A Knofelebengrabenon és a Miesleitensteigen át a Krummbachsteinre vezető túrát már annyiszor megtettem, hogy utóbb is felhagytam a beszámolásával, ám most különleges az alkalom, ugyanis Attilával vágunk neki a magaslatoknak. Tudniillik ő ugyan ismeri már a Krummbachsteint, de nem ezen a Knofelebenre vezetők közüli, legderekasabb de egyben a legszebb panorámával megáldott útvonalon.

A nyomvonal szerint megtett táv Kaiserbrunnból [GPS: 47.734633, 15.791867] a Mielseitensteigen, a Knofelebengrabenon és a Knofelebenen át a Krummbachsteinre (1603m) majd vissza 14 km, 1160 m szintemelkedés bruttó 7:30 óra alatt (nettó 5:30 óra)

Elharangozhatták már a 10 órás misét a Kaiserbrunnban, amikor nekiveselkedünk. A Knofelebenig árnyékos erdők alján haladhatunk (fenti képek), ami nagy előny ezen a 16 órás napsütéssel megáldott nyári pénteken. Az út afféle tipikus harántoló fajta, mert jobbról a hegyoldal meredezik felettünk, balkéz felől meg a Knofelebengraben (árok) mélységei köszöntenek.

Eleinte mérsékelt emelkedőkön, helyenként szinte kisimult ösvényen, majd egyre meredekebben és egyre igényesebben kaptatunk, mígnem elérjük a kulcspontnak számító drótkötéllel és vaslétrával is biztosított szakaszt. Ezután viszont az ösvény újra jóindulatúan csavarodik fel arra a széles erdészeti útra, amely a Schneeberg-vidéke tekintetében az egyik legcsodálatosabb panorámát szolgáltatja. Nem is lehet annyi fényképet csinálni, amennyivel ki lehetne meríteni azon igényünket, hogy a táj legalább egy kicsinyke szeletét vihessük haza emlékbe.

Hamarosan azonban el kell hagynunk a panorámautat és röviden újra fenyvesek árnyékában fel a Knofeleben platóra, amit indulástól számítva cirka 2:10 óra alatt érünk el. Ezután következik a nagyjából egy órás csúcsostrom, amit immár szikrázó és pirító napsütésben kell megvalósítani (fenti képek). Magam részéről be kell vallanom, hogy egyértelműen érződik a kondícióm hiánya.

A tavaszi nekilendülés egészségügyi vonala sajnos nem volt zökkenőmentes, így nem tudtam úgy felkészülni a nyári túra-szezonra, mint az kívánatos lett volna. Na, de in medias res. Ez a formagyengeség aztán ki is mutatja foga fehérjét, mert éppen csak 5 méterrel a csúcs alatt mind a vádlim, mind pedig a belső combizmom begörcsöl és mint csúszómászó csigabiga érkezem végre a kereszt tövébe. Nem emlékszem pedig, hogy a Krummbachstein valaha is ennyire kivette volna a spikkemet.

Na, sebaj, egy-egy jól bebugyolált és még most is hidegnek számító elektrolittal öblögetjük fáradalmainkat, melyeknek szinte azonnal jelentkeznek görcsoldó hatásai. Minden fáradtság és minden szenvedés elporlad, elillan és csak a táj felett érzett csodálat marad a helyében. Nem sietünk, eltöltünk egy jó félórát odafenn. Valójában nem is lennék igazán képes azonnal biztonsággal alászállni. A csúcs alatti rész megvan 1/1+, ami azért különösen lefelé menetben jó odafigyelést kíván.

Cirka háromnegyed óra alatt érkezünk vissza Knofelebenre és a Naturfreunde-Hütte teraszára. Kissé csodálkozunk, hogy ilyen remek időben alig-alig akad vendég, de a gazda szerint másnap, szombaton itt majd tűt nem lehet leejteni. Meg kell jegyezni, hogy ez egy olyan szempontból is figyelemreméltó kunyhó, hogy itt mindig remek a kaja. Nagy a választék és kiváló a minőség, ízletes a főztjük, amit sajnos nem igazán lehet sok más jó pozícióban, szép helyszínen trónoló vendégházról elmondani.

Háromnegyedórás ebédszünetünk után akarva akaratlanul, de muszáj mégiscsak feltápászkodni, hisz valahogy le kell érkezni vissza Kaiserbrunnba. A panorámaút ismét legszebb formáját mutatja, majd a drótköteles, morzsalékos, sziklagörgeteggel gazdag megszórt óvatos lépéseket, megkívánó út végére érve a nehézségeket is magunk mögött tudhatjuk. Egy kifejezetten optimálisra sikeredett túra, köszönöm Attilának, hogy újra társamul szegődött, vele nem unalmas a menetelések egyetlen perce sem.