Alsó-Ausztria Mostviertel nevű részében található hegyről van szó, mely a Hochkar és az Ötscher közé van ékelődve. Végre sikerült megvalósítani már legalább 10 éve dédelgetett célomat, amit ilyen-olyan okokból kifolyólag mindig csak tologattam magam előtt. Sok esetben, afféle önjelölt útonállóként, a hegy tőszomszédságában trónoló Ötscher hiúsította meg a szándékot. De most végre ütött az óra és a nap a nagy kalandhoz. Külön örömömre szolgál, hogy nem egyedül kell nekiveselkednem a magaslatoknak, mivelhogy Attila is elkísér.
A Dürrenstein pikantériája, hogy bár nem egy túl magas hegyről van szó, egyetlenegy csúcsra vezető út sem nevezhető rövidnek. Csak hosszú (20 km oda-vissza) és még hosszabb (24 km) variánsok között lehet válogatni, melyek vagy északról (Steigengraben) vagy nyugatról (Rotschild-Teich) illetve kelet felől a Saurüsselboden/Taglesbach felől indulnak. Mi ez utóbbi mellett döntünk, mivelhogy a legrövidebb táv mellett a legkisebb szintemelkedés (1200 m) legyűrését követeli csak meg. A túra igényei miatt csak stabil időben vállalható, azaz amikor sem zivatar, sem orkánszél nem kisért.
Persze tudom én azt nagyon jól, hogy fiatal és nagy tettekre vágyó hegymászóknak, ilyen „csekélység”, mint egy kis Dürrenstein, meg sem kottyan, ám itt most lassan-lassan korba hajló öregfiúkról van szó.
7:45 lehet, amikor a túrázóknak szánt kisebb parkolóból elindulunk. A parkoló majdnem színültig megtelt már, amin felettébb csodálkozunk is, de valószínű, hogy a gépkocsik többségét még előző nap állíthatták itt le. A tulajdonosok minden bizonnyal valamely hegyi kunyhóban töltötték az éjszakát. Eközben csak két eshetőség van, a hegy túloldalán található Ybbstalerhütte, illetve a Herrenalm, amit mi is útba ejtünk.
Eleinte gyengéden fel-alá hajló erdei úton poroszkálunk és örvendezünk a friss levegőnek, lévén egy forró kánikulai nap reggele. Az út hol egy keskeny ösvényen, hol pedig egy széles erdészeti úton fut. Később aztán ugyancsak kaptatósra fogja és teketória nélkül emelkedik néhány hajtűkanyaros szerpentinben fel egészen a Herrenalm kapujáig, amit cirka 2 óra alatt érünk el. A levegő párás, kifejezetten izzasztó, miközben a beígért szelet még elfogja a Scheiblingstein hegyvonulata.
![]()
Célunk a jobboldali kiemelkedés
Örülünk, hogy lehuppanhatunk kifújni magunkat az idilli Herrenalmon, mely egy völgykatlanban fekszik. Péntek, szombat és vasárnap a gazda szolgál némi egyszerű étekkel annak, aki ezt kéri. Egyébként pedig, a hét minden napján, két nagy fatörzsből készült vályúban, jéghideg patakvízben hűtött, különféle pléhdobozos italokból lehet válogatni. Zseniális megoldás! Tetszik. 20 perces pihenőnk után folytatjuk utunkat a Leonhardikreuz felé, majd ott egy balraáttal végre szemtől-szembe fordulhatunk a hegyünkkel (fenti képeken).
Képeskönyvbe illő, tehénkolomptól hangos legelőn át vezet utunk következő szakasza, mely a tulajdonképpeni Herrenalm része. A legelőt elhagyva egyre meredekebb útszakaszokon át küzdjük egyre feljebb magunkat. Hamarosan az erdőhatár fölé érünk. Technikailag sehol sincsenek nehéz részek. Kezet sem kell sziklára emelni sehol, tehát a hegy vándorbottal teljesíthető. Furfangos, úgynevezett „boka-tördelő” ösvény nehezíti valamelyest a lépéseket. Ehhez hasonlót legelőször a Hochschwabon tapasztaltam. Tudniillik az ösvény talajából bőven és sűrűn kiálló sziklák leginkább az élüket kínálják. Vízszintes alakzat ritkaság számba megy. A nap bár ragyogóan süt, a hőmérséklet inkább kellemes, amit itt-ott fellebbenő élénk fuvallatok tarkítanak. Sietségre nincs okunk, zivatarnak se híre se hamva. Ez megnyugtató.
![]()
Végre megpillantjuk a keresztet a domb tetején, de még cirka 100 m szintemelkedés jön. Lent kissé közelítve (kattint teljes felbontáshoz).
![]()
A kereszt alól pillantva az Ötscher irányába
Az Almtól számítva 1:50 óra alatt, még a déli harangszó előtt, 11:48-kor érjük el célunkat. Ez annyit jelent, hogy indulástól számítva bruttó 4:10 óra lehet a körülbelüli menetidőnk, ami túltesz a papírforma szerinti 5:00 órán (egy lenti tábla szerint) és amiben benne van a 20 perces pihenőnk is. A lapos csúcson egy nem túl nagy, de szép Krisztus-kereszt van felállítva. Íme eljött tehát a pillanat, hogy itt lehetek végre. Jó háromnegyed órát töltünk el odafenn. Keresünk egy szélvédett beugrást, ahol elköltjük „hamuban sült” pogácsáinkat. Ezután csak-csak fel kell kászálódni, hisz még ellenkező irányban haladva is boldogulnunk kell majd az idáig vezető ösvénnyel.
![]()
Lefelé menetben, szemben, szinte állandóan az Ötscher köszönt (jobbra a képben), középen a Scheiblingstein széles gerince
![]()
A Seetal végében található Obersee
Fél egy múltával indulunk vissza az Almra. Egy útjelző tábla szerint másfél óra alatt elérhető, ami szinte percre pontosan beteljesedik. Megérkezvén, választunk magunknak egy-egy italt a jéghideg patakvíz hűtötte bárból. Egy padra letelepedve elhörpintgetjük, majd imigyen kissé felfrissülve megkezdjük az út utolsó negyedét. Nehéz és térdet nem kímélő ereszkedés jön. Az öklömnyi sziklagörgeteggel megszórt úton alapos odafigyelés szükségeltetik. Mint kiderül a gazda négykerekű terep-motorbiciklijével (ún. quad) is erre jár-fel, ezen a nyaktörő úton. Na szervusz! Helyenként olyan dőlése van a meredélynek, hogy alig hihető, hogy azon egy motorizált jármű felmenjen. És mégis!
![]()
A Herrenalm-kunyhója odalenn a katlanban
![]()
Na ezt most feltétlenül megérdemeltük
Közvetlen visszaérkezés előtt még kicsit felfrissülünk az út menti patak vizében (Herrenalmbach majd Taglesbach), tudniillik a Herrenalm hűtő-vályúja táplálójában. A kezeim két szempillantás alatt elfagynak, úgymond, fájdalmasan elgémberednek a jeges vízben. Nem csoda, hogy ez a friss áramlat odafenn, jó szolgálatot tud tenni. Na, de minden kaland véget ér egyszer. Kifejezetten kifacsarva, és felettébb elfáradva érkezünk vissza reggeli kiindulópontunkba. Jól esik beülni az ülésbe. Cirka 10-12 percnyi út a szállásunkig.
Remek túra! Az elmúlt esztendők Attilával közösen megejtett vállalkozásaink közül tán a legkiemelkedőbb. Csak jó formában levő túrázóknak ajánlott, mégpedig megfelelően stabil időjárás esetén. Páratlan hegyi panoráma, csodaszép tájak, remek kihívás.
Kedves Sztefánó!
Köszönöm a remek túrát, ami igencsak súrolta a teljesítőképességem határát.
Szívesen máskor is kedves Attila, és akkor majd újra súrolgathatja ezt a bizonyos határt egy más, egy újabb hasonló dimenziójú kaland. De bevallom én sem transcendens derüvel az arcomon értem fel a csúcsra. A célhoz közelítve, sokszor úgy tünt, hogy a kereszt, egyáltalán nem közeledik, mert egy láthatatlan, mágikus kéz unos-untalan tovább tologatja,… he he he… Amikor egy köztes kiemelkedés mögül végre elöbukkant az éterböl, azt remélve, már csak egy karnyújtásnyira lesz, hirtelen olyan lelkileg lesujtóan távolinak tünt, amit élö ember el nem érhet…