Az Unterberg síterep, mint látható (lenti képen), lehangoló állapotban van, pedig reményteljesen kezdett alakulgatni. Mint minden évben, most is virulens és aktuális a kérdés, hogy vajon meddig bírja még anyagilag a társaság, mely a helyi községektől néhány éve átvette a terep menedzselését? Merthogy jelenleg csak a parkolásért beszedtet zaftos illetékekből csurran-cseppen valami a kasszába, ha egyáltalán. Tudniillik jelenleg még az sem, mert ugyan ki menne most oda, mi célból? Ha már rendes nyitás és normális üzemeltetés, sízés, nem is lehetséges, akkor legalább annyi hóban reménykednek, ami a sítúrázóknak elégséges ahhoz, hogy megjelenjenek, fizessenek a parkolásért és két-háromszáz méter szintet csusszanhassanak lefelé. Ez a bizonytalanság minden éven jelen van és kérdésessé teszi a jövőt. Pedig korábbi teleken két, sőt három hónapon át is üzemelt, egyébként létre sem jöhetett volna. Még ezelőtt jó 40-50 évvel.
![]()
Mint utólag kiderült, van olyan megrözött sítúrázó, íme, akinek egyáltalán nem számít, ha adott esetben nincs elegendő hó. A lényeg a “feeling”, hogy olyan mintha…. mégis lenne
A klímaváltozás tehát fix és bizonyított, ráadásul a helyzet gyakorlatilag folyamatosan romlik. Inkább most ne feszegessük az okait, mert azért lenne miről rágódni. A legközelebbi két nagyobb síterep a Semmeringen sem kivétel. Heteken át csak a kemény műhó talapzatnak köszönhetően működhetnek. Az, ami ilyenkor ott folyik, nem is sízés, hanem jéglesiklás. Van kék foltokkal tarkított tapasztalatom, milyen „remek” érzés, az ilyen terepen kicsúszni és elesni. Akár a beton, semmi köze a hóhoz, de még csak a tömörített hóhoz sem. Kérges kemény jég, még a hangja is, ahogy a sítalp fémszélei is sírva-ríva küzdenek vele. Már vagy három éve várok a lehetőségre, hogy rendes havon kipróbáljam a térdemet, bírja-e még a sílesiklást (mert minek utazzak messzi síterepre, ha nem bírja), de úgy tűnik az idén is hiú ábránd ilyesmire várni. Legalább hótalpazáshoz legyen elégséges… Uff!
![]()
Update „szombat december 21”: Mint azt a jól látható sítalppár mutatja, a sítúrázás odaadó híveit nem állíthatja meg olyan csekélység, mint a hó ugyancsak vékonyka mivolta, ami inkább csak mint hintett porcukor van jelen.

Update “vasárnap december 29”: Na, ebből nehezen lesz síterep nyitás…