„A folyamatos kitartás képessége, amikor nem adjuk fel a próbálkozást azzal kapcsolatban, amiről eldöntöttük, hogy megtesszük, még akkor sem, ha nehéz megtenni. Hosszú távú akarat a céljaink elérésére”, mondja az egyik értelmező szótár az állhatatosságról. Mióta több-kevesebb sikerrel blogolásra adtam a fejem, eltelt több mint egy évtized. Tulajdonképpen majdnem kettő is, ha beleszámítom a kezdeti éveket is. Tudniillik egy kevésbé állhatatos platformon kezdtem, mely elég gyorsan lefulladt és a wordpress vette át kárvallott klienseit.

Nos, azóta is folyamatosan akadnak figyelemreméltó kezdeményezések, melyeket ilyen vagy amolyan okból kifolyólag az „ajánlott oldalak” címszó alatt szoktam belinkelni. Sajnos a tapasztalataim esetenként kiábrándítóak, különösen ami a magyar kezdeményezéseket illeti. A nagy garral beindított blogok gyakran, sőt szinte előrelátható bizonyossággal dobják be egy bizonyos idő után a törülközőt. Ami két-három éven túl is bírja a strapát, az már majdnem matuzsálemnek számít. Minél nagyobb vehemenciával és zengzetes szólamokkal indít a tartalom, annál valószínűbb a gyors és biztos végzet. Az okok legtöbbször homályba vésznek, mert vagy nem frissül többé, vagy hirtelen elérhetetlen lesz a megadott link.

Ha egyszer én is abbahagyom, akkor azért előtte majd jelzem. Valahogy úgy, ahogy Robert Rosenkranz is bejelentette. Ha ez nem következne így be, akkor egyszerűen hirtelen szólt közbe a sors és kész. Amit most mondani szerettem volna, az csak annyi, hogy látszólag általában is hiányában vagyunk ennek a bizonyos állhatatosságnak és hajlamosak vagyunk hirtelen fellángoló érzések sodrába hamis, vagy meg nem gondolt döntéseket hozni.