Már szinte hagyomány, hogy a tél során legalább egyszer felnézek az 1782 méter magas Stuhleck csúcsára, az Alois Güntherházba. Ez most azért is jó választás, mert odafenn, elcsitultak a bősz fuvallatok és miután a Duna-medencéjét tartós ónszínű köd tartja napok óta rabigájában, addig a Fischbacher-Alpen házatáján zavartalan napsütés van bezengve. Nosza lássuk a medvét.

A nagy nyüzsgés miatt, ha csak tehetem, kerülöm a Stuhleck völgyi állomása körüli terepet és inkább a gyerekeknek szánt kis Schmoll-liftpálya parkolójából indulok fel, át a Nyúlvölgyön át (Hasental).

A megtett táv (Schmoll-Lifte [GPS:47.617168, 15.7968] Hasental, Hocheck, Alois-Güntherhaus és ugyanígy vissza) 16.2 km, 1000 m szintemelkedés bruttó 6:20 óra, nettó 5:30 óra

A köd még kitölti a völgyet, de néhány perc elteltével máris kibukkanok belőle.

Cirka egyórányi baktatás után a turistaút egyesül a Nagystuhleck felől érkező ösvénnyel. Mivel eminnen érkezve, a rengeteg sítúrázó már fényes-jegesre döngölte a terepet, vége a kezdeti magányos hótalpas örömeimnek. Innentől kezdve inkább a macskakarmok dukálnak.

Ez itt egy jó kis hótalpas szakasz lesz

Feljebb, az erdőhatáron és azon túl viszont ismét szép porhanyós hóréteggel van szerencsém találkozni. Az időjárás optimális. Szélcsendes és pihe-lengő szellős szakaszok váltják egymást. Ragyogó napsütés, ahogy beígérték. Helyenként még a napsugarak nyaldosó ereje is érződik.

Itt pillantom meg végre a kunyhómat, de még több mint egy órát kell odáig talpalni

A látóhatár grandiózus. A távoli Hochschwab fehér sziklái élesen rajzolódnak ki a láthatáron. Már nem először teszem itt tiszteletem, de a panoráma olyan pazar, hogy megunni tán soha nem lehet és mindig érdemes lesz újra és újra ide elzarándokolni. Még jó 300 m szintemelkedés amikor előbukkan aznapi célom a kunyhó. De jaj, sokáig olyan, mintha direkt is szaladna előlem. Túrázók körében egy jól ismert optikai csalódás. Indulástól számítva, szinte percre pontosan 3 óra alatt érem el.

Nem lehetne azt állítani, hogy az Alois Güntherház üresen tátongana, de egy éhes vándornak, általában mindig akad egy hely. A felszolgáltakra panasz nem lehet, ám az árak jól elszaladtak az utóbbi években. A 4-5 évvel korábbiakhoz viszonyítva duplázódtak. Lehet hamarosan ezüstérmékkel kell majd fizetni?

A csúcsról minden havat lefújnak a szelek

A csúcskereszt mögött a Steinbachalm felvonó hegyi állomása. Korábban gyakori vendége voltam… A távolban a Hochschwab.

Közelítve a Sonnwendstein, mögötte jól látszik a ködtenger 

Cirka félórás ebédszünetem után jön a laza, a tájra őszintén rácsodálkozó alászállás. A hótalpakat hamarosan macskakarmokra találom gyakorlatiasnak átcserélni. Közben a nap egyre lejjebb csusszan aznapi pályáján, aranyszínű sugarakkal terítve be a vidéket. Jól elfáradva érkezem vissza a Schmoll-liftekhez. Valóban hulla vagyok, nem túlzás. Öröm lehúzni a bakancsot és átlépni a puha tornacsukámba. Reménykedem, hogy nem utoljára jártam itt és hogy legközelebb majd partnerem is akad (mint legutóbb).