Miután az egek és a felhők járásának állítólagos tudói szerint, most már tényleg vége ám a hosszú forró nyárnak, gondoltam még stílszerű búcsút intek egy kiadós túrával a kánikulai időszaknak. Cirka 1000 méter szintkülönbségben gondolkodom, így úszik be a képbe a jól ismert Lilienfeld/Muckenkogel. A kevésbé népszerű Pichlersteiget választom alanyomul, és hamar ki is derül, hogy miért nem tartozik a felkapott ösvények körébe.

A megtett táv (Lilienfeld/Liftstrasse, Mitterriegelsteig, Kolm, Pichlersteig, Traisnerhütte, Klosteralm, Lilienfelderhütte, Jägersteig, Lilienfeld/Liftstrasse) cirka 13 km, 980 m szintemelkedés bruttó 5:00 óra alatt, nettó 4:00 óra

Eredetileg az itteni hegyibiciklis single-trailt szerettem volna megkóstolni, de macerásnak éreztem az ezzel járó procedúrát. Vontatóhorogra szerelni a biciklitartót, a bringát felkészíteni a huzavonára, reggel megszervezni a szállítást. Brrr! Inkább most jöjjön csak a Pichlersteig. A Mitterriegelsteigen (fenti képek) kezdem a vonulást Kolm tanyáig, majd innen egy széles erdészeti úton egy parkolóig, melynek tőszomszédságából indít ama Pichler.

Az őszi kikerics uralja a mezőket

A Pichlersteig egy diretisszima-szerűség, mert teketória és pihengetés lehetősége nélkül visz, keskeny erdei sávon, jó meredeken, egyenesen az egyszemélyes libegő hegyi állomásáig. Erre szoktuk mi mondani, hogy ez egy „Rudolfsteig-kategória”. Miután a biciklis balesetem kissé visszavetett, most csakazértis kihívásnak tekintem a hegyoldal invitálását és kíméletlen iramot diktálok magamnak. Lássuk, mennyit ér, mennyit bír még a szív.

És nicsak, magam is meglepődöm, hogy a 950 m szintkülönbséget a Traisnerhütteig, (sage und schreibe) percre pontosan 2:00 óra alatt gyűröm le. Ez 475 m szint per óra. A Bergwelten, túrázók szakfolyóirata szerint, az átlag 300 m szint per óra. Na, ennek meg is van az ára, mert olyan csapzott vagyok, mintha éppen a zuhany alól léptem volna ki. Jöhet az elektrolitok pótlása. Ez maga a csúcs!

Jó egy órát pihizek a Traisnerhütte csodás panorámát nyújtó napos teraszán és képzeld, még a szeptemberi nap is képes némi pírt fogni rajtam. Köszönöm a D-vitaminokat. Egy hosszabb, lefelé tekergő utat választok a Klosteralm felé. Az ottani vendégház is nyitva, látom rengeteg asztallal várják, várnák a vendégeket, de a Traisnerhüttevel ellentétben, csak gyéren mutatkoznak. Vannak ugyan erre vetődő turisták, de a számuk csekélyke. Folytatom az eggyel lejjebbi Lilienfelderhüttehez, ahová be is térek egy kávéra.

Bombasztikus panoráma a Schneeberggel a bal háttérben

Érkezem a Klosteralmra

Nos ezután még rácsodálkozom a már meglevő hegyibiciklis út (single-trail) épülő folytatására. Gyalogosan be is járom, tudniillik a kitett tábla még tiltja a behajtást. Sajnos csalódnom kell. Nem tudom, hogy kinek, kiknek építik ezt a pályát, mert úgy nézem, leginkább olimpikonoknak, vagy nagyon nagy, tapasztalt profiknak való létesítményre bukkanok. 180 fokos, hirtelen-meredek hajtűkanyarok, mélyrepüléssel, na meg keskeny traverzok, jobbról mélység, balról pedig a hegyhát. Köszönöm, ezt biztosan nem fogom bevállalni. Pedig lett volna lehetőségük legalább egy fokkal szerényebb és élvezetesebb vonalat választani. Kár!

Közben azt is megfigyelem, hogy lefelé menetben, 10 biciklisből, 9 marad a széles erdészeti úton. Nem is értem. A jelen single-trail pedig csak a legegyszerűbbek közé tartozik. Mégsem szereti a szabadidős népség? Mennyien vállalják majd be a jóval nehezebb folytatást?

Nos, ennyi volt a kosaramban mára. Minden jót az őszhöz, a jövő héten esőzésekkel széltében-hosszában megérkezik (állítólag).