Nem akarom túlstrapálni a sziklamászó körökben használt „diretissima” elnevezést, de tény, hogy ez a túra gyakorlatilag egyenes úton, úgymond direkt, a déli gerincen tör Alsó-Ausztia legmagasabb kidudorodására. Eközben, mint azt már korábbi alkalmakon is megemlítettem, begyűjti egy „diretissimával” elérhető, lehető legnagyobb szintemelkedést (1500 m). Attilával indulunk erre az éppenséggel semmiképpen sem elhanyagolható kihívásra, hogy megtudjuk, képesek vagyunk-e még rá (főleg pedig én, mert Attilában nem kételkedtem).

A megtett táv (Weichtalhaus, Stadelwandgraben, Märchenwiese, névtelen déli gerinc, Klosterwappen, Fischerhütte, Wurzelgraben, Krempelhütte, Witzanihreuz, Kientalerhütte, Ferdinand Mayrweg, Weichtalhaus) 14.6 km, 1540 m szintemelkedés bruttó 8:50 óra alatt (nettó 6:30 óra)

A Stadelwandgraben még járható végében fordul az út

Fél tíz után valamennyivel indulunk a Weichtalház melletti nagy parkolóból, mely hétfő lévén majdnem üres (amin csodálkozni nem lehet). Először az aszfaltúton a Stadelwangraben bejáratához, majd áldásosan árnyékos erdőben folyamatos kaptatásban felfelé. Az út bár hivatalosan nem jelzett, mégis remekül követhető. Odafigyelés azért elkel, ugyanis balra, a falak felé, ágaznak le sziklamászók által használt ösvények. Kétséges esetben, jobbra tarts, az aranyszabály.

Az út később elhagyja az árok alját és a Hochgang lejtőin keresi az utat számtalan szerpentinben. A Stadelwandsattelban (nyereg) átmenetileg enyhülnek a kaptatók dőlésszögei, de hamarosan, a Schneeberg hátán újra bekeményít a terep. Cirka 2:10 óra elteltével érkezünk első pihenőkéjükre, a Mesemezőre (Märchenwiese). Itt elfogyasztjuk csoda-italainkat, ki-ki a maga repertoárjából, hogy legyen erőnk a még bizony jócskán felfelé kunkorodó ösvények legyűréséhez.

Elérjük a Grafensteiget

A Mesemező felett cirka 10 percnyire, rálelünk a Grafensteig vonalára, majd követjük az immár jelölt turistautat, valóban nyílegyenesen a csúcs felé. Hamarosan magunk mögött hagyjuk az erdőt és törpefenyők formálta fülledt utcácskában küzdjük magunkat egyre feljebb. A következőkben sziklás terepre jutunk és belénk kap a meteorológusok szerinti északnyugati szél, mely itt azonban egyenesen déli irányból, azaz hátulról csap le ránk. Nocsak, ni! Közben az ég sem éppen vidámkodik. Egy helyen a törpefenyők fala úgy tűnik elzárja a továbbjutás lehetőségét, és mint már korábbi alkalmak esetén is, keresgélni kell azt a szűk és alig-alig látható kis átjárót, mely utat nyit.

A sziklás terepen túl egy hosszú füves hegyháton araszolgatunk tovább, mely nyúlik mint a rétestészta. Egy helyen, a csúcson található radarállomásra pillantva, megsaccolom az eléréséhez szükséges időt, kb. 15 perc. Na lássuk a medvét! Nekiveselkedünk tehát az utolsó menetnek, amiből egy igazi csúcsostrom kerekedi. Tudniillik 5 perc elteltével rápillantok az órámra, és bejelentem hangosan, hogy „10 perc”, Aztán három perc elteltével, hogy „7 perc”, majd percenkéti visszaszámlálás következik. És íme, mit ad Isten, mire nullát kellene kiáltanom, fenn is vagyunk a radarok tövében, igaz még vagy 10 lépés a kereszt, de megcsináltuk. Bruttó, majdnem percre pontosan négy óra a menetidőnk a Klosterwappenig.

Na, ezt itt most rendesen megszolgáltuk…

Hát, ezek a csúcsok nem nyúlnak annyira az égig, mint Nepálban, bár a képzettel el lehet kicsit játszani

Az utóbbi években sajnos gondban vagyok a lábaimmal…így csak óvatosan lefelé

A Schauerstein sziklái tövében

A Krempelhütte

Jöhet a túra kellemesebb része, a Fischerhütte, amiben sosem csalódunk. Elpihengetünk a kunyhóban és majdnem egy egész óra elteltével csak kelletlenül kászálódunk fel, de valahogy muszáj lejutni. Nekem sajnos megfájdultak a lábaim és a térdemre sem hagyatkozhatok teljes biztonsággal, így eleinte csak szép lassacskán baktatok a Wurzengrabenben.

Végtelenül elcsigázva: egy picit szusszanunk

Cirka egy óra alatt érkezünk a Krempelhütte szintjére, majd további negyedóra a Witzani-kereszt, és még 20 perc a Kientalerhütte. A kunyhó hétfőn zárva, de ha nyitva is lenne, kínálata az évek során is szerény maradt. Ez a nehéz elérhetőségének tudható be. A túra utolsó, rettenetesen hosszúnak tűnő szakasza a Ferdinad Mayr-Weg leküzdése. Cirka 1:45 órába kerül. Negyed hétre érkezünk vissza a nagy parkolóba, ahol rajtunk kívül csak egyetlen további jármű van leállítva. Még záróakkordként felfrissítjük elcsigázott végtagjainkat jéghideg Schwarzában. Köszönöm Attilának, hogy társamul szegődött erre a szép kihívásra.