A Nyugat agóniája


Paul Craig Roberts, Az utolsó, amire szükségük van (The West is the last thing they need) című írásából lefordított két bekezdés. Paul Craig Roberts egy nagyrabecsült amerikai ökonómus-publicista, aki tisztviselő volt Reagen kormányában.

PaulCraigRoberts

Tegnap Oroszország egy új világot teremtett. A hegemóniát gyakorló hatalom immár halott. Oroszország és Kína azonnal megkezdhetik lekapcsolódásukat a nyugatról, miközben tudatában kell lenniük a ténynek, hogy a sátáni képződmény, haláltusájában, bármikor atomfegyvereihez nyúlhat. A Nyugat már nem kínál semmi olyat, amire még érdemes lenne vágyakozni. A blokk országai, vezető iparágaikat már régen elajándékozták Kínának és lemondtak saját polgáraik szabadságjogainak a garantálásáról. A bevezetett covid-intézkedések egyértelműen bizonyítják, hogy a Nyugat már nem hisz azokban az értékekben, melyeket még prédikál. Azokat, akik a szólás- és gyülekezési szabadság adta jogaikkal élnek, belföldi terroristának bélyegezik. Véleményüknek adott hangjuk elnyomattatik, munkahelyeikről elbocsáttatnak, orvosi engedélyeik bevonattatnak, lecsukattatnak és börtönbe vettetnek, mert nem számíttatnak. A nyugati világ pokoli zsarnoksággá változott. ….

A nyugati világ már nem fog túl sokáig problémát okozni Oroszországnak. A Nyugat önmaga elfajulása miatt omlik össze és öngyűlölete miatt pusztul el. A Nyugat megbecsteleníti hőseit és alapítóit. A Nyugat ledönti történelmi emlékműveit, feketelistára helyezi saját klasszikus irodalmát, iskoláiban, egyetemein öngyűlöletet oktat, és most még két hatalmas ellenfelet is létrehozott magának. A Nyugat tagadja saját értékeit. Nincs többé sem erkölcse, sem az igazság iránt érzett tisztelete. Az amerikai kormány lábbal tapossa az alkotmányt. Mivel elvileg az állam azonos az alkotmánnyal, önmagát dönti a mocsokba, miközben jogi fakultásai mélyen hallgatnak, sőt aktívan is hozzájárulnak a pusztításhoz. Mivel a Nyugat gyakorlatilag nem más, mint az amerikai birodalom, az ide tartozó szövetségesek Amerikával együtt fognak ebek harmincadjára jutni.

Kategória: News and politics | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s