Az Almesbrunnberg a Myra-vízesések feletti magaslat, a Kieneck tőszomszédságában. Egy szerény, bárki számára elérhető hegyről van szó. Ma szóról szóra ugyanazt az útvonalat járom be, mint tavaly, ugyanígy március elején. Ebből kifolyólag nem is nagyon részletezem, csak a különbségekre tennék majd néhány utalást.

Most van az a bizonyos időszak, amit oly nagyon kedvelek. A tél már feladta és kimúlt, a tavasz pedig átveszi a karmester szerepét. Eleinte csak tétovázva, de gyönyörű muzsikát vezényelve. Az időjárás ilyenkor stabil, napos és jobbára csendes, zivatar még nem fenyeget, a napok pedig már elég hosszúra nyúlnak.

Rengeteg a fekete hunyorra lelek. Tudod, az a hófehér virág, amit a német hórózsának (Schneerose) mond, de a magyar nyakaskodik, hogy fekete. Nahát! Akadt ugyan egy évvel ezelőtt is ilyentájt, de most szőnyeget bontva, dominálja az erdő alját.

Tavaly kiváló láthatóságnak örvendhettem, ma viszont kissé más a hangulat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rosszabb. Más! A párás, ködös levegő egyfajta misztikus hangulatot teremt. A környező hegyek vonulatait csak sejteni lehet, bár bizonyos, hogy valahol a távolban rejtőzködnek.

A harmadik meglepetés, hogy eltűnt a jó kis uzsonnázó padom. Járkálok fel-alá, vajon hol lehet? Sajnos nem lelem. Sebaj! Odébb, van egy évek óta kidőlt fatörzs, megteszi az is ideiglenes elemózsiatanyának.

A hegy északi oldalán, mint általában minden esztendőben, sokáig megmarad a hó

Az Almesbrunnberg viszapillantásban