Végre újra talpon! Hétfőn egy ugyancsak laza, 400m szintemelkedést leküzdő, gyengéd kaptatást igénylő, mindössze 2:40 órás túrával indítottam az idei évet, majd vártam két napot, hogy vajon mi lesz belőle. Mármint, hogy „őnagysága a testem szerint” lehet-e majd folytatásra is gondolni? Aztán úgy tűnt, hogy a következő mérföldkő is megejthető. Így tehát felbuzdulva, tegnap, a januári tavaszban, szép lassan cammogva ledaráltam 750m szintet és 12 kilométert (4:30 óra bruttó). Tulajdonképpen most még jól vagyok, de legkorábban csak holnap mondható majd ki a verdikt, hogy túlélem-e? Fényképezőgépet ugyan nem vittem, de olyan szépen sütött a nap, hogy mobillal lőttem pár fotót

Megemlítésreméltóak az alattomos, jégpáncélbevonatú utak, amire ilyen hóban szegény télben kevesen számítanak. Mivel csak 1100 m tengerszintig kaptattam, jómagam sem gondoltam volna, hogy sok helyen bizony óvakodni kell az efféle mókáktól. Aki netán feljebb merészkedik, szpájk, vagy hágóvas elengedhetetlen. Árnyékban, északi oldalon napközben kissé megolvad a maradék hó, aztán az éjjel keményre fagy. Így járt pórul két magyar turista is az Alpenvereinsteigen (Rax) az elmúlt vasárnap, akiket a hegyi mentők helikopterrel hoztak le egy ilyen eljegesedett lejtőről. Már sem hátra sem előre nem tudtak továbbmenni. Szép túrázást, jó odafigyelést, alapos körültekintő tervezést kívánok mindnyájatoknak.