Fordítottam németből Kurt Tepperwein nyomán

A tudás, tanulás, a mélyenszántó gondolatok valamikor még értéknek számítottak. Ma? Egy új státusszimbólum született, a butaság. Már nem dugdossák, nem szégyellik. Egyenesen ünneplik! Kinevetik azt, aki még képes az összetett, analitikus gondolkodásra. Megtapsolják a bugyuta beszédet. Egyszeriben már nem az értelmesek gyakorolnak befolyást, hanem a hangosak, az együgyűek, az önimádók. Tudniillik azok, akik büszkén vállalják azt, hogy nem olvasnak. Akik mindent, ami bonyolultnak tűnik, feleslegesnek vagy arrogánsnak titulálnak. És ezzel rengeteg követőt és nagy figyelmet szereznek maguknak, hatósugaruk messzire elér.

A butaságnak mára új arca lett: szórakoztató, gyors és harsány. Aki manapság a dolgokat a felismerhetetlenségig egyszerűsíti, tapsot kap. Aki megpróbál differenciálni, azt figyelmen kívül hagyják mert komplikált. Aki megfontol, az túl lassú, fárasztó, megerőltető, túl felkavaró. A butaság viszont kényelmes. Nem tesz fel kérdéseket, és nem követel semmit. Közhelyekkel, frázisokkal és mémekkel villog. Nincs szüksége bizonyítékokra, sem utánjárásra – csak az érzés a fontos, és az elégséges is.

Manapság „cool” tudatlannak lenni és csak a kedvteléseknek élni. És ezt ünneplik most. A valóságshowkban, a szociális médiákban, a diskurzusokban, melyek már rá sem szolgálnak erre a kifejezésre. Aki választékosan beszél, vagy szól, az fellengzős, aki ostobaságokat kotyog, az eredeti és tetszik. A butaság régen még szégyenfolt volt, ma viszont életstílussá szépült. Aki eszerint él, tudja, keveset mondj, és akkor kevesebb lesz a kérdés is.

De mi történik egy társadalommal, melyben a felületességnek nagyobb a súlya mint a tartalomnak, ahol a műveltség zavarba ejtő és a tudatlanság egyenesen szimpatikus? Nem csupán csak a dolgok mélyebb értelmét veszítjük el, hanem az irányzékot is. Bizonyos idő elteltével már nem lehet majd tudni, hogy mi a fontos, csak azt, hogy éppen mit posztoltak a neten.