Jason Thomas O’Suliwan “Agony – The final settlement” című írása alapján.

Az elbeszélés a képzelet szülötte, melynek bármilyen hasonlósága valóságban létező személyekhez vagy eseményekhez, kizárólag a véletlen műve!

A második rész

James ezen az estén nem tért nyugovóra. Készületeket tett a menekülésére. Hamis iratok, készpénz, némi ruha. Mindent betett egy a garázsában erre a célra beszerzett gyors sportkocsiba. Latolgatta, hogy azonnal aktiválja-e a tervét, de biztos volt benne, hogy máris figyelik. El kell mennie a számadásra és csak abban reménykedhet, hogy épségben visszaérkezik és utána majd egy óvatlan pillanatban lelép. Aztán éjfélig még a televíziót nézte, kapcsolgatta a kanálisokat, majd elment lezuhanyozni és friss alsóneműt, inget cserélt. A ruhatárából a legfinomabb és legdrágább öltönyt választotta ki és a ragyogóan csillogó fekete cipője is ilyen alkalmakra volt bekészítve a gardróbjába. A délutáni órákban még utasította személyi titkárát, hogy hajnali háromnegyed kettőre álljon elő a limuzinja. A maradék időt a pamlagon töltötte a dolgozószobájában, ahol a személyi biztonságáért felelős testőrség főnöke ébresztette egy órányi szunnyadásából.

• Az autó előállt, uram – ébresztgette őt a biztonságiak lapátkezű, testes főnöke, Cedric
• Máris indulhatunk – mondta még félálomban és rogyadozó, álomittas lábakon lesétált a főbejárat feljárójába, ahol a limuzinja várta.

Cedric készségesen kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, hogy James helyet foglalhasson, majd ő maga a sofőr mellé ült be. James számára megnyugtató volt, hogy a tükörben látta, amint egy pár fénycsóva beáll mögéjük. Az őrző – védő szolgálat páncélozott terepjárója. Az út egy elhagyatott térségen tekergett, erdők alján, szerpentineken át fel és le. Nagyjából egy óra elteltével egy gyengén, de az éj sötétjében mégis jól kivehető kapu elé ért. James limuzinját tovább intették, de az őket követő terepjárónak odakünn kellett várakoznia.

Egy kastély elé fordultak be. A főbejárat fáklyalánggal volt megvilágítva a fagyos csillagos éjszakában. Cedric kinyitotta neki az ajtót és bekísérte őt az épületbe. Odabenn egy márvánnyal kirakott kör alakú tágas, gyéren megvilágított előcsarnokba érkeztek, ahonnan jobbra és balra egy-egy vörös posztóval borított széles lépcsősor vitt feljebb az emeletre. James viszont a bejárattal szembeni kapu felé felé vette az útját, Cedric tisztes távolságban követte.

A kapu előtt két vöröscsuhás alak őrködött. Átvizsgálták Jamest, majd az egyik átnyújtott neki egy szépen összehajtogatott, arannyal gazdagon díszített zöld köpenyt, amit belépés előtt fel kellett öltenie. Az áldozati bárányt fel kell díszíteni, futott még át ösztönösen James agyán, amikor átvette a ruhadarabot. Magára öltötte a bő köpenyt, az aranysujtásos derékövet bekötötte és a kapucnit a fejébe húzta, miután az őrök utat nyitottak neki.

Cedric tovább már nem követhette. James egy templom hajójában találta magát. Odabenn hideg és félhomály honolt. A nagyrészt gyertyafénynek köszönhető megvilágításban látható volt a lehelete. A beltér közepén egy kikövezett utacska vezetett egyenes az oltár felé. Az utcácska mindkét oldalán egyforma háromszintes padozatról több csuhába rejtett szempár követte lassú lépteit.

Haladtában egyre nagyobb nyomást érzett a fejében, mely hátulról előre sugárzott és migrén szerű görcsökig fokozódott. Az oltár előtti pódiumon egy trónszéken valaki ült a homályban és mozdulatlanul várt. Amikor James odáig ért, tiszteletteljesen megállt és illően meghajolt.

• Uram, James szolgálója kívánságára elő állott – mondta úgy, hogy jól hallható legyen mindenki számára.

Az üdvözlés után James, a fejéhez kapott. Mintha hangokat hallott volna, de ezeket a hangfoszlányokat nem hallható frekvenciák közvetítették, hanem inkább a koponyája belsejéből érkeztek. Testében megremegett, látászavarai keletkeztek és attól tartott, hogy a fejgörcsöktől megvakul.

• Foglaljon helyet James – parancsolta egy hang onnan belülről, miközben a trónszéken ülő, egyszerű barna palástba burkolódzott alak karja egy kicsiny párnázott sámlira mutatott. Leült hát a kis hokedlire, mely nyilván azt a célt szolgálta, hogy ezzel is kihangsúlyozza kiszolgáltatottságát. – Töltsön magának James egy kis konyakot – utasította őt a hang.

A sámli mellett aprócska asztalkán ezüsttálca, egy flaskó itallal, pohárral. James nem ellenkezett. Töltött magának az aranysárga nedűből, amit remegő kézzel gyorsan fel is hajtott. Számított rá, hogy az ital esetleg mérgezett, de ebben a pillanatban úgysem tehetett semmit ellene. Mivel aznap alig evett valamit, az alkohol kellemes melege azonnal szétáradt a gyomra táján és gyorsan a fejébe szállt. Valamelyest enyhült a fejfájása is. Reménykedni kezdett, mert méregre sem utalt semmi. Továbbra is a rejtélyes hang szólott hozzá

• Nos, James, ez az ital pontosan 20 éves. 20 évig érlelődött Skóciában egy tölgyfahordóban, mielőtt itt tölthetett magának. Mit tud felhozni mentségére?

James világosan tudta mire céloz a 20 év. Pontosan ezen a helyen esküdött fel annak idején a tervezet végrehajtására, a páholy teljes jóváhagyásával. Eszébe jutott, miként kérkedett, hogy aranytálcán szolgálja fel nekik a darabjaira szakított, szétzüllesztett birodalmat, szabadon kifosztható természeti kincseivel, mindenével egyetemben. De most húsz év munkája romjai hevertek előtte. A terv dugába dőlt. Szólni, válaszolni akart, de állkapcsa, nyelve nem mozdult, arca béna maradt. Csak alázat vezényelte gondolatai formálták kimondhatatlan szavait.

• Uram, mi mindent megtettünk, amit lehetett. Mindezek ellenére beismerem, hogy az eredeti célt nem sikerült elérnünk
• És valójában minek tulajdonítja a kudarcát? – kérdezte a hang a fejéből
• Végig azt a látszatot keltette, hogy gyenge és sérülékeny… de, most már tudjuk, 20 éven át, aktívan készült a mi beavatkozásunkra
• És önök ezt elhitték neki? – csattant fel hirtelen indulattal, intenzív párafelhőket lehelve egy valós, rekedtes hang a trónszékről.

James összerezzent és ösztönösen a szájával, nyelvével próbált beszélni és kommunikálni, ami most sikerrel járt.

• A rendszerébe eredményesen (ezt a szót, hogy „eredményesen” kihangsúlyozta) beültetett hírszerzőink mindezt megerősítették. Az információk koherensek és egybehangzóak voltak. Nem utalt semmi az ellenkezőjére.
• Nos, James, ez itt már nem orvosolható. Alea iacta est. A szégyen a páholyra szállott! De, igyon még egy kortyot, segít megemészteni a kudarcát. Aztán távozhat – mondta még az öreg. Ez a parancs, hogy „azonnal távozz” fejgörcsök kiséretében a fejéből is megérkezett.

A barna köpenyes most felállt a trónszékről. Derekán egyszerű kóckötél, csuklyája mélyen az arcába húzva, így James most sem láthatta rendje elöljáróját. A pódium egyik oldalán található lépcsőn leereszkedett és eltűnt az oltár mellett nyíló titkos ajtón. A karzaton felemelkedett egy idáig néma tanú és félhangon szólva megerősítette az imént kimondott parancsot: „távozhat”. James nem tudta, hogy a hang valós-e vagy ismét csak a fejéből jön. Felállt a zsámolyról és valóban felhajtott még egy pohárkával, majd hitetlenkedve és az italtól is megkönnyebbülten, hogy talán mégis túlélte, a bejárat felé indult. Teljesen ellazulva lépett ki a hatalmas kapun, ahol további megnyugvására Cedric fogadta. A köpenyt szinte leszakította magáról és az ott várakozó őrök felé dobta, akik dolguk végeztével behúzódtak a templomba.

• Induljunk gyorsan Cedric
• Igenis uram

Sietősen áthaladtak az előcsarnokon. A bejárati üvegajtón át ki lehetett látni az épület előtti megvilágított térbe. A limuzinja úgy állt ott be, hogy nem az ajtók, hanem a csomagtartó volt pontosan a kijárat előtt. James nem gondolt semmi rosszra, de nem állta meg, hogy ezzel kapcsolatban valami félresikerült tréfát sejtve hátra ne forduljon és kérdést intézzen Cedricnek. Még csak fordult volna, amikor valami máris szorult a nyakán. Cedric teljes erejéből megrántotta a hurkot és megvárta, hogy a haláltusáját vívó test az ölébe hulljon. Ezután felkapta a holttestet és a limuzin csomagtartójába dobta, majd beült a sofőr megüresedett helyére és indított. A kastély főbejárata nyitva tátongott. Az odakünn várakozó terepjárót már korábban visszarendelték. Cedric a szomszédos krematórium felé hajtott terhével.