Egyperces (37, Amikor a cunami visszaér a kiindulópontba)


image

Megérkezett a nyugati liberális demokrácia világos válasza: még több bomba, még alaposabb pusztítás. Alma nem esik messze fájától! Aki szelet vet, vihart arat! Sajnálatos, hogy nincs esély tárgyilagosan feltárni a probléma valós gyökereit. Érdemben ugyanis senkit sem érdekel. Pedig kiderülhetne, hogy alapjában véve az akció-reakció egyetemes és jól ismert elvével van dolgunk. Nem csak a fizikában, de a szociális/gazdasági kapcsolatok világában is érvényes, hogy egy erőteljes és drasztikus hatás ellenreakciót vált ki. 

A nyugati típusú fogyasztói társadalom vélhetően megszokta, hogy az általa hirdetett egyetlen helyes út (a neoliberalista piacgazdaság) és az ezzel összefüggő világnézet kíméletlen terjesztésében mindeddig győztesen került ki. Hernán Cortés és csirkefogó társai magasba tartották Krisztus keresztjét, amikor végiggyilkolták az Amerikai kontinenst. A szabadságharcos sziú Red Cloudnak ugyan sikerült megállítania és béketárgyalásokra kényszerítenie a népirtó amerikai hadsereget, de nem sokkal később kénytelen volt beismernie helyzete kilátástalanságát. 

Már-már úgy látszott, hogy a másság teljes körű, steril kiirtása tökéletesre sikeredett. A kultúrák, amelyek felfogása nem egyezett a nyugati liberális szemléletmóddal, egytől egyig elbuktak, vagy leigáztattak.  

De most, a sokáig győzedelmeskedő gőzhenger visszaérkezett a misztikus origóba. Abba a kiindulópontba, amelyben cirka 6000 évvel ezelőtt, a mai történet kezdetét vette és amit James DeMeo Sharasianak nevez. Ez a különleges terület ugyanis nem más, mint a mi életellenes, nyugati szemléletmódunk őshazája. A feltartóztathatatlannak hitt hullám most elérte, rátalált patriarcha szülőatyjára. Amikor a pokol tüze a purgatórium parazsára talál, amikor Belzebub Lucifer ellen kél harcra, akkor az a világ vége. Az egész, még élhető világ elpusztításával végződik majd ez az ádáz küzdelem.

Alternatíva pedig létezik, de nincs ember a Földön, aki komolyan venné, sőt néha még beszélni sem szabad róla: Búcsút inteni a gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett felfogásnak. Azonnali váltás a globalizált óriásgazdaságokról emberibb méretű, lokális, kis- és közepes-gazdaságok felé. Gátat vetni a pazarlásnak. A határok hermetikus lezárásával egy jó időre megszüntetni a nemzetközi jövést-menést. A multik kisebb, átláthatóbb egységekre történő feldarabolása. A jelen pénzügyi kamatpolitika azonnali hatályon kívül helyezése. Az € és az adóságok eltörlése, egyben újabb kölcsönök hosszú távú befagyasztása. A bankokról és a gazdasági társaságokról szóló törvények megreformálása. Lokális fizetőeszközök bevezetése… és főleg, békében hagyni a harmadik világot! Nem kell oda sem demokráciát, sem pedig fegyvereket exportálni! Egyszerüen hagyni őket, úgy élni, ahogy az nekik jó! Csak egy csokorral a sokból… De nem! Hogy is lehetne ilyesmit kezdeményezni! Akkor már inkább jöjjenek a bombák, a terror és a halál. Ezekhez nyilván jobban értünk.

Kategória: Egypercesek, News and politics, The Problem of Civilization | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s