A Fadensattelban a Schneeberg alatt két kunyhó is verseng egymással a vendégek kegyeiért. Az egyik az Edelweißhütte, a másik az Almreserlhaus. Volt, meg van is itt egy harmadik, a Sparbacherhütte, mely azonban önként dobta be a törülközőt, minekutána rászállt az enyészet.
Az elmúlt évek során, előnybe részesítettük az Edelweißhüttetet, és ignoráltuk az Almereserlhaust. Mert jobbára kiesett az útvonalunkból. Ám tavaly ősszel Angikával kitaláltuk, hogy néznénk be oda. És nem bántuk meg, főleg én, mert van nekik csapolt sör, miközben az Edelweißhütteben a vendégek asztalán legnagyobb csodálkozásomra csak üvegeket láttam. Odabenn ez ügyben nem érdeklődtem.
Ma tehát megismételjük, ama jól sikerült őszi túránkat, gyakorlatilag azonos vonalvezetés mentén. Losenheimből először aszfaltúton lefelé a Forellenhof mellett elhaladva, majd a Sebastianhüttehez fel (lenti képen), és mögötte tovább a vízeséshez. Most bőven és jó hangosan csobog a patak (Sebastianbach) a csavaros kürtőben.
A vízeséstől tovább meredek lejtőn fel, egy hídon átkelve a patakon (fenti kép) és az erdészeti út szintjére érkezve folytatjuk a patak csobogásától elvarázsolva, a Mamaumezőig. Az itteni népszerű vendégház, sokak sajnálatára, bezárt, nem tudni lesz-e még belőle majd valaha, valami. Mi viszont rátérünk a felfelé kunkorodó Dürre Leitenre, ami a Dürre Wand egy elszabadult nyúlványa, mely közvetlenül is a Schneeberghez kapcsolódik, tudniillik az említett Fadensattelban.
![]()
A távolban, a tehenk feje felett, a Tehénhóhegy (Kuhschneeberg) egyik nyúlványa
Indulástól számítva jó három óra elteltével érkezünk az Almreserlhaushoz (fenti képen). Betérünk déli pihenőre. Mintegy háromnegyed órás ebédszünetünk után még kíváncsiságból elnézünk az Edelweißhüttehez is, hogy összehasonlítsuk a kínálatot, de lényegében csak a már a beszámolóm elején megszellőzetett különbségről tudok beszámolni. A továbbiakban gyengéd lejtőkön, széles, hajtűkanyarokban gazdag, erdészeti úton, nem sietve, élvezve a gyönyörű panorámát, alászállunk a völgybe.
Januárban még volt csapont sör az Edelweiss-ben!
Hát akkor még van remény 🙂 de megeshet, hogy tévedek.