Buborékban (die Blase) élni kellemes, biztonságos és gondtalan életet ígér, bár megjegyzendő, hogy egyesek (mint pl. Wilhelm Reich, aki Sigmund Freud tanítványa volt) inkább csapdáról beszélnek (The Trap, lásd Krisztusgyilkosság c. művében). A buborékban csak az előírt és hivatalosan is minden kétségen túl megerősített (rém-)hírekkel szabad (kell) foglalkozni, illetve a tudományos-politikai élet elvitathatatlan szakértői útmutatásait kötelező odaadással követni. Magam is erre hajlanék, felszabadultan, legalább ideig-óráig, tudniillik amíg a hegyek szent katedrálisaiban van szerencsém tartózkodni (ahogy azt Anatoly Boukrejev is értelmezte). Legalábbis ami a gondtalanságot és a természettel kialakított viszonyomat illeti.

A továbbiakban elég a nagy többséghez igazodni, nem kilógni a sorból, a fősodrú médiák gyümölcseit rendszeresen és kritikátlanul fogyasztani (illetve mindezeket ismételgetni) és nem hinni a bugyuta konteós szóbeszédeknek. Erre mondja az angol, hogy „lock-step”. A német pedig a „betreutes Denken” fogalommal illeti az emberi lét eme felettébb könnyed, ideális és kedvező állapotát (mármint a hatalommal bírók szemszögéből vizsgálgatva). Wilhelm Reich viszont a “páncélozott ember” áldatlan mibenlétéről (emotional plague) beszél. Alább egy ide vágó idézet a megboldogult német pszichoterapeuta, Hanna Wolff, Der eigene Weg című könyvéből:

… Nyomatékos intés … például Wilhelm Reich nagyszerű könyve, a Krisztusgyilkosság, amelyben arról van szó, hogyan küzd az ember Jézus alakjával. Reich számára „a Krisztus-probléma a mozgás harcát jelenti a megmerevedett struktúrák ellen”. Reich a lehető legnyomatékosabban harcol „a páncélozott ember” „ülve maradása” ellen; így nevezi azokat az ülve maradókat, akikre semmivel sem lehet hatni. „Az igazi élet előre, ismeretlen területek felé mozog.” Ezért az ülve maradók azok, „akik mindmáig és ismételten meggyilkolják Krisztust, aki maga az élet és a mozgás…”.

Folyt. Köv.