Helyreigazítás és friss hírek


 

Penz_mint_adossag2 Az elmúlt héten a pénzvilág globális kríziséről beszélgetve, Bence felhívta a figyelmem, hogy az általam gyakran emlegetett kanadai dokumentumfilm a Money as Debt, már magyarra is le lett fordítva, címe – nem nehéz kitalálni – A pénz, mint adósság. Megnézhető ingyen online, a DVD pedig 2000 Forintba kerül. A http://ezvankiadó.hu honlapján, Paul Grignon eme már-már klasszikusnak számító, lefordított alkotásán kívül egyéb más érdekesség is található. Meg sem lep, amikor megtudom, hogy a Zeitgeist magyar feliratait is ők készítették. Tévedés azonban ne essék, ez most nem jelenti azt, hogy az említett kiadó honlapján talált irodalom minden egyes darabjával azonosulnék. Ilyenről szó sincs! Fogyasztás előtt ajánlatos mindent jól megvizsgálni.

Apropó, most októberben megjelent a Zeitgeist jó előre beharangozott 4. része is, melynek címe Addendum. Az Addendumot a napokban mutatták be Hollywoodban (Kalifornia állam) az 5. Artivist filmfesztiválon. Az Artivist mottója: Figyelemfelkeltés az emberiség, az állatok és a természeti világ közti kapcsolatok iránt. Az alábbi képen a Zeitgeist készítője, Peter Joseph látható amint a bemutatásra került alkotásáról faggatja az egyik riporter. A Zeitgeist Addendum arra keresi a választ, hogy az emberi társadalom miért képtelen megoldani, avagy hatásosan orvosolni korunk és a világ olyan egyetemes problémáit, mint a fegyveres konfliktusok, a háborúk, az erőszak, az éhínség, a nyomor, avagy az elterjedt korrupció. Mi lehet az egyre nagyobb mértékben tapasztalható globális egyensúlyvesztés igazi forrása és milyen lehetne egy hosszú távú megoldás.

Peter Joseph speaking at the Global Premier of his film, "Zeitgeist Addendum".

Linkek:

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s