A helyzetet nagyban súlyosbítja az aszály. Helyenként inkább szeptember végére jellemző őszi színek vegyülnek a lombozatba. Csak a kórók és egyéb szárazságot jól tűrő dudva nyújtogatja a nyakát. A felhőtlen égről ragyogó napkorong kedves barátból ellenségé vedlett. A múltkori tapasztalatom tükrében a levegő hőmérséklete most, jóval kellemesebb. A völgy árnyékában még didergek is egy kicsit, de a szabad hegyhátra kiérve nyilvánvalóvá válik, hogy továbbra is ki itt az úr.

A síterep gondnokai elkezdték a téli előkészületeket, melynek első fázisa, hogy lekaszálják a mezőt és bálákba rendezik a szénát. Tehát reménykednek, hátha lesz mégis hó. Mosolygok, de vajon mi mást tehetnének? A lejtők fele már emilyen nyírott állapotban szenvedi a meleget, ami még jobban kidomborítja az idei állapotokat. Ahol a kasza még nem járt, a lila virágú bogáncs viszi a prímet. Lépteim nyomán úgy zizeg a kiszáradt haraszt, mintha tavalyi avaron lépkednék.

Valamiféle számomra nem beazonosítható szöcskeféle hangos pirregő hangja kísér. Ehhez hasonlót csak Trentinóban, a Garda tó partján hallottam évekkel ezelőtt, akkor is rettenetesen nagy melegben. Úgy tűnik ez a faj élvezi a szárazságot, és csakis ilyen időjárásban bukkan elő. Esőnek, híre, továbbra sincs. A természet, ezen a héten is, hiába epekedik majd megváltásért. Közben felsejlik bennem az az ősi indián felfogás, miszerint minden mindennel összefügg és az ami kicsiben, úgy nagyban is mintázatot mutat. Jelen esetben, ez a mostani nyári időjárás egészen jól jellemzi és összefüggéseiben modellezi az önpusztító, csoportos pszichózis delíriumában tetszelgő, európai társadalmakat (mint azt a bécsi pszichiáter Raphael Bonelli is találóan kifejti).