Folytatódik a februári tavasz. Ma felhőtlen égbolt, 10 C fok körüli hőmérséklet van beharangozva. Szeretnék felderíteni néhány még számomra is ismeretlen ösvényt a Hohe Wandon, na meg aztán emlékeimet felelevenítőleg, néhány más, régóta hanyagoltat is. Itt van mondjuk a Völlerinsteig ami Springlessteighez hasonló meredek alkotmány. Fa-, akarom mondani szikla-nyűvő koromban, a HTL-Steigről használtam lejövetnek.
![]()
A Leitersteig felé akadok erre a motívumra
Első attrakcióként a még soha be nem járt Leitersteiggel kezdem. A/B-ferrataként tartják számon, azaz tapasztalt mászóknak nem jelenthet semmiféle gondot. Nem viszek sem kantárt, sem beülőt. Mint kiderül, ez így rendjén is van. Gyerekeknek, akik frissen ízlelgetik az ilyen csodákat, viszont abszolút alkalmas terep megismerkedni a karabinerek használatával (lenti képek). Az egész sajnos nem túl hosszú.
![]()
A sárga nyíl jól mutatja a beszállót. A ferrata a kép közepétől kissé jobbra, feljebb halad (kattint képre teljes felbontáshoz, jól látszódnak a kengyelek)
![]()
Itt egy harántolós szakasz, aztán vége (lenti kép)
A sziklaáttörés után egy elvadult árokban folytatódik az út. Gondolom a tavaly hirtelen betört tél nyomán hevernek a szépszál fák keresztbe az úton (lenti képek). Eddig még nem jutott eszébe az alpesi szervezeteknek, hogy járhatóvá tegyék. Az árnyékos völgyből hirtelen bukkanok ki a napos platón.
Elbandukolok a Kelkáposztaház (Kohlröserlhaus) mellet (fenti kép), ahová majd a második érkezésemkor szeretnék betérni. Most viszont folytatom a poroszkálást a Brünnlriessig, ami egy viszonylag mérsékelt nehézségű ösvény, alászállásra remekül alkalmas.
Odalenn egy darabon a széles erdészeti utat követem délnyugat felé, majd egy előre meghatározott ponton derékszögben, északnyugatnak fordulok a falak felé, hogy újfent találkozhassak a Hanselsteiggel. Ez volt zöldfülű korombéli indítóm, a nehéz ferraták világába. Emlékszem, mennyire fel voltam indulva, hogy szálegyedül ilyesmire vállalkozom (ez 2010-ben volt).
![]()
Közvetlenül a Hanselstig beszállója alatt, a sárga szikla jó tájékozódási pont
![]()
És íme ama emlékezetes rámpa előtt…
A Karnitsch-Stüberlhez (fenti és lenti képen) félvezető rámpa előterében, 14 évvel ezelőtt, bizony megremegtem, de eltökélten és mindenre elszántan másztam meg életem első, valamirevaló sziklarámpáját. Most felérkezve, lehuppanok a barlang előtti padra, hogy élvezzem a panorámát és kissé elmélázzak az azóta eltelt módfelett kalandos éveken.
A továbbiakban az út egy tériszonyosoknak nem feltétlenül alkalmas keskeny sziklapárkányon kerül meg egy pillért (fenti kép), ami egy sziklahasadékhoz visz. Először falba vert U-vasakon fel (lenti képek), majd a továbbiakban egy kellemetlen, függőleges, kissé jobbra dőlő, hosszú vaslétrán, amit a falrajz a legnehezebb szakaszként (B) tart nyilván, érkezem egy szelídebb sziklavilágba. De itt még nincs vége a dalnak. Némi könnyű mászás jön még utóadaléknak, egészen fel az aszfaltútig. Odafenn balra fordulok és most már majd be is térek a Kelkáposztaházba.
![]()
A Kelkáposztaház már jól látható (fenti-lenti képeken)
![]()
… de még itt tovább fel könnyü mászás árán
Odabenn a gazdán kívül nincs senki. Nocsak-micsak! Ilyen szép idő, és madár sem jár errefelé? Na, de nem csoda, ha az embereket meghülyíti ez a fajta időjárás, ami inkább áprilisinak felelne meg. Így február közepén farkasordító hideg lenne a normális, de legalábbis valamiféle szerény hideget imitáló forma.
Cirka háromnegyedórás ebédszünetem után a Skywalk (fenti képen) felé veszem az útirányt, hogy majd a Völlerinen (lenti képek) ereszkedjem alá. Egy más alkalommal majd itt célnak jó lesz ismét a Frauenlucke, ami annak idején (úgymond az “őskorban”) Cirmi első ferratája volt.
![]()
A Frauenlucke barlang bejárata a Völlerrinről nézve. Valaki éppen felmászott és halad be, figyeld meg a lenti közelítésben.
![]()
A HTL-Steig beszálló fala (D/E), kattint teljes felbontáshoz
Ezután a kékkel folytonosan jól jelzett Wandfußsteigen fejezem be a kirándulást (lenti képen). Az utat csak a HTL-Steig beszállójáig ismerem (fenti képen), mert ezen, tovább még soha nem mentem. Na, akkor majd most. A keskeny turistaút egy gyakori fel-le minta mentén halad a meredek sziklafalak vadregényes tövében, míg egy pontban keresztezi a platóra vezető közutat. Az úton átkelve, majd a piros jelet meglelve rendre folytatódik az ösvény a parkolóig.
Nos, aki meg szeretne ismerkedni a Hohe Wand emilyen ízvilágával, annak őszintén merem ajánlani ezt a fajta kóstolót, persze amennyiben az ehhez szükséges lelki és fizikai feltételek adottak.
…pompás túra, engem is érdekelne…de komolyan…
…a “Kelkáposztában” meg a világ legjobb nevű sörét szolgálják fel… 🙂
Igen, értem, de csak üveges. Állítólag, nyáron, ha nagyobb a forgalom, akkor van csapolt-féle is. Majd alkalomadtán összehozunk valamit.