitív, másfelől pedig valóban érdekelt, hogy miként aknázza ki egy sci-fi író a tudomány eleddig megoldhatatlan három test-problémáját. A harmincadik oldalig eljutva aztán már ment minden, mint a karikacsapás. A könyvet le sem tudtam tenni a kezemből.

————————————————————————–

Az első kötetben tehát az író eljátszik azzal a gondolattal, hogy vajon milyen életforma alakulhat ki egy olyan bolygón, mely egy hármas csillag körül, instabil pályán kering. Mert bizony akad ilyen csillag, a relatív értelemben tőlünk nem is olyan messzire lévő Alpha Centauri A és B kettőscsillag valamint egy harmadik, eme kettő vonzásában keringő vörös törpe, a Proxima Centauri.

Feltelezzük továbbá, hogy a két nagy csillag valamelyike körül egy a mi Földünkhöz hasonló bolygón élet keletkezett. Egy ilyen konstelláció esetén vannak olyan korszakok, amikor a bolygó stabil érának örvendve, évszázadokig zavartalanul kering csillaga körül. Megesik azonban, hogy a kiszámíthatatlan, véletlenszerű gravitációs kölcsönhatásoknak köszönhetően a bolygót eltéríti, magához ragadja a másik csillag, esetenként pedig a vörös törpe is beleszól a történésekbe. Ilyenkor zord körülmények köszöntenek be a bolygón, kibírhatatlan forróság vagy fagyhalál, amit az ottani élőlények e körülmények kivédésére kialakult evolúciós trükkel oldanak meg (nem árulom el hogyan).

Feltételezzük a továbbiakban, hogy ez, a nem túl rózsás helyzetben lévő civilizáció, technológiailag magasabban fejlett, mint az emberiség, és a könyvben taglalt történések nyomán, a tudomásukra jut, a Naprendszerünk, Föld stabil mivolta. Ilyen körülményekről ők, az otthonukban csak álmodhatnak. Birtokukban van viszont olyan űrtechnika, melynek segítségével elérhetik a Naprendszert. Hogyan védekezhet a földi civilizáció? Egyáltalán van esélyünk? Nyilakkal, számszeríjjal tankok, repülök ellen harcolni?

És itt van az a fajta önpusztító emberi magatartás is, mely érdekelt a földi civilizáció likvidálásában. Vannak tehát olyanok, akik titkos mozgalmat (pl. Earth Trisolaris Organisation = ETO) alapítanak, az invázió oldalára állnak és azon munkálkodnak, hogy meggyorsítsák a földi civilizáció lerohanását. Cixin Liu még 2008-ban írta le ezeket a gondolatokat, melyek az európai kultúrák számára csak 2015 után materializálódtak, látszólag a semmiből.

————————————————————————-

A második, az elsőnél jóval hosszabbra sikeredett kötet címe a „The Dark Forest”, azaz a sötét erdő. Szerintem ez még az előzőnél is izgalmasabb fordulatokat rejteget, miközben egy más megoldatlan paradoxonra próbál újszerű, de hátborzongató választ adni.

A Fermi-paradoxnról van szó, mely egy ellentmondást fogalmaz meg. Eszerint, bár az univerzumban milliárdnyi galaxis és bennük milliárdnyi csillag létezik, valamennyi melegágya egy-egy intelligens élet kialakulásának, mi mindennek mégsem tapasztaljuk nyomait. Holott, ha feltételezzük, hogy intelligens élet már korábban, évezredekkel, évmilliókkal korábban is kialakulhatott, akkor a technológiai fejlődés következtében ennek mégiscsak konkrét jeleit kellene látnunk. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a végtelen univerzumban egyedül vagyunk. Valóban? Teszi fel a kérdést Cixin Liu is, és előrukkol egy, a valóságtól nem is annyira elrugaszkodott magyarázattal, melybe minden jóérzésű embernek beleborsókázik a háta. Szerintem, Cixin LiuDark Forest” elmélete jól megállja a helyét minden eddigi, a Fermi-paradoxont magyarázni, illetve feloldani próbáló teória között. Jó és tartalmas szorongást az olvasáshoz.

—————————————————————————

A harmadik kötet (Death’s End) a másodiknál is hosszabb és az író még tovább lép. Kozmológiai elméleteket gyárt. Ezen túl, nem lesz elég, ha az emberiség „csak” a Föld létének az állapota miatt aggódik, mert majd még, az univerzum állapota miatt is lesz jó oka az aggódásra. Legalábbis Cixin Liu szerint. Az okokat pedig, anélkül, hogy a könyvből túl sokat elárulnék, egy példával szemléltetném.

Mindenki hallott már az Aral tóról. Nos, tegyük fel, hogy egy idegenből szakadt tudós társaság, melynek tagjai nem ismerik az ökológiai szerencsétlenség okát, ellátogat az Aral tó körüli sivatagba. A térség valamikor a tó feneke volt. A tudósok, jól ismerik a geológiai és földtörténeti folyamokat, megpróbálják tehát ezek fényében megválaszolni a kérdést, miért van itt egy sivatag. Merthogy az ö nézetik és feltételezések szerint, ott egy tengernek kéne hullámzania. A tudósok, mivel más planétáról valók, nem tudják, mire képes az ember, így hiába csűrik-csavarják az általuk ismert törvényszerűségeket, úgy vélik, egy természeti anomáliával van dolguk. Hibás következetés!

Az univerzumra kivetítve az előbbieket, meg kellene tehát kérdőjelezni, hogy az, amit a tudomány ma lát és felfog, és amit még nem tudunk sem helyére tenni sem megválaszolni, egy-egy új, még meg nem fejtett fizikai-természeti törvényszerűséget tükröz vissza, avagy egészen más áll a háttérben? Mondjam ki, netán egy intelligens lény ténykedése? Valahogy úgy, mint az Aral tó körüli sivatag esetében is? Netán valaki, vagy valakik máris olyan mértékben pusztítják az univerzumot mint a nyugati civilizáció az élö Földet?

Mindezeken felül, illetve mindezekkel összhangban, valamennyi fizikai-természeti törvényszerűséget fegyver gyanánt is lehet használni, posztulálja Cixin Liu. A kinetikai energiát lőfegyverek gyilkolásra hasznosítják. Az atombomba esetében a maghasadás törvényszerűségeire alapoznak es a sort hosszasan lehetne folytatni. De mi van akkor, ha egy nálunknál évmilliókkal korábban kialakult értelmes civilizáció hasznosít pusztításra olyan, az emberiség által csak nemrégiben felfedezett törvényszerűségeket, mint a kvantumelmélet illetve a kvantumdimenziók? Izgalmak, soha nem látott-hallott elképzelések, elméletek tárháza a harmadik kötet is. Az író kérdéseket tesz fel, és megpróbál mindezekre válaszokat adni. Még akkor is érdekes olvasmány, ha esetenként úgy tűnhet, hogy már túlságosan messzire vetette el a sulykot. Olvasd, érdemes ezt a kínait forgatni!

Kategória: Books | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Unterberg, mégis tél…?

A web kamerák tanúsága szerint újra sűrűn havazik az Unterbergen, íme:
https://www.bergfex.at/unterberg/webcams/c86/ == a kilátások is kifejezetten téliesek.

image

image

Kategória: Weather | Megjegyzés hozzáfűzése

Unterberg, mégsem

Az Unterberg nyilvánvalóan nem tartozik sem a megmászhatatlan sem pedig a nehéz kategóriás hegycsúcsok közé. És most, a legutóbbi vele való találkozás mégis az ellenkezőjéről győz meg. Ebben persze ludas szerénységem is. A túra megtervezésekor ugyanis nem veszem precíz alapossággal figyelembe az adott hó-viszonyokat. Pedig hasonló eset már történt velem/velünk, és most újonnan vétkezem.

Unterberg_2D Unterberg_3D

UnterbergProfile

lila A megtett táv (Ramsental-P, Bettelmannkreuz, Kirchwaldberg, Wiener Walfahrerweg, Unterberg-gerince, Schneiderlifthütte, Unterbergschutzhaus, Karnerboden, Heuriss-Klamm, Lamwegtal, Ramsental-P) 12.4 km, 850 m szintemelkedés bruttó 5:12 óra (nettó 4:15)

Történt pedig, hogy a meteorológiai ősz november végén nem várt intenzitású hóeséssel búcsúzkodik. Az tél beköszöntője viszont abban tér el az elmúlt évek mintájától, hogy a havazás forró centruma a Hochschwab – Rax – Gutensteiner Alpen hegyláncolat (és nem Tirol-Salzburg). Ráadásul az egyetlen kétnapos égi adag olyan volumeneket hoz, amely túlszárnyalja a korábbi telek hónapnyi hó áldását.

DSC04403
A Ramsentalban egyelőre szerény emelkedőn felfelé

Jómagam ugyan tudatában vagyok a történéseknek, de a számomra belátható web-kamerák nem tükrözik a valós viszonyokat. Másfelől pedig tudván, hogy az Unterberg síterep kizárólag natúr hóra épít, meggyőződésem, hogy amennyiben elégséges szállítmány érkezik Holle anyótól, ők bizonnyal kapnának az alkalmon és beindítanák a szezont.

A lényegre térek, sem sítalpat sem pedig hótalpakat nem viszek. Ez a tény még Pernitzbe érkezve sem látszik nyomasztónak. Az Unterberg felé autózva csak a Myra-vízesések mentén kezd „cukrozódni” a vidék. A Ramsental szájában lévő parkolóban aztán már sejteni lehet, hogy esetleges gondjaim akadhatnak.

DSC04413
1985 az erdő éve emlékére állíttatott

DSC04417
Bettelmannkruez, a világháborúkból szerencsésen hazatértek lelki üdvéért

Így-e avagy úgy, rosszabb, gondolom, biztosan nem lehet, mint ama télen a Krummbachsteinen, amikor ugyancsak hótalpak segédlete nélkül bátorkodtunk nekivágni. Az Unterberg mégiscsak eltörpül a Schneeberg de még a Krummbachstein árnyékában is.

Szóval ez a kis hegy aztán mégis kivillantja a foga fehérjét. Tudniillik a Kirchwaldbergen át (ama emlékezetes első sítúrám tárgya) vezető variáns mentén kívánom elérni célomat. Kemény fagyban indulok, -11 C fok a külső hőmérséklet. A hótakaró vastagsága felfelé menetben egyre csak gyarapodik, de állaga könnyű, inkább porszerű, és még sehol sem éri el a gamáslim felső szélét. Normál esetben persze máris hótalpakra váltanék, de erről az opciómról tervezési hiányosságaim miatt elesek.

DSC04419
Kilátások a távoli mgasabb hegyek és a Gippel felé

A felfelé baktatás nem éppen leányálom, de még jól vállalható. Ebben maradok mindaddig, amíg utam ki nem ér az erdőből. Tulajdonképpen abban a (hamis) meggyőződésben ringatom magam, hogy elérve a platót, gyakorlatilag ledaráltam a kaptatók lényegi szakaszát. Meg is pillantom a jelenleg még gondozatlan sípályákat szegélyező biztonsági palánkokat. Aztán hirtelen azon kapom magam, hogy egyre mélyebbre bukok, elnyel a hótakaró.

DSC04421
A Kirchwaldberget követő lejtőkön

DSC04422
Első (és sajnos utolsó) rápillantás az Unterberg még távoli csúcsára

DSC04428
Az Unterberg és Kirchwaldberg közti nyeregben

Próbálok úgy könnyíteni magamon, hogy teljes súlyommal a túrabotokra nehezedem, de emezek tövig merülnek a hóban. Jesszusom! A szél hordta gerinc mentén több mint egy méteres, nagy kiterjedésű hófúvás kellős közepében találom magam. Megpróbálok kijutni a sípályára, mert azt feltételezem (egyébként helyesen), hogy a szél feltehetően onnan hordta el az itt lerakott havat. Az a pár, odáig vezető méter olyan, mint egy laikus cepernek a négyméteres függőleges sziklafalon való átjutás.

DSC04431
A Wiener-Wallfahrerwegen

DSC04434
Ott feljebb, a kép közepén játszódik le a nemulass (optikailag tejesen ártalmatlan terep)

Mennél jobban igyekeznék, annál jobban nyel el a hómező. Egy ponton teljesen beragadok, a köldkömig ér hó és se hátra, se előre, semerre sem szabadulok, de lassan süllyedek is. Bevillan, hogy aki vékony jégen jár, hasra fekve segíthet magán. A gondolat kivitelezése kisebb katasztrófa, mert immár mindenestől elbukom. Felállás jön, küszködve.

Na, most mitévő legyek? Ha jön is valaki, segíteni nem tud, mert ha ki is húzna, egy újabb lépés után újfent elmerülnék. De emberfia nem jár erre. Már-már a hegyi mentők 140-es száma dereng fel bennem, amikor is utolsó megfeszített erőbedobással buldózerszerűen nekimegyek a hó falnak. És, képzeld, ez működik! Túrom teljes erőmből az anyagot, mint egy vaddisznó, és kiverekszem magam az immár „csak” térdig erő réteggel áldott sípályára. Huh! Megmenekültem! A továbbiakban egyetlen célom van, uzsgyi, lefelé!

DSC04435
A Schneidlift felé vezető, jó mélyen behavazott Schneidabfahrton

A többnyire szűzies, alig-alig egy-két lesikló nyomaival tarkított mély havon lefelé menetben a derékig besüppedés sem tragikus, mert segít a gravitáció. A Schneidlifthütteig érkezem szerencsésen. Itt el kell döntenem, merre, hová a továbbiakban. Megbátorodva, elérhetném az Unterberg Schutzhaust. Számítok rá (tévesen), hogy nyitva van. Bezzeg, ha tudom, hogy december 7.-ig szabadságon vannak, folytatom az alászállást vissza a völgybe. Így viszont extra 100 méteres szintemelkedés árán (mivel a Schneidlifthütte ennyivel lejjebb van) még felkapaszkodom az Unterberg menedékházig, hogy megtudjam, zárva van. Na, ma nincs kifejezett szerencsém, de sebaj, akad még fél liter forró mézes teám a termoszban és némi csoki megteszi kalóriapótlás gyanánt.

DSC04437
Elérem az Unterrbergschutzhaust, de sajnos zárva

Ezután már semmi olyan nem történik, amiről még érdemes lenne részletesen beszámolni. Az ereszkedés folyamatos, a hó bár vastag, lefelé nem gátolja a haladást. Később rátérek a Heuriss szikla szoroson át a Lamwegtalba vezető Karnerboden Abfahrt vonalára, ahol a natúr-síelők már keményre vasalták a havat. Mivel már korábban felvettem a könnyű hágóvasaimat (mert azt azért betettem), itt a helyenként eljegesedett terepen remekül elboldogulok.

DSC04445
A Karnerschlag sípályán lefelé. A kép közepén alig láthatóan a Schneeberg bontakozik ki a ködből

Nos, mindent összevetve egy kifejezetten izgalmas, kalandos túrában volt részem. Ilyen tapasztalatokkal, ha csak dísznek is, de a hótalpaimat a jövőben, havas túrákra kötelezően vinni fogom. A tervezés tehát akkor jó, ha egy csipetnyi pesszimizmus fűszerezi.

DSC04453
A szoros fölé emelkedö Heriss sziklái

DSC04454
A Heuriss-szoros, sziklamorzsalékkal hintett, na itt egytelen sítúrázó sem úszhatja meg karcolások nélkül

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Snowshoeing | Megjegyzés hozzáfűzése