Mint ahogyan azt a legutóbbi alkalommal Angikával elterveztük, folytatjuk a Hohe Wand alapos és aprólékos felderítését. Ez a harmadik kiruccanásunk, amit majd még egynéhány követni fog. Most az Isten Áldása (Segen Gottes) elnevezésű kicsiny parkolóból indulunk Toni Seiser felé. Ezzel kapcsolatban nem árt tudni, hogy az évek óta, csipkrózsa álmát alvó vendégház, most június 3.-tól (2023) ismét üzemel.
Először le-föl visz az út, árnyékos erdőben haladunk, majd még mielőtt elérnénk Toni Seisert, balra kanyarodunk a Hohe Wand falai felé (lenti kép). Kezdődik a kaptatás. Először gyengéden, majd a Pfarrersteigen jönnek az atyai nyaklevesek, mert bizony jó meredek ösvényről van szó.
![]()
A szirten a G. Kanzel keresztje
Tetézi a dolgok mibenlétét, hogy a cikk-cakkban kanyargó utat helyenként szinte áthatolhatatlan gallyhalmazok borítják. A környezet állapotából ítélve, minden bizonnyal egy évekkel ezelőtti erdészeti munka „itt-felejtett” maradéka (szokás szerint megmutatni ki az úr a háznál, ami jónéhány fórumon is örökzöld téma).
![]()
A képen jól látszik a terep meredeksége
Legnagyobb csodálatomra Angika zokszó és panaszkodás nélkül küzdi fel és át magát a halmokon. Pedig a nap is tűz ránk erősen. Az út fonalát sajnos szétszaggatja egy ide nem illő széles erdészeti út (fenti képen), amit nyilván fakitermelés céljából vágtak bele durván a hegyoldalba. A kereszteződéseknél extra erőfeszítés szükséges felkecmeregni a fejünk feletti útra.
Na, de lassan-lassan szelídülnek a kaptatók és elérjük a Placklest, amiről már egyszer írtam. Tudniillik a Toni Seiserhez hasonlóan, a remek kilátással bíró vendéglő, mely teljes egészében elfoglalja csúcsot, jó három-négy éve vegetál bele unottan az elmúlásba. Másokkal egyetemben csodálkozom én is rendesen, hogy az ilyen különlegesen pazar kilátással megáldott Hütte, csak így enyészik parlagon.
Mi a csúcsról folytatjuk az Eicherthütte felé, ahová be is térünk. A kunyhó konyhája kifejezetten remek. A választék széles, mindenki megtalálhatja a magáét. Gondolom a Plackles halódásából nagyban profitálhatnak, hiszen így, a vendégsereg nem oszlik meg kettejük között.
![]()
Az egykori ülőlift hegyi állomása a hegyi mentök tanyája lett (már olyan régen leépítették, hogy én sem láttam)
Mielőtt még visszafelé újra átkelnénk a Placklesen, kinézünk a nagy kereszttel ellátott sziklaszirtre (Große Kanzel), ahonnan szép kilátás nyílik a Schneebergre. Bő másfél óra alatt érkezünk le a parkolóba.