Bevezetőmben szeretném előrebocsátani, hogy lassan már-már szégyellem, ha egy teljesen hétköznapi túráról posztolok beszámolót. Pedig szívem szerint, inkább csak ilyesmivel foglalkoznék. Na, meg hátborzongató hegyvidéki történetekkel, mint a Fehér pók, vagy Joe Simpson, Hans Kammerlander meg a többi nagy hegymászó viselt dolgai. Közben viszont kavarog, megőrült körülöttünk a való világ. Nem mintha csak most, hirtelenjében pattant volna ki minden. Nem! Egy réges-régen megkezdődött folyamat ledurvulásának, kicsúcsosodásának vagyunk tanúi. Közben, következésképpen, minden olyan szalmaszálba belekapaszkodom, amely fájdalmaink enyhítését, vagy végét ígéri. Ezért figyelem a nagyra becsült, látnoki képességekkel is megáldott amerikai professzor William Toel megnyilvánulásait is. Február 28.-án kelt rövid helyzetjelentése így szól (fordítom):
A következő héten a német hírügynökségektől nem lehet objektív híradást elvárni. Az Új Világrend (NWO), mely a sajtó a médiák és közösségi oldalak többségét birtokolja, gondosan kidolgozta a nyelvhasználat azon szabályait, melyeket minden ország véleményhatalmi szerveinek követniük kell. A kötelező háttérzörej célja, Oroszországot, mint az Új Világrend független alternatíváját, a propaganda eszközeivel diszkreditálni. A propaganda célja, Wladimir Putin és legbelsőbb köreihez tartozó szövetségeseinek, mind a néptől, mind pedig a kínai állami vezetőktől történő elválasztása, izolációja.
Eközben nyilvánvalóvá válik az NWO eljárásmódja. Tilos minden erről folytatott eszmecsere és az álláspontok kölcsönös megvitatása. A világot uraló elit egy eldöntött terv, a Nagy Újraindítás (Great Reset) mentén, olyan útra próbál minket terelni, mely távol áll a hagyományos értékrendre épülő életmódtól. Már 2020 októberében, Kölnben ismertettem a terv sarkalatos pontjait:
- Növekvő infláció
- Korlátlan bevándorlás, mely alapvetően megkérdőjelezhetetlen
- A német társadalom gondolatainak és cselekedeteinek a kontrollja
A fősodrú véleményhatalomtól eltérő nézeteket úgy állítják be, mintha azok, tudatlanságból vagy a műveltség hiányából fakadnának. Egy atomháború veszélye, azon Németország küszöbén, mely a világ legjobb elméinek a bölcsője, ösztökélnie kellene népét, egyenes és érdemi kérdések feltevésére. Például, miért alapítanak idegen, nem európai tulajdonú katonai támaszpontokat német földön olyan céllal, hogy onnan támadást lehessen európai szomszédjaik ellen végrehajtani? Miért nem lehet a politikai színtéren, pártok közözött, minderről eszmecserét folytatni?
Valóban megéri kockáztatni az európai civilizáció teljes pusztulását, egy a teljesen korrupt rendszer működtette Ukrajna miatt? Vajon miért folytatnak az angol nyelvterületeken még az európainál is ádázabb és kíméletlen uszítást ebben a témában? Kinek hoz hasznot mindez?
Akarom, hogy tudjátok, hogy ez csak a Tökéltes Viharnak (The Perfect Storm) nevezett fenomén következő epizódjának a kezdete, mely elvezet minket a szabad és független Németország megszületéséhez. Az epizód során mindenre fény derül.
A szerk (én): a fenti témával kapcsolatos, George Friedman magyarul feliratozott videója, melyből Németország kulcsszerepe is egyértelműen kiderül és így értethetőbb lesz az amerikai látnok, William Toel a németekhez intézett aktuális üzenete:
A sátáni (NWO) globalo-fasiszta terv részletes ismertetése. Egy Glenn Beck előadás (angol, sajnos magyar feliratok nélkül)