Három legutóbbi túránk során megfigyelhettük, mint süllyed folyamatosan a novemberi hóhatár. Amikor a Kreuzbergen jártunk, éppen csak a Rax és a Schneeberg legmagasabb részei voltak érintve, azaz a cirka 1800 méter fölöttiek. Amikor pár nappal később a Waxriegelre mentünk, egy csapadékos éjszaka után már 1300-1400 méter felett fehérlett a táj, de néhány hópihe lejjebb is letévedt. Most vasárnap ismét egy éjszakai hidegfront utáni napsütéses ablakot használunk ki arra, hogy felmenjünk a Knofelebenere. Odalenn a völgyben még az őszi hangulat dominál, de 1000 méter szinten már beszólt a tél.

Gyakorlatilag ez is egy olyan túra, amiről már nem sok újat tudok elmondani, a részletek itt megtalálhatók. Ezért extra beszámolót már nem szánnék rá, hacsak nincs valami különleges mozzanata. És hát ezzel a jól megfigyelhető hóhatár csökkenéssel megalapozottnak láttam néhány fotó erejéig említést tenni az akcióról. Különös tekintettel pedig arra nézve, hogy Angikának akarva-akaratlanul, de ez lett élete első télies hangulatúra sikeredett túrája.

A Marien-Steigen

Másfelől az, időjárással meg a klímával kapcsolatban szólni lehet tán arról a mostanság hőn elhallgatott tényről is, hogy legutóbbi kutatói megfigyelések szerint mind az Arktisz, mind pedig az Antarktisz jégpáncélja növekvőben vannak. Én már régen nem hiszek a művileg futtatott „szakembereknek” sem pedig a jövőbe látó önjelölt médiumoknak. Majd elválik, miként alakul ez a klíma dolog, nem érdemes az események elébe menni.

Már majdnem egy fél “Winter-Wonderland”

Egy másik említésre méltó “apróság” a vendégházban történik. Mivel nagy odabenn a tolongás, egy idősebb páros kérdezi, letelepedhetnének-e az asztalunkhoz. Hát persze, csak tessék. Én mindjárt kiszúrom a pasast, mert a kabátja vállán egy nagy, kerek nepáli logó díszeleg, ha jól emlékszem Ama Dablan felirattal, de erre nem mernék megesküdni. Viszont biztos vagyok benne, hogy a Himalájával kapcsolatos embléma. Na, ezen akár el is siklott volna a figyelmem, de a hátizsákja is tele van mindenféle náció zászlóival. Aki kicsit jártas hegyi dolgokban, annak nyilvánvaló, hogy csupa különleges hegyvilággal rendelkező nemzetről van szó. Konkrét példának okáért Chile és Argentína.

Szóba is elegyedem mindjárt az illetővel, és mint kiderült, valóban járt odalenn Patagóniában. Aztán csak úgy heccből megkérdezem, volt-e már szerencséje nyolcezresekhez, mivelhogy, mondván, láttam ilyesmi utalást a kabátján. Tudniillik lélekben nem igazán gondolom komolyan, hogy pont a Knofeleben botlok majd bele egy afféle majdnem Hans Kammerlanderba. Az ipsének viszont a kérdésemre a szeme sem rebben, egyenesen rám néz és igenlően bólint. Négy ilyen csúcson is járt, Cho Uyo, Mt. Everest, Shisa Pangma és Nanga Parmat. Legutóbb pedig az Ama Dablanon, ami ugyan nem nyolcezres, de egy különösen igényes hegy. Nahát!

Nos, megilletődésemben majdnem lefordulok a székről, még jó, hogy Angika megtámogat. Egy igazi magashegyi hegymászóval ülök egy asztalnál! A burgenlandi Hans Goger (még akkor nem tudtam), akinek wikipédia oldala is van, könyveket írt és egyébként is nagy sportember hírében áll. Szóval, bevallom, eddig nem tudtam létezéséröl. Tulajdonképpen még távozóban sem tudom, kiről is van szó, meg hogy estleg tán valami vicc az egész, így aztán még megérdeklődöm, van-e valami oldala a neten. Erre kedvesen átnyújtja nekem a névjegykártyáját: Hans Goger. A név ugyan semmit nem mond, de amikor otthon utánakeresünk, már dől az információ. Az első burgenlandi, aki ilyen magasra vitte, úgymond. Különleges dolog, hogy pont a legsíkabb, legkevésbé tagolt tartománybéli osztrák polgár visz végbe ilyen tetteket. Lásd a Mt. Everesten is a burgenlandi zászlót bontotta ki, nem a piros-fehér-pirost.

Hans Goger: https://hansgoger.com/