Szinte pontosan egy évvel ezelőtt is a Muckenkogelra vezető Pichlersteiget választottam egy jó kis nyárvégi kiruccanásra. Most csak annyi a különbség, hogy nem mászom fel egészen a Traisnerhütteig, mert hétfőn, úgysincs nyitva. Helyette a Muckenkogelre küzdöm fel magam, amit viszont tavaly kihagytam. A Pichlersteig ugyanis annyira kivette a spikkemet, hogy az oda felvezető Klostertreppe-ösvényre már sem humorom sem kedvem nem maradt. Na persze a beszámolómban, ezzel nem büszkélkedem.

Mai célom a kép közepén a jól kivehető  toronnyal

Na de ez most valóban őszi kikerics….

A Pichlersteig lényegi mivolta, hogy afféle diretisszima módjára lendíti fel a Muckenkogel tövébe az oda tévedőket. Itt bárki letesztelheti az állóképességét. Nos, bevallom, nem vagyok egyáltalán elájulva attól, amit nyújtottam. A tavalyihoz képest vannak lemaradásaim. Pedig még a Pichlersteig kilépése után jön csak a gyilok, a hasonlóan meredek, de szerencsére jóval rövidebb Klostertreppe. Szóval nem kell itt kétezer fölé bandukolni, hogy a vándorember megismerkedhessen saját határaival.

Az utólsó méterek a Klostertreppen

A Muckenkogel tetején, az úgynevezett Klösterpunktban, van egy fapad, csodás kilátással, ahol aztán hullafáradtan de annál nagyobb örömmel adhatom át magam az elektrolitok pótlása és az elemózsiázás örömeinek (lenti képek).

Egy módfelett remek uzsonnázóhely az Ötscherrel a távolban

Odalenn Lilienfeld, illetve az apátság épületei

Alpesi idill a Hinteralmon

Már megérett a bodza

Sajnos túl nehéz ez az idén elkészült, vadonatúj, fekete kategóriás monti-pálya.

Az őszi kikerics szépen beborítja a Glatzwieset