A Püspöksüveg (Bischofsmütze; 2458m), formája miatt, a nyugati Dachstein egyik jellegzetessége, híressége, mindenki látni szeretné. Természetesen mi is. Ennek legjobb módja, egyszerűen csak meglátogatni a Hofalmokat, mégpedig az Unterhofalmot (ami feljebb van) és az Oberhofalmot. Egy fizetős alpesi út visz fel az Almok alatti parkolóba. Egy csodás, széles völgykatlan nyílik ki előttünk.
Angikával annyira el vagy ájulva az elénk tárulkozó pompázatos látványtól, hogy figyelmetlenek vagyunk és egy sajnálatos baklövést követünk el. Tudniillik a bugyellárisom az autó csomagtartójában marad, merthogy a tekintetem mágnesként vonzza a Hofalmok panorámája. Erre sajnos már csak akkor jövünk rá, amikor, elcsigázva, szomjasan és éhesen elérjük a Hopfpürglhüttét.
![]()
A “csipkés”, Dolomitokra emlékeztető hegygerinc a Gosaustein
Szóval ráadásnak az úgy volt, hogy a Püspöksüveg alatti Hopfpürgelhüttehez vezető alpesi körút (Linzersteig) nehézségeit is alábecsülöm. De talán így lett jó, mert ha ismerem a nótát, akkor Angikát nem teszem ki a mégiscsak szokatlan kihívásoknak. Nem is az út önmagában teszi ki a dolgok sava-borsát, hanem azok a rövid szakaszok, melyek számtalan helyen, mély árkokat és bevágásokat kereszteznek. A tavasz és az olvadás beköszöntével itt hatalmas erők munkálkodnak, tonnás sziklákat megmozgatva. A sebes víz mélyen és szélesen belehasít a hegy húsába, ami egészen változatossá teszi a rajtuk átvezető utat. Először meredeken lemászni a görgetegek szintjére, majd onnan hasonló mutatványok mentén, visszaküzdeni magunk az útra.
![]()
Ez itt a Kaserboden a patakkal
Az út eleje, pedig, mely a Warme Mandling patak mentén, az úgynevezett Kaserbodenon át visz, nem sejteti a későbbi meglepetéseket. Egy helyen vízeséshez érünk, és itt friss, jéghideg vízzel oltjuk szomjunkat, bár még van a magunkkal hozott tartalékból is. Egy fémpohár himbálódzik a hátizsákomon, ami most rendeltetésének megfelelően jut szóhoz.
![]()
És íme, a Linzersteig, a háttérben a Püspöksüveggel; a képben balra már látszik a Hopfpürglhütte, lejjeb lásd kinagyítva.
![]()
A Hopfpürglhütte a Linzersteigről nézve
![]()
A Linzersteig jól látható vonala, ahogy az odafennről húzódó árkokat keresztezi. Közelítésben a Rötelsteinröl fotózva.
![]()
A vidék koronásföje, akarom mondani süveges fője, a Bischofsmütze
Bő három óra alatt érkezünk a vendégházba. Keresem a bugyellárisomat és képzeld, nincs sehol! Első gondolatom, hogy a vízesésnél kibontottam a hátizsákom, hogy elővegyem az egyik kiürült flaskómat feltölteni. Mi van, ha ott esett ki? Jesszus! Akárha a pokol mélye nyílt volna meg alattam. Csak másodjára ugrik be az alternatív szcenárió, miszerint, meglehet, egyszerűen, balga módon, odalenn hagytam.
![]()
A Hopfpürglhütte egy platón, a sziklafalak alatt, közelítésben a Rötelsteinről
![]()
A Hütte, amit ugyan elérünk, de sajnos nem válthatja be a hozzá fűzött reményeinket
Nos, pénz nélkül, nincs kiszolgálás. Általában, pont ilyen és ehhez hasonló gubancokat kivédendő, szoktam csomagolni a batyunkba, vésztartaléknak, egy-egy almát meg csokis nápolyit. Most azt sem tettem, mert olyan rövidke ez a túra (a paraméterei alapján), hogy ilyesmi teljesen felesleges, úgymond, biztos nem fog kelleni. Még azon is morfondíroztam, hogy miként lehetne mégis valamelyest kibővíteni ezt a látszólag „gyenge” kis kört. Nos, mint kiderül, kibővítés nélkül is elégséges tartalommal szolgál, hiszen a kunyhóig tartó 5 kilométeres utat, az imént ecsetelt akadályok miatt, 3:20 óra alatt sikerül csak teljesítenünk.
![]()
A vad Rötelstein (2247m), egy testes kihívás lesz (lefelé ereszkedve folyamatosan beúszik a képbe)
Nem marad tehát más hátra, mint azonnal alászállni és reménykedni, hogy a tárcám nem elveszett, hanem ott hever valahol a kocsiban. Valóban így van. Szerencsére. Délután háromra aztán végre lehuppanhatunk az Oberhofalm teraszán, és átadhatjuk magunkat a felettébb megszolgált, ínycsiklandozó kulináris örömöknek.
Mi ebből a tanulság? Hogy a hegyeket soha, de sohasem szabad alábecsülnünk. Még az elméletileg ártalmatlannak látszó kiruccanásokat sem. Mindig legyen nálunk arra az esetre tartalék, ha megszorulnánk. Ez értendő mind folyadékra, kalóriapótló falatkákra, mind pedig ruházatra.
Igazi, gyönyörű panoráma túra a kellemetlenségeivel együtt. Nekem a bugyelláris mindig a hátizsákom belső zsebében van. 🙂