Eredetileg ennek a beszámolónak a Ziehtenkopf via Ederplan címet szerettem volna adni, de a 2483 méteres Ziehtenkopf sajnos kimarad a pakliból. Történt ugyanis, hogy e harmadik hegycsúcs, viszonylagos távolsága miatt, időben csak szűkösen, ha egyáltalán kijött volna. Egyfelől legalább egy órával korábban kellett volna elindulnunk, másfelől pedig a gugli-navigációnak (GPS) is jobban kellett volna teljesítenie, harmadsorban pedig a teheneknek sem lett volna szabad gáncsoskodniuk. Nahát ilyet!

A megtett táv (Zwischenberger Sattel, Ederalm, Anna-Schutzhaus, Ederplan, Loneskopf, Kleine Ederplan Runde, Anna-Schutzhaus, Ederalm, Zwischenberger Sattel) 10.1 km, 910 m szintemelkedés bruttó 6:50 óra alatt (nettó 4:10 óra)

Történt ugyanis, hogy a Zwischenberger Sattel (nyereg), ahol a túra kiindulópontja és az ehhez tartozó parkoló található, egy döngölt murvás út mentén, avagy inkább a végében van. Mint kiderül, a gugli az előre előkészített GPS-koordinátákat ugyan elfogadja, de a murvás utat ignorálja és helyette megpróbál, önkényesen, egy a megadott célponthoz szerinte leginkább passzoló aszfaltutat követni. Az ilyen eljárás különösen hegyvilágban teljesen elfogadhatatlan rávezetéseket szül. A hibát sikerül korrigálni (Stronach felé kell letérni a főútról), de az intermezzo körülbelül 15-20 percnyi időveszteséget okoz. És az aznapi turbulenciák sora ezzel még nem ér véget.

Nos, miután maga a döngölt út is inkább terepjáróknak, összkerék meghajtású, vagy legalább magasított alvázú városi terepjáróknak fekszik jobban, némi feszültséggel eltelve érkezünk a megadott kiindulópontba. Na, de végre útra kelhetünk. A megtervezett program szerint Olgi és Angika az Anna-Schutzhausig mennek majd, mi pedig Attilával begyújtjuk a turbót és nekieredünk a bérceknek. A lányok pedig majd várnak ránk, míg vissza nem érünk.

Neki is fekszünk a kaptatóknak, úgy, hogy az Ederalmon már teljesen loncsra izzadt vagyok. Na, de nini, tehenek! Jámbor jószágok, más gondjuk sincs csak darálni a füvet, egész nap. A legfinomabb falatokért, úgy tűnik, megtanulták kinyitni a turistautakat előlük elzáró kis kapukat is (fenti képeken). Mert csak így tudom elképzelni a szituációt, amibe belepottyanunk. Tudniillik, egy lengő kapuval lezárt szűk turistaúton, ahol éppen csak egy tehénnyi szelességű az ösvény (felfelé menet balról kerítés, jobbról meredek hegyhát), hát pont ott emészt egy ilyen jószág.

Miközben Attilával éppen tanakodunk a mikénten és a hogyan továbbról, a semmiből előbukkan még a mamához tartozó borjú is. A tehén pedig ácsorog, eltökélten, akár az idők végeztéig. Nekünk ugyan sikerül a meredek hegyháton harántolva kikerülni a tehenet, de Angikától ilyet aligha lehet majd elvárni. Mivel az Anna-Schutzhaus már nem lehet messze (azt hittem), elindulok oda segítségért (merthogy ki másé lenne a csorda), na meg, megtudni, hogy egyáltalán nyitva van-e. Mert útközben még senkivel sem találkoztunk, és ez gyanúra ad okot. Érdemes-e egyáltalán az akadályon valamiként áthozni a lányokat?

Attila marad a helyszínen, bevárni Angikáékat. Jómagam, mintha az életemért küzdenék, úgy veszem a kaptatókat, hogy mihamarabb a Hüttehez érjek. Szerencsére nyitva van és a kedves haszonbérlő hölgy, hajlandóságot mutat azonnal lejönni velem a helyszínre, mivelhogy ért a tehenek nyelvén. Közben megcsördül a telefon és Attila jelentkezik, hogy a helyzetet bravúrosan megoldotta. Az utánunk cirka 20 percnyi lemaradással érkező lányok a turistaút alatti úton kikerülték a bocikat, majd a cirka 5-6 méter magas meredek füves hegyháton felmásztak a kerítésig, amin Attila egy lyukat nyitott. Szinte hallani lehet még Lienzben is, ahogy a sziklák lehullanak a szívemről. Na, mi jöhet még?

A nagy izgalomra rendelek mindjárt két korsó sört, és azzal várom Attila érkeztét, aki ismét előre lendül. A tervünk tehát továbbra is él, de ami biztos, hogy a Ziehtenkopfnak lőttek. Na, de sebaj. Nézzük a maradékot! Lényegében, ami ezután jön, már puszta rutinmunka. Először fel a jó magas kereszttel ellátott Ederplanhoz (2062) majd innen folytatjuk a Loneskopf felé.

Olgi is elérte az aznapi célt…

… és Angika is

A második kidudorodás lehet a Loneskopf

A Lienzi Dolomitok csodás együttese

A távolban, a kép közepétől kissé balra a számunkra már elérhetetlen Ziehtenkopf csúcsa látszik (oda-vissza innen még cirka 3 óra út lenne)

A Loneskopf pedig egy fura csúcs, olyan szempontból, hogy sok irodalom és térkép 2245 méterben adja meg a csúcs magasságát, ami hibás. A csúcskereszten meg 2248 m van feltüntetve (vajon ki tudja, miért?). A bergfex turistautakat zölddel jelölő változata rendezi a dolgokat és helyesen, 2316 méterben adja meg a Loneskopf tengerszint feletti magasságát. A magassági vonalak tanulmányozásával is teljesen egyértelmű, hogy a csúcs a 2300, sőt inkább a 2310 méteres szintvonal felett található. Az én GPS kütyüm is 2310 m feletti adatot jegyez fel (lásd a profilt). Na, bumm!

A tehén-tett színhelye

Marad tehát a visszaút, amit az Anna-Schutzhausig bőre szabott egy órában teljesítünk. Ott megtörténik a találkozás és a társaságunk ismét teljes. Közben mint kiderül, Olgi és Angika is megmászták a Hütte feletti Ederplant, mégpedig teljesen egyedül. Ez jövőbeli reményekre ad okot. Az Anna udvarán eltöltött elemózsiaszünetünk után tehén- és GPS-problémák nélkül sikerül a völgybe rendre visszaszállingóznunk.