Lackenhof am Ötscher kistelepülés, a nyugalmat, csendet és idilli hegyi környezetet keresők fellegvára. Innen minden nagyvárosi nyüzsgés (hál Istennek) távoli, messzire van, csak a természet, a fenséges illatú fenyvesek, és a lankák nem. Itt töltünk pár napot Angikával, tudniillik ő már annyiszor hallotta, és vette tudomásul, hogy Cirmivel, vagy Attilával az Ötscherre indulunk, hogy ideje volt a gyakorlatban is megismerkedni a vidékkel.

A megtett táv a fenti nyomvonal szerint 5.1 km, 450 m szintemelkedés, bruttó 3:50 óra alatt a (libegőn és a vendégházban eltöltött idő nélkül), nettó 2:22 óra.

Első célunk a Nagy Ötscher csúcsa. Na, nem egészen lentről, hanem kényelmesen a kétüléses libegő 1418 méteren fekvő hegyi állomásából indulva. Eleinte még árnyékos részek is segítik valamelyest enyhíteni a nap hevét, de később, egészen a csúcsig, törpefenyős, magashegyi környezetben pirít a nap. A túra, önmagában, a helyenként sziklás, murvás talaj ellenére, még Angikának sem jelentene különösebb kihívást, hacsak nincs a tikkasztó hőség ami azért megteszi a magáét. Szerencsére a hegyek „léghűtése” aktiválva van, így a szinte folyamatos légmozgásnak köszönhetően a meleg elég jól elviselhető.

Vasárnap lévén, a látogatók száma is nagyobb. Érkeznek kicsik és nagyok, óvodák, apróságokkal, hátizsák-kosárban. A hivatalosan megjelölt papírforma másfél órában szabja meg az út hosszát. Mi nagyon laza, “bámészkodós” tempót nyomva is 1:45 alatt érjük el a csúcskeresztet. Az ilyenkor kötelező fényképek elkészítése után még leheveredünk a fűbe, és egyszerűen csak élvezzük a panorámát. Csodás!

A távolban (jobrról balra) a Scheibe, Scheiblingstein és Bärenleitenkogel hegykoszorúja, illetve a Dürrenstein 1878m (egy majdani cél, már legalább 6 éve tervezem a megmászását)

Lefelé valamelyest gyorsabb az ereszkedés, már 1:15 alatt visszajutunk a hegyi állomáshoz. Az Ötscherschutzhausban még elverjük éhünket és szomjunkat, csak ezután ülünk a völgybe visszainduló libegőre.