Az új liberális erkölcsi felfogás jegyében


Két német üdülő, Tirolban, február 3.-án hótalpas túrára indul, tudniillik juszt, amikor azért mégsem kéne. És ahogy az ilyenkor megesik, el is tévednek a mélyen behavazott hegyen. A lavinaveszély aznap hármas fokozatú. Gyorsan rájuk esteledik, miközben kétségbeesetten, átnedvesedve, fázva, vacogva keresik az elvesztett út fonalát. Ha nem kapnak segítséget, nem élik túl az éjjeli fagyokat. Halálfélelem.

Végre, 18:00 óra körül sikerül kapcsolatba lépni a hegyi mentőszolgálattal. Azonnal három, egyenként 5 főből álló csoport indul a keresésükre. A lavinaveszély miatt a mentés életveszélyes, de ez akkor nem számít. Az egyik csoport végül 21:00 órakor megtalálja a németeket. Száraz ruhával, meleg teával látják el őket. Az elveszetteket szerencsésen kivezetik a vadonból. A vége happy-end. Hacsak…

Néhány héttel később a megmentettek egy 2200 Euróról szóló számlát kapnak a hegyi mentőszolgálattól. Ahelyett, hogy az életükért cserébe ezt rögvest köszönettel kifizetnék, egyikük foglalkozása ügyvéd, és feljelenti a tiroli mentőszolgálatot, mondván, hogy túl magas árat szabtak. Szerintük egyetlen, két főből álló mentőcsapat kiküldése is elégséges lett volna. Na, hallottál már ilyet? Ekkora rongy arroganciát! Valami jöttment laikus-köcsögök, akarják megszabni, hogyan, miként kellene egy méltányos alpesi mentésnek lezajlania. Rengeteg csúnya jelző jut hirtelen az eszembe! 15 önkéntes, a szabadidejében az életét kockáztatja, hogy mihamarabb a melegbe legyen a seggük, erre egy bírósági eljárást varrnak a nyakukba.

Ad egy, hármas fokozat esetén az idiótáknak semmi keresnivalójuk nem volt a hegyen. Ad kettő, eleve rosszul (köcösg módon) megtervezett volt a túra (t.i. későn indultak). Ad három, tagság valamely (bármely) német/osztrák alpesi klubban, állja az ilyen mentés borsos árát. Ad négy, így-e avagy úgy, de 2200€ két életért cserébe nem lehet sok. Ad öt, miféle bunkók lehetnek az ilyenek a való életben? Úristen! Rohanj messzire ha találkoznál velük.

clip_image001

Update 2019.05.09: A dolog nemzetközi sajtó visszhangja olyan nagy lett, hogy az érintettek kellemetlenül érezvén magukat, kifizették a hegyi mentő-számlát és elálltak a fejletestől. Mégis egy happy-end.

Kategória: Egypercesek, Hiking-Climbing, News and politics, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s