Télen nincs szebb, mint szikrázó napsütésben behavazott hegyvidéki tájban barangolni, sportolni. Az időjárás kegyéből, végre sikerül összehoznunk egy olyan kirándulást, mely elméletileg kilátásba helyez egy ilyen élményt. Sajnos érkezéskor, a völgyben, csak barnuló őszi avar és sárig felázott talaj fogad. Tulajdonképpen csalódottak vagyunk, mert elvárásaink szerint Lilienfeld környékének (Gutesteiner-Alpen), jobban kellett volna bírnia a pár napja beállt olvadást. Hát, mint tapasztaljuk, a cirka 400 m szinten fekvő Fallgrabenben, ami a kiindulópontunk, téli „feelingnek” sajnos nyoma sincs.

A megtett táv (Fallgraben/Liftstraße, Wasserfallweg, Lilinfelderhütte, Klostertreppe, Muckenkogel-Klosterpunkt, Gratweg, Trainserhütte, Breite Forststraße bis zur Lilienfelderhütte, Jägersteig-részben, Fallgrabe/Liftstraße) 12 km, 950 m szintemelkedés bruttó 5:45 óra alatt (nettó 4:00 óra)

Hótalpakat akarva-akaratlanul az autó csomagtartójában hagyjuk, amikor 10:00 óra körül Cirmivel és Attilával nekilendülünk a Wasserfallwegnek (fenti kép). Amennyiben tartós a fagy, az itt lezúduló vízesések jégfallá merevednek és alkalmat adnak az arra felkészült sportolóknak a jégmászásra. Ilyenről ma szó sincs, a vízesések vidáman és akadálytalanul zúghatnak alá a magas sziklapárkányokról (lenti képek).

Úgy 750 m szinten kezdődik aztán egy reményteli, télbehajló metamorfózis (fenti képek), ami eltart úgy cirka 850/900 m tengerszintig. Ezután tudniillik végérvényesen belefutunk a havas télbe. Végre hó és hozzá napsütés! Közben füstöt szagolok, amiből arra a következtetésre jutok, hogy a Lilienfelderhütte nyitva van. És valóban! Ez nekem újdonság, mert télen még soha nem tapasztaltam. Netán újítottak?

Feljebb érve a szél is kezdi éreztetni magát. Eleinte csak lökdös, majd időnként elszunnyad, hogy újult erővel ébredhessen és támadhasson. A Muckenkogelra (1248 m) érve aztán véglegesíti permanens jelenlétét. A Klostertreppe (kaptató neve) vonalán, mely meredeken visz fel a Muckenkogelra, hagyományosan rengeteg havat rak le az uralkodó északnyugati szél. Most sincs másként. Cirmi közben kétszer is derékig beszakad egy-egy hótakaró rejtette gödörbe. 

A Klostertreppe kulisszái, fenti és lenti képek sorozata

A továbbiakban újra kiérünk a Traisnerhüttehez vezető széles, hótorlaszokkal tarkított útra, amit kisvártatva, balkéz irányában ismét elhagyunk, hogy a hegy gerincén folytathassuk egészen a kunyhóig. A felettébb élénknek titulálható szél bizony tagadhatatlanul kemény téli élményben részesít, arra az esetre, hogyha még valamelyikünknek netán kétségei maradtak volna afelől, hogy ez itt most ténylegesen is a télről szól. Elkel bizony egy plusz réteg ruha, miközben a fejem még kapucni ellenére is hógolyóvá fagy.

Na, de a kunyhóban kellemes meleg fogad, a kályhában lobog a láng és legnagyobb meglepetésemre hely is akad a megfáradt és éhes/szomjas vándoroknak. Majdnem három órába tellett, míg idáig felértünk. A teraszon, a téli álomba szenderült asztalokra mintegy 40 cm vastag hópaplan telepedett. Vajon megmarad-e, avagy a következő napok melege felemészti?

Jó egy órás déli pihenőnk után az egyszerűbb, gyengédebb lejtésű visszautat választjuk. Sajnos aztán, mint az várható, ama 750 m szinten, valahol a Lilienfelderhütte alatt, elérjük a prózai, komor, őszi színek határát (lenti képen). A Jägersteig sarát is inkább próbáljuk kikerülni és maradni a valamelyest szárazabbnak látszó széles erdészeti úton. Nagyszerűre sikeredett kirándulás, remek kis társaságban. Alaposan belekóstolhattunk a télbe is, reméljük a soron következő, hagyományos évzárót nem kell majd ismét áthelyezni, vagy elhalasztani.