Nem számoltam olyan rideg télies viszonyokkal, mint amik aztán rám köszöntöttek. Pedig meglepetésre nincs semmi okom, hisz a Traisnerhütte web-kamerája ugyancsak sok fehérséget mutatott. Na, de mégis, ennyi jeget november elején? Ráadásul egy rendhagyóan rekkenő nyári kánikula után, melynek utózöngéi még bőven benyúltak az őszbe is. És akkor most hirtelen olyan az évszak, mint amilyennek egyébként is lennie kell. Nahát! De várjuk ki a végét. Karácsonyra megint bejöhet a szokásos tavaszi rügyfakasztó olvadás. Hogy ott enné a frász!
A fenti kép szerinti nyomvonalam, Lilienfeld/Liftstraße [GPS: 48.004051, 15.602283] a megtett táv, cirka 12 km, 950 m szintemelkedés bruttó 5:00 óra alatt. Eyyéb Muckenkogel túrák, kattint részletesen ide.
Mindazonáltal megjegyzendő, a tél a mindenkori tengerszint feletti magasság függvénye. Közhely, de gyakran elfelejtjük. Mert induláskor még híre-hamva sincs semmiféle hónak-jégnek. Csak a köd zavar, mert a fák koronáján kicsapódó nedvesség miatt olyan, mintha esőben caplatnék. Ehhez, az ösvényen, egy sikamlós nyálkás sárréteg járul. Na ilyen ocsmányságra azért nem számítottam. Kár volt jönni?
A Wasserfallwegen haladok felfelé. A vízesésből alig hallani valamit, látni meg végképp semmit.
Valahol a Lilienfelderhütte szintjén (950m) aztán már megfagy a sárkása és kiléphetek a köd birodalmából, egyenesen bele a szép langy napsütésbe. Kék, felhőtlen ég dominál, végre öröm idekünn lenni. Az erdő szélén, a fák alatti mezőséget, ujjnyi jégkristályok borítják. Ilyet még nem láttam! Feltételezem, hogy a leveleken megolvadt hó és zúzmara hullottak alá. Eközben a napra hajló rét, már hómentes állapotban dacol az itt-ott fellebbenő jéghideg fuvallatokkal.
A cseh nyelvben a novembert “listopadnak”, azaz levélhullásnak nevezik. Hát valóban az! Íme!
Lassan de biztosan elérem a ködtenger felső határát
És halleluja, lőn fényesség és szállának vala az angyalok is harsonáikkal alá, hogy hirdessék az Úr kegyelmét…
Következő kihívás a Klostertreppe (kolostor lépcső) nevezetű rövid de ohó, kis tüdőköptető-kaptató, fel a tulajdonképpeni Muckenkogel (1248m) tetejére. Helyenként hágóvasat is elbíró szakaszokon érkezem a Klosterpunktba, ami a Muckenkogel alternatív megnevezése. Eredetileg, kis naiv elképzelésem szerint, az itt található padon terveztem megejteni elemózsiámat, de a körülmények ezt nem kifejezetten támogatják. Kénytelen kelletlen indulok tovább a Traisnerhütte felé (1313m). Mivel a kunyhó kínálatában, sajnálatosan, már többször is volt szerencsém csalódni, úgy gondolom, a gazda, egy palacsintáslevest tán csak nem ront el. Annyit bevállalhatok nála. Főleg ha jól be is fűtött, akkor az ilyenkor, fagyos viszonyok mentén, megéri.
Ez itt a kaptatás a Klostertreppen (fenti és lenti képeken)
A kép közepén az Unterberg, ama bizonyos “házihegyem” (balra a Hochstaff, jobbra a Reisalpe), sokszor tekintgetek onnan ideátra
A gerinckaptatás (fenti képen) a kunyhóba az iménti Klostertreppe ikertestvérkéje lehet, főleg, hogy nem sajnálom magam. Mert egyáltalán. Maximális fordulaton pörgök. Só-mi-só, álmélkodásra sarkalló panoráma fogad. A nemjóját! Ha semmi másért, ezért érdemes volt idáig felmászni, legyen bármi is a menü. Aztán láss csodát, nem a mogorva fiatalember szolgál fel, (mint általában), hanem egy kedves gazdasszony és palacsintásleves meg elektrolit mellé találok valami jó, kalóriadús és kiadós alternatívát is.
És íme, őfenségessége a hatalmas és csodálatra méltó Schneeberg (itt fenn és lenti képen) ugyancsak télies formában. A nyári napernyőket még nem érkeztek beszedni. Hah!
Csúcsforgalom (a szó legszorosabb értelmében) a csúcskeresztnél
Nem sietek, mert még a kunyhó hatalmas üvegablakain át, a melegből kitekintve is csak álmélkodni lehet a tájon. Átöltözöm, mert rendes szokásom szerint úgy megizzadok a kaptatásban, hogy ha valaki közben még le is zuhanyozna engem, az már semmi különbséggel sem járna. Ez egy afféle átok rajtam, de aszongyák, ez kiviszi a betegséges frászt is az emberből. Az pedig jó! Úgy legyen!
Eszméletlen változatosság. Emitt még tél, egy picivel lejjebb meg a legcsodálatosabb ősz.
Lefelé menet aztán már lazábbra veszem. Semmi sietség, csak gyengéd, komótos a séta és bizony van a léleknek miben felderülnie. Egyre tovább, egyre jobban nyúlnak az árnyékok, de szerencsére a köd még nem száll le. Nagyszerű túra volt ismét, bárkinek melegen és hidegen, de még fagyosan is ajánlhatom.
