Folyamatos, közepes intenzitású esőre ébredtünk. A prognózis szerint egész nap ilyen marad. A hegyekben megjött tél. Még a viszonylag alacsonyan fekvő régiók is fehérbe borultak. Íme az Unterberg 1150 méteren. Minden bizonnyal nem lesz hosszú életű (feltehetőleg, bár sosem lehet előre biztosan tudni).
Érdemes tán egy bejegyzés erejéig szólni a hosszú és forró augusztusi nyár után nagy hirtelenséggel ránk szakadó télies időről. Az osztrák meteorológiai intézet a ZAMG piros riasztást adott ki Bécs és Alsó-Ausztria területére. Ilyenre még nem volt példa, legalábbis én nem emlékszem efféle fordulatra. A mostani vasárnapra meghirdetett Wachau-Maraton futóversenyt is lemondták a szervezők. Pedig egy jubileumi, 25. évad lett volna porondon. Tulajdonképpen valamennyi, a szabadban tervezett hétvégi esemény le van mondva. Akinek nem okvetlen szükséges, az most ne utazzon, sem autóval sem pedig vonattal. A legjobb, ha otthon ülve kivárjuk az égiek ítéletének a végét. A hegyekben hóáldás van kilátásban. A Schneeberg máris kezd fehéredni.
Miután az egek és a felhők járásának állítólagos tudói szerint, most már tényleg vége ám a hosszú forró nyárnak, gondoltam még stílszerű búcsút intek egy kiadós túrával a kánikulai időszaknak. Cirka 1000 méter szintkülönbségben gondolkodom, így úszik be a képbe a jól ismert Lilienfeld/Muckenkogel. A kevésbé népszerű Pichlersteiget választom alanyomul, és hamar ki is derül, hogy miért nem tartozik a felkapott ösvények körébe.
Utóbb is az 1.7/1.9 elöl/hátul abroncsnyomás nyerte el a tetszésemet az 1.8/2.0 alternatívával összevetve. Közben tesztelném az úgynevezett O`Neal „páncélzatomat” is, akarom mondani a borda- és vállvédő protektoraimat, de furcsamód alakul a helyzet. Tudniillik, végre újra nekivágok kedvenc single-trailomnak, amely egy bombatölcsérrel indít (Südtiroler-Trail). Egy második világháborús gödörről van szó. Majdnem függőlegesen kell lezúgni a tölcsér fenekére, majd lendületből azonnal vissza a túlsó partra. De ez gyakorlatilag megy magától. Nem nagy ügy, megtanultam, immár jó néhányszor meg is csináltam, és tehát „páncélzatban”, úgymond, dupla biztonsággal felvértezve, még lazábban kellene ízlenie. De nem így történik.
Felérek a hegy tetejére, felveszem újdonsült protektor-mellényemet és beveszem az irányt eme bombatölcséres út felé. De csak a gödör széléig, mert ott megtorpanok és percekig tétovázok, mint egy zöldfülű újonc, aki először látja az alját. A végén visszafordulok, levetem a mellényt és szégyenszemre más útra térek. Na, gondolom, ezt nem így képzeltem el. De ha korábban, védőmellény nélkül, simán megment, akkor talán mégis nélküle kéne próbálkoznom?
Ma újra nekimegyek a dolognak, ezúttal „páncélzat” nélkül (jusztból is otthon hagyom) és a dolog simán működik. Na, ezt add össze! Minden a fejben dől el. A „páncélzat” valószínűleg azt sugallja a tudatalattinak, hogy ez valami nagyon veszélyes kihívás, hisz csak emilyen öltözékben lehet abszolválni, és ettől beindulnak a vészharangok. Rémület! Most meg, lazán, egy gatyába-trikóban megmegy, mint a karikacsapás! Egy misztérium!
Mivel egy jól ismert és többször is dokumentált túráról van szó, nem kellene róla külön beszámolnom, ha csak nem lenne valami extra adalék a csomagban. Márpedig van két apróság. Először is, most a Gretchensteig A/B-ferratáját elkerülő, áthidaló variánsát akarom megismerni. Másodsoron pedig ezzel a túrával jelzem, hogy végre úgy tűnik, kilábaltam a gyengélkedésből, bár teljes és abszolút tünetmentességről még most sem beszélhetek.
Szomszédomat Tamást, invitálom az Unterbergre, kísérne el egy kiruccanásra. Rá is bólint, megegyezünk a csütörtökben, neki is szabadja van. Eközben még nem sejtjük, hogy az erdészet (ún. Forstwirtschaft), majd pont azt az utat zárja le, ami a Bettelmanskreuzhoz visz a Ramsentalból.
A megtett táv, 11 km, 680 m szintemelkedés bruttó 4:40 óra alatt olvasásának folytatása
Több mint 6 hét elteltével, úgy gondoltam, újra nyergelek, bár tünetmentességről még sajnos most sem beszélhetek. A felépülésre várakozva többször is eszembe jutott, hogy jó-jó, az ilyesmi ha megesik és még fiatal vagy, gyorsan kiheverheted. Az idősebbek esetében ez már sajnos kicsit másként van, tudniillik emilyen 6-8 hetes kényszerű tespedés után már nem biztos, hogy a szervezet képes visszanyerni korábbi teljes üzemi teljesítőképességet. Főleg, ha mondjuk a baleset komolyabb sérülésekkel jár és a gyógyulás folyamata elhúzódik. Nos, a tegnapi tapasztalataim jók. Érzetem ugyan, hogy még nincs minden a legnagyobb rendben, de a standard Kahlenberg-körömet a cirka 450 m szinttel lepörgettem és mára, elég jól érzem magam (termeszetesen a kritikus single-trail ösvényeket még nagy ívben elkerülve). A kiruccanás tehát nem ártott meg, sőt jót tett.
Utólag analizálva a helyzetet, a bukásomhoz nagyban hozzájárult, hogy túl kemények voltak az abroncsaim, ami megágyazta az első kerék kicsúszását egy kiálló sziklán.. B.Attila küldött nekem egy nyomásbecslő oldalt a Schwalbe-tól, ami hozzávetőlegesen kiszámítja, hogy milyen legyen az optimális légnyomás mind az első mind pedig a hátsó kerékben. Íme, az én konkrét esetemben, ilyeneknek kellett volna lenniük az elvárható értékekenek. Ehelyett, balgán, legalább 0.3/0.4-Barral is túlhaladtam az ajánlásokat.
Update 2024.08.24 péntek; ma sikerrel próbáltam ki a fenti kép szerint ajánlott elméleti abroncs-nyomásokat. Egy álom! A terepen, amely korábban kirázta volna belőlem a lelket is, most szinte meghökkentően simán gördültem, elöl 1.7 Bar nyomáson (hátul 1.95). Mindezen felül gyakorlatilag mindenhol érződött a sokkal jobb “tapadás”, ami a trailokon nagyobb biztonságot jelent! Soha másként
… azaz, a „Jót tesz neked” névre hallgató, hármas számú, lackenhofi túraösvénnyel zárjuk az Östcher-vidéki nyaralásunkat. Mivel aznap még az előzőknél is nagyobb forróságot jósol a meteorológia, valami egészen árnyas, erdei sétával tennénk pontot a túrák végére. Ez aztán jól be is jön, mert a kijelölt út, jó kétharmadrészt, hűvös fenyvesek alján vezet. A kihelyezett útjelzőtáblák vezetnek és terelgetnek. Szinte már-már sajnálatos a végére érni.
A Nagy Ötscher kisöccse, a Kleiner Ötscher, egy ritkábban látogatott, de annál érdekesebb és érdemesebb hegy. Hosszú hetek óta, ez az első igazi hegyi túrám, ahol egyedül, a saját megszokott tempómat diktálhatom. Egy lélek nem sok, de még annyival sem találkozom. Messze földön-távol, egyetlen élő emberi lény sem keresztezi utamat.
Alsó-Ausztria nincs olyan gazdagon megáldva tavakkal és tengerszemekkel, mint mondjuk Stájerország, vagy Felső-Ausztria. Éppen ezért, nagy becsben áll, az, ami éppen van, mint mondjuk a Lunzer tó, Lunz am See község mellett. Az Erlaufseen, tudniillik, már osztozniuk kell, mármint az alsó-ausztriaiaknak a stájerokkal, mert a határ éppen kettészeli a tavat. Angikával ma a Lunzer tavat kívánjuk körbejárni.
A Gemeindealpe különlegessége, hogy teljes szelességű panorámát biztosít az Östcherre, illetve az Ötscher alatt húzódó árokrendszerre, ami mint Ötschergraben, avagy mint az Osztrák Grand Canyon néven ismert. Mi Angikával a két szakaszból álló libegővel érkezünk a hegy ormára. Egy négyüléses Mitterbachból, majd egy kétüléses következik a középállomástól.
A csodás Erlaufsee odefentről, a Terzerhaus teraszáról olvasásának folytatása
Lackenhof am Ötscher kistelepülés, a nyugalmat, csendet és idilli hegyi környezetet keresők fellegvára. Innen minden nagyvárosi nyüzsgés (hál Istennek) távoli, messzire van, csak a természet, a fenséges illatú fenyvesek, és a lankák nem. Itt töltünk pár napot Angikával, tudniillik ő már annyiszor hallotta, és vette tudomásul, hogy Cirmivel, vagy Attilával az Ötscherre indulunk, hogy ideje volt a gyakorlatban is megismerkedni a vidékkel.
Sztefano-Space 