A múltkori túrán megjegyeztem, hogy a napsütötte „fíling” inkább a kikelet közeledtét hirdeti, semmint a tél érkezését. Nos, ez úgy tűnik, a jelen dolgok állásának valós értelmezése, hisz az újonnan beállt nyugati front erőteljes olvadást hoz. A nullafok határ 3500 m tengerszintre kúszik fel. Na, ebből megint nem lesz fehér karácsony. Tulajdonképpen évről-évre hasonló a minta. Nem tudni, hogy emberi beavatkozás nyomán (lásd geoengineering) borul-e fel a termeszét rendje, vagy csak úgy magától. Az ősz végén, a tél legelején rendszeresen kapunk egy kis kóstolót a valamikori telek ízéből, hogy el ne feledjük milyen is volt, aztán januárban már rügyeznek a fák.

Nekünk, gyerekkoromban, még nem kellett műjégpálya. Karácsony után, legkésőbb újév napján megérkezett a sarkvidéki fagy, hogy hetekre maradjon is. Így tanultam meg korcsolyázni is a Vág befagyott mellékágain, amiket mi kubikgödröknek hívtunk, bár szerintem a kubikosoknak ehhez már régen semmi közük nem volt. Gyakran először a fagy érkezett, csak napokkal később a hó. Így a jég felülete gyorsan tükörsimára fagyott. Szinte fogyasztottuk a hokibotokat. Később megjelentek a hajlított pengéjű szerzetek is, minekutána mindenki ilyenre vágyott. Divat volt szigetelő szalaggal betekerni, és gumi védőt tenni a bot végére. Mindenféle méretű korongjaink is voltak. A korcsolya, a koricipők, a hokibotok, korongok, kesztyűk a téli hétköznapjaink elmaradhatatlan kellékei voltak. Szerintem ma teljesen megállna az élet, és az emberek mint a végítélet napjait élnék meg, ha hirtelen egyszer visszatérne egy ilyen tél a 1960/70-es évekből. Hja, szép volt!