Végre, úgy tűnik, odafenn, a magasabb hegyeken is megszűntek a fagyok, a hómaradványok pedig semmivé foszlottak. Legalábbis ami a turistaösvényeket illeti, mert afféle kiterjedt hólyukak azért még akadnak. El is kellenek, hogy táplálhassák még egy darabig, mondjuk úgy a nyár közepéig, a magaslatokon fakadó csermelyeket, patakokat.

A megtett táv Preiner Gschedből [GPS: 47.676018, 15.722934] a Gretchensteigen a Heukuppera, majd a Karl Ludwigház érintésével a Predigstuhlon át a Waxriegelsteigen le és vissza a parkolóba; cirka 10 km, 1050 m szintemelkedés bruttó 7:10 óra alatt (nettó 4:30 óra)

A Hohe Veitsch mutatja magát a távolban

Attila februári vállműtétje után ezzel a túrával tér vissza úgymond az „élők, a hegyi vándorok sorába”. Preiner Gscheidből indulunk és a Gretchensteig szelíd variánsát választjuk, amit jól ismerünk és ahol tudomásunk szerint nem kell mászni, sem a vállakat megeröltetni. Aztán úgy tűnik, nem emlékeztünk egészen pontosan az út vonalára, vagy akkor, kitűnő állóképességünknek köszönhetően, fel sem tűnt, hogy azért itt-ott akadnak igényesebb betétek is. Ám ezek az apróbb-cseprőbb sziklafogásra invitáló részek inkább csak az egyensúly megtartását szolgálják, nagyobb erő kifejtése sehol sem szükséges.

“Varázsital”-pihenő a Gretchensteig torkolatában. Bizony ellensúlyozni kell a nap heve okozta szomjúságot!

A Rax déli falai zavartalan nyári napsütésben akkor is pokol tüzét sugározzák, ha az időjárás jelentés éppenséggel csak 10-12 C fokot jósol. Mint mára is. Mert valóban csak ennyire számítunk, de aztán ádázul, hét ágra süt a nap. Emiatt, nyár derekán ezeket a déli falakat nem igazán ajánlanám senkinek. A törpefenyő utcácskákban megrekken a hőség, az ultraibolya sugárzás meg visszaverődik a sziklafalakon és éget. Persze alig lépünk ki a platóra, az odafenn garázdálkodó északi szelek máris nagyban változtatnak a helyzeten. A felhevült, csapzott test azonnali jeges hűtésnek van kitéve. Némi fotózás és uzsgyi le a Karl Ludwigházba.

Vissza- illetve alápillantásban a kikerült ferrata beszállója

Csodás! Épp most virágzik az encián! Az alpesi virágok egyik hercege.

A kunyhó terasza három oldalról szél ellen védett, így két lehetőség van. Egy napos asztalnál helyet foglalni és pörkölődni, vagy egy árnyékban levőnél dideregni. Átmenet nélkül. Az egyik napos padnál indítjuk a déli falatozást, majd kénytelen kelletlen áthelyezzük magunkat az árnyékba, amit nyomban meg is bánunk.

Elektrolitok pótlása elengedhetetlen kötelesség!

További utunk arra fel a Predigstuhlon át vezet

Visszapillantásban a Heukuppe és alatta az úgynevezett Schneegrabenschacht, ahol sokáig megmarad a hó

… még több megcsodálásra érdemes alpesi virág!

Lefelé menet még egy felfelé ívelő ösvénnyel indítunk. Klasszikus vonalvezetés mentén át a Prédikálószéken (Predigstuhl), hogy innen is rá lehessen csodálkozni az alattunk elterülő világra. A továbbiakban kissé meglepnek a Waxriegelsteig egészen kellemetlen sziklagörgetegei. Úgy tűnik, hogy a talp alatt minduntalan meglóduló, lazán ülő görgők tömkelege az elmúlt évek során megduplázódott. Ez nyilván nem csak képzet, hanem tükrözi a fizikai valóságot, mert az eső és hó által elhordott földrétegek alól pont ilyesféle alakzatok bukkannak tömegével a felszínre.

Bár a kőhalom itt egy csúcsot jelez, a tulajdonképpeni Predigstuhl(1902m) a turistaút másik oldalán lenne

Attila még ráadásnak megmássza a Kacsadomb (Entenhügel 1415m) nevet viselő sziklaszirtet is ami Alsó-Ausztria határát kívánja jelezni (kék-sárga tartományi zászlóval)

Az alászállás ezen a terepen annyira megvisel, hogy megnyugvásul betérünk egy kávéra az éppen útba eső Waxriegelházba. Innen aztán már csak egy jó félóra a parkoló. Nagyszerű nyárindító kiruccanás. Köszönöm Attilának, hogy vidám társam volt és remélem hogy majd hamarosan folytathatjuk.