Egy testes hegy, egy testes kalandhoz. A mai nap kizárólag az enyém! Már jó ideje kinéztem magamnak ezt a szinte szabályos kúp formájú magányos hegyet a, a Rötelsteint (amit Rettensteinnek is hívnak), a Dachstein déli tövében. Szinte tessékel, hogy csak erre-erre gyertek, ide fel hozzám (lásd lenti képen)! Ez egy olyan hegy, amelyet legalább egy életben, egyszer, mindenképpen érdemes meglátogatni, de kérdés, hogy vajon többször is? Aki ezt megteszi, tudni fogja, hogy miért. De elmondom.

Egy régebbi képen büszkén pózolok a Rötelstein előtt, hogy na majd egyszer, remélhetőleg, én is eljuthatok, oda fel. Ez a majd egyszer most van! És lám, a nevét a jól látható vörös kőzetéről kapta.

A mgetett táv (Rettensteinhütte [GPS: 47.44725, 13.531083], Ahorneggalm, délnyugati gerinc, Rötelstein, északi gerinc, Sulzenhals, Sulzenalmen, Ahorneckstraße, Rettensteinhütte) 10 km, 930 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra (nettó 3:45 óra)

A Bécsi-Alpokon nevelkedettek hasonló terepre számíthatnak, mint például a Herminensteigen (Schneeberg), vagy a Wildes Gamsecken (Rax), vagy éppenséggel a Preintalersteigen (Rax), netán pedig a Rauher Kammon (Ötscher). A Rötelstein megmászásához szükséges legalapvetőbb követelmény a szédülésmentesség, a kitettség elleni immunitás, és az alapszíntű tapasztalat sziklamászás terén legalább 2- szinten. Ez tehát nem egy kifejezetten vándorbotos hegy, illetve, inkább az antitézise.

Az Ahorneggalmon át, még részben árnyékban

Pillantás balra a Püspöksüveg felé

A barangolásoknak emilyen sziklafalak vetnek véget

A beszámolók zöme egy körutat talál javallani a Rötelstein megmászásához, mégpedig felfelé a hegy délnyugati gerincén, lefelé pedig az átellenes északi gerincen. Ennek megvan a maga logikája, tudniillik a délnyugati gerinc, mászás tekintetében élvezetes, technikásabb, a kulcspont egy cirka 6-7 méteres fal, valószínűleg egy színtiszta 2-es. A többi helyen 1+/2-. A térkép az út technikai nehézségét T5-ben adja meg. Részemről, itt felfelé, igen, szépen lehet sziklát fogva haladni, de a lefelé mászást, semmiképpen sem vállalnám.

A következö sziklafal-együttes jön (a kép közepén), lent közelítésben ugyanez

Az északi oldal bár gyengébb, mert nem lehet több egyesnél, többnyire inkább csak 1-, de az ereszkedés, szinte a teljes hosszában, egy különösen meredek, laza sziklagörgeteg-szőnyeg. Hivatalos besorolása „csak” T3. A különféle méretű szikladarabok olyan lazán ülnek, hogy a legkisebb figyelmetlenségre is meglódulnak és kőomlást idézhetnek elő. Hasonlatos a Lugauerról való lejutáshoz. Hegymászó sisak viselését mindenképpen kötelezőnek tartom, bár ezt legnagyobb csodálatomra senki sem említi.

Utolérek egy négytagú csoportot. Jól látszik a “kémény”, cirka 1+ szinten

Ezzel szemben a délnyugati gerincen a szikla állapota sokkal jobb, a fogódzók stabilabbak, de itt is volt alkalmam lazán, lötyögősen ülő szikladarabokat érinteni. A szabály tehát, hogy mindent fogást legalább kétszer kell próbálni, mielőtt rávisszük a teljes testsúlyunkat.

Más falak is jönnek…

Kilátások a gerincről

A délnyugati gerinchez a nyáron elhagyatott Rettensteinhütte parkolójából vezet a pirossal mindvégig jól jelzett út. Induláskor, az árnyékos részeken, alig lehet több tíz foknál, és így örömmel fogadom a nap által langymelegen kivilágított részeket. Ami nem tart sokáig, mert a nap heve hamarosan fokozódik. Először szép hegyi legelőkön át kanyarog a mérsékelt emelkedő, majd az Ahorneggalmot követően az út elkezd durvulni. Eleinte egyszerű sziklalépcsők jönnek, majd kisvártatva ott állok az első próbatétel lábánál. A túrabotokra itt már semmi szükség.

A Rötelstein csúcsa felé enyhülnek a kihívások (lent közelítésben az előttem haladók)

A sziklamászós részeket gyaloglós szakaszok követik. Sajnos nem számoltam hány ilyen követi egymást (talán három). Ama bizonyos kulcspontot viszont látni, érezni, érzékelni és tudatosítani lehet. A kérdésem itt csak annyi, hogy lesz-e még ehhez hasonló? Hát nem lesz, ezt utólag is érdemes megjegyezni.

Nagyon közel a csúcshoz

A célban…

Utolérek egy négytagú csapatot (fenti képek), és később is a nyomukban maradok. A csúcs közelében enyhülnek a technikai nehézségek, mígnem az ösvény vándorbotos gyaloglássá szelídül, elő is veszem a túrabotokat, majd jól jönnek lefelé is. Odafenn, a csúcson, szűkösen mért a hely. A négy vándor már letelepedett, nem mutatnak sok hajlandóságot arra, hogy elmozduljanak (lenti kép) és szabadon lefényképezhessem a keresztet. Teljesen lefoglalja őket az uzsonnázás. Végülis nappal szemben próbálkozom, részleges sikerrel.

Visszapillantás a gerincre, ahonnan jöttem

A lefelé vezető út vonala egyelőre nem sejtet semmi rosszat (balra a képben a Torsten, Mitterspitz és a Hoher Dachstein hármasa)

Visszatekintés a csúcson sziasztázókra

Én is helyet foglalok egy kis időre, ami nem könnyű, mert a fű még harmatos. A kereszt talapzata megteszi. Elmajszolok egy almát, iszom egy kis vizet a kulacsomból és nagy elszántsággal indulok lefelé. Lesz aminek lennie kell, mert visszafelé, számomra nincs út. Muszáj tehát az északi gerincet választanom. Először egy lankás mező próbál altatni, de amint elérem a szélét és lepillantok, egy szörnyűség tárul elém (ahogy számítottam rá). Murvás, sziklagörgeteggel felszórt meredek szerpentinek, ahol minden egyes lépés az utolsó lehet. Ez az a szakasz, ami miatt, ismétlésre nem vágyakozhat az ember. Ezzel szemben a délnyugati gerincet viszont szívesen bevállalnám, máskor is.

A túrabotokat hamarosan ismét el kell csomagolnom, mert mászás következik lefelé, ami gyakorlatilag mindvégig így marad. Egyetlen fényképet készítek (lásd feljebb) egy hajmeresztő lemászás után, visszapillantásban, aztán felhagyok a fotózással. Kisebb gondom is nagyobb ennél. Nagy kő esik le a szívemről, amikor elérem a törpefenyős részt. Vége a felfokozott izgalmaknak, szerencsésen leérkezem.

Szemben a Torstein

Végre előbukkan a Sulzenhals (nyereg)

Elérem a Sulzenalmok mezőségeit

A Sulzenhals nyeregben egy padon, két középkorú hölgy figyelhetett, mert gratulálnak nekem, amikor leérkezem. Hallották, hogy ez egy inkább nehéz hegy. Igen, mondom, ezt én is így érzem. Következhet a dolgok kellemesebb része. Ereszkedem szépen nyugodtan a Sulzenalmok felé. Cirka fél óra elmúltával érkezem a Wallehenalmra (fenti képen). Az itteni Almok valamelyest egyszerűbbek a két nappal ezelőtt látogatott Hofalmok viszonylatában.

Indulok vissza, lefelé, szemben a Rötelstein köszönt

Igen, a Püspöksüvegen van egy csúcskereszt is

Még elmasírozom a másik Sulzenalm, a Kralehenhütte mellett, mely kicsivel a Wallehenalm alatt fekszik (érdekes hangzású nevek). A visszafelé vezető út nagyrésze jóillatú fenyveserdőn át vezet. A Wallehenalmtól számítva, cirka 1:15 óra alatt érkezem vissza a Rettensteinhütte parkolójába (lenti kép).