Utoljára szinte pontosan egy évvel ezelőtt, így február vége felé tettem tiszteletem a Hochecken (1037m), akkor a legrövidebb úton, a Krenn-Wegen, Furth an der Tristing községből. Ma egy hosszabb variáns mentén a Mödlinger-Rundwanderwegen szeretném elérni a csúcson található Meyringer-kilátót. Tavaly inkább nem másztam fel a toronyba, mert olyan heves szelek citeráztak, hogy örültem mihamarabb alászállni. Ma, feltehetőleg, ilyesmiről szó nem lesz. Egy gyengéd, csendes napos időt sikerül elcsípnem. Az acélkék égről mosolygó napocska melegét érezve csak balga ember nem derül jókedvre.

A megtett táv (Furth an der Triesting [GPS: 47.973351, 15.972816], Eberbach, Mödlinger-Rundwanderweg, Meyringer-Warte, Hocheck-Schutzhaus, Krenn-Weg, Furth an der Triesting) cirka 14 km, 780 m szintemelkedés bruttó 4:30 óra alatt (nettó 3:30 óra)

Remélem havat nem kell taposnom. Ezért is választom ezt a szerényke kis magaslatot célomul. Máshol. kissé feljebb, még akad szépszerével. Ha már tavasz, akkor legyen úgy. Aztán kiderül, hogy maradt még némi fehérség itt is. Nem számottevő. Az évek óta bezárt vendégház tövében kell egy rövidke szakaszon hókását kell mégis dagasztanom. Ez minden. A kilátó ma hívogat, kihagyni bűn lenne. Ellátni jó messzire. Schneebrg, Unterberg, Ötscher jól kivehetőek.

A torony után keresek magamnak egy napos uzsonnázó helyet, ahol átadhatom magam a „hamuban sült pogácsáim” és egyéb elektrolit/frissítő elfogyasztása élvezetének. Kifejezetten nem sietek. Süssön csak rám a nap. Annyi sok szürke téli hétköznap után ez most balzsam a testnek, léleknek. Akarva-akaratlanul, de mégiscsak muszáj alászállnom. A múltkori alkalommal megismert Krenn-Wegen araszolgatok vissza Furthba.

Szártalan kankalin (Primula vulgaris) az egyik legkorábbi tavaszi virág

A mérgező, de csodaszép fekete hunyor (Scheerose) is bontogatja már a szirmait. De vajon miért fekete, ha valójában hófehér?