Több mint 6 hét elteltével, úgy gondoltam, újra nyergelek, bár tünetmentességről még sajnos most sem beszélhetek. A felépülésre várakozva többször is eszembe jutott, hogy jó-jó, az ilyesmi ha megesik és még fiatal vagy, gyorsan kiheverheted. Az idősebbek esetében ez már sajnos kicsit másként van, tudniillik emilyen 6-8 hetes kényszerű tespedés után már nem biztos, hogy a szervezet képes visszanyerni korábbi teljes üzemi teljesítőképességet. Főleg, ha mondjuk a baleset komolyabb sérülésekkel jár és a gyógyulás folyamata elhúzódik. Nos, a tegnapi tapasztalataim jók. Érzetem ugyan, hogy még nincs minden a legnagyobb rendben, de a standard Kahlenberg-körömet a cirka 450 m szinttel lepörgettem és mára, elég jól érzem magam (termeszetesen a kritikus single-trail ösvényeket még nagy ívben elkerülve). A kiruccanás tehát nem ártott meg, sőt jót tett.

Utólag analizálva a helyzetet, a bukásomhoz nagyban hozzájárult, hogy túl kemények voltak az abroncsaim, ami megágyazta az első kerék kicsúszását egy kiálló sziklán.. B.Attila küldött nekem egy nyomásbecslő oldalt a Schwalbe-tól, ami hozzávetőlegesen kiszámítja, hogy milyen legyen az optimális légnyomás mind az első mind pedig a hátsó kerékben. Íme, az én konkrét esetemben, ilyeneknek kellett volna lenniük az elvárható értékekenek. Ehelyett, balgán, legalább 0.3/0.4-Barral is túlhaladtam az ajánlásokat.

Update 2024.08.24 péntek; ma sikerrel próbáltam ki a fenti kép szerint ajánlott elméleti abroncs-nyomásokat. Egy álom! A terepen, amely korábban kirázta volna belőlem a lelket is, most szinte meghökkentően simán gördültem, elöl 1.7 Bar nyomáson (hátul 1.95). Mindezen felül gyakorlatilag mindenhol érződött a sokkal jobb “tapadás”, ami a trailokon nagyobb biztonságot jelent! Soha másként