A tizenkettedik kötetet letéve, folytatás hiányában, tagadhatatlan a felettébb erős és akut hiányérzetem. Bár úgy hírlik, hogy a tizenharmadik kötet idén, valamikor a nyár folyamán fog megjelenni. Tehát a végső, nagy, tizennegyedik záróakkordra még cirka további két-három évet kell várni. És akkor ez a csomag kizárólag Hunyadi János éltével foglalkozik. Az író elmondása és tervei szerint Mátyás és Corvin János sorsa további 10 illetve 4 kötet témája lesz. Isten éltesse és adjon hosszú tartalmas életet hozzá. Nekem is!

A regénysorozat első két ajándékba kapott kötete pedig már évek óta ott porosodott a könyvespolcomon, de valahogy nem volt ínyemre belevágni. Sok mindent hallottam róla, és nem csak jót. Például, hogy rengeteg benne a brutalitás, az erőszak, a mészárlások a megvakíttatások meg ilyesmi. Ez bizony mind visszatartott. Ilyesmire nincs szükségem, gondoltam magamban és így évekig figyelmen kívül hagytam. Közben elfeledtem. Teljesen. Aztán egy szép napon, egyik internetes portálon említik, hogy van egy új filmsorozat, címe „The rise of the raven”. Eleinte úgy gondoltam, valami hasonló bugyutaság lesz mint a Trónok harca (nem láttam és nem is fogom). Ignorálom tehát. Aztán hetek telnek el, mígnem szöget üt a fejemben az, hogy „raven”. Mi akar lenni ez a varjú? Lehet, hogy inkább holló? És hátha köze van azokhoz a sorokhoz is, melyek még ifjúságom óta, ma is, itt csengenek a fülemben (Arany János)?

S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.

És tényleg! Némi keresgéléssel gyorsan kiderítem, hogy a „rise”, az Hunyadira, illetve tehát a holló felemelkedésére utal. Na, ez azért bevallom, kíváncsivá tesz. Hisz nekem itt árválkodik két kötet a film alapjául szolgáló regényből. Lefújom az elsőről a port és lesz ami lesz alapon, kicsit kelletlenül, de belekezdek, mondván, ha tényleg olyan rettenetes, még mindig félretehetem. És néha tényleg rettenetes, de mégsem teszem félre, mert lebilincsel. Gyakorlatilag le sem tudom tenni. Csak falom egyiket a másik után. Vásárlom a további köteteket. És a legrosszabb, vagy inkább a legjobb benne az, ahogy átélem, ahogy magával ragad. Bevallom gyakran megkönnyezem. Néha annyira felkavar, hogy kiver a víz az indulatoktól. Jótól és rossztól egyaránt. Nem is kell ide film, mert a remekbeszabott leírásoknak köszönhetően, a fejemben élethűen peregnek az események. Néha túlságosan is! Mert egy kiragadott példával élve, a karóba húzás menetének precíz és pontos leírására azért mégsem vagyok olyan kíváncsi.

Jobb mint a történelemórák a gimnáziumban. Sokkal jobb. A korábban az elmúlt évszázadok felismerhetetlen szürkeségbe vesző, arctalan történelmi személyek kikerekednek, életre kelnek. Egy más kiragadott példával élve, világossá válik, hogy Alberttel (Albrecht II. von Habsburg) bevezetőleg, miként szakadt ránk a későbbiekben a Habsburg dinasztia (szerencsétlenségünkre). Szívszorító, hogy nekünk nem lehetett Hunyadi dinasztia (Bella gerant alii, tu felix Austria nube = Háborúskodjanak mások, te boldog Ausztria, házasodj!). Mire volt jó az a nagy igyekezet, akarat, vér, elszántság, verejték és halál, ha mindez ma már nem csak hogy nem számít, de nem is maradt belőle semmi. Semmi! Mert minden elkótyavetyéltetett, idegenbe került, leszakíttatott, megbecsteleníttetett. „A török pasa emlékhelyének jutott hely a belgrádi várban, Hunyadi János szobrának nem” (alfahir.hu). Az is kifejezett csoda, hogy még egyáltalán vagyunk és vajon leszünk-e még? Meddig? Mert „jóakaróink” száma azóta sem lett kevesebb.

Az összefoglaló verdikthez tartozik azon meglátásom, hogy öt évszázad ide vagy oda, mindegy, hogy keresztény vagy muszlim, de az európai emberi természet semmit sem változott. Különös tekintettel érvényes ez úgy a magyarra, mint az osztrákra. Na jó, manapság olyan gyorsan le nem fejeznek senkit és a karóba húzás sem divat már, de vannak adekvát és módfelett kreatív módszerek a hatalomnak és a hatalmasoknak nem tetsző kritikusok teljes ellehetetlenítésére. Inkább nem sorolnám. Ilyenkor arra gondolok, hogy Krisztus hiába áldozta fel magát a kereszten, mert azóta még a remény önmagában is elszáradóban van. Kétséges, hogy ama bibliai mustármag csírája valaha is szárba szökkenhet-e még. Kevés kivétellel Szodoma és Gomorra akkor és most, gyakorlatilag amerre szem ellát. Tudniillik ahol nem ilyen értelemben szerveződött az élet, az nagy sikerrel kiirtatott (lásd más kiragadott példával élve, az amerikai indián kultúrák teljes elpusztítását).