Ma csodás téli idő, acélkék égbolt, vakító napsütés, patyolatfehér hó, gyengéd légmozgás csalt ki a természetbe. Választásom az Unterbergre esett, egyrészt mert közel van, másfelől meg így rizikó és csalfa kaptatók nélkül is jól felmérhettem, hogy a hétvégi havazás mit hozott, mire lehet egyébiránt is ilyen tekintetben számítani.

A megtett táv (Ramsental, Kirchwaldberg-alatt, 231-es turistaút, Schneid-Abfahrt mellet, Unterberg-csúcs, Unterberg-Shutzhaus, Karnerboden-Abfahrt, Talabfahrt, Ramsental) 11.2 km, 800 m szintemelkedés bruttó 5:10 óra alatt (nettó 4:00 kerek óra)

Nos, érdekes, hogy útközben, az Unterberg parkolói felé, alig-alig látok havat. Őszi, barnuló aljzatú erdők mentén gurulok a Lamwegtal felé. Hó nincs sem Pernitzben, sem pedig Muggendorfban. Csak a Myra-vízesések felett, Thal falucskánál kezd változni, kifehéredni a táj. Közben már-már azon morfondírozok, hogy a hótalpaimat inkább hagyom az autóban. Na, de ohó! A Thal utáni völgyben, mintha elvágták volna. -10 C fok és mély tél, összefüggő hótakaró fogad. Nos, akkor, mégsem kell spekulálnom, a tény eldöntetett, a hótalpak kötelező alkalmatosságok!

Eleinte csak vékony, könnyű pihékből álló hótakaró repül szerteszét lépéseim nyomán. Aztán ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a takaró vastagsága felfelé haladva bizony rendre kövéredik. A koldusember-keresztjéig (Bettelmannkreuz) még gond nélkül haladhatok. Itt elágazik az út, jobbra a Kieneck, balra pedig az Unterberg. Balra fordulok és máris érzékelem a hirtelen változást. Szél építette, friss, mély hódűnéken át küzdöm magam, mindaddig, amíg egy ilyen szinte elnyel. Nincs mese, hótalpakra váltok. Máris nagyban megkönnyíti a haladást. Nyomok híján a havazás után én vagyok itt az első, aki utat tör a szűzi havon.

Az ösvényt, amin haladok jól ismerem, a hótakaró miatt azonban helyenként meg-megtorpanok, hogy akkor most pontosan merre is vegyem az irányt. De nem gond, elvéteni szinte nem is lehetne.

Visszapillantás a Kieneck felé, lent az Enzianhütte közelítve

Egy rendhagyó intermezzo, hogy a gerincre egyenesen felvezető keskeny, erdei csapás járhatatlan. Hatalmas kidőlt fenyő zárja el a szakaszt, mindjárt az elején. Kikerülni a bozóton át sem lehetséges. Visszafordulok tehát és folytatom a kijelölt széles turistaúton, majd egy jobbra felfelé kínálkozó erdészeti útra térek, amit nem ismerek, de a GPS szerint az irány stimmel. A végén elérhetem az eredetileg is megtervezett vonalam.

A derekas kaptató valóban elvisz a sípályák széléig. Innen aztán már szabad terepen haladok és bukdácsolok (fenti képek). Csodálkozom is, hogy miért nem üzemel a síterep, hisz a hétvége hozta havazás, tán lehetővé tenné. De ők tudják. Később, amikor már lefelé bandukolok a síterepen a Karnerboden lift irányában, nyilvánvalóvá válik az ok. Itt a sítúrázók helyenként már a talajig leekézték a friss hótakarót. Vastagsága tehát nem elég egy hóágyúk nélküli terepen. Még legalább plusz 10-15 cm égi áldás elkelne.

Az Unterberg-Schutzhaus nyitva. Hétköznap ellenére is jól látogatott. Amikor a csúcsról odaérkezem, látom ám, hogy sítalpak garmadája támasztja a kunyhó oldalát. Odabenn sűrű a levegő, de egy helyet azért gond nélkül találok. Jól megérdemelt déli pihenőm után aztán eseménytelenül ereszkedem alá a Karnerboden-sípályán, majd pedig a Heurissen át (fenti kép) a parkolóig. A sítúrázók örömére, a hó jelenleg még elégséges ahhoz, hogy visszacsusszanjanak a kiindulópontig.