Dürre Leiten, ismétlés


A Fadensattelban a Schneeberg alatt két kunyhó is verseng egymással a vendégek kegyeiért. Az egyik az Edelweißhütte, a másik az Almreserlhaus. Volt, meg van is itt egy harmadik, a Sparbacherhütte, mely azonban önként dobta be a törülközőt, minekutána rászállt az enyészet.

DürreLeiten_2D DürreLeiten_3D

DürreLeitenProfile

blue A megtett táv (Losenheim, Sonnleiten, Sebastianhütte, Sebastian Wasserfall, Mamauwiese, Dürre Leiten, Almreserlhaus, Edelweißhütte, Almreserlhaus, Losenheim) cirka 12 km, 610 m szintemelkedés bruttó 5:15 óra alatt (nettó 3:45 óra)

Az elmúlt évek során, előnybe részesítettük az Edelweißhüttetet, és ignoráltuk az Almereserlhaust. Mert jobbára kiesett az útvonalunkból. Ám tavaly ősszel Angikával kitaláltuk, hogy néznénk be oda. És nem bántuk meg, főleg én, mert van nekik csapolt sör, miközben az Edelweißhütteben a vendégek asztalán legnagyobb csodálkozásomra csak üvegeket láttam. Odabenn ez ügyben nem érdeklődtem.

DSC07654

DSC07657

Ma tehát megismételjük, ama jól sikerült őszi túránkat, gyakorlatilag azonos vonalvezetés mentén. Losenheimből először aszfaltúton lefelé a Forellenhof mellett elhaladva, majd a Sebastianhüttehez fel (lenti képen), és mögötte tovább a vízeséshez. Most bőven és jó hangosan csobog a patak (Sebastianbach) a csavaros kürtőben.

DSC07663

DSC07667

DSC07668

DSC07676

DSC07683

A vízeséstől tovább meredek lejtőn fel, egy hídon átkelve a patakon (fenti kép) és az erdészeti út szintjére érkezve folytatjuk a patak csobogásától elvarázsolva, a Mamaumezőig. Az itteni népszerű vendégház, sokak sajnálatára, bezárt, nem tudni lesz-e még belőle majd valaha, valami. Mi viszont rátérünk a felfelé kunkorodó Dürre Leitenre, ami a Dürre Wand egy elszabadult nyúlványa, mely közvetlenül is a Schneeberghez kapcsolódik, tudniillik az említett Fadensattelban.

DSC07689

DSC07692

DSC07699

DSC07705
Igen, ez maga a Fadensattel

DSC07707

DSC07712

DSC07714
A távolban, a tehenk feje felett, a Tehénhóhegy (Kuhschneeberg) egyik nyúlványa

DSC07715

DSC07724

photo_2023-06-25_17-14-47

DSC07731

Indulástól számítva jó három óra elteltével érkezünk az Almreserlhaushoz (fenti képen). Betérünk déli pihenőre. Mintegy háromnegyed órás ebédszünetünk után még kíváncsiságból elnézünk az Edelweißhüttehez is, hogy összehasonlítsuk a kínálatot, de lényegében csak a már a beszámolóm elején megszellőzetett különbségről tudok beszámolni. A továbbiakban gyengéd lejtőkön, széles, hajtűkanyarokban gazdag, erdészeti úton, nem sietve, élvezve a gyönyörű panorámát, alászállunk a völgybe.

DSC07733

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 Responses to Dürre Leiten, ismétlés

  1. Dávid's avatar Dávid szerint:

    Januárban még volt csapont sör az Edelweiss-ben!

Hozzászólás a(z) Sztefanó bejegyzéshez Kilépés a válaszból