A Schneeberg alatti vidék térképére pillantva jól kivehető, hogy a Rohrbachgraben természetes folytatása nyugat felé a Nesselgraben, ami pedig a Krummbachsattelba torkollik, illetve ott ér véget. Télen, amikor kitölti a hó és a víz megdermed benne, már kétszer is volt szerencsém végigmasírozni a Nesselgrabenon mind felfelé mind pedig lefelé menetben, és most érdekelt, hogy így a nagy nyárban milyen arculatú és hogy használható-e? Hát előre bocsátanám, hogy nem, semmiképpen sem.

A megtett út (Rohrbach im Graben [GPS: 47.7549, 15.90435], Nesselgraben, Krummbachsattel, Emmysteig, Waxriegel, Damböckhaus, Elisabeth-kápolna, Baumgartner, Bilekalm,  Rohrbachgraben) 16.5 km, 1260 m szintemelkedés bruttó 7:00 óra, nettó 5:20 óra

A tervem pedig úgy hangzik, hogy Rohrbach im Grabenból indulva a lehető legrövidebb úton, tehát a Nesselgrabenon át elérni a Krummbachsattelt, majd onnan az Emmysteigen fel a Waxriegelre (1888m) illetve utána a Damböckházban megejteni az ebédemet. Nos, így is van. Szépen felkapaszkodom a Rohrbachgrabenban, majd mérsékelt emelkedőn, széles erdészeti úton masírozok a Ternitzerhütteig (fenti képek). Az időjárás kissé hűvös és az ég el is van rendesen kámpicsorodva, de tudvalevő, hogy egy déli irányban fekvő ösvényen akarok felmászni a Schneeberg platójára, miáltal, ez akár áldásos is lehet (merthogy nem pirít majd a nap).

Jól látható a tavalyi vihar erdődöntögető pusztítása. A Krummbachstein különösen hevesen volt érintett.

A Ternitzerhütte után következik a Bilekalm, amit legutóbb is Kaltwasseralmra lett átkeresztelve. Nem tudni mi okból. Itt nem mászom fel Baumgartnerhez, hanem maradok az erdészeti úton, mindaddig, amíg egy hajtűkanyarhoz nem érek, ahol az út balra hajlik és a Krummbachstein északi oldalán futna tovább. Jómagam viszont tartom az eredeti irányt és nyugat felé egyenesen belegyalogolok a Nesselgrabenbe (fenti képen). Kissé tétovázom, mert cirka egy méter magas salátás-susnyás kellős közepében találom magam (lenti képen), de mintha látnék egy halvány nyomot, ami tán több napos (vagy hetes) is lehet, de biztató.

Ajánlott a hosszúszárú nadrág és egy bakancsforma, már amennyiben nem szeretnénk, hogy a kismillió csalán csókolózzon a lábszárunkkal. Néha-néha azért kétségeim támadnak, hogy képes leszek-e az árok végébe érni, de visszafordulni sincs nagy humorom. Hamarosan kiérek egy mocsaras legelő végébe, ahol némi szerencsével sikerül magam átverekedni a Nesselgraben alját kitöltő ingoványon.

A nagy halom a viharkárokra utal

A továbbiakban még egy villanypásztor alatt kell átmásznom és íme, végre kiérek a Baumgartner felől érkező erdészeti útra. Összegzésként említsem meg, az útvonal követése így nyáron nem ajánlott, és amennyiben valaki mégis Rohrbach im Grabenból a Krummbachsattelt tenné meg céljául, akkor inkább másszon csak szépen fel a Bilekalmon a Kaltwassersattelba és folytassa Baumgertneron át, ami után két helyen is van egy-egy letérő balkéz felé a célhoz.

Nos, akkor végre elérem a Krummbachsattelt (fenti kép), ahol azonnal nekiveselkedem a dolgok fizikailag nehezebb részének, az ugyancsak derekasra sikeredett Emmysteignek. Az ösvény helyenként 1-es szintet is elér, tehát ajánlatos a kezeinket is bevetni a mászás tudománya és biztonsága érdekében. Nem is lenne itt semmi gond, hacsak egy helyen még az út karbantartásáért felelős entitások eltávolították volna azt a fenyőfa akadályt, mely a múlt évi szeptemberi vihar óta állja sorompóként a túrázók, és tehát szerénységem útját is.

A fenyő úgy fekszik ott mint egy tüskés szörnyeteg. A lándzsaszerűén kiálló hegyes ágcsonkok, könnyen nyársra vehetik a hirtelenkedőket. Látszik viszont jobbra fel a hegyoldalba egy kitaposott kitérő, melyről úgy gondolom, ez a megoldás. Mi sem egyszerűbb mint követni. Hah! Hiba! Tudniillik ez a kitaposott mellékösvény csak tekereg még három más kidőlt fenyőt próbálva kicselezni, mígnem a semmibe vész. Nos akkor most mi legyen? Elég magasra jutottam már az eredeti út fölé, vagy visszafordulok, vagy pedig próbálok valahogy visszaereszkedni az útra. Két nagy vízszintesen fekvő fenyő törzse között látok egy tán használható rést, ahol ha levetem a hátiszákom, akár át is csusszanhatnék. Megpróbálom. A rés ugyancsak szűk, kínlódom vele. A gond, hogy egy irdatlan meredélybe érkezem és még vissza kell fordulnom, hogy kihúzzam, átrángassam a hátizsákom is valahogy. Nos, elég sokáig bajlódom így a dolgokkal, mire végezetül sikerül visszajutnom az út szintjére.

Némi mászóka is vegyül az Emmy dalába (max. 1-es szinten)

Visszapillantva látom, hogy érkezik valaki az akadályhoz és mint jómagam, rátérne ama áthidalónak gondolt kitérőre. Még idejében kiáltok, hogy nem jó ötlet, most kúsztam-másztam végig az úttalan dzsungelt, legjobb ha egyszerűen megpróbál óvatosan átmászni a kidőlt fenyőn. Úgy is van és gond nélkül meg is teszi. Na, ha én ezt tudtam volna! Csak nekem nem szólt senki. Az ipse köszöni az útmutatást és már el is viharzik mellettem. Nekem meg még ki kell pihennem valamelyest a küszködésem fáradalmait. A hátizsákom olyan mocskos lett a huzavonában, hogy az utóbbi 10 évben összesen sem ragadt rá ennyi kosz.

Az Emmy itt lyukad ki a platón, átellenben a Krummbachstein látszik

Szemben a Hoher Hengst gyengéd gerince

Végülis gond nélkül érem el a Waxriegelt, majd gyors alászállással a Damböckházat, ahol terv szerint megejtem alig félórás déli pihenőmet. Marad az ereszkedés a már jól ismert úton Baumgartner állomásig majd a Bilekalmon át a Ternitzerhüttehez és a reggeli úton vissza Rohrbachgrabenba. Kissé megerőltető vállalkozás, miután az utóbbi hónapokban ehhez hasonló illetve ezeken túlmutató dimenziójú túrák nem igen akadtak. Ideje lesz még picivel feljebbre tenni a lécet.