A Schneeberg platójára vezető turistautak közül (eltekintve a tisztán sziklamászó útvonalaktól) a Herminensteig a legmeghökkentőbb, a legigényesebb és tehát a legkalandosabb, még akkor is, ha az Alsó Herminensteiget kihagyjuk a képből. Van már négy éve, hogy utoljára erre jártam. A mai nap, kilenc órányi napsütéssel, gyenge légmozgással, elvileg tökéletesen megfelel egy ilyen kiránduláshoz, hacsak, az éjjel nem húzott volna át a hegyen egy havazást is hozó front.

A megtett táv (Schneebergdörfl [GPS: 47.776783, 15.863017], Schneidergraben, Nördlicher Grafensteig, Herminensteig, Waxriegel, Damböckhaus, Bahnhof Hochschneeberg, Baumgartner, Mieseltal, Schneebergdörfl) 12.6 km, 1210 m szintemelkedés bruttó 6:40 óra alatt (nettó 4:30 óra)

A napfény pár óra alatt visszaveri a fagy és hó támadását

Tudniillik kissé meglep (szinte meghökkent), hogy amikor az autópályán szemben feltűnik a Schneeberg tisztán kivehető sziluettje, az vakítóan fehér. Ami olyan erősen visszaveri a napfényt, az bizony hó és jég! Na, erre azért nem számítottam! Máris alternatívákon gondolkodom, hisz télies körülmények közepette a Herminensteig egy egészen más kihívás. Majd elválik ha közelebbről látom. Addig is átfutom fejben a lehetőségeket. Mivel az idő tökéletes, visszavonulásra nincs okom, csak egy esetleges alternatív útvonal megválasztására.

Mehetnék mondjuk a Hengst lábától a standard útvonalon a Szalamandra pályája mentén. Ez a teljesen gyáva variáns. Bátrabb forma, hogy felmászom a Grafensteig vonaláig és majd ott elválik, attól függően, hogy milyenek a viszonyok. Amennyiben túl sok lenne a hó, akkor még mindig folytathatom Baumgertnerig és onnan tovább fel a platóra.

Ascher nyergen átbukkanva aztán elém tárul a Schneebrg teljes panorámája, amely enyhén cukrozott képet mutat. Ha van is hó, az nem lehet sok, tehát mindenképpen megpislantanám a Grafensteig vonalát (fenti és lenti képeken).

Háromnegyed tíz lehet, amikor elindulok Schneebergdörflből. Zimankós, de napos az idő. Ahol akadálytalanul tekinthet rám a napocska, ott kellemesen érződik múlóban levő ereje. Máshol meg kesztyű, tökfedő is elkel. A Schneidergraben még optimális körülmények között sem tartozik a kedvenceim közé. Egy mindig sötét, meredek, huzatos, visszataszító árok, felszórva sziklagörgeteggel, nehezen járható murvával. Az árok szájában, egy táblán, 30 percben van megadva a Grafensteig elérésének időtartama, amiről tudom, hogy teljesen hamis. Legalább egy negyedórát kell hozzáadni. Ez valóban így is van, cirka 11:00 órára bukkanok ki a gyengén behavazott ösvényre (fenti képek).

Nekem is pont egy északi útvonalat kell ilyenkor választanom, dohogok magamban, amint meglátom a valóban télies utat. Szerencsére ott, ahol a nap bevilágít, a hó máris olvadozóban, helyenként már teljesen el is tűnt. Amikor elérem a Felső Herminensteig beszállóját, még gondolkodom egy sort, hogy akkor most merre menjek. Tovább a Grafensteigen egy óra Baumgartner, majd onnan fel a platóra még legalább ugyanennyi idő. A Herminensteiggel bő egy, másfél óra alatt végeznem kéne. Ez adja meg a löketet ahhoz, hogy azonnal ráforduljak a Herminensteig vonalára (fenti képek).

Szakaszonként teljesen száraz már a terep

Az árnyékban levő szakaszok gyengén porcukrozottak, de érdekes módon sehol sem csúszós a terep. Még a vastagabb hórétegeken is van jó tartása a bakancsnak. Az út pirossal kitűnően jelzett (fenti képen). Ennek ellenére, legelső alkalommal (2012-ben), mégis sikerült elvétenem. Nem szívesen emlékszem vissza erre. Bár akkor már maratoni futóversenyeken edződtem, a lábizmaim mégsem nőttek fel az ilyen kalandokhoz, és begörcsöltem, többször is. Most elégedetten konstatálom, hogy az évtizedek adta-hozta gyakorlatok nyomán, ilyen szempontból, a Herminensteig már meg sem kottyan.

A Felsö Herminensteig az Alsóval összevetve, „gutmütig”, azaz jóindulatú. Mindezek ellenére nem elhanyagolható igényeket támaszt, különösen a második fele, tudniillik a kulcspont feletti rész. Haha, kulcspont (fenti képek)! Valószínűleg sokaknak beletörhetett itt az útba a bicskájuk, mert mint látom, nagy piros nyilak terelgetnek egy új ösvényre, ami rövidre zárja eme 2-es szintű kulcspontot. Aki tehát akarja, bevállalhatja, vagy megkerüli.

Személyes véleményem, hogy ezzel nem biztos, hogy jót tettek. Tudniillik az, ami ezután még a túrázókra vár, icipicivel tán egyszerűbb, de nem ártalmatlan. Még mindig jobb, ha valaki itt adja fel, mint később, ahonnan a visszafordulás önmagában is egy kétséges kaland. Tudom, sokan fordított irányban is jönnek lefelé, de nekem ez eszembe sem jutna. Egy szó mint száz, az út eme második fele bővelkedik immár ki nem kerülhető, sziklatornyokra, falakra és légiesen kitett gerincekre való felkapaszkodásokban. Egy helyen a hátizsák levételével lehet egy keskeny résen átpréselődni. Egy más helyen van drótköteles biztosítás, ami ott nagyon is kell, mert e nélkül, azért komoly gondjaink akadhatnának.

Klosterwappen baloldalt és Fischerhütte, Kaiserstein jobbra (lent közelítésben). Ma odáig nem megyek.

Háromnegyed egyre végzek a Herminensteiggel, ami cirka másfél órában adja meg a mászás időtartamát. Alig tíz perc elteltével már a zúzmarás csúcskeresztnél vagyok. A továbbiakban rendhagyóan a Damböckhausban ejtem meg déli pihenőmet (fenti és lenti képen). Szinte egészen pontosan 13:00 órára már le is huppanhatok odabenn, a kályha mellett, egy asztalnál.

Szemben a Krummbachstein közelítve (érdekes, hogy nem látom az ottani csúcskeresztet)

Háromnegyed órát töltök el a kunyhóban. Ami ezután jön, már csak egy élvezetes, remek, napsütésben, relaxációban gazdag ereszkedés Baumgartnerig. Itt sajnos le kell mondanom a napsütés további majszolásáról, mert bekanyarodnom az árnyékban levő Mieseltalba, hogy rendre visszaérjek Schneebrgdörflbe. Nagyszerűen sikerült élvezetes túra, ami valóban csak olyanoknak ajánlott, akik szeretnek sziklát fogni és nem szédülnek vad mélységek láttán.