Az említett kalauz szerinti egyessel jelölt (SEI01 & SEI09) körutat kombináljuk a kilences számú körúttal, mely a „Boszorkány-források élményösvény” név alatt fut. A Hans és Paula Steger út a Schlern falai felé közelít, miközben szinte karnyújtásnyira kerülünk a Langkofel-Gruppe havas bérceitől. Az út az olvadó hó és jég táplálta, hangosan csobogó Funscher patak mentén vezet, mielőtt még érintené a Boszorkányforrások útvonalát.
|
|
|
A Seiser Almmal is úgy van, mint a legtöbb frekventált látnivalóval. Tudniillik van egy központi sétáló, afféle „Mariahilferstraße”, ahol mindenki megfordul és amit mindenki megnéz. Távolodva az ilyen központi részektől (Compatsch, Puflatsch, Mt. Seuc és Saltria) gyérül a látogatók sora és vannak nagy kiterjedésű részek, ahol szinte a madár sem jár. Ilyesmi-valami az a SEI01-es út is. Tudniillik alig hagyjuk el a fő csapásvonalat, alig-alig, ha egyáltalán összefutunk valakivel.
Eme elhagyatott “vadonból” kiérve térünk rá a boszorkányságok útvonalára, mivel az útvonalak keresztezik egymást. Van itt egy kéntartalmú és ezt megszimatolható forrás is, ami feltételezhetően az egész „boszorkányság” alapját képezheti. Eme kerülő inkább gyerekeknek szánt, művileg kiépített, helyenként pallókon futó útvonal. Térképen hiába is keresnénk az utat, nincs feltüntetve. Megjegyzendő, hogy az állagából ítélve, kissé eljárt felette az idő, lenne mit rajta felújítani, ám gondolom a fiatalabb korosztályt ez nem zavarja.
Egy köztes betérő a Rauchhüttebe
![]()
Minduntalan mellbevágó szépségek bukkannak hirtelen elö egy-egy dombon vagy emelkedésen túl
A kirándulás hosszúra sikeredik (lásd 18 km), ugyanis egyrészt teszünk egy be nem tervezett kitérőt a Rauchhüttebe reggeli kávé-kapucsínóra, másfelől pedig Saltriát elérve még nem fejezzük be, és nem szállunk fel a Shuttle-buszra, hogy azzal térjünk vissza Compatschba. Tudvalevő, hogy Saltria a Seiser Alm tán legmélyebb pontja 1700 méteren, tehát gyalogúton vissza Compatschba össze lehet hozni még pluszba legalább 150 m szintemelkedést és 4 kilométert.
![]()
Ama bizonyos “Boszorkányösvényen”
![]()
Romantikus átkelés egy nevenincs hídon ami a Salteria (Ria Salteria) patakon át ível (térképen nincs jelölve)
![]()
A távolban a Schlern-Gruppe havas falai
![]()
Barangolás Saltriából vissza Compatschba
Egy szinte makulátlan tökéletességre sikeredett, élményekben gazdag nap ér véget. Fáradtan, de boldogan hajtjuk álomra fejünket.